Kereső toggle

Kifosztott államkassza a rendszerváltó Grúziában

Csak a szabadság maradt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Sztálin óta legismertebb és legbefolyásosabb grúz politikus, Eduard Sevardnadze elnök lemondásra kényszerült, miután ellenzéke több héten át tüntetett Tbilisziben, a fővárosban a választási csalások miatt. Az egykori szovjet külügyminiszter tizenegy éven át tartó kormányzása alatt az országot a túlburjánzó korrupció és szeparatista törekvések jellemezték. A Nyugat nagy figyelemmel kíséri a grúziai eseményeket, mivel a stratégiailag fontos helyen elterülő kaukázusi országon keresztül vezet a Kaszpi-tengeri olajvezeték nyomvonala. Ugyanakkor a térségbeli amerikai jelenlétre nem nagy rokonszenvvel tekintő Oroszországnak több katonai bázisa is van még Grúziában, s Csecsenföld közelsége is aggodalomra adhat okot. A súlyos gazdasági válságban lévő egykori szovjet köztársaság a jelek szerint némileg kelet és nyugat ütközőzónája lett.



Tüntetők tánccal ünneplik a vértelen forradalom győzelmét Tbilisziben. Gorbacsov sorsára jutott Sevardnadze is Fotó: Reuters

Sevardnadze a világpolitika színpadán egykor meghatározó személyiség volt. Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár külügyminisztereként a Nyugat elismerését vívta ki, mivel javította a keleti tömb nyugati kapcsolatait, valamint segített véget vetni a hidegháborúnak, a szuperhatalmak versengésének.

Szerepe volt abban is, hogy amikor Kelet-Európában összeomlott a kommunizmus, a szovjet vezetés nem avatkozott be. Ráadásul egykori főnökénél okosabbnak bizonyult, amikor megértette: a peresztrojka egyben a kommunizmus végét is jelenti, mivel a Szovjetunió megreformálásával a rendszer lényegét változtatták meg.

Maguk a grúzok már inkább kétkedve fogadták, amikor 1992-ben visszatért az időközben függetlenné vált kaukázusi köztársaságba, hogy szerepet vállaljon a hatalomban. Még emlékeztek az egykori grúz belügyminiszter, majd kommunista pártfőtitkár tevékenységére, aki később az egész Szovjetunió külügyminisztere lett. Bár Sevardnadze kommunista vezetőként is a korrupció elleni harcot tartotta fontos feladatának, a grúzok az ő számlájára írják, hogy a korrupció miatt a világhír? grúz tea minősége jelentősen leromlott.

A rendkívül gazdag kultúrájú és történelmű, vonzó természeti környezettel rendelkező ország (ahol már a 4. században elterjedt a kereszténység) valóságos szubtrópusi paradicsom lehetne a Fekete-tenger mellékén, de egyelőre inkább csak pénznyelőként működik. Az Egyesült Államok az elmúlt tíz évben egymilliárd dollárt adott Grúziának, egy főre számítva csak Izrael kapott többet a világon. A teaültetvények és mandarinligetek állapota mégis leromlott, s a grúzok jobbára a régi dicsőségre kénytelenek hagyatkozni: amikor még három grúz irányította a félelmetes Kremlből a fél világot Sztálin, Berija és Ordzsonikidze személyében. Így megértették azt is a kilencvenes évek elején, hogy a nagy nemzetközi tekintélynek örvendő Sevardnadze hasznára lehet az országnak.

Mára viszont betelt a pohár, mivel az életszínvonal egyre romlik, nagy a munkanélküliség. A választások november elején magas részvételi aránnyal folytak le, de hiába: a legfelsőbb bíróság választási csalás miatt érvénytelenítette az eredményeket. A jelenlegi parlament jövő január 4-ére írta ki a parlamenti és elnökválasztást, miután a csalás hírére tiltakozók tízezrei tüntettek Tbilisziben három héten keresztül, majd múlt szombaton valósággal kikergették az eddigi elnököt a parlamentből. Sevardnadze javára írható, hogy tanácsadói véleménye ellenére nem vállalkozott erőszak alkalmazására, ami beláthatatlan következményekkel járhatott volna a közismerten temperamentumos grúzokat ismerve. Mindkét oldal szerette volna elkerülni az 1991-ben történteket, amikor a hasonló méret? megmozdulások után polgárháború tört ki. Ennek a veszélyére figyelmeztetett Mihail Szaakasvili, az Amerikában jogot végzett ellenzéki vezető is, aki egyébként valószínűleg felváltja posztján a jelenlegi elnököt, mivel egységes támogatást élvez.



Eduard Sevardnadze utolsó napja a grúz elnöki palotában. Az Ezüstróka odúja Fotó: Reuters

Szaakasvili a csehszlovákiai bársonyos forradalomhoz hasonlította a grúziai eseményeket, utalva a vérontás nélküli hatalomváltásra. A populista hangot megütő politikus azt ígéri, hogy hatalomra jutása esetén kitessékeli az orosz katonákat és katonai támaszpontokat az országból, valamint egyesíti az országot, ami a kilencvenes években leszakadt területek integrálását jelenti. Ez utóbbi cél aggodalomra adhat okot, hiszen a szeparatista törekvések több fegyveres konfliktust okoztak a térségben az elmúlt másfél évtizedben.

Eduard Sevardnadze a hidegháborút lezáró utolsó titán, aki felhagy az aktív politizálással – fogalmaz a nyugati sajtó. Véget ért egy karrier, melynek csúcspontján szovjet külügyminiszterként Sevardnadze tanúja volt a Berlini Fal leomlásának. Reagan, Kohl és Thatcher barátjuknak nevezték.

A hetvenöt éves Sevardnadze szegény családból származik, a szovjet kommunista pártnak köszönhette karrierjét. "Meggyőződésem szerint igaz ügy volt" – mondja a volt elnök a kommunizmusról, bár már jóval a peresztrojka kezdete előtt támogatta a liberális törekvéseket.

Sevardnadze, az Ezüstróka (ahogy a grúzok fehér haja és hatékony túlélési technikái miatt nevezik) hosszú ideig kedvence volt az Egyesült Államoknak, csakúgy, mint Mihail Gorbacsov, aki hozzá hasonlóan erőltette a reformokat és demokratizálást. Mára mindkét vezető népszerűtlen, sőt megvetett a hazájában, bár a nyugati országok elismerik, hogy döntő szerepük volt Kelet-Európa orosz hegemónia alóli felszabadításában, Németország egyesítésében s a kommunizmus szovjetunióbeli összeomlásában. Gorbacsov most is kiállt egykori kollégája mellett: Sevardnadze "nem gyáva ember, hanem talán megértette, eljött az ideje ennek a lépésnek, hogy Grúzia ne szenvedjen. Szerintem igaza volt" – nyilatkozta.

Sevardnadzét 1995-ben választották meg Grúzia elnökévé, de már 1992 óta ő vezette az országot, miután Zviad Gamszahurdia akkori elnököt a népharag elsöpörte. 1993-ban Grúziában polgárháború tört ki, amit Sevardnadze szerencsésen átvészelt, csakúgy, mint az ellene elkövetett két merényletet. 



Ellenzéki tüntetők a tbiliszi parlamentben. Új helyzet Fotó: Reuters

A grúzok összességében csalódtak benne, bár általa kapta meg az ország a szabadságot, a demokráciát és a szabad sajtót. Eleinte stabilizáló erőként lépett fel, de hatalomszeretete és nélkülözhetetlenségéről való meggyőződése végül a bukásához vezetett. Egyre népszerűtlenebb lett, amint a 4,5 milliós kaukázusi ország egyre mélyebben süllyedt a szegénységbe, korrupcióba, s az emberek nem kaptak megfelelő állami szolgáltatásokat. Mint ahogyan más tradicionális társadalmakban is, ahol a jogállamiság gyenge, a családi és társadalmi kapcsolatok Grúziában mindennél többet számítanak. A baráti körhöz való hűség a gazdasági tevékenységek során is meghatározó: egyes számítások szerint Grúzia GDP-jének több mint hatvan százalékát a feketegazdaság állítja elő.

Sevardnadzét soha nem szerették honfitársai, kesernyés humora idegen az amúgy közismerten tréfakedvelő grúzok számára. Ellenségei felrobbantották a kocsiját; az elmúlt években viszont arra panaszkodott, hogy "kezd unatkozni, mivel senki nem tört az életére"…

Miután eltávolították a hatalomból, visszautasította a németek által felkínált menedéket. Németországban nagy tiszteletnek örvend a német egyesítésben játszott szerepe miatt. "Bár nagyon szeretem Németországot, Grúzia a hazám" – mondta a ZDF-nek. Arrafelé egyébként is az a mondás járja, hogy egy grúz csak Grúziában tud meghalni.

Még tart a hidegháború

Manapság egy stabil Grúzia legalább annyira érdeke az Egyesült Államoknak, mint Oroszországnak, mivel az azeri és kazah olaj, a Közel- és Közép-Kelet újonnan feltárt energiahordozója egy Grúziát átszelő, 2005-re megépítendő olajvezetéken fogja a Földközi-tenger felé venni útját. A Szovjetunió felbomlása óta a kaukázusi köztársaság nyilvánvalóan erősíti nyugati, főként amerikai kapcsolatait. Hatalomra kerülése óta Sevardnadze a Nyugat szemében olyan országként kívánta feltüntetni hazáját, amely szembeszáll a térségben az orosz imperialista törekvésekkel. 

A grúzok java része is e politikát pártolta, mivel Oroszország döntően támogatta az abház és dél-oszét szeparatizmust. Az oroszok többször megfenyegették Grúziát, hogy bombatámadást intéznek az állítólag a területén rejtőzködő csecsen harcosok ellen, valamint rendszeresen megszakítják az energia-utánpótlást: a gáz- és áramellátás gyakran szünetel.

Az oroszok nem tudják megbocsátani Sevardnadzénak, hogy amikor 1999-ben Jelcin megkérte, engedélyezze az orosz csapatok grúz területről induló invázióját Csecsenföld ellen, s azt a Clinton-adminisztráció nem támogatta, a grúz vezetés nemet mondott az oroszoknak.

Nyugati szakértők szerint Grúzia még mindig hidegháborús csatatér: Oroszország és az Egyesült Államok itt küzd a Kaszpi-tengeri olaj fölötti fennhatóságért. Oroszországnak a kaukázusi térség hagyományosan a "hátsó udvara", ezért tart még mindig fenn katonai bázisokat, és támogatja a szeparatista törekvéseket. Az elnökségre legnagyobb eséllyel pályázó Szaakasvili sem túl népszerű Moszkvában, hiszen ő is amerikai elkötelezettségű, de az is szálka az oroszok szemében, hogy Sevardnadze, valamint Burdzsanadze ellenzéki vezető is kifejezte azt az óhaját, hogy Grúzia belépjen a NATO-ba. Az Egyesült Államok katonai tanácsadóival van jelen az országban, segít felszerelni és képezni a grúz hadsereget a terror elleni háború keretében. 

A grúz átmeneti kormány nehéz feladatok előtt áll: a gazdaság romokban van, politikailag instabil az ország, és elterjedt a korrupció, az átlagfizetés negyven dollár. A másik nagy kihívás, hogy Grúzia autonóm térségei (Adzsaria, Dél-Oszétia és Abházia) tovább fognak-e távolodni Tbiliszitől, esetleg végleg ki akarnak-e válni az országból, illetve bojkottálják-e a következő választást.

Grúzia államadóssága közel kétmilliárd dollárnyi; Szaakasvili szerint az amerikaiak további segítséget ígértek, bár azt is hozzátette, hogy nem bízik bennük. Elemzők szerint Szaakasvili hajlamos idegengyűlölettel és rasszizmussal keverni nacionalizmusát, pedig a főbb ellenzéki pártok éppen őt nevezték meg egyetlen elnökjelöltjükként, akinek döntő szerepe volt Sevardnadze eltávolításában.

Eörsi Mátyás helyszíni beszámolója Tbilisziből

"A grúz nép olyan erkölcsi megtisztuláson ment keresztül, ami fontos ahhoz, hogy egy nép tükörbe tudjon nézni" – nyilatkozta a Heteknek telefonon Eörsi Mátyás, aki az Európa Tanács megbízásából harmadmagával felügyelte a választásokat. "Ez egy vastagon dokumentált választási csalás" – tette hozzá a képviselő, aki azt is elmondta, hogy az utolsó két órában annyira felgyorsult a szavazatok összeszámlálása, hogy másodpercenként 7-8 szavazatot regisztráltak, ahogy a világon sehol nem lehet szavazni, tehát nyilvánvalóan szavazatömlesztés történt. Eörsi felidézte, hogy az egyik választási körzetben a nemzetközi megfigyelők azt látták, hogy több száz szavazólapot "legyártottak" a választási bizottság tagjai. Több helyen megtörtént, hogy a jegyzőkönyvekben már ötszáz szavazóval több szerepelt a valóságnál, ezeket mind Sevardnadze pártjához adták hozzá. Harminc-negyvenezer ember egyáltalán nem tudott szavazni, ami azt jelenti, hogy semmilyen tekintetben sem lehet elfogadni a választási eredményt. Eörsi nem osztja Kőszeg Ferenc véleményét, aki az EBESZ megbízásából volt jelen nemzetközi megfigyelőként a választásokon, s aki szerint az ODIHR (az EBESZ szakosodott szerve) nem állt ki markánsan az ügyben. Eörsi kifejtette: az ODIHR – lévén az EBESZ szervezete – kellő diplomáciai udvariassággal ugyan, de mindenki számára egyértelműen fogalmazta meg a csalás tényét. Eörsi a Heteknek azt is elmondta, hogy amikor az ellenzéki Burdzsanadze megbeszélést javasolt a nemzetközi megfigyelőknek, a magyar képviselő beleegyezett, bár ez nem mindenkinek tetszett. A korrektség kedvéért Sevardnadzénak is felajánlottak egy találkozót, aki "idő hiányában" erre nem vállalkozott.

Olvasson tovább: