Kereső toggle

Kritikus helyzetben az EU

Döcögő integráció

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Valami kiszabadult a palackból, "megbillennek" a tabuk. Ma már nyíltan lehet beszélni az euróövezet összeomlásáról, az uniós bürokrácia méregdrága fenntartásáról és a bürokraták látványos pótcselekvéseiről. A francia és a holland elutasító népszavazás rávilágít arra, milyen szakadék tátong az elit és a nép között. Lapunknak nyilatkozó szakértők bár túlzásnak tartják az euróövezet összeomlásának felvetését, az euró megszűnését, abban mégis megegyeznek, hogy vannak gondok az EU háza táján.



Jose Manuel Barroso, az EU első embere. Mindkét szeme sír, vagy mindkettő nevet? Fotó: Reuters

Ahogy arról előző számunkban is már beszámoltunk, számos elemző, gazdasági szakértő úgy véli, súlyos kihatással lehet az Európai Unió gazdaságára az alkotmányt elutasító szavazás eredménye. (Vízió az euró jövőjéről. Hetek 2005. június 3.). Ezt a félelmet csak erősíti az a várakozás, hogy a franciák és a hollandok után a svédek, az angolok, sőt a luxemburgiak is csalódást okoznak a voksoláskor. A pesszimista vélemények szerint az unió új alkotmányának elutasítása komoly politikai bizonytalanságot okozhat, amely elriaszthatja a befektetőket, tovább gyengülhet az euró árfolyama, emelkedhet a munkanélküliség, és még inkább lassulhat az amúgy sem túl gyors gazdasági növekedés. A szélsőséges megfogalmazások szerint kiéleződhetnek az unió gazdaságának eddigi gyenge pontjai, amelyek az euróövezet összeomlásához, felszámolásához vezethetnek. E véleményt hangoztatók szerint ugyanis áthidalhatatlan, kezelhetetlen az EU 25 tagállama között felszülő nyelvi, kulturális és gazdasági szakadék. Úgy vélik, a közös pénzügypolitika mellett egységes gazdaságpolitikára is szükség lenne a kontinensnyi unió életképességéhez és sikeréhez. 

Csaba László, a Közép Európai Egyetem (CEU) egyetemi tanára szerint eltúlzott a híradásokban a népszavazás jelentősége. Az unió gazdasági állapota és jövője független az alkotmány ratifikációs folyamatától és annak kimenetelétől.

Dezséri Kálmán, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének tudományos főmunkatársa is hasonló véleményt vall. Mint a Heteknek kifejtette, az elutasító népszavazás áttételesen áll csupán kapcsolatban az Európai Unió gazdaságával. Elsősorban az esetleges politikai bizonytalanság jelenthet kedvezőtlen befolyást. Ez ki is mutatható az előző napok euróárfolyamának alakulásában: a közös valuta az elutasító voksokat követően meredeken gyengülni kezdett a dollárral szemben, elérve a 8 hónapos mélypontot. De – hangsúlyozta a kutató – a gazdasági növekedés, illetve a kereskedelem mindettől teljesen függetlenül, mintegy önjáró módon működik. 

"Vannak, akik úgy vélik, széteshet az euróövezet – mondta Dezséri – , én azonban nem temetném az Európai Uniót" – tette hozzá. "Valóban léteznek problémák és még lesznek is, de ez nem ad okot arra, hogy az EU halálhírét keltsük. Meggyőződésem, hogy nem omlik össze az euróövezet, és a ratifikációs folyamat kimenetele nem bír alapvető befolyással az európai gazdasági trendjeire" – szögezte le a kutató. – "A politikai bizonytalanságot viszont mindenképpen kezelnie kell." 

A pesszimistáknak abban igazuk van, hogy valóban létezik a széttagoltság az unión belül, és miatt elkerülhetetlen, hogy változások legyenek az EU gazdaságának irányításában – tette hozzá Dezséri Kálmán. Ma az euró bevezetése okán közös a monetáris politika, ám a fiskális, azaz az egyes államok költségvetési és gazdaságpolitikája az adott országok saját jogkörébe tartozik. Ez a helyzet azonban fenntartja az amúgy is létező széttagoltságot, hiszen az egyes tagországok különböző gazdasági fejlettségi szinten vannak, és eltérőek a növekedési potenciálok, és ennek megfelelően az életszínvonalban is nagy különbségek vannak – magyarázta Dezséri (Lásd a grafikonunkat). Ebből fakadóan különbözőek lehetnek az érdekek is. A széttagoltság miatt az Európai Központi Bank döntései más hatást váltanak ki az egyes országokban. De az igazi gondot az okozza, hogy nehéz egy irányba mozdítani, egy cél érdekében mozgósítani és ennek érdekében áldozatokat meghoznia 25 különböző hátter? és jellegzetességgel bíró országnak. Ez jól látszik a Lisszaboni célkitűzések megvalósítása ügyében is. 1995-ben Lisszabonban született meg az az elhatározás, hogy az Európai Uniónak 2010-re a világ leggyorsabban fejlődő térségének kell lennie. Ennek érdekében számos intézkedést, sőt gyakran áldozatokat kellene meghoznia az egyes tagállamoknak, ám ez ügyben alig történtek előrelépések. Egyrészt túl ambiciózus a terv, másrészt az unió jelenlegi rendszerében az egyes tagországok, térségek különböző érdekeinek összehangolása igen nehezen kivitelezhető. Ma már mindenki tudja, hogy nem érhető el a cél 2010-re, ez azonban komoly problémákat vet fel. A kérdés ma – tette hozzá a kutató –, hogy az unió lemarad, vagy meg tudja őrizni a második helyét a világgazdasági versenyben. A cél az lenne, hogy az USA mögött a másodikok maradjunk, ám ez az ázsiai országok, a magára találó Japán, illetve Kína és India robogó gazdasági növekedése mellett nem magától értetődő dolog, hanem kihívást, feladatot jelent számunkra. Ma ez a kérdés égető problémává nőtte ki magát. Talán még nem késte le végleg Európa a "csatlakozást", de kritikus helyzetben van – mondta a kutató. Ha nem lépnek az európai országok, ha nem alkalmazkodnak a világgazdaság mai kihívásaihoz, tényleg lemaradunk, és ez lassabb fejlődéssel, növekedéssel, relatív, a fejlettebb térségekhez viszonyítva szegénységgel, technológiai vívmányokban, életszínvonalban elmaradással járna együtt. A politikai és a gazdasági elit tudja, látja, mi a tét, mi forog kockán. Az a kérdés, hogy meg tudják-e értetni a társadalom, a gazdasági élet szereplőivel mindezt, és hajlandók lesznek-e lépéseket, ha kell áldozatokat hozni a cél érdekében – hangsúlyozta Dezséri. A széttagoltság és az ebből fakadó problémák, sőt esetlegesen kialakuló nehézségek, sőt krízisek törvényszerűen egy irányba hatnak: kikényszerítik a változásokat – tette hozzá. Elkerülhetetlen, hogy előbb vagy utóbb egy kézbe kerüljön az unió fiskális és gazdaságpolitikájának irányítása. Így tehát nem csak elnöke, hanem külügyminisztere és pénzügyminisztere is lesz az EU-nak. Ez újabb szuverenitásvesztéssel jár a tagországok számára, de maguk is be fogják látni, hogy ez elkerülhetetlen, mert a jelenlegi helyzet szükségszerűen válságokat fog szülni. Gyenge pont lehet az államháztartási deficit kordában tartása, vagy az euró árfolyamának erőteljes mozgása. A koncentráció szüksége természetesen nem egyik napról a másikra áll elő, húsz-harminc év során, több átmeneti intézkedést követően alakul majd ki – mondta a kutató. 

Az új európai alkotmány ratifikációs folyamatában egyelőre más kérdések kerülnek előtérbe. Dezséri Kálmán úgy látja, az EU-párti és az EU-szkeptikusok erődemonstrációjának vagyunk a szemtanúi. Az ellenzők szerint most van itt az ideje annak, hogy megállítsák az európai integrációs folyamatokat, ezért az a céljuk, hogy minél több ország utasítsa el az alkotmányt. Az EU-szkeptikusoknak tehát az a céljuk, hogy minél kritikusabb képet fessenek le az embereknek az EU-ról, ehhez adódik még hozzá az adott ország belpolitikai helyzete, mint például Franciaországban. Csaba László szerint Franciaországban elsősorban a populizmus határozta meg a népszavazás kimenetelét. A nem szavazatok mögött alapvetően az unió politikai elitjének és bürokratáinak a magatartását, a drága és eredményekben szegényes működésének szólt, és szólnak a feltételezhető soron következő elutasítások. 

Csaba László emlékeztetett, hogy a nizzai szerződés – mely alapján ma is működik az EU – rendezi a politikai súlyokat, a régi és az új tagállamok befolyását a törvényhozásban. Meghatározza, melyik ország hány képviselőt delegálhat a parlamentbe, 2013-ig szabályozza a feladatokat, a teendőket, a kül- és belbiztonsági kérdéseket, valamint a bővítés rendjét. Az új alkotmány pedig nem hozna változást az egyes országok súlyát illetően. Nem növelné meg az új országok szavazási arányát, ezért megalapozatlan az új tagországoktól való félelem. 

Látjuk, hogy működőképes a mostani rendszer – mondta Csaba. Az elutasító szavazatok nyomán tehát nem keletkezik olyan gát, ami működésképtelenné tenné az uniót, vagy visszavetné a bővítés folyamatát, egyáltalán olyan változás, amely mélyen befolyásolná az EU jövőjét. Az igazán lényeges kérdések a belső piac működése és az euró stabilitása. Ami ezen felül van, az csak kozmetika. 

Ha azonban optimistán közelítjük meg a kialakult helyzetet, nem kizárt, hogy ebből még jó is kisülhet – mondta Csaba László. Az elit ugyanis rádöbbenthet arra, hogy az embereknek nem tetszik az, amit csinálnak, hogy komolyan kell venniük a polgárok véleményét és azt, ami igazán foglalkoztatja és érinti őket. Az alkotmányról szóló szavazás kampányában semmi olyan téma nem merült fel, ami közvetlenül az emberek életét érintené vagy a problémák megoldását segítené elő. Nem esett szó a versenyképesség javításáról, a terrorizmus elleni védekezésről, a biztonságpolitikai kihívásokról, sem a munkanélküliség enyhítéséről vagy az oktatás korszerűsítéséről vagy éppenséggel a szociális problémákról. Miközben identitásválsággal küzd ez öreg kontinens, az uniós polgárok nem kaptak jövőképet arról, milyen Európai Unió épül. Egyszóval, a francia és a holland politikusoknak nem sikerült megszólítaniuk az embereket, nem tudták mozgósítani őket. De ha beszéltek is volna ezekről a fontos kérdésekről, megvalósításukhoz hiteles embereket is fel kellett volna sorakoztatniuk, amit végképp nem sikerült. Úgy tűnik tehát, az emberek jelentős részének elege van az unió politikai elitjéből. 

Egy főre jutó GDP az EU–ban vásárlóerő-paritáson számolva, 100 EU25



A grafikonból jól látszik, milyen nagyok a különbségek a 25 tagú Európa egyes tagállamai között. A gazdasági növekedés, illetve az életszínvonal területén óriási különbségek tapasztalhatók. A legproduktívabb, egyben a leggazdagabb állam, Luxemburg és a sor legvégén ballagó Lettország egy főre jutó gazdasági növekedése között ötszörös a különbség, de a régi Európában is hasonló nagyságrend? az eltérés. Portugália harmadannyi értéket állít elő egy főre vetítve, mint Luxemburg. Ez a különbség természetesen az életszínvonalban is megmutatkozik. Egy luxemburgi állampolgár egy évben 20 190 eurót, azaz 5 millió forintot költhet el, míg egy portugál közel a felét, 10 820 eurót, mintegy 2,7 millió forintot. De ehhez képest is jelentős az elmaradás az újonnan csatlakozó államok esetében. A csehek 7860, míg mi, magyarok 7350 eurót fordíthatunk magunkra, azaz 1,8 milliót, több mint két és félszer kevesebbet, mint a leggazdagabb uniós állampolgárok.

Olvasson tovább: