Kereső toggle

Puskás és kora

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miért irritálta a valaha élt legjobb focista a Kádár-rendszert? Miértkellett Puskásnak elhagynia Magyarországot? Miért próbálták meg lejáratni még a
hetvenes évek végén is? Egy páratlan életút és egy diktatúra állomásai.



1960-ban Madridban Fotók: AP

Szepesi György riporter, „az Aranycsapat 12. tagja”:

Az 1920-as 30-as években a fiatalok legnagyobb szenvedélye Budapesten nem a
tanulás vagy a szórakozás volt, hanem a foci. Puskás apukája 1927-ben Kispestre
igazolt, és miután játékosként befejezte pályafutását, edzősködni kezdett a
kispesti utánpótlásnál, ennek köszönhetően a grundok tehetséges ifjai közül
sokan bekerültek a korosztályos csapatokba. Így kezdődött Öcsi karrierje is, sok
más hasonló korú barátjával együtt.

Rainer M. János történész, az ’56-os Intézet főigazgatója:

A foci a két világháború között emelkedett a legnépszerűbb sportok közé, és a
háború után, az igen-igen sanyarú viszonyok közepette az egyik kiugrási
lehetőség volt a fiatalok számára. Puskás karrierje közvetlenül a háború után
indult. Az egyik legfiatalabb játékos volt, aki valaha bekerült a nemzeti
válogatottba, még jócskán tizenévesen. Ő egy peremvárosi nagyon egyszerű sorból
származó srác volt, ahogyan egyébként az Aranycsapat legtöbb játékosa. A
társadalmi mozgások viszonylag ritkán jártak egyértelműen nagy
életminőség-változással. Egy kétkezi mezőgazdasági munkásból ipari, fizikai
munkássá válni nem jelentett akkora előrelépést, de a sport, és azon belül is a
foci, azáltal, hogy a kiépülő kommunista rendszer erőteljes legitimációs
szerepet tulajdonított neki, rövid távon óriási előnyöket ígért. Ezért hát
rengetegen akartak jó sportolók lenni, és akik tényleg tehetségesek voltak, azok
állami hátszéllel nagy karriernek néztek elébe.

Szepesi György:

Később Guttmann Béla volt a Kispest mestere, aki nehezen tűrte, hogy a pályán
egyre inkább Öcsi kénye-kedve szerint mennek a dolgok. Volt Öcsinek egy
nagyszerű barátja – Patyi Mihály –, akit mindenféle módon támogatott, s aki
focistának is nagyszerű volt. Miskának a tüdejével volt valami baj, egyszer a
győriek ellen játszott a Kispest és Patyi Mihályt Guttmann Béla le akarta hozni
a pályáról. Öcsi tudta, hogy a Miska „belehalt” volna, ha nem játszhatja végig a
meccset. Guttmann látta, hogy Patyi nincs jó formában és bekiabált neki, hogy
jöjjön le a pályáról. Erre Öcsi kiment Guttmannhoz, és azt mondta neki: Béla
bácsi, márpedig Patyi nem megy le a pályáról. Erre Guttmann megint azt mondja:
Patyi azonnal jöjjön le! Erre Öcsi: Miska, amíg én mondom, hogy a pályán
maradsz, addig ott is maradsz. Így Puskásnak szót fogadva Patyi a gyepen maradt.

1952-ben Sebes Gusztáv vezetésével 2:0-ás győzelemmel az Aranycsapat
megszerezte a magyar labdarúgás első olimpiai aranyérmét. Hősként érkeztek haza
Finnországból, s a csapatkapitány Puskást a világ egyik legjobbjaként
emlegették.

Rainer M. János:

Puskásék a Rákosi-rendszerben lettek sztárok, de valószínűleg soha nem fogták
fel teljes mértékben ennek a politikai konzekvenciáit. Eléggé viccesen fogtak
fel egy olyan rendszert, ami a maga hétköznapi valójában cseppet sem volt
vicces. Soha nem érezték úgy, hogy ők a kommunista hatalmat képviselik, amikor
éppen valamelyik „imperialista” ellenféllel küzdenek a pályán. Viszont éltek
azokkal a lehetőségekkel, amiket a rendszer kínált nekik. Puskás bejárhatott
Farkas Mihályhoz, aki akkoriban nemcsak a honvédelem, hanem a sport fölött is
diszponált, és mindent mindenkinek el tudott intézni. Puskásból katonatisztet
csináltak, hogy több fizetést tudjanak neki adni, Bozsik pedig ’53 és ’56 között
parlamenti képviselő volt.

Puskás Ferenc, Koltay Gábor 1985-ben forgatott, ám betiltott Szép volt fiúk
című portréfilmjében:


„Kis pénz, kis futball...”, valóban én mondtam. Mert 2000 forintból nem volt
könnyű megélni, de még a katonai fizetéssel együtt kapott 3600-ból sem, a mi
nívónkon, ahol gyakran kellett külföldi vendégeket fogadnunk, és nem akartuk,
hogy azt mondják, ezek éheznek.

Én voltam a kijáró, az összes magyar sportoló hozzám jött a problémáival, mert
nekem volt az a lehetőségem, hogy eljussak azokhoz a személyekhez –
hárman-négyen voltak – akikkel el lehetett egy-két dolgot intézni. Lakás, bútor,
pénz, előléptetés. Felmentünk a Farkashoz, és megpróbáltuk meggyőzni. Mindig
velem jött a Bozsik Cucu, mondtam, te csak bólints, én majd beszélek. Farkas
mindent megtett, ha nem is azonnal, de másnapra biztosan.

Félhivatalosan engedték a nyugati nejlonharisnyák, órák, sálak behozatalát
’49-től ’56-ig. Tudtuk, hogy a labdarúgó pályája 10-12 évig tart, ezalatt kell
bebiztosítani az életét.

A hatalom elnéző viszonyulása a „seftelő” focistákkal kapcsolatban 1956 után
is fennmaradt - látszólag. Novák Dezsőt, a hatvanas-hetvenes évek egyik ismert
labdarúgóját például úgy szervezték be a titkosszolgálatok besúgónak, hogy
megzsarolták: vagy jelent társairól, vagy büntetőeljárást indítanak ellene egy
leleplezett vámszabálysértés kapcsán.

Puskás Ferenc:

Rákosit sosem hívtam fel, ’52-ben találkoztunk először, majd 1954-ben, az
ezüstérem után lejött Tatára. Én sosem politizáltam, nem voltam párttag.
Tartottam néhány beszédet: ha leírták, akkor fel kellett olvasni, nem volt más,
oda kellett állni.

Rákosi és társai természetesen csak addig mutatták jobbik arcukat, amíg
érdekeik ezt kívánták.



A legismertebb magyar 1991-ben végleg hazaköltözött Budapestre

Dalnoki Jenő 1949-től 1966-ig játszott megszakítás nélkül a Ferencváros
csapatában, többszörös bajnok, tizennégyszeres válogatott. 2004-ben nyilatkozott
a Heteknek: 1952-ben Puskás és Bozsik elvittek Farkas Mihály honvédelmi
miniszterhez, akkor már olimpiai bajnok voltam, mondván, rám volna szükség a
nagyválogatottban. Farkas közölte, hogy amennyiben átigazolok az éppen
Kinizsinek nevezett FTC-ből a Honvédba, garantálják az állandó válogatottságot
és az azzal járó előnyöket. Az utóbbi ajánlatot örömmel fogadtam, de udvariasan
közöltem, nem szeretném elhagyni nevelőegyesületemet. Anyám előtte a lelkemre
kötötte, nehogy átigazoljak a kommunista Honvédhoz. Farkas Mihály megértően
fogadta a választ, sőt, elismerését fejezte ki a klubhűségem kapcsán. Azután
hazamentem, lefeküdtem. Éjjel egykor jöttek a rendőrök: két évre beraktak a
futkosóba, a katonai börtönbe.

Szepesi György:

1953-ban a Wembley-stadionban egy önbizalommal teli csapat lépett pályára az
évszázad mérkőzésén, és 6:3-ra győzött. Fél évre rá került sor a visszavágóra,
90 ezer ember ült a Népstadionban, de az angolok még az előzőnél is nagyobbat
buktak. A mérkőzés másnapján szállóigévé lett a következő mondat: „Az angolok
egy hétre jöttek és hét-eggyel mentek.”

Rainer M. János:

A rendszer eszközként tekintett rájuk, mint akik a kommunizmus fölényét
igazolják az imperializmussal szemben. Még egy olyan viszonylag szelíd és józan
ember, mint Nagy Imre is a 6:3 után azt találta mondani az Országgyűlésben, hogy
Magyarország sportnagyhatalom.

1956. október 14-én a magyar válogatott 2:0-ra győzött Bécsben Ausztria
ellen. Az első gólt Puskás szerezte, akkor még ő sem tudta, hogy ez volt utolsó
mérkőzése szülőhazája nemzeti tizenegyében.

Rainer M. János:

1957 elején nyugati menedzserek által lekötött és szervezett túrán vettek részt
Európában és Dél-Amerikában. Itthon már megindult a pacifikálás, ők Bécsben
várták az eredményt. Kádárék azt üzenték nekik, hogy nyugodtan hazajöhetnek, nem
lesz büntetőeljárás abból, hogy engedély nélkül mentek ki, de hosszabb-rövidebb
eltiltásra mindenki számítson. Ezt követően döntött úgy a csapat nagyobbik
része, hogy visszajönnek, a nagy csatártriász – Kocsis, Czibor, Puskás – pedig
kint maradt.

Puskás Ferenc:

Nem saját hibámból maradtam kint. A brazil túra után Bécsben találkoztunk egy
Magyarországról érkezett küldöttséggel. Azt mondták, jöjjünk haza nyugodtan, de
rám egy év eltiltás vár, mert én voltam a kapitány. Mondtam nekik, uraim,
gondolják meg, másnap beszéljünk. Másnap ismét találkoztunk, megkérdeztem: van
valami változás? Azt felelték, semmi. Köszönöm, a viszontlátásra. Így maradt
kint a Puskás Öcsi külföldön.

Szepesi György:

Az ominózus bécsi játék utáni történéseket nem ismerem. Pletyka szinten Marosán
nevét hallottam valamilyen vonatkozásban felmerülni, nem a Kádárét.

Rainer M. János:

Puskás a kor színvonalán egy valódi sztár lett itthon. A közönség imádta,
ugyanakkor sok mindent nem bocsátott meg neki, például azt, hogy meghízott.
Majdnem mindenki szorosan nyomon követte az életét. Mindeközben a futball
Nyugat-Európában egy népszórakoztatási formából hatalmas üzletté vált és
profizálódott. És miután a futballsztárjaink járták a világot – szemben a
lakosság 99,99 százalékával –, nagyon jól tudták, hogy bár magyar viszonylatban
nagy lábon tudnak élni, és mindent szabad nekik, ehhez képest a nyugati világban
dimenziókkal nagyobbak a lehetőségek. Többen, így Puskás is felismerte ezt, és
amikor látták, hogy elbukott az 56-os forradalom, joggal merült fel, hogy miért
ne külföldön építsenek látványos karriert.

Kádár sokkal jobban szerette a focit, mint Rákosi, ezért az Aranycsapatnak nem
emiatt nem bocsátottak meg. Akkoriban kezdődött a megtorlás, és nyilván attól
tartottak, hogy ha nekik engednek, akkor ez felpuhítja a különféle
erőszakszervezetek morálját. Kádárnak 1956–57 fordulóján paradox módon nem a
közvélemény volt fontos, mert tudta, hogy népszerűtlen. Az apparátusban viszont
nagyon fontos volt tekintélyt szereznie, és ennek egyetlen útja a kőkemény
fellépés volt. Puskásékhoz való viszonyával éppen ezt a kérlelhetetlenséget
sugározta a nép felé. Másfelől a disszidens, az emigráns magyar, az közellenség
volt itthon, aki külföldön sem csinál mást, mint aláaknázza a népköztársaság
államrendjét.

Puskás Ferenc 1958-ban Österreicher Emil közvetítésével került a Real
Madridhoz. Olyan csodacsapat játszott együtt a „blacók”-nál – Di Stéfano, Kopa,
Rial, Santamaria, Gento, Domínguez –, hogy a szurkolók joggal kételkedtek, vajon
van-e helye egy teljes szezonnyi kihagyás után a királyi gárdában a „bolygó
magyarnak”.

Puskás Ferenc:

Amikor a Reálhoz kerültem, 16 kiló súlyfelesleg volt rajtam, amit három hét
alatt le kellett adni. Pulóverben edzettem végig, 31 éves voltam, és tudtam, ez
az utolsó lehetőség. Hét és fél évig nem ittam egy korty szeszes italt,
figyeltem az evésre, az ivásra, az edzésre.

Az első év még az adaptációs és nyelvi nehézségek leküzdésével telt, de
azután beindult az „Ágyúgolyó”, és másodvirágzása nem kevesebb hívet szerzett a
„száguldó őrnagynak”, mint hazájában. Itt Öcsiből a szurkolók „Panchó”-ra
keresztelték át, és rajongtak a gólvágó játékosért. Spanyolországban 5 bajnoki
címet, 3 Európa Kupát, 1 Spanyol Kupát és egy Interkontinentális Kupa trófeát
gyűjtött be. Spanyol és nemzetközi, tét- és barátságos meccsen összesen 372
alkalommal öltötte magára a madridiak mezét, és a tíz év alatt 324 gólt szerzett
együttesének. Négy alkalommal gólkirály lett (1959-től folyamatosan), s
ugyancsak négyszer magára öltötte a spanyol válogatott mezét, minekutána
1961-ben megkapta a spanyol állampolgárságot.

A Real Madrid hivatalosan 1969. május 26-án búcsúztatta el. A gálamérkőzésen
nyolcvanezer madridi szurkoló ünnepelte a 41 éves Puskást.

Edzőként a Panathinaikosszal európai szuperkupa-döntőt játszott, megfordult a
paraguayi Sol, a chilei Colo-Colo csapatánál, majd mint szakvezető eljutott
Kanadába, Egyiptomba, Szaúd-Arábiába és Ausztráliába is.

Puskás Ferenc:

Nyugodtan élek, megvan mindenem, amire szüksége van az egész családnak. Nem
lettem milliomos, legfeljebb pesetában, de nincs problémám. És ami a
legfontosabb: mindenki a barátom.

1960 óta megvan a hivatalos írásom, hogy hazajöhetek, nincs mitől tartanom, mert
nem bántottam senkit.

1977-ben Vitray Tamás „Csak ülök és mesélek” című sorozatában Sugár András
készített interjút Puskással.


Puskás Ferenc:

Felhívtak, hogy szeretnének egy interjút, mondom, gyertek ide, Madridba.
Megtörtént a beszélgetés, valamikor szeptemberben, októberben. A magyar nézők
decemberben láthatták az adást, utána hívott a húgom: hallottad, mit csináltak?
A Vitray azt hozta ki, hogy nem tudsz már magyarul, nem emlékszel a 6:3-ra.
Mondom neki, hát, ha ezt hozta ki, mit tudok én innen tenni? Nem szoktam
ilyesmikkel törődni.

Valakik valami miatt be akartak feketíteni, nem tudom, miért, hiszen jóformán
nem is ismertek.

Szepesi György:

1981-ben MLSZ-elnök voltam, és felvetettem, hogy itt az ideje, hogy hazajöjjön.
Volt két olyan meccsünk, ahol úgy éreztem, hogy Puskás hazajövetele nemcsak neki
lenne jó, hanem fel tudná lendíteni a magyar csapatot is. A románok elleni
meccsre gondoltam, de a pártközpontnak, pontosabban Korom Mihálynak más volt a
véleménye. Azt mondja nekem Korom, nincsen más meccs, amit kiválaszthatnánk,
nehogy Ceausescu miatt problémák legyenek? Mondom erre, válasszuk akkor az
angolok elleni meccset, legyen előtte egy öregfiúk-gála Öcsivel. Azt mondja
nekem Korom, öregem, hol a papír, aláírom. Kádár is kijött a meccsre.

Rainer M. János:

Emlékszem, amikor kijött az öltözőből Puskás a címeres mezben, irtózatosan
ideges és feszült volt. Aztán a meccs elején egy előrevetődéssel gólt fejelt, és
akkora ováció fogadta, hogy onnantól kezdve érezte: ismét elfogadták a régi
szurkolói.

Puskás Ferenc:

Huszonöt év után jöttem haza először. A legnehezebb az volt, amikor kimentünk a
pályára a százezer ember elé. Két-három percig tartott, amíg megszoktam, nem
volt könnyű, de jól végződött.

A mérkőzés végén az egész csapat odament a dísztribün elé, ahol Kádár és az
egész kormány tartózkodott. Puskás meghajolt Kádár előtt, Kádár ugyanúgy
viszonozta. Puskás tudta, hogy a gálameccs nem jöhetett volna létre a hatalom
engedélye nélkül.

1991-ben költözött haza végleg Gyarmati Dezső és Baróti Lajos segítségével.

Szepesi György:

A legnagyobb sztársága idején is meg tudott maradni jószívű, egyszerű, nyitott,
kedves, vidám Öcsinek. Hihetetlen erős volt az empatikus érzéke. Barátainak,
klubtársainak olyasmit is elintézett, amit magának nem tett volna meg.
Ugyanakkor átlátott az embereken, és pontosan tudta, hogy kin segít. Bármelyik
országban játszott vagy edzősködött, hamar felszedett annyit, amivel megérttette
magát és rövid időn belül nagyszerű barátokra lelt mindenhol. Beszélt németül,
olaszul, angolul, spanyolul.

Utoljára tíz nappal a halála előtt voltam nála a Kútvölgyiben. A budapesti
körülményekhez képest egy kiválóan berendezett kicsi szobában feküdt a
pszichiátriai emeleten.

Két évvel ezelőtt én is ott voltam vele a Puskás Ferenc Stadion felavatásánál.
Az volt az utolsó pillanat, amikor valóban beszélgetni tudtunk. Már akkor is
kocsival kellett körülvinni, de a labdát még akkor sem hagyta ki. Még akkor is
ragadt a lábához.

Beszédes számok

Klubjai játékosként: Kispesti AC (1939–1950), Budapesti Honvéd (1950–56),
Real Madrid (1958–1966).

Válogatottság: 85 mérkőzés, 84 gól (Magyarország), 4 mérkőzés (Spanyolország).

Válogatott sikerei: olimpiai bajnok (1952), vb-ezüstérmes (1954).

Klubsikerei: ötszörös magyar bajnok, ötszörös spanyol bajnok, spanyol
kupagyőztes, háromszoros BEK-győztes, kétszeres BEK-döntős, Világkupa-győztes.

Egyéni sikerei: négyszeres magyar gólkirály; négyszeres spanyol gólkirály; a BEK
gólkirálya; a világ legeredményesebb játékosa; az évszázad magyar labdarúgója;
az Évszázad gólkirálya (élvonalbeli találatok alapján); világ- (1963) és
Európa-válogatott (1965).

Külföldi vélemények Puskásról

The Times: „A futball forradalma Puskással kezdődött. A miatta bekövetkezett
6:3-as londoni siker változtatott meg mindent a sportágon belül Angliában.

CNN: „A magyar legenda – aki a spanyol válogatottban is játszott – volt az első
nagy labdarúgócsillag. Őt követte többek között Pelé, Beckenbauer és Maradona.”

UEFA: „Puskás tette le a modern magyar futball alapjait, teremtette meg a híres
magyar stílust, és a magyar szívet, ami mindig jellemezte az Aranycsapatot.”

La Gazzetta Dello Sport, a világ egyik leghíresebb sportnapilapja:

„Sok szakértő szerint Puskás volt a futballtörténelem legpontosabban lövő
játékosa. Luis Suárez, a nagy Inter legendás támadója mesélte, hogy látta
egyszer egy edzésen, amint Puskás a tizenhatoson kívülről vette célba a kapufát,
és húszból tizennyolcszor telibe trafálta.”

Alfredo Di Stefano, Puskás egykori madridi csapattársa:

„Egy barátot és egy kiváló játékost veszítettem el. Puskás minden idők egyik
legnagyobb labdarúgója.”

Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője:

„Mintha egy másik bolygóról jöttek volna a magyarok, olyasmit mutattak be a
pályán, amihez foghatót azelőtt sosem láttam, és ő volt a legnagyobb sztár ebben
a show-ban.

Gil Merrick, a 6:3-as mérkőzés angol kapusa:

„Messze előttünk járt a futball-intelligencia tekintetében. Pedig a legjobb
teljesítményemet nyújtottam. Puskás nemcsak egy nagy futballista volt, hanem egy
nagyon szeretetre méltó ember is.” (Göndör Ottó)

Olvasson tovább: