Kereső toggle

Kasza József etnikai leszámolásoktól tart

Pisztoly és páncélököl

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Etnikai leszámolásoktól tart Kasza József. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szerint a szerbek a megfélemlítés magasiskoláját produkálják, a terrornak nemcsak fizikai, de lelki formáját is alkalmazzák. Úgy véli, a térségben megfigyelhető a délvidéki magyarság egyfajta gazdasági ellehetetlenítése, egyre inkább munkahely és egzisztencia nélkül maradnak az itteni emberek. 

A délvidéki magyarok értetlenül állnak az egyre durvuló jelenséggel szemben. "Előfordult, hogy szerb suhancok tanítás alatt berúgták a tanterem ajtaját, és hangosan a magyarok anyját szidták" – nyilatkozta lapunknak Kasza József. Szabadka egykori polgármestere hozzátette, a város kerületi ügyésze folytonos pressziójával egyre csak fokozza rossz érzéseit, és nem tudja megmondani, mi lehet ennek a feszültségkeltésnek a végcélja. 



Kasza József: Talán én leszek a következő Fotó: Novák Mihály

Az etnikai atrocitásokról tárgyalt egymással Sólyom László magyar és Borisz Tadics szerb államfő e heti találkozójukon Budapesten. A szerb elnök számára fontos a jószomszédi viszony. "A bűnösöket mindenképpen megbüntetjük, nehogy valaki azt gondolja, hogy büntetlenül lehet etnikai alapon bűncselekményt elkövetni" – ígéri Tadics. Sólyom nem feltételezi, hogy az erőszak mögött a szerb kormány állna, de mint mondta: "elvárjuk, hogy a szerb kormány hasson oda, hogy a helyi hatóságok járjanak a végére ezeknek az atrocitásoknak, találják meg a bűnösöket, és büntessék meg őket".

Tavaly mintegy 80 esetben indítottak eljárást Szerbiában, az elnök szerint ezek az ügyek azonban nem olyan súlyosak, mint ahogy azt a média beállítja. A délszláv politikus a két nagy politikai oldal vezetőivel is találkozott. Gyurcsány Ferenc sérelmezte, hogy eddig egyetlen, a vajdasági magyarokat ért atrocitások miatt indított perben sem született ítélet. Tadics elnök válaszában ígéretet tett arra, hogy közvetlen tájékoztatást kér a nemzetiségi atrocitások ügyében indult eljárásokról. Orbán Viktor Fidesz-elnök leszögezte: nem kívánnak belefolyni a délszláv állam belpolitikájába, de aggódnak a radikális szerb pártok előretörése miatt. "Arra kértem a szerb elnököt, vesse latba tekintélyét annak érdekében, hogy az emberi jogok és a jogállami normák érvényesüljenek a Vajdaságban" – jelentette ki Orbán.

Szabadka, Törökkanizsa, Temerin, Újvidék és Zombor – az elmúlt időszakban ezeken a vajdasági településeken voltak magyarverések. A Vajdaságban szinte mindennaposak az ilyen típusú etnikai konfliktusok. A délvidéki magyarok értetlenül állnak az egyre durvuló jelenséggel szemben. 

"Előfordult, hogy szerb suhancok tanítás alatt berúgták a tanterem ajtaját és hangosan a magyarok anyját szidták" – mondta lapunknak Kasza József. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke beszámolt egy nemrég megtörtént kanizsai esetről, amikor egy kocsmai verekedés alkalmával egy szerb férfi – a vitát rövid úton lezárandó – pisztolyt rántott és több lövéssel leterített egy magyar helybélit. A sebesült férfivel a lövöldöző végül fejlövéssel végzett – állítja Kasza, akinek tapasztalata, hogy sem a rendőrség, sem pedig a minisztériumok nem reagáltak megfelelően. Ezzel szemben – tette hozzá – olyan információkat terjesztettek, hogy Kasza József az, aki rémisztgeti a Nyugatot, és emiatt nő a feszültség Szerbiában. 

A VMSZ elnöke tudatos provokációról beszél. Kasza József emlékeztetett a néhány héttel ezelőtt a háza előtt történt kézigránátos támadásra, ami – mint mondja – ellene irányult. 

Szabadka egykori polgármesterének a terrornak nem-csak a fizikai, hanem a lelki formáját is el kell szenvednie. Mint mondja: a szabadkai kerületi ügyész folytonos
pressziója egyre fokozza rossz érzéseit. "Az ügyész azzal a feladattal lett Koszovóból Szabadkára vezényelve, hogy gerjessze az etnikai feszültségeket, úgy ahogy azt Koszovóban tette" – fogalmaz Kasza, aki kesernyés hanggal hozzátette: nem tudja megmondani, hogy mi lehet ennek a feszültségkeltésnek a végcélja. "Egyet tudok viszont, hogy a délvidéki magyarság nincs felfegyverezve; az elmúlt 50-60 évben nem úgy rendezkedtünk be, hogy az agresszióval szemben erővel tudjunk fellépni. A szerb lakosság zöme azonban fegyvert visel – pisztolytól a páncéltörőig" – állítja a vajdasági politikus. 

A délvidéki magyarok a nemzetközi közösségtől várják a segítséget. Egy uniós tényfeltáró bizottság legutóbb azt jelentette az Európa Parlamentnek, hogy a magyarverések hátterében a "választások láza" valószínűsíthető. "Most nincsenek választások, mégis vernek bennünket" – fakad ki Kasza József. Úgy véli: a szerbek a megfélemlítés magasiskoláját produkálják. A VMSZ fejét akarják venni, mert tudják, hogy akkor megszűnik a politikai ellenállás velük szemben. A határon túli magyarok számára Gyurcsány Ferenc kormányfőnél tartott megbeszélés után azért mondta a vajdasági politikus, hogy a miniszterelnök által vázolt megoldások európai szinten nézve gyönyörűek. "Mi azonban a Balkánon élünk" – mondta. A VMSZ elnöke szerint a magyar kormánynak és az európai közösségnek kutya kötelessége megtalálni annak a módját, hogyan védjék meg a délvidéki magyarságot, mert "nem elég csak mellet döngetni, hogy 15 millió magyarnak vagyok a miniszterelnöke".

Kasza József szerint a térségben megfigyelhető a délvidéki magyarság egyfajta gazdasági ellehetetlenítése is; egyre inkább munkahely és egzisztencia nélkül maradnak az itteni emberek. A politikus szerint a szerbek szisztematikusan arra törekszenek, hogy a magyar fiatalok elköltözzenek. Az egyre inkább öregedő délvidéki magyarság jelenleg mintegy 300 ezer főt számlál már csupán. A háborús korszakban csaknem 50 ezer fiatal menekült el a Vajdaságból. 

"A szerb hatóságok egyedül Tom Lantosra hallgattak" – állítja Kasza, akinek két közeli munkatársát hónapokig törvénytelenül tartották vizsgálati fogságban. Csupán a demokrata kongresszusi képviselő közbenjárására engedték ki őket a börtönből. 

"Ebben az országban semmi sem meglepő" – panaszolja az egykori miniszterelnök-helyettes. Mint mondja: a minap néztem a televízióban Vladan Baticot, aki kendőzetlenül beszélt az ország állapotáról. Másnap reggel kaptam a hírt, hogy letartóztatták. Ő a meggyilkolt Djindic kormányának volt az igazságügyi minisztere. "Ebben a társadalomban csak az nem lesz letartóztatva, aki hallgat" – állítja Kasza, aki szerint ezért folynak ellene a különböző vizsgálatok, mert ki meri mondani a problémát. "Talán én leszek a következő" – tette hozzá.

Olvasson tovább: