Kereső toggle

Vajon védelmezheti-e a kereszténységet az ördög?

Németh Sándor írása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mintegy öt év óta bizonyos liberális, valamint a jobboldalhoz tartozó publicisták nekem tulajdonított kijelentésekkel vagy tőlem származó állítások eltorzításával szinte rendszeresen igyekeznek lehetséges tömeggyilkosnak vagy – szelídebb formában – gyűlölködő embernek beállítani, aki vélt ellenségeinek haláláért imádkozik, vagy paranoid felfogásától megcsalatva "imakommandók" élén szórja az átkait vallási, politikai ellenlábasaira, vad téveszméivel szemben álló vagy annak ellentmondani merészelő tisztességes embertársaira.

A személyemmel és tevékenységemmel szembeni támadások a nyolcvanas évek elejéig nyúlnak vissza. Ezekben a vádakban körülbelül 1998-ig a családellenesség, a gyermekeknek a szülőktől való elszakítása szerepeltek fő tételként. De azóta egy exhites újságírónak köszönhetően a már klasszikusnak tekinthető vádpontok kiegészültek újabbakkal. Az elhíresült "barna könyv" szerzőjét féktelen bosszúvágy mozgatta (mozgatja?), melynek egyik éltető eleme az a célkitűzés volt, hogy személyemet mint szalonképtelen, társadalomra, egyházakra veszélyes, kiszámíthatatlan, manipulatív, destruktív egyént a közéletből ki kell rekeszteni, hogy átkos ügyködésével szemben a társadalom védelmet kaphasson. Ilyen emberrel hiteles, mértékadó és mértéktartó értelmiségi, politikus, egyházi ember nem állhat szóba – üzente, sugallta minden velem és tevékenységemmel kapcsolatos eszmefuttatásában, torzítgatásában a szerző. 
A kiközösítés, démonizálás, kriminalizálás erős hajlamával megvert hazai közélet minden oldalán talált lelkes híveket a verdikt. Azóta divatnak számít a nevemmel és a Hit Gyülekezetével való riogatás, s akiről kiderül, hogy szellemi, emberbaráti vagy üzleti szinten közösködni merészel velünk, sőt ne adj' Isten, még az istentiszteletünkön is részt vesz, arra hamar rásütik a szégyen bélyegét: "Te kapcsolatban állsz velük?" A bizonytalanabbja még talán azt is megkérdezi: "Na, és milyen emberek?" 
Az elmúlt napokban egyes jobbos publicisták újra felpattantak erre a vesszőparipára, miután hírbe hoztak bennünket egy kereskedelmi tévécsatorna és egy üzleti hirdetési magazin tulajdonosi köreivel. Ezek azon leleplező bizonyítékok között szerepelnek, melyek az ő vélekedésük szerint igazolják, hogy Magyarországon ötvenkét éve egy kisebbség uralkodik – mármint a zászlóégetésbe torkollott demonstráció ünnepelt szónoka szerint. Ama "nemzetes" világkép vizsgálatára is érdemes lenne több időt szentelni, amely evidenciaként kezeli, hogy hazánkban virágzó vállalkozása, gyára, újságja, tévécsatornája, politikai pártja nem lehet általuk leminősített közösségnek vagy ahhoz tartozó állampolgároknak. Nem értem, hogy miért nem. Szerintem legyen, magunknak és másoknak is ezt kívánom. Ha a "nemzetes" urak ennyire biztosak abban, hogy a többség oldalán állnak, nem értem, miért félnek az esélyegyenlőségtől, a versenyhelyzettől, hisz a többség mindenkor sokkal könnyebben képes érdekeit, akaratát érvényesíteni demokratikus körülmények között is, mint a kisebbséghez sorolt csoportok, és ráadásul jogállami keretek között maradó érdekérvényesítésével szemben sem morális, sem emberjogi, sem politikai szempontból nem lehetne megalapozott kifogásokat felhozni. 
Magyarországon a többség uralkodott az elmúlt ötvenkét évben. 1989-ig ezt a többséget úgy hívták, hogy Szovjetunió. Ennek a kívülről jött többségnek a szekerét szép számmal polírozták, tologatták a ma keresztény-nemzeti értékek védelméért buzgólkodók közül is számosan. 
Életem első korszakában katolikusként burkoltak némaságba a fejlett szocialista, tudományos tudatú többség nevében, majd ugyanez az "értékadó" és "értékhordozó" többség szektásként szorongatott közel másfél évtizedig – miközben a napjainkban az egyik hírcsatornán ellenünk kirohanásokat intéző úr a kádárizmus egyik ünnepelt, magas kitüntetésben részesített művésze volt. A régi elnyomók, megnyomorítók mentális-spirituális örököseiből, legalábbis a sorsom alakulása és tapasztalatai alapján, többet ismerek föl a mai jobboldalon, mint a balon. 
Az "értékadás és értékhordozás" azóta Keletről Nyugatra vándorolt, hogy nemzeti és EU-s többségi formában manifesztálódhasson, és tekintélyével újra meggyőzzön bennünket: az ilyenek, mint mi, fogják be a szájukat, tudják ám, hol a helyük, ne ugráljanak, hanem örüljenek, hogy élnek. Ennek tényleg örülök, de valóban komolyan gondolom most is, mint a múltban, hogy az élet a Názáretibe vetett hitből ered, amit hirdetek, és hirdetni is akarok. Én ez vagyok. Újfent az okozza bajaimat, hogy a többségről alkotott felfogás mostanában regnáló ismérveivel nem vagyok, legalábbis vallási szempontból, kompatibilis, ezért továbbra is megmaradtam "zavart és bomlást előidéző", "veszélyes" elemnek – ami miatt nem haragszom senkire, sőt hálás is lehetek valahol a többség, illetve az idősebb jogának alapján álló kirekesztőknek azért, hogy mindent megtesznek: kizárólag az Isten tetszésének való megfelelés maradjon életfilozófiám fő elve. 
Most pedig rátérnék a "tömeggyilkos" és "terrorista" imázsomra, legalábbis amivel igyekeznek szembesíteni bizonyos publicisták, hogy kellő távolságra tereljék az embereket tőlem, engem is önmagamtól, és megnehezítsék a társadalmi boldogulásukat azoknak, akik még ezek után is hallgatnak rám. Elismerem, hogy némelyikük oly nagy tehetséggel, meggyőző erővel festi le a nevemmel felruházott szörnyet, hogy őket olvasva, hallgatva néha én magam is megijedek magamtól. Talán nem az vagyok, akinek gondolom magam, akit önmagamból eddig megismerhettem, akit a feleségem, gyermekeim, barátaim, testvéreim ismernek? Ki mondja ki a végső szót, hogy ki vagyok én…? Ha rövid időre elfeledkezem örök Bírámról, úgy érzem, talán mégis lakik bennem egy gátlástalan lény, aki tudtomon kívül meglóg belőlem, hogy "lopjon, öljön, pusztítson", kárt okozzon a nemzetnek, az egyháznak (így, egyes számban), családoknak, gyanútlan embereknek, tapasztalatlan fiataloknak. A múltkor nagyon hálás voltam az egyik ismerősömnek, aki többórás beszélgetés után közölte velem, hogy teljesen más, az ellentéte vagyok annak, mint amit olvasott rólam a "barna könyvben". Azóta is találkoztam többekkel, akik vizsgálják bennem, hogy miben és mennyiben hasonlítok "a rémhez". 
De némelyiküknek már sem kedvük, sem idejük, sem erejük nincs ahhoz, hogy fogalmaikat az eredetiről szerzett közvetlen tapasztalataikhoz igazítsák. Ezzel együtt kell élni, bár hozzászokni nem kell. A valóság megismerésének nehézkes folyamatában küszködve szerzi meg az ember a biztos tudás nyugalmát. Megértem honfitársaimat, az ismert történelmi előzmények és azok helyzetüket, állapotukat determináló következményei miatt, hogy egyre inkább úgy érzik: kevés az idő a tényekkel való bajlódásra, cselekedni kell, mert a történelmi lehetőség elvész, a vonat elmegy, és ehhez több vehemenciát és tettrekészséget lehet meríteni az abszolútumok illúzióját keltő előítéletek világából, mint a tények megismerésének előrehaladásához igazodó és annak alapján a beszédet és a cselekedetet korrigáló gondolkozásból. 
Szerintem ennek nagy szerepe van abban, hogy ismételten sikeredett összehozni, összebarkácsolni egy olyan irreális politikai-közéleti világot hazánkban, amelyet egyre kevesebb szál köt a valósághoz: így nem csoda, hogy senki nem találja a helyét, mindenki fenyegetve érzi magát, és mindezek miatt egyre elkeseredettebb, rosszindulatúbb vádak, rágalmak fogalmazódnak meg a nyilvánosság előtt is. Mi lesz ebből? 
Személyes érintettség okán ütöm csupán bele az orromat a legújabb cirkuszba. A Tilos Rádió keresztény- és Krisztus-ellenes kiborulásainak sértettjeként éreztem először az érintettségemet, majd jött a reakció, és főleg Lovas úr legújabb mutatványainak köszönhetően a kereszténységet védelmező, jobbos ügybuzgalomnak is céltáblája lettem. (Ez a kettős tűz alá kerülés persze nem jelenti azt, hogy én állok rossz helyen, és nem is először esett ez meg velem.) A napokban egy barátom tájékoztatott, hogy a neves publicista szerint én miket mondtam. Védekezés helyett elkezdtem kutakodni emlékezetemben, hogy mikor is mondhattam ezeket a mondatokat vagy a neofita keresztényvédő értelmezésének a fényében ezekhez hasonlókat. 
Könnyű minket, szavakból élő embereket bűntudat alá helyezni. Többször is megtapasztaltam a Jakabnak, Jézus testvérének bölcs meglátásában olvashatókat ezzel kapcsolatban: "Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen. Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember…" (Jakab levele 3:1–2) Lehetetlent attól követelnek, akit el akarnak nyomni, vagy tönkre akarnak tenni. Az ember beszéde olyan, mint a szemétdomb, ahol a vak tyúk is talál szemet. Igyekezetem ellenére, amely "dombom" tisztán tartását célozta, bizony eddigi pályafutásom során mondtam olyat, amit most semmiképpen nem vállalok, sőt szégyellek. Tehát Jakabhoz hasonlóan vallom: "ha valaki beszédben nem vétkezik…", akkor minden elismerésem az övé. 
Azonban nem Lovas úré. Ugyanis az általa nekem tulajdonított állításokat vizsgálgatva az a kérdés merült fel bennem: vajon védelmezheti-e az ördög a kereszténységet? Ugyanis Jézus szerint aki hazudik, és emberek halálát kívánja, az a hazugság atyjától származik (János evangéliuma 8:44), aki a krisztusi természet, szellem ellentéte, még akkor is, ha a kereszténység védelmezőjének a mezét ölti magára. Lovas ezt teszi a Magyar Demokratában megjelent, Bajtai Zoltánhoz intézett nyílt levelében. Idézem: "…hadd jelentsem ki, én nagyon szívesen látnám halva azokat, akik önnel együtt népirtásra készülődnek. Ez természetesen Németh Sándor SZDSZ-es lelkészre is vonatkozik (a Hit Gyülekezetét Mécs Imre az SZDSZ »vallásos csoportjának« nevezte), aki szerint – mint jelentette a Napi Magyarország annak idején – az angyalok a mennyben atombombát gyártanak, és csak azt kell kérni Istentől, hogy azokat a »feltételezett ellenségeinkre dobja le, vagy géppisztollyal harcoljon ellenük«. Őket, tette hozzá, »a halál simogassa meg«. Önt is, uram." 
Nem az én dolgom Bajtait megvédelmezni, de szerintem részegen tett, általunk is elsőként visszataszítónak ítélt megjegyzései egyáltalán nem bizonyítják azt, hogy Bajtai a keresztények kiirtására készülődne – a népirtásra való készülődés büntetőjogi kategória ismereteim szerint, amelyet sem Bajtai, sem a Tilos Rádió nem követett el. A józan Lovas tehát hamisan vádolja a részeg Bajtait, és hideg fejjel, szívvel kívánja az ő és mások halálát. 
Az sem igaz, hogy Mécs Imre a Hit Gyülekezetét az SZDSZ vallásos csoportjának nevezte, és valótlan állítás az is, hogy én bármikor is az SZDSZ lelkésze lettem volna. Ezzel szemben az igazság az, hogy az SZDSZ megalakulásakor működött annak egy evangéliumi tagozata, amelynek több különböző felekezethez (katolikus, református, metodista, Hit Gyülekezete, pünkösdi egyház stb.) tartozó tagja volt. A Hit Gyülekezete mint egyházközösség sohasem volt ennek a tagja. Sohasem készültem, és nem is fogok készülni népirtásra, és nem kívántam soha senkinek a halálát, de még atomháborút sem. Lovas bedőlt annak az alaptalan, szélsőjobbos propagandának, melynek évek óta elszenvedői vagyunk. 
Egyébként az idézett forrásokra építette feljelentését néhány éve egy volt kisgazda képviselő a Hit Gyülekezetével szemben. A rendőrség szociálpszichológus szakértőt is bevont a 2000 áprilisában elkezdett nyomozásba, aki, miután végignézte és meghallgatta a bizonyítékként mellékelt felvételeket, megállapította, hogy nem történt bűncselekmény, az eredeti szöveg semmilyen uszító elemet nem tartalmaz. Ezt követően a rendőrség megszüntette a nyomozást. Különben akkoriban a 35. zsoltárhoz fűzött kommentáromat forgatták ki, és az isteni igazságszolgáltatáshoz fordulást, ennek szellemi vonatkozásait, eszközeit igyekeztek erőszakos tanoknak beállítani, melyek a följelentő szerint "feloldják az emberek fizikai megsemmisítésével kapcsolatos gátlásokat a hallgatóságban, közel állnak a gyilkosságra való felbujtáshoz, mert ha Istennek vannak fegyverraktárai, akkor egy hívőnek is lehetnek". A szóban forgó zsoltárt más, az ellenségtől való megszabadulásról szóló zsoltárokkal együtt imádkozzák zsidók, keresztények, főleg protestánsok, evangéliumi keresztények egyaránt ősidők óta a világ minden táján. Az ilyen vádak, finoman szólva, teológiailag tájékozatlan elmékben és miliőben képesek csak teret nyerni. Azóta is különös számomra, hogy magukat nemzeti keresztényeknek nevezőknek okoz traumát Dávid híres verssora, amelyet itt is szeretnék idézni: "Perelj, Uram, a velem perlőkkel, harcolj a velem harcolókkal. Ragadj pajzst és vértet, és kelj föl segítségemre! Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged!" (35. zsoltár 1–3.
Épeszű embert ez az idézet nem arra ösztönöz, hogy otthonában fegyverraktárat létesítsen, hanem a bizalomra Isten védelmében és igazságszolgáltatásában. Ennek alapján népirtásra való készülődést feltételezni rólunk vagy más hívőkről, nem egészséges elmeállapotra utal. Lovas úrnak is jobb lett volna, ha a tényeket megismerte volna, mielőtt hangot adott gyilkos indulatának. Így személyemre vonatkozó gonosz vágyaival szemben is ("…én nagyon szívesen látnám halva azokat…") elsősorban ismételten a 35. zsoltárt tudom Istenhez elmondani. És azt, hogy az Úr mentsen meg bennünket a Tilos Rádió előtt rendezett demonstráción meghirdetett "magyar- és kereszténygyűlölő kisebbség elleni nulla tolerancia" politikájától. Ebből és az ehhez hasonló programokból úgy "süt a szeretet", mint az inkvizítorok máglyáin és a nácik kemencéiben. Ideje lenne a begyújtásuk előtt most megállni, mert így csak az ördög kívánja és tudja "védelmezni" a kereszténységet és a magyar népet, aki "emberölő volt kezdettől fogva" (János evangéliuma 8:44).