Kereső toggle

Ország- és évértékelő beszédek

Elbeszélő műfaj

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Magyarország miniszterelnöke hétfőn a Parlamentben, ellenzéki riválisa, Orbán Viktor szerdán a budapesti Körcsarnokban mondta el évértékelés címszó alatt mindazt, amit a tavalyi esztendőről gondolt. Ha az expozék után a bizonytalan választók milliós tömegeire gondolunk, a kérdés változatlanul ugyanaz: melyikük Magyarországa az igazi?



Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn a Parlamentben, Orbán Viktor, az ellenzék vezére szerdán a Körcsarnokban Fotók: V. Sz.

Gyurcsány Ferenc emelkedettre vette a formát, és mindenkihez szólt, hiszen mondandója az ország egységének szimbólumaként funkcionáló Parlamentben hangzott el "hazafiak, európaiak, demokraták vagyunk" alapvetéssel. Orbán Viktor azonban ismét csak hívei körében tudott feloldódni, így utalásai is szükségképpen hátországának szóltak a "polgári", "nemzeti", "keresztény", "magunkfajta", illetve "kedves barátaim" megszólításokkal fűszerezett előadásban. Ő olyannyira nem a közös pontokat kereste, hogy az idősödő nők, a történelmi egyházak és a köztisztviselők sanyarú helyzetére utaló felsorolással is alátámasztotta, miért volt a tavalyi év a szembeállítás éve.

A két beszéd egyik közös eleme volt, hogy a szónokok már előadásuk elején külön figyelmet szenteltek a másik oldal intelligens formában történő lehazugozására. 

A miniszterelnök a nagyotmondás oltárán feláldozott igazmondásról, féligazságokról, hamis adatokkal házaló, erőszakos kereskedőkről és kommunikációs gügyögésről beszélt, míg az ellenzék vezére egy
új politikai mértékegységre, a "hantaméterre" hívta fel a figyelmet, és 2004-et a nagyotmondás évének nevezte. Gyurcsány felsorolta velünk élő hazugságainkat, és azok kollektív elutasítására szólította fel honfitársait egy kalapba véve a bal- és jobboldalon helyet foglaló felelősöket, Orbán pedig nagyot-hallást javasolt követőinek a nagyotmondásokkal szemben. 

Ezt követően mindkét részről az általánosságok szintjére szorított számadatokat hallhattunk, igaz, egyúttal minden adat inverzével is megismerkedhettünk. Gyurcsány szerint 2002-höz képest 24 százalékkal többet vásárolhatnak az átlagjövedelműek, és a kerestek több mint 30 ezer forinttal emelkedtek. 

A jobboldal azonban ezt nem így éli meg. Orbán adatai szerint egymillió olyan ember van, aki rezsiköltségein túl már csak 34 ezer forinttal tud gazdálkodni havonta, és a nyugdíjasoktól immár kétszer vette le a kormány a megígért többletet. Lehet, hogy Orbán megfogadta ellenfele tanácsát, és "utánajárt", mivel "nem hitte". Gyurcsány ugyanis ezzel a mesekönyvekből ismert fordulattal tette szinte megkérdőjelezhetetlenné azon információját, hogy a nyugdíjak átlagosan 20 ezer forinttal emelkedtek, és hogy a szocialisták által bevezetett tizenharmadik havi nyugdíj eljutott az érintettekhez. A miniszterelnök elődje mostanában sűrűn hangoztatott kérdésére utalva – "hol a pénz?" – elárulta, hogy a hitelek milliárdjai a bér- és nyugdíjemelésekben, az autópályákban vannak. Orbán Viktor azonban a nagy bajok fokmérőjének ítélte, hogy kollégája szerint ez volna a kölcsönök helyes felhasználásának módja. Sőt, azt is kiszámolta, hogy minden magyar polgárra 350 ezer forint államadósság jut fejenként, és ez a szám óránként 225 forinttal növekszik, ezért hát "egész Európa rajtunk nevet", valamint "el van adva a jövő". Gyurcsány mindenesetre félrevezetésnek és szédelgésnek nevezte azt a hozzáállást, amely kiadások fedezését hitelek nélkül is megvalósíthatónak tartja.

Fenti okok vezetnek a miniszterelnök szerint ahhoz a helyzethez, hogy a versenyképesség csökkenésével együtt a munkahelyek száma is kevesebb lett, bár adatai szerint így is több van belőle, mint a Fidesz-kormány bukásakor. A munkanélküliség növekedésével kapcsolatban nem volt vita a két szónok között, csupán csak a tekintetben, hogy a jobboldal szerint százezerrel több a kényszer? tétlenségben szenvedők száma, merthogy Orbánék az aktív álláskeresőket is ide sorolják. Az adócsökkentésben aztán már tényleg egyetértettek. Gyurcsány úgy beszélt az általuk elindított adóreformról, mint amely már most havi ötezer forint pluszt hagy az átlagkeresettel rendelkezők zsebében, Orbán azonban ezt a családi adózás újszer? gondolatával fejelte meg, melynél megszűnne a személyi jövedelemadó és a fő szempont a keresetből eltartottak számának aránya lenne. 

A falu megszólítása központi helyet foglalt el a két politikus monológjában. A miniszterelnök olyan modernizációt képzel el, amely nem a falvak kihalását és elnéptelenedését eredményezi, hanem azok együttműködését, ezért javaslatában a bezárt iskolák helyére napközit, közösségi tereket, az elmaradt buszjáratok helyére falubuszokat említett, valamint a három évvel ezelőtti arányokhoz képest hatvan százalékkal több ráfordítást az agrárfejlesztési programokra. Elődje szerint a mostani döntéshozók semmit sem tudnak a faluról. Mivel viszont ők igen, megyénként egyesülő faluparlamentek létrehozását szorgalmazná, melyek konkrét tervet készítenek felzárkóztatásukra, és a velük szövetségre lépő politikai erőt támogatják. Ami a gazdákat illeti, a polgári szövetség velük van, ezért tartsanak ki és erősödjenek érdekképviseleteik. 

További sarkalatos pont volt a főváros helyzete: míg baloldalról nem okozott meglepetést egy szerethető Budapest fejlesztési programjának elindításáról hallani, ugyanez jobbról kissé falsul csengett, főleg azzal a szlogennel kiegészítve, miszerint "Budapestet
vissza kell adni a magyaroknak". Gyurcsány mintha európai fővárost említett volna. Orbánék azért készítenek Budapest-tervet, mert szerintük jelenleg, ahelyett hogy segítené, "kerékbilincsként akadályozza" életünket. Elemeiben azonban nem sok eltérés mutatkozik a két elképzelés között: panelrekonstrukció, a távfűtési díj csökkentése, útkarbantartás, 4-es metró satöbbi.

A legösszetettebb feladatnak Gyurcsány a romák felemelését nevezte, mely meglátása szerint átfogó, össztársadalmi ügyünk. Orbánnál is két út vezet a megoldáshoz, a munka és a tanulás, melyet kollégája még a lakásproblémák orvoslásával egészített ki. A volt miniszterelnök további diszkriminációs problémaként a nők munkaerő-piaci elhelyezkedési nehézségeit említette, melyben őket a kormány köteles segíteni, elsősorban indirekt módon, azáltal, hogy a vállalkozókat érdekeltté teszi a hölgyek alkalmazásában. Egy másik akut terület a határon túli magyarok kérdése, melynek kapcsán a Fidesz elnöke "bezárt szív? és ajtajú országként" beszélt hazájáról. A népszavazás üzenetét megértő baloldal vezetője viszont nagyon markáns lépéseket ígért a Kárpát-medencei térség gazdasági fejlesztésével és kint rekedt véreink honosításával, határátlépésével és vízumkérdésével kapcsolatban, utalva egyúttal a már sokszor elhangzott autonómia-törekvések támogatására is. 

A miniszterelnök rövid távú célként fogalmazta meg az adórendszer, a felsőoktatás átalakítását, a nemzeti felelősség ötpontos programját és a következő évtized nemzeti fejlesztési tervét, melynek keretében hét kiemelt irányt javasolt a rendelkezésre álló 280 milliárd eurós keret elosztásánál: informatika és távközlés; biotechnológia- és egészségipar; üzleti és logisztikai szolgáltató-központok; járm?ipar; turizmus; környezetipar; szórakoztatóipar. Mindezek eredményeként 2013-ra tíz hellyel szeretné javítani hazánk helyét a nemzetek versenyében. 

Orbán Viktor nemzeti érdekeinkért vívott, verejtékes küzdelemként tekint az unióra, ahol először vagyunk magyarok és csak aztán következik politikai meggyőződésünk, ezért 2005-öt a nemzeti konzultáció évének nyilvánította, ahol a fő cél minden honfitársunk elérése és meghallgatása, hogy a következő parlamenti ciklusban helyreállíthassuk "tönkretett" hazánkat. 

A jövő érdekében az ellenzék vezetője ismét a múlt felé fordulásra buzdította híveit, amely majd megtanít minket a helyes cselekvésre. 

Orbán szerint a 2006-os választásokon alapvetően két jövőkép egyikének diadala várható: vagy az újra meghonosodó, spekulációbarát érvényesülési technikáké, vagy a munkacentrikus, becsületes dolgozóké. 

Gyurcsány szerint az elmúlt félév a baloldal újjászületését hozta, s így talán remény van a rendszerváltás óta húzódó viták – \'56, ügynökkérdés, állam és egyház viszonya, nacionalizmus – végleges lezárására. Víziójában egyenesen Magyarország felemelkedését látja, a közös utat, ha a legnagyobb ellenséget, önmagunk félelmeit és előítéleteit le tudjuk győzni. Majd a kádárizmus illúzióinak hadat üzenve egy új, igazságos és versenyképes Magyarország építésére szólított fel mindenkit.

Értékelőértékelők

Fritz Tamás politológus:

Orbán Viktor beszéde meggyőzőbb volt abból a szempontból, hogy kinek van programja az ország előtt álló feladatok megoldására. Gyurcsány Ferenc sok általános, lapos megállapítást mondott, semmi újat ahhoz képest, amit már hetek óta hallottunk tőle vagy minisztereitől. Ugyanakkor olyan kulcskérdésekben nem tudott megnyugtató választ adni, mint például az eladósodás vagy a nagy elosztó rendszerek reformjának témája, és végső soron az sem derült ki, hogy mandátuma 2006. májusi lejártáig milyen konkrét lépéseket kíván tenni az ország érdekében. Ezzel szemben Orbán Viktornak legalább volt egy víziója, melyben átfogóan vázolt egy kormányzati koncepciót. Alternatív kormányfőként lépett fel, aki elmondta, mit lehet kezdeni a bajba jutott hazával. 

Gyurcsány beszéde abból indult ki, hogy keressük, ami összeköt minden tábort, ám ezt a modern baloldal és a retrográd,
visszahúzó jobboldal szembeállítása követte, így sajnos átcsúszott a negatív tartományba, és kettős értelemben is legyengítette az összefogást sürgető hozzáállását, egyrészt az elmúlt hetek osztályharcos szövegeivel, illetve az értékelésben ismétlődően visszatérő kádári nosztalgia vádjával. Az pedig már egyenesen a paradoxonok világába kalauzol minket, hogy éppen ő aggódott a kommunikációs offenzíva miatt, mint amely felváltotta a politikai párbeszédet, amikor ő aztán tényleg annak minden eszközével él, és felelős a negatív tendencia kialakulásáért. 

Az adatokon túl azonban az is fontos, hogy az ember érzelmileg hogyan tud viszonyulni egy beszédhez. Mennyire ragad meg, mennyire hihető, hogy a beszélőnek víziója az országról, a nemzetről, a jövőről szól. A hosszú távú tervek szintjén Gyurcsány sem vallott szégyent, de sajnos nála elsősorban ezek voltak a fő témák, és nem sok szó esett a következő másfél évről. Orbánnál ezzel szemben inkább elfogadható, hogy miért 2006. májusa utánról beszél, hiszen az ellenzék vezetőjeként azt a pillanatot várja, amikor a választók ismét helyzetbe hozhatják. 

Egy mondatban úgy tudnám összefoglalni, hogy Gyurcsány Ferenc kommunikált, Orbán Viktor pedig mondani akart valamit.

Ágh Attila politológus:

Gyurcsánytól nem pusztán formabontó beszédet hallottunk, hanem egyben szezonnyitót is, amely ebben a vonatkozásban jóval nagyobb igényű, mint hogy a közvetlen előttünk álló politikai időszakkal foglalkozzon. Főleg azért, mert az egész magyar politika megújulásának kérdéseit próbálja körbejárni, és az országegyesítés jegyében a szocialista–liberális–konzervatív értékek valamiféle szintézisét ajánlja föl. Egyrészt akar egy szintetikus világképet adni, másrészt nagyon markáns elhatárolódási mozzanatokat találunk, például a rendszerváltás lezárására utaló megjegyzésekben. Az itt tetten érhető közvetlen politikai tartalom Orbán Viktor és a Fidesz kádárista és álbaloldali fordulatával szemben hangsúlyozza az elmúlt rendszer iránti nosztalgia értelmetlenségét. A mozdulatlanság biztonságát, a változás elkerülését és az attól való védelmet ígérni az embereknek csalfa reményt kelt, és ezt a miniszterelnök – szemben a jobboldallal – nem vállalja fel még a retorika szintjén sem.

A beszéd sokat kritizált nagyívűségének oka egyértelműen az a kényszerhelyzet, hogy a kormánynak ez év végéig hétéves tervet kell letennie az EU asztalára. Ez a huszonnyolc euromilliárdos fejlesztési program tematizálja az idei év parlamenti munkáját, és bár kifejezetten merésznek tűnik hét kiemelt területre szűkíteni az összeg elosztását, a viták irányát mindenképpen meghatározza, tudatosan vállalva az ezzel járó konfliktusokat. Ugyanakkor itt találjuk az egész expozé kemény magját, mely egyben elutasítja a pozitív fűnyíró-elv egyformán osztogató gyakorlatát.

Orbán Viktor beszédét hallgatva a m?fajt illetően ért az első meglepetés, hiszen ő eddig népmesében "utazott", most pedig a magaspolitika szintjére emelt bulvárt kaptunk. Nem talk-show volt, hanem egy művilág, melynek főszereplője Bajor Imrére sokkal inkább emlékeztetett, mint egy komoly államférfire. Álközönségnek, álkérdésekre álválaszok születtek, minden elemében mesterkélt, cukormázas és negédes volt. Hamisítatlan baloldali populizmust láthattunk keresztény, nemzeti, polgári tartalommal feltöltve. Nem hangzott el összefüggő koncepció, csak egy darabokból összerakott kívánságműsort láttunk. Mindenkinek mindent megigért, és senki még csak a szemöldökét sem húzta föl, holott egyik ígéretével oltotta ki a másik megvalósíthatóságának lehetőségét. Négy százalékos növekedésnél folyamatosan gyengülő gazdaságról beszélni abszurditás, főleg ha tudjuk, hogy ez az elmúlt öt év eredménye, tehát Orbán saját magát is meghazudtolja, csakhogy híveket toborozzon magának. Két elvárás között örlődik, és miközben mindent elkövet, hogy meggyőzze a bizonytalan szavazókat, nagyon széles népréteg előtt a hitelességét teszi kockára. A választás tétje, hogy elvész-e a réven, amit nyert a vámon.

Olvasson tovább: