Fotó: Somorjai László
Az utazással keltett reklámért érezhető hála csak hozzáadódhat ahhoz a
köszönethez, amivel a magyar emberek az Egyesült Államoknak tartoznak. Amerika
sok százezer ember életét áldozta azért, hogy véget vessen a fasizmusnak
Európában, de a kommunizmus megdöntéséért is az Egyesült Államok tett a
legtöbbet. (Ha a Szovjetunióval való kiegyezés politikáját követő
nyugat-európaiakon múlt volna, Magyarországon még ma is szovjet csapatok
állomásoznának.)
Ha csak a tényeket nézzük, az elnöki vizitnek őszintén lehetett volna örülni,
hiszen lehetőséget teremtett volna arra, hogy kifejezzük azt, hogy értékeljük
azt a segítséget és támogatást, amit kaptunk.
Ezzel szemben a magyar média közvetítésében a Bush-látogatás úgy jelent meg,
mint egy elemi csapás. A híradások jóformán szót sem ejtettek arról, hogy a két
ország kapcsolatában mi történt az utóbbi évszázadban. Ehelyett hisztériakeltő
tudósításokat láthattunk és olvashattunk arról, milyen káoszt okoz a huszonkét
órás látogatás Budapest forgalmában. Érdekes módon a gyakorlatilag azonos
biztonsági körülmények között lezajlott Putyin-látogatás nem keltett ekkora
pánikot. Azon is érdemes elgondolkodni, hogyan akar Magyarország az elnöki
látogatásnál összehasonlíthatatlanul nagyobb felfordulást okozó labdarúgó
Európa-bajnokságot vagy pláne olimpiát rendezni.
A Magyarországot szövetségeseként méltató amerikai elnökkel szembeni
ellenszenvet gerjesztő médiát és az amerikai elnököt mindenfajta morális alap
nélkül leckéztető magyar köztársasági elnök mellett fanyalgó politikai elitet
láthattunk. E mögött a fanyalgás mögött azonban valójában értékrendek ütközése
húzódik meg. Az Egyesült Államok és személyesen Bush elnök a magyar politikai
elit három fő irányzatával egyaránt szemben álló üzenetet képvisel. Az amerikai
politika szemben áll az európai – és ezen belül a magyar jobboldal által is
képviselt – nacionalizmussal. Az elnök által is képviselt keresztény értékrend
nem harmonizál a feudális történelmi hagyományokra épülő európai tradicionális
keresztény vallásossággal. (Talán nem véletlen, hogy ezen felekezetek képviselői
nem is fogadták el a meghívást az elnöki beszédre.)
Az Egyesült Államok politikája szemben áll a magyar baloldal kommunizmust
mosdató hazug tradíciójával. Az elnök magára zúdította a magyar baloldali elit
haragját azzal, hogy a kommunizmust és a fasizmust egyforma elnyomó rendszernek
nevezte, ráadásul a forradalmat leverő Kádár-rezsimet ugyanolyan elnyomó
hatalomnak állította be, mint az 56 előtti Rákosi-rendszert.
A tradicionális morális értékek mellett következetesen kiálló Bush nem
számíthatott a liberális elit szimpátiájára sem. Így aztán nem csodálkozhatunk
azon, hogy a magyar polgárok nem sok elismerést és lelkesedést hallhattak az
elnöki látogatás kapcsán.
Azok azonban, akik szeretik a szabadságot, ismerik a történelmet, és szeretik a
tényeket, ráadásul nem a kommentárokból és „szakértői” elemzésekből próbálnak
tájékozódni, az elnöki beszéd hallatán úgy érezhették, mintha egy dohos odúra
rányitották volna a friss levegőt beengedő ajtót.
2006. 06. 30. (X/26)
