Kereső toggle

Putyin Oroszországa: olaj és a KGB-hólabdái

A vasálarcos demokrata

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vlagyimir Putyin várhatóan a szavazatok több mint 60 százalékát szerzi meg a most vasárnapi orosz elnökválasztáson. A KGB volt ezredese néhány hete menesztette teljes kormányát, és a miniszteri posztok számát közel a felére csökkentette. Az Oroszországi Kommunista Párt, amelynek tagjai amúgy az utcai demonstrációkon előszeretettel vonulnak Sztálin-képek alatt, most a parlamenti demokrácia védelmében és a lopakodó diktatúra ellen emelte fel szavát. Ugyanakkor minden bizonnyal az elsők között fog gratulálni Putyinnak az újraválasztásához George W. Bush amerikai elnök, aki nem felejti el az orosz államfőnek, hogy 2001. szeptember 11-én ő volt az első külföldi politikus, aki támogatásáról biztosította a terrortámadások után. Ma az állami tisztségek legalább 25 százalékát volt KGB-diplomások töltik be Oroszországban, szemben a Gorbacsov-érával, amikor ez az arány három százalék volt. Az ilyen paradoxonok – mint azt a Financial Times elemzése megállapítja – hozzátartoznak Vlagyimir Putyin Oroszországának a természetéhez.



Vlagyimir Putyin orosz államfő. Más jelöltre nincs is szükség Fotó: MTI 

Nacionalista politikus, vagy a Nyugat szövetségese? Kommunista elkötelezettség? kém-titkosrendőr, vagy az orosz piacgazdaság talpra állítója? A terrorizmus elleni háború egyik legmegbízhatóbb támogatója, vagy a titkos atomprogramokon dolgozó haramiaországok diszk-rét beszállítója? A kérdéseket hosszan lehetne folytatni. A BBC kommentárja szerint az elmúlt négy év alatt nem sikerült közelebb jutni a "Kicsoda is az igazi Mr. Putyin?" kérdés megfejtéséhez. A most 51 éves orosz elnöknek már az életrajza is kérdőjelekkel indul. A nagyapja szakács volt, aki főzött személyesen Leninnek és Sztálinnak is. Bár egy ilyen állás tartós betöltése feltétel nélküli hűséget kívánt meg a szovjet vezetés iránt, mostanában Vlagyimir Putyin szerényen annyit mond szüleiről, hogy egyszer? munkáscsaládból származik.



Szovjet-orosz vezetők az elmúlt nyolcvan évből. Putyin: örökös vagy kakukktojás? A Financial Times illusztrációja 

Joghallgatóként jelentkezett huszonhárom éves korában a KGB-be, ahol tizenhat évet töltött el. Hivatásos kémként 1985-ben Kelet-Németországba, Drezdába vezényelték. Az előző elnökválasztás előtt megjelent Beszélgetések Vlagyimir Putyinnal cím? könyvben az orosz államfő azt állítja, hogy politikai felderítés volt a feladata, de "nem dolgozott" Németország érdekei ellen. Amikor 1989-ben távozniuk kellett, Putyin szerint az egész ügynöki hálózatot felszámolták. Mint a könyvben elmondja: "Égettük az iratokat éjjel-nappal, míg végül a kályha sem bírta már." Putyin állítja: az NDK-ból semmi mást nem hozott magával, mint tizenkét kiló túlsúlyt, amelyet a nevezetes radebergi sörgyárba tett elvtársi kirándulások következtében gyűjtött össze. A berlini fal lerombolását vegyes érzésekkel élte meg: "Tudtam, hogy ez elkerülhetetlen" – emlékszik vissza Putyin. Őszintén meg kell azonban mondanom, hogy fájt a Szovjetunió pozícióvesztése Európában, habár az eszemmel értettem, hogy egy falakon és szögesdrót kerítésen alapuló rendszer nem létezhet örökké. Szerettem volna, ha helyette valami más jön, de nem volt más választás. Sajnos. Egyszerűen mindent eldobtunk és elmentünk."

Hazatérése után, de még a Szovjetunió megszűnése előtt Putyin leszerelt a titkosrendőrségtől, és Szentpétervárott a reformista polgármester, Anatolij Szobcsak hivatalában kezdett el dolgozni. Polgármester-helyettesként a város pénzügyeit felügyelte, emiatt érte később helyi újságírók részéről az a vád, hogy illegális jövedelemre tett szert, amelyet határozottan cáfolt. Ugyanakkor az is igaz, hogy államfővé választása után Putyin elég egyértelműen kifejezte: nem örül a személyével kapcsolatos negatív médiaközléseknek. Amikor egy neves újságírónő, Elena Tregubova megírta a jelcini és putyini elit korrupcióját leleplező könyvét "Egy aranyásó feljegyzései a Kremlből" címmel, megvonták tudósítói engedélyét a moszkvai politikai rendezvényekre. Tregubova azt is bemutatta, hogy kollégái közül sokan kapnak kormányzati forrásokból különtámogatást cserébe azért, hogy cikkeikben a "szakszerűen menedzselt demokrácia" putyini gyakorlatát népszerűsítsék.

Putyin 1996-ban került Moszkvába, Pável Borogyin befolyásos üzletember támogatásával. Borogyint később Svájcban pénzügyi visszaélések vádjával letartóztatták, de Putyin közbenjárására visszatérhetett az országba. Az orosz elnök az 1996–99 között a jelcini Kremlben eltöltött éveiről keveset beszél a nyilvánosság előtt. Borisz Jelcin volt az, aki 1998-ban a volt hírszerző tisztet a KGB legfontosabb utódszervezetének, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak az élére állította, majd egy évvel később kinevezte az elnöki Biztonsági Tanács titkárának. Ez utóbbi szervezet hangolta össze a különböző orosz fegyveres erők tevékenységét.

"Putyin Groznij romjaira építette fel népszerűségét" – írta 2000-ben a francia Le Figaro. A dagesztáni terrorakciók és a moszkvai házrobbantások nyomán Putyin utasítására az 1994–96 közötti konfliktusban megtépázott tekintély? orosz hadsereg kíméletlen hajtóvadászatba kezdett a csecsen terroristák ellen. "Nem engedjük, hogy az oroszok nemzeti büszkeségét két lábbal tiporják" – nyilatkozta ekkoriban Putyin. "Biztosítani fogjuk országunk erejét és boldogulását."

Ez volt az a program, amellyel Putyint 2000-ben elnökké választották. A hatalomba vezető utat Jelcin (és a mögötte álló csapat) gondosan előkészítette: 1999 nyarán miniszterelnökké, majd emlékezetes évezred-búcsúztató, 1999. december 31-ei beszédében ügyvezető elnökké nevezte ki. 2000 márciusában az elnökválasztáson a gyorsan népszerűvé vált ideiglenes államfő fölényes győzelmet aratott fő ellenfele, a kommunista Zjuganov ellen. A Nyugat fellélegzett: véget ért az a korszak, amikor a negyvenezer nukleáris robbanófejjel rendelkező Oroszországot az iszákossága és gyakori betegségei miatt kiszámíthatatlan Jelcin vezette, és elhárult a vörös-barna (kommunista-fasiszta) hatalomátvétel veszélye is.

Az elmúlt négy évet sok szempontból Putyin sikertörténeteként lehet értékelni: a jelcini gazdasági és pénzügyi káosz után ma Oroszország újra vonzó célpont a külföldi befektetők számára. A talpra állást jól jellemzi az olajtermelés alakulása: a gorbacsovi években a kitermelés napi tizenkét és fél millió hordó volt, amely az 1990-es évek közepére hatmillió alá esett. Putyin alatt az olajtermelés – az új technológiának és szakszer? menedzsmentnek köszönhetően – évről évre növekszik, és ma újra eléri a napi nyolcmillió hordót. Elemzők szerint ez az ütem tovább bővíthető, és a kitermelésnek csak a szállítási kapacitás szab korlátokat. Nem véletlen, hogy az orosz kormány ragaszkodik az olajvezetékek állami tulajdonához, szemben az előző időszakkal, amikor a jelcini oligarchák kezében összpontosult ez a stratégiai ágazat. A nemrég csalás vádjával letartóztatott olajmágnás, Mihail Kodorkovszkij például magánvezetéket kívánt építtetni Kelet-Szibériából Kína felé, amerikai befektetők bevonásával. Az ilyen próbálkozásokat érthetően nem nézték jó szemmel Moszkvában, és a nyugati emberi jogi aggodalmak a letartóztatás után részben az elveszett befektetési lehetőségeknek is szóltak. (Putyin tervei szerint egyébként a szibériai olaj nagy felvevője nem a katonai-stratégiai rivális Kína, hanem Japán lesz, miután kiépül a nagodkai kikötő felé az új – állami tulajdonú – vezeték.) 

Putyinnak szerencséje is volt: a még mindig kisebb olajtermelés a magas áraknak köszönhetően sokkal nagyobb devizabevételt hoz, mint Gorbacsovnak a csúcsmennyiség annak idején. Nem sokkal a peresztrojka meghirdetése után a szaúdiak annyira lenyomták az olajárakat, hogy Gorbacsov hiába nyitotta ki a csapot: a reformoktól várt milliárdok nem folytak be, ami megpecsételte a szovjet rendszer átalakítására tett kísérletet. (Mint a Financial Times elemzése megjegyzi: "Még vannak, akik azt gondolják, hogy a lengyel pápa döntötte meg a kommunizmust…")

A gazdasági sikerek fényében ma még nem lehet eldönteni, hogy a hatalom Putyin alatti példátlan központosítása milyen irányba fordítja Oroszországot. Putyin azt állítja, hogy a piacgazdaság híve, de csak olyané, amely alkalmazkodik az orosz feltételekhez – vagyis az erős, paternalista állam létezéséhez. A szervezettebb államhatalom nem kis részben épp a volt KGB-alkalmazottak szerepvállalásának köszönhető. Stephen Kotkin, a Princeton Egyetem történészprofesszora szerint az elmúlt négy évben a civil állami tisztségek legalább huszonöt százalékát a KGB által kiképzett emberek töltötték be. A Brezsnyev-érában a KGB hétszázötvenezer fő hivatásos állománnyal rendelkezett. Ebből körülbelül ötszázezren szereltek le Putyinhoz hasonlóan. (Az utódszervezetek létszáma ma mintegy kétszázötvenezer, míg a hadsereg 1,3 millió katonából áll – lásd Vagyim Arisztov írását) Az ex-KGB-sek közül sokan, akik a kilencvenes években a privát szférában helyezkedtek el, Putyin hatalomra jutását követően elkezdtek visszaáramlani az állami szolgálatba. "A KGB-tisztek egyre nagyobb mértékben töltenek be választott szövetségi és regionális tisztségeket. Minél magasabb szintről van szó, a koncentráció annál nagyobb. Putyin magával hozta a hatalomba bizalmasainak és munkatársainak a körét, míg azok az emberek szintén a sajátjukat, és így tovább. Ugyanakkor Olga Krisztanovszkaja szociológus szerint, akit a Financial Times idéz, nem feltétlenül szervezett KGB-hatalomátvételről van szó, hanem egyfajta "hólabda-effektusról". Hogy a következő években ez a hólabda maga alá temeti-e a kialakulófélben lévő orosz demokráciát vagy sem, azt talán csak Putyin elnök tudja. Ő azonban – írja az AFP hírügynökség elemzője – tökéletesen képzett hírszerzőhöz méltóan, előbb hallgat, majd cselekszik, de sohasem magyaráz.

Kollégák közt

Vlagyimir Putyin így emlékezett vissza arra az esetre, amikor elnökként először találkozott Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszterrel: 

"Később, már Péterváron találkoztam Kissingerrel. Én fogadtam a repülőtéren. Gépkocsiba szálltunk, és a rezidenciára hajtottunk. Az úton érdeklődött, hogy honnan jöttem, és mivel foglalkoztam korábban. Mint egy kíváncsi apó. Úgy tűnt, mintha aludna, pedig valójában mindent látott és hallott. Megkérdezte: "Régen dolgozik itt?" "Egy éve" – válaszoltam. "Előtte hol volt?" "A leningrádi tanácsnál." "És azelőtt?" "Az egyetemen." "És az egyetem előtt?" "Katona voltam." "Milyen egységnél?" Na – gondoltam –, most elkeserítelek. "Tudja, hírszerző voltam." Mire ő nyugodtan: "Minden értelmes ember a felderítésnél kezdi. Én is."
(Beszélgetések
Putyinnal, Hetek 2002. április 2.)

Olvasson tovább: