Kereső toggle

Tolvajtempó

Nemzeti sport a munkahelyi lopás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Te, figyelj, nem kell gázolaj? – kérdezi egy ismerősöm, csak úgy
mellékesen.

– Benzines az autóm. Egyébként mennyiért tudsz?

– 220-ért, tuti minőség a MÁV-tól.

– Attól tartok, nem értem – adom az ártatlant a jó sztori reményében.

– Mit nem értesz ezen?! Van egy spanom a vasútnál, lelkiismeretes ürge,
megbízhatsz benne - mondja, és megerősítésként mesélni kezd.

Neki csak 40 liter gázolaj kellett volna, hogy megtankolja a Mercijét, így
először szóba sem álltak vele. Lelkiismeretes embere ugyanis 100 liter alatt nem
kockáztat, és szereti a kerek számokat, úgymint 200, 300 stb. Megegyeztek hát
egy hektóban. Az átadásra este tíz után került sor egy mellékvágányon. Előre
kellett fizetni, de a szolgáltatásban sem volt hiba: az „illetékes” percek alatt
leszívta a naftát a dízelmozdonyból, közben még a „reklámra” is maradt ideje. E
szerint 25-30 kilométeres körzetben „házhoz mennek”: a mozdonynyal szívesen
elugranak a szomszédos településekre, akár nappal is – ha megéri. Az
üzletmenetre sem panaszkodott emberünk, általában napi 5-6 hektó elmegy, a
hiányt pedig „papíron” gyerekjáték igazolni…

Ismerősöm, aki maga is a MÁV egyik külső cégénél dolgozik, azt mondja, az állami
vállalatnál tulajdonképpen mindent lopnak, ami mozdítható. A legkönnyebb
helyzetben a szerelőbrigádok vannak. Igaz, hogy itt mindenről – még a raktárban
hosszú évek alatt szétrohadt bútorokról is – szigorú leltárt kell vezetni, a
mindennapi munka során mégsem egyeztetik részletesen a számlán feltüntetett,
illetve a ténylegesen felhasznált anyagmennyiséget. „A gázolajlopásnak itt is
komoly hagyományai vannak. A céges autókra mindennap 3-4 literrel több
üzemanyagot számolnak el a sofőrök, a különbözetet kannába tankolják és
hazaviszik. Nálunk ezért van mindenkinek dízelautója” – magyaráz informátorom,
hozzátéve, hogy ezt a „jövedelemkiegészítési rendszert” a főnökök sem
bolygatják. Talán azért nem, mert közülük is sokan tekintik az „ügyeskedést” –
vagyis a lopást – a magyar munkástól elidegeníthetetlen jognak. Náluk is bevett
módszer egyébként, hogy jóval magasabb összegeket számláznak a MÁV felé, mint
amennyibe a munka valójában került. Kéz kezet mos tehát, a vasúttársaság pedig
évente – nyilván nem csak ennek köszönhetően, de – 70-80 milliárdos veszteséget
könyvel el.

Kártékony ügyvezetők

A munkahelyi lopás nem csak az állami cégeket fenyegeti. Kati, egy belga
bútorgyártó cég hazai leányvállalatának volt titkárnője, személyesen nézte
végig, hogy a megbízott magyar ügyvezetők miként „húzták le” éveken keresztül a
tulajdonosokat. A két férfi öt évre kapott megbízást a 120 dolgozót
foglalkoztató, komoly bevételt produkáló üzem irányítására. Kati szerint a
problémák a második évben kezdődtek. „Az addigi szokással ellentétben nem
kaptunk 13. havi fizetést, és elmaradt a dolgozók számára rendezett buli is.
Munkaruháról érkezett ugyan egy 2,5 milliós számla a céghez, ám ezeket a ruhákat
azóta sem látta senki. Eközben a két ügyvezető és a könyvelő elég lazán végezte
a munkáját: rendszeresen az irodájukban dartsoztak, vagy a számítógépes
hálózaton kártyáztak” – sorolja a volt titkárnő. A cég belga vezetése – a
sorozatos jelzéseknek köszönhetően – két év múltán fogott gyanút, és azonnal
vizsgálat indult a vezetők ellen. Az ellenőrzés során kiderült: Belgiumból
minden évben elküldték a 13. havi prémiumot és az egyéb juttatásokat fedező
összeget, a dolgozókhoz azonban ez nem jutott el. A két ügyvezető ezen kívül 3
millió forint értékű kerti bútort szállíttatott el a gyárból, hogy kéz alatt
értékesítsék azokat, a Kínából visszaérkezett, másodosztályúnak minősített
termékeket pedig szintén magánúton adták el. De még ez sem volt elég a havi
félmilliós fizetéssel rendelkező ügyvezetőknek: hétvégi szórakozásaikat is a
céggel fizettették meg mint hivatalos tárgyalásokat; autóikat rendszerint az
üzem számlájára tankolták; egyikük pedig azután is felvette a 200 ezer forintos
albérleti támogatást, hogy saját lakásba költözött. „Túl sok, és túl sötét” – ez
volt az egyik ellenőr válasza, amikor Kati megkérdezte, sorolja-e még a
papírokkal alátámasztható visszásságokat. A vizsgálat végén a tízmilliós károkat
okozó két igazgatót és a könyvelőt menesztették, de az eset nyilvánosságot soha
nem kapott, annak ellenére sem, hogy egyikük a helyi önkormányzat képviselője is
volt. A történtek feltárásában közreműködő titkárnőnek 600 ezer forintot kellett
visszafizetnie a cégnek: a pénzt a főnökei vették ki a pénztárból, de erről
természetesen nem volt bizonylat, ő pedig nem tudta alátámasztani igazát.

Mindent, ami mozdítható...

Az építőipari vállalkozó Laci kálváriája – mint mondja – azzal kezdődött,
hogy túlságosan megbízott az alkalmazottjában. „Ajánlották a srácot, és az első
1-2 évben nem is volt rá panasz. Az építőanyag-kereskedésemben volt áruszállító,
de a kivitelezési munkák miatt nem nagyon tudtam rá figyelni. Ez lett aztán a
bajok forrása” – kezdi a történetet. Alkalmazottja egy idő után – összejátszva a
raktárossal – rendszeresen több anyagot szállított ki a telephelyről, mint amire
az igazolás szólt. „A papír szerint a raktáros kiadott neki 10 zsák ragasztót,
de közben 15-20 zsákkal vitt, vagy mondjuk hozzátett még egy-két csaptelepet,
majd a szállítás után a felesleget eladta fél áron. A dolog odáig fajult, hogy
komoly ügyfélköre alakult ki az illetőnek, rendszeresen érkeztek hozzá
megrendelések. Minderre a tavaly év végi leltárt követően derült fény, amikor
észleltük a több millió forintos hiányt. Az ügy pikantériája, hogy régi jó
ismerőseim közül is sokan vásároltak anyagot ettől a sráctól, a szembeszomszédom
például a tőlem származó festékkel festette ki a házát” – folytatja Laci, akinek
„ugrott” a kereskedésből származó egész éves haszna. Az alkalmazott persze
„repült”, de rendőrségi ügy nem indult, mert a vállalkozó nem vágyott a többéves
huzavonára. „Szerintem így is a srác járt rosszabbul. Azelőtt volt rendes
munkája, most egy csatornaépítésnél kubikol. A tőlem lopott pénzből vett ugyan
egy házat, de sokra nem ment vele: a sorozatos szakszerűtlen átalakítások miatt
majdnem összedőlt” – mondja Laci, aki ezek után kereskedését egy több százezer
forintért vásárolt számítógépes program segítségével menedzseli, és
kéthetente-havonta készít leltárt.

Szigorúan ellenőrzött dolgozók

„A technikai lehetőségek bővülésével egyre határozottabb szándék mutatkozik
a munkáltatók részéről a dolgozók megfigyelésére. Ebben az a torz gondolkodásmód
is szerepet játszik, miszerint minél többet tud a főnök az alkalmazottról, annál
jobb” – mondta lapunknak Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Mint
hangsúlyozta, a dolgozók ellenőrzésére vonatkozó jogos igényt minden esetben
összhangba kell hozni a személyes adatok védelmének alkotmányos alapjogával.
„Munkavégzés közben is mindenkit megillet a magánélethez való jog, ezért például
meglehetősen aggályos az a gyakorlat, amikor a kamerarendszert nem a
vagyontárgyak védelmére, hanem a munkavégzés intenzitásának ellenőrzésére
használják” – mondta az ombudsman. Előfordult, hogy egy vállalkozó a
teakonyhába, öltözőbe, sőt még a vécébe is kamerákat akart elhelyezni, hogy
szemmel tartsa munkásait. Egy állami közigazgatási szervnél pedig a
számítógépekre telepítettek olyan kémprogramot, amellyel minden egyes
billentyűleütést nyomon lehetett követni. Ez utóbbi módszer többszörösen is
bűncselekménynek minősül: az elkövető többek között visszaél a személyes
adatokkal, és felmerül a levéltitok megsértése is.

Az ombudsman szerint ma három „slágertéma” van a munkahelyi megfigyelések
terén. Az első a GPS-en vagy mobiltelefonon keresztül történő nyomkövetés. Erre
van jogi lehetőség, feltéve, ha az illető belegyezésével, munkaidőben történik,
és a szolgáltatást az ellenőrzött személy bármikor ki tudja kapcsolni. (A
közelmúltban éppen a Vodafone vesztett nem jogerősen pert, miután a cég több
alkalmazottját – kísérletképpen – éjjel-nappal nyomon követték a telefonjukon
keresztül. Ezt a fajta „flottakövetési rendszert” egyébként ma már egyszerű
szolgáltatásként is meg lehet rendelni.)

Bevett gyakorlat a biometrikus beléptetőrendszer is, ami csak akkor szabályos,
ha az azonosításhoz használt ujjlenyomatok kizárólag az alkalmazottak
beléptetőkártyáin vannak tárolva, vagyis nem készül erre vonatkozó adatbázis.
Szintén egyre elterjedtebb szokás az úgynevezett zöld telefonvonal létesítése,
amin keresztül a munkatársak lényegében egymást jelenthetik fel, ha valami
visszásságot észlelnek – ennek nemcsak jogszerűsége, de hatékonysága is
kérdéses.

Olvasson tovább: