Kereső toggle

Új remények a palesztin elnökválasztás után

Békeperspektíva

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Köszönetet mondok a palesztin népnek annak demokratikus szelleméért, és üdvözlöm a demokrácia e nevezetes napja alkalmából" – e szavakkal kommentálta újságírók előtt a palesztin elnökválasztás napján Mahmúd Abbász palesztin politikus, a Fatah mozgalom jelöltje a délután folyamán már látható győzelmét. Hozzátette: azon fog munkálkodni, hogy véget vessen a palesztin nép szenvedéseinek. 



Fajez Abdullah, egy 84 éves, Jordániában élő palesztin menekült. Ki térhet vissza és hova? Fotó: Reuters

A palesztin vezető minden várakozást felülmúló győzelmet aratott az elnökválasztáson. A szavazásra jogosultaknak közel hetven százaléka járult az urnák elé, akiknek kétharmada a többi hat elnökjelölttel szemben mellette tette le a voksát. E nagy győzelembe azonban erőteljesen belejátszott az a tény is, hogy a palesztin ifjúság példaképe, a Fatah másik jelöltje, az igazi népvezérként ismert Marvan Bargutti – miután többrendbeli terrorcselekmények elkövetésének bűntette miatt életfogytiglani büntetését tölti egy izraeli börtönben – nem indult a választáson, és mert a palesztin területeken legnépszerűbb mozgalom, a Hamasz – bojkottálandó a szerinte színjátéknak nevezett választást – nem jelölt senkit az elnöki posztra.

De ki is ez a Mahmúd Abbász? Igazi nevét hallva a palesztinok többsége alig-alig tudja. Ám ha mozgalmi nevét, az Abu Mázent hallják, akkor már valamelyest ismerősnek tűnik. Van, aki azt is tudja róla, hogy Jasszer Arafat helyettese volt, de azt, hogy ő volt az Oslói Szerződés palesztin fogalmazója, csak külföldön, és ott is csak kevesen tudják. 2003 márciusában jelent meg a neve először a világsajtóban, amikor – főként amerikai nyomásra – Jasszer Arafat tíz év után végre kormányt alakított, és Abu Mázennek adta a miniszterelnöki posztot.

Az addig Arafat árnyékában élő, mérsékeltnek látszó politikus azonban nem váltotta be az egykori Raisz (Vezér) reményeit. Ugyanis gyakran ellentmondott Arafatnak – egyrészt külföldi bíztatásra, másrész azért, hogy igazi hatalmat követeljen magának, hogy úgy működhessen, mint egy igazi kormányfő. De miután Arafat görcsösen ragaszkodott minden hatalomhoz a palesztin területeken, Abu Mázen alig négy hónapnyi regnálás után felállt a kormányfői székből. Utódja a nála sokkal gyengébb, Arafathoz h?bb Ahmed Korei – mozgalmi nevén Abu Alla – lett. 



Mahmúd Abbász a győzelmét ünnepli. Öltönyös Arafat vagy demokratikus vezető? Fotó: Reuters

Jasszer Arafat halála után azonban Abu Mázent nevezték ki a Palesztin Felszabadítási Szervezet ideiglenes elnökévé, s mint ilyen kérte már a néptől hivatalos megválasztását is. Így vasárnap természetes módon vált Raisszá, vagyis az új palesztin vezérré. 

Abbász 1935-ben, a mai Izrael terültén született, 1948-ban, a zsidó állam megalakulásakor családjával külföldre menekült, ahol jogászi végzettséget szerzett. Diplomamunkáját Moszkvában a cionizmusról írta. A Fatah egyik alapítójaként Arafat legközelebbi munkatársai közé tartozott, s bár nem mindig értett vele egyet, soha sem merészelt lázadni ellene. Egyike volt az Izrael és a PFSZ között átmeneti megbékélést hozó Oslói Szerződés tető alá hozóinak, és azoknak a palesztin vezetőknek, akik Arafat kíséretéhez tartoztak Camp Davidben. Ott nyilatkozott meg először a világsajtónak, amikor kijelentette, nem örül annak, hogy Arafat visszautasította az akkori izraeli miniszterelnök, Ehud Barak rendezési ajánlatát. Mindazonáltal továbbra is rendíthetetlen híve az izraeli megszállás elleni harcnak, de kimondja, hogy e harcot nem fegyverrel, nem erőszakkal, hanem meggyőzéssel, párbeszéddel akarja megvívni.

Mahmúd Abbász tehát a béke embere. Legalábbis így remélik Izraelben, az Egyesült Államokban, az Európai Unióban, az ENSZ-ben és Oroszországban is. Mindez persze nem a legjobb ajánlólevél számára a Gázai övezetben és Ciszjordániában, vagyis a palesztin területeken. Mert hát, ami Izraelnek és politikai szövetségeseinek, illetve támogatóinak jó, az a palesztinok szerint nem jó nekik. Ennek ellenére a palesztin nép nagy többsége rá szavazott, szavaikkal élve: jobb híján. Ő volt ugyanis a legnagyobb palesztin szervezet, a Fatah egyetlen jelöltje, és őrá költötték az egész választási kampányra fordítható összeg 90 százalékát. Képét a legtöbb helyen Arafatéval együtt plakátozták ki, a médiák szinte kizárólag őt szólaltatták meg, és miután a vállára terítette Arafat híres fekete-fehér kockás kendőjét, a kefiát, a többségében tudatlan választók meggyőződésévé vált az, hogy ő lehet Jasszer Arafat méltó utódja.

Abu Mázen megtévesztette volna a palesztinokat? Nem, vagy legalábbis nem jobban, mint más országokban, akár a legdemokratikusabb, legfejlettebb nyugati államokban is a választások előtt az elnökjelöltek teszik. Mindenkinek, minden rétegnek azt ígérte, amit az elvárt tőle. Kampánya utolsó hetében – hogy nehogy a zsidók ügynökének tartsák – egy beszédében "cionista ellenségnek" titulálta Izraelt, a Hamasz és az Iszlám Dzsihád fegyveres terroristáit hősöknek nevezte, megígérte nekik, hogy tetteik miatt sohasem fogja megbüntetni, illetve kiadni őket az izraeli igazságszolgáltatásnak. Arról is biztosította a népét, hogy nem lép le az arafati útról: "Elnökként én is azokért a célokért fogok küzdeni, amiért a Raisz küzdött: azért, hogy az izraeliek kiűzessenek a palesztin területekről, s hogy az egykor külföldre menekült honfitársaink visszatérhessenek a szülőföldjükre" – mondta. 

Abu Mázen ígérgetett, de nem alaptalanul. Ígéretei közül ugyanis nem egy megvalósul a közeljövőben anélkül is, hogy túlzottan harcolnia kellene majd értük. Mint emlékezetes, Ariel Saron, Izrael miniszterelnöke már fél évvel ezelőtt elhatározta, hogy felszámolja a zsidó településeket, és kivonja az izraeli katonaságot a Gázai övezetből. Mi több, a Jordán nyugati partján lévő ciszjordániai térségben is megszüntet négy zsidó települést. S miután ebbe saját pártja és hívei nem egyeztek bele, összefogott ellenük legősibb politikai ellenfelével, az izraeli baloldal vezetőjével, Simon Peresszel. Az izraeli egységkormány Abu Mázen megválasztása után 12 órával már meg is alakult – mintegy alátéve magukat az új palesztin elnöknek. És ez az új izraeli kormány már azon munkálkodik, hogy a zsidók végleg megszűnjenek létezni a Gázai övezetben. Ha nem lesznek ott zsidó polgári személyek, akkor a
zsidó katonáknak sem lesz ott semmi dolguk. Vagyis kivonulnak onnan, tehát megszűnik a megszállás.

Az már egy másik kérdés, hogy vajon hogyan akarja Abu Mázen elérni azt, hogy az 1948-ban, mondjuk a Tel-Aviv térségéből elmenekült palesztinok és leszármazottaik a tengerparti város sétáló utcájára mint őslakosok térjenek vissza, vagy hogy az egykori jeruzsálemiek ma Nyugat-Jeruzsálemben találjanak újra otthonukra. (Az izraeli területekről elmenekült palesztinok gyermekeikkel és unokáikkal együtt ma mintegy négymillióan vannak.) Nem mondta meg, hogy hol vannak a határai azoknak a területeknek, ahonnan kiűzni szándékozik a zsidókat: csak a Gázai övezetből és a nyolc ciszjordániai palesztin városról beszélt, vagy esetleg az egész egykori Palesztináról, beleértve a mai Izrael területét is? 

Mindegy. A választásokra induló politikusok ígérgetnek. Ezeket az ígéreteket egyesek komolyan veszik, mások eleresztik a fülük mellett. A palesztinok minden valószínűség szerint komolyan vették, a világ azonban – talán az egyetlen Izraelen kívül – eleresztette a füle mellett. Csak ez történhetett, hiszen ha nem ez történt volna, akkor nem hangzott volna minden égtáj felől az üdvrivalgás Abu Mázen megválasztása okán. Elsőként az Egyesült Államok elnöke, George W. Bush üdvözölte az új palesztin Raiszt, s hogy nyomatékot adjon örömének, máris meghívta őt a Fehér Házba. Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso egész Európa nevében fejezte ki örömét a választás eredményéért, s mindjárt hozzátette: reméli, hogy Abu Mázen az európaiak által annyira dédelgetett útiterv nev? politikai rendezés irányába halad majd. Gerhard Schröder német kancellár volt talán az egyetlen, aki üdvözlete mellett mindjárt szaván is akarta fogni Abu Mázent, amikor azt mondta, hogy reméli, az új palesztin elnök beváltja azt az ígéretét, mely szerint teljes mértékben elítéli a terrort, és jelentős reformokat vezet be a palesztinok lakta területeken.

Mahmud Abbász vagy Abu Mázen számára – nevezzük, ahogy akarjuk – igazából most kezdődik a harc. Az elnöki széket megkapni – miként láttuk – nem volt neki nehéz.

Olvasson tovább: