hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Messze még az apadás

2006. 04. 25.
Évszázados rekordokat dönt a Duna és a Tisza áradása idén, nemcsak Magyarországon, hanem a folyók mentén fekvő államokban is. A készültség óriási, de így sem sikerült mindenhol megakadályozni a tragédiákat. Több helyen átszakadtak a gátak, és az idei áradás Nyugat-Európa több területén halálos áldozatokat is követelt.



Fotó: AP

A Duna hétfőn Rast falunál átszakította a gátat Dél-Romániában. 3200 embert
és több mint 6000 állatot kellett ezek után kitelepíteni. A rendőrség és a
katonaság segítségével sikerült ezeket az embereket rokonoknál vagy ismerősöknél
elhelyezni. Rast faluban 115 ház dőlt teljesen romba, 600 pedig súlyosan
megrongálódott.

A közeli Negoi faluban 230 embert helyeztek biztonságba mentőcsónakokkal.
Románia többi részén a hatóságok jelentése szerint kézben tartják a helyzetet,
sikerült csökkenteni a folyó szintjének emelkedését, miután termőföldeket
árasztottak el több helyen is, hogy megóvják a közeli településeket. Viszont a
hét további részében Szerbiából érkező újabb árhullám miatt több száz további
lakos kitelepítése várható, amire a hatóságok készen állnak. Dolj körzet
vezetője, Nicolae Giugea szerint négy faluban körülbelül 10 ezer ember
kitelepítésére készülnek fel.

Dél-Romániában több mint 44 ezer hektár kukorica- és búzatermő területet
árasztott el a víz, és a hatóságok újabb 26 ezer hektár elárasztását tervezik,
hogy megvédjék a környéken a sűrűn lakott területeket. Ebben a régióban sokan
még a tavalyi áradás terheit is nyögik, amely sok halálos áldozatot követelt,
továbbá több száz millió eurós kár keletkezett a termőterületekben és az
infrastruktúrában.

Brailia tartományban a hatóságok a gátak mesterséges átszakítását tervezik, hogy
fékezzék a másodpercenkénti több mint 16 ezer köbméteres vízáradatot.
„Körülbelül 300 millió köbméter vizet tudunk itt elvezetni, hogy enyhítsük a
helyzetet a folyó további szakaszain” – nyilatkozta Stefan Gheorghe, a román
agrárminisztérium hivatalnoka.

Szerbiában egy 250 kilométeres szakaszon sikerült a gátakat homokzsákokkal úgy
megemelni, hogy a folyót a medrében tudták tartani, de a hatóságok szerint
fennáll a veszélye annak, hogy az átnedvesedett gátak átszakadnak. A fővárosban,
ahol a Száva belefolyik a Dunába, a hatóságok felhívták a lakosok figyelmét,
hogy kerüljék el az Ada Ciganlija mesterséges tavat, amely kiemelten veszélyes
terület. Nikola Marjanovic, a szerb árvízvédelmi erők képviselője bejelentette,
hogy teljes erővel a gátak védelmére koncentrálnak, mivel a Tiszán, amely
Belgrádtól északra éri el a Dunát, hasonló áradás várható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!