Kereső toggle

A kegyelmi időszak véget ért

– mondja Stumpf István politológus, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Tizennégy hónap telt el a kormányváltás óta. A közvélemény-kutatások szerint mára jelentősen visszaesett a szocialisták hosszú időn át tartó népszerűsége. Egy politológus számára izgalmas feladat lehet az említett időszak elemzése, különösen, hogyha az illető Orbán Viktor kancelláriaminisztere is volt. 



"Az MSZP most számolja fel a saját szavazóbázisát" Fotó:
Somorjai L.

– Az első év kegyelmi időszak volt a szocialisták számára. Ez most véget ért. Az első száz nappal jól megalapozta a kormány az önkormányzati választások sikerét is. Az MSZP és a Fidesz stratégiája között az volt a legnagyobb különbség, hogy a szocialisták együtt kezelték a két kampányt, tudták, hogy a kettő szervesen összefügg. Medgyessy viszont a következő száz napban belejött az ígérgetésbe, tetszett neki, hogy ilyen könnyen meg lehet vásárolni az embereket. Úgy voltak vele, osztogassunk még száz napon át, nem érdekes, mibe kerül. Ez már hiba volt. Az utóbbi százhatvan napban pedig a külpolitikai témák domináltak: elkezdődött az iraki háború, folyt a vita az európai csatlakozásról, Medgyessy csatlakozott a Busht támogató nyolcakhoz. Ezek a történések egy ideig elterelték a figyelmet a belpolitikai folyamatokról, de a 2004-es költségvetés irányelveinek beterjesztésekor eljött az igazság pillanata.

Komoly bizalmi válság állt elő – ami még nem kormányválság –, de sokkal mélyebb, mint ami a D–209-es ügy körül kialakult. Abban a helyzetben világos volt, hogy fel kell sorakozni a kormányfő mögött, különben baj lesz. A politikai feszültséget most az okozza, hogy a költségvetési irányelveket nem vitatták meg tisztességesen, és nem gondolták végig a társadalmi-gazdasági következményeit. Nem voltak tisztában azzal, hogy ez a jövő év kottája, prioritásrendszere, olyan vezérfonal, amelyre a kormányzás mindennapjai épülnek. A költségvetés megtervezését egyszerűen odadobták a Pénzügyminisztérium technokratáinak, akik meg is csinálták a legjobb tudásuk szerint: összeszedték ugyan a szükséges ötszázötvenmilliárdot, de ez súlyos politikai következményekkel járt. Először az SZDSZ-frakció lázadt fel, majd a szocialista frakció, aztán fellázadtak a munkavállalók, és végül a munkáltatók is. 

Medgyessy elbízta magát. A kormányátalakítás után azt gondolta, teljességgel ura a helyzetnek, és ha ő azt mondja, hogy így kell kinéznie a 2004-es költségvetésnek, akkor az úgy is fog kinézni. Ráadásul elment két hét szabadságra akkor, amikor éppen a "tőled elveszem, neked odaadom"-ot kellett volna lenyomnia az emberek és különböző érdekcsoportok torkán. 

– Logikusnak tűnik, hogy csak úgy lehet bizonyos rétegeknek többet adni, ha más társadalmi csoportoktól közben többet vesznek el. Nem így van?

– Csakhogy a kormány az első évben gyakorlatilag minden olyan pénzt szétszórt, ami a gazdaság további bővítésének lehetőségét biztosította volna. Ezeket az összegeket népszerűség-növelő intézkedésekre költötte, emiatt most olyan megszorításokra kényszerül, amelyekkel hiteltelenné teszi az első egy évét. Ez a mostani költségvetés semmi mást nem céloz meg azon kívül, hogy az unió elvárásai szerint kozmetikázza a számokat. És kik kerülnek padlóra az áfaemeléssel? A nyugdíjasok, a pályakezdők és az alacsony fizetésűek. Ha el is fogadják az SZDSZ adócsökkentésekre tett javaslatát, akkor is csak a gazdagok terhelése csökken, a 250 ezer forint alatt keresők, azaz a kispénzűek többet fognak adózni. És éppen ők a szocialista párt tradicionálisan elkötelezett támogatói. Vagyis az MSZP most számolja fel a saját szavazóbázisát. 

– Lehetett volna más választásuk is Medgyessyéknek? Nem gondolja, hogy csak úgy tudták megnyerni a választást, hogy nagyot ígértek? Ön egyébként meg merte volna tenni, hogy ötvenszázalékos fizetésemelést ígér, majd a győzelem után nem adja meg? 

– Nemcsak az a fontos, hogy mit ígértek, hanem az is, hogy azt milyen mértékben és hogyan valósítják meg, és ez milyen következményekkel jár majd. Az Orbán-kormány pontosan fordítva tette. Az első két évben meghúzta a nadrágszíjat, fegyelmezett költségvetést készített, megteremtette a gazdasági növekedés további feltételeit. Egy működő gazdaságból azután már könnyebb volt különböző juttatásokat adni. 

Most viszont az történt, hogy kinyitották az ablakot, kiszórták a pénzt, és akik éppen alatta álltak, megtömhették a zsebeiket. Ezek később azt mondták: emberek, halat adtatok, de hol van hozzá a kenyér?

– Nem azért jön most a takarékossági szakasz, hogy a választáskor megint legyen miből osztani? 

– Ez nem takarékosság. Szerintem Nyugatról is egyre határozottabban figyelmeztették a kormányt: gáz van, urak, így nem lesz európai uniós csatlakozás. A gazdasági feltételek nem fognak teljesülni. És nem lehet még egyszer azt mondani, hogy azért nagy a hiány, mert az előző kormány mindent ellopott. Ezért aztán Medgyessy úr odaszólt a Pénzügyminisztériumnak, hogy 550 milliárdot szedjenek össze a 2004-es költségvetéshez. Leporolták a régebbi terveiket, és összeszedték: végre fel lehet emelni a nullás áfát, újra meg lehet adóztatni az autókat, fel lehet emelni az energiaárakat, és sorolhatnám még. Pedig előtte azt ígérték: "több pénzt az embereknek, több pénzt az önkormányzatoknak".

Elsőként a liberális közgazdászok mondták fel a lojalitást a mostani kormánnyal, mert csalódtak. Annak ellenére, hogy gazdasági szakemberek kormányoznak – Medgyessy pénzügyminiszter, László Csaba közigazgatási államtitkár volt –, levágták az aranytojást tojó tyúkot, túl sok populáris, politikai engedményt tettek. A technokrata kormányzás illúziója szertefoszlott. 

– Nem gondolja, hogy ebbe a helyzetbe az ellenzék rendkívüli "aktivitása" is belehajszolta a kormányt?

– Ez csak a kormányalakítás körüli helyzetre igaz. Azaz a választási eredmények újraszámoltatására, a D–209-es ügynök-botrányra, az új kormány legitimációjának megkérdőjelezésére. Ezek olyan frusztrált helyzetet teremtettek, ami politikailag a széles értelemben vett kormányoldalon összenyomott mindenkit. Az SZDSZ saját alapelveit adta fel, csak azért, nehogy visszajöjjenek a fiúk. Úgy vélték, az ördöggel is lehet cimborálni, csakhogy Orbánt a hatalomtól távol tartsák.

– Ha már itt tartunk, nem Önök fogtak össze a legszélsőségesebb emberekkel, csak hogy a tömegeket megnyerjék? És ez nem csak múlt idő: megdöbbenve láttuk, hogy Schmitt Pál, a Fidesz második embere együtt kampányol Bencsik Andrással, a Demokrata főszerkesztőjével.

– Uraim, szerintem önöknek téves fogalmaik vannak a magyar társadalom szociológiai tagoltságáról: a szélsőséges radikalizmus nem a Demokrata főszerkesztőjénél kezdődik. A választások előtt az akkori ellenzék azzal riogatta
a közvéleményt, hogy a Fidesz a szélsőjobbal kokettál. Szerintem a polgári oldal által képviselt egészséges patriotizmus éppen a szélsőséges radikalizálódás egyfajta megelőzésére is szolgált. Nem gondolják? 

– Merész…

– Én azt gondolom, hogy ennek a megközelítésnek is van létjogosultsága, de ami történt, az érzelmekre alapozó félelemgerjesztés volt. Arról szólt, hogy szedjük össze a cókmókjainkat, készítsük elő a bőröndjeinket, mert itt kő kövön nem marad. Engem meglepett, hogy sok, általam tisztelt értelmiséginél is találkoztam ezzel a félelemmel, hisztériakeltéssel. 

– És nem tudja elképzelni, hogy ez az érzésük őszinte volt?

– Lehetséges, azóta is próbálom kideríteni, megérteni ennek a beállítódásnak a pszichológiai összetevőit. 

– A kormányváltás óta sokak szerint nyugodtabb lett a közhangulat.

– Jól tudták kommunikálni, hogy megkezdődött az árkok betemetése. Medgyessy a nyilvánosság előtt folyamatosan arról beszélt, hogy meg kell szüntetni a hiszterizált hangulatot, le kell hűteni a kedélyeket, miközben az emberei kíméletlen tisztogatást folytattak.

– Miért nem tanácsolta annak idején a főnökének ugyanezt? Mármint hogy ne hangolja egymás ellen az embereket, és hogy ne ossza kétfelé az országot? 

– Én mindig az építés, nem a rombolás, az együttműködés és nem a konfrontáció híve voltam. De elismerem – és ezt vallotta Orbán Viktor is – , hogy sok esetben ahhoz, hogy újat lehessen építeni, először a régit le kell rombolni. A vita mindig arról szól: mit tekintünk értéknek a múltból, amelyre a későbbiek során érdemes építeni. Az ország kettéosztásában pedig mindkét fél komoly szerepet vállalt.

– Azt mondta az imént, hogy Medgyessyék felelőtlenül szórták a pénzt. Ön szerint lehet még valami a tarsolyukban? Az unió? 

– Úgy látom, az ország még nincs felkészülve arra, hogy a rendelkezésünkre bocsátott EU-pénzeket akár csak hatvan százalékban lehívja. Attól tartok, hogy az első években minden ígéret ellenére nettó befizetők leszünk. És ez ki fogja verni a biztosítékot. Egyszóval szerintem nincs jövőkép, ami felé az országot vinni akarják, csak szlogenek vannak, ígéretek és PR-kormányzás. Az ígéretek sodrásában pedig a hajó nekiütközött egy sziklának, és kilyukadt. Most éppen ömlik be a víz, a matrózok meg nem tudják, hogy a mentőcsónakért menjenek-e, vagy a beömlő vizet merjék. A kapitány meg összevissza beszél.

– Mit ért azon, hogy összevissza?

– Miért? Önök szerint elmagyarázta az embereknek a miniszterelnök úr, hogy merre kellene továbbmennünk, kinek milyen áldozatot kell hozni, és mi lesz az eredménye a megszorításoknak? 

– A minap a televízióban éppen ezt tette. 

– Az is csak egy ad hoc reagálás volt. Nyilván mondták a tanácsadói: Péter, két hétig nem voltál itthon, az emberek várják már, hogy mondjál valamit. Ő meg mondott. Jött is a műsorváltoztatás. Nem az a gond, hogy a miniszterelnök megszólal a köztelevízióban, hanem hogy a 22.00 órai műsort előrehozzák 20.10-re. A nyári kánikulában a film helyett az emberek Medgyessy úr magyarázkodását hallgatják. Nem túl nyerő PR-fogás. Úgy látom, az elmúlt időszak a kormányzati improvizációk története. 

– Az ellenzék egyéves működését nem illethetnénk ugyanezzel a jelzővel? 

– Az újraalakuló kongresszusáig tartó év eléggé szomorú története a Fidesznek. Valóban sok improvizációval, rendkívül melankolikusan, sőt letargikusan és nagyon nehezen találtak önmagukra. A polgári körök szervezése egy innovatív, érdekes kezdeményezés a politika megújítására. Bár még nem látni a végét, nem az lett belőle, amitől sokan féltek, tudniillik, hogy Orbán az utcára viszi a politikát. Egy soha nem tapasztalt, új típusú szerveződési mód ez egy olyan időszakban, amikor a pártokkal szembeni bizalmatlanság a tetőfokára hágott. A polgári körök megpróbálják érzelmi alapokon újrafogalmazni a politikában való részvétel lehetőségeit. Különben is, amikor egy párt elveszít egy választást és ellenzékbe kerül, nem az a feladata, hogy az ország építéséről vagy működéséről vizionáljon, hiszen nem ő van hatalmon. A kormánynak kell – kellett volna – társadalmi víziót elfogadtatni. 

– Tény, hogy az Önök idején a televízió is vízióval volt tele. Visszatérve a témánkhoz, Ön szerint most akkor elment a kormány hajója?

– Úgy tűnik. Szerintem olyan pályára került a magyar gazdaság, ahonnan nagyon nehéz lesz fölemelkedni. Azt prognosztizálom, hogy valamikor jövő év elején Medgyessy be fogja áldozni a pénzügyminiszterét. Azok után, hogy elvitette vele a költségvetési balhét. 

– Ha augusztus huszadikára azt kapnák ajándékba, hogy másnaptól a Fidesz kormányozhat ismét, rendbe tudnák tenni a dolgokat? 

– Nézzék, erre nem lehet jó választ adni. Az Orbán-kormány más filozófiával kezdene hozzá. Sokkal határozottabban próbálná az ország nemzeti érdekvédelmi stratégiáját kidolgozni, akár a liberális közgazdászok és a külföld nemtetszése ellenére is. 

– A kormánnyal kapcsolatban szinte csak hibákat sorolt fel. Ezek szerint Önök úgy gondolkoznak, mint akik 2006-ban megnyerik a választásokat? 

– Sok minden történhet még. Jöhet egy radikális kormányátalakítás, akár hozhatnak egy új miniszterelnököt is, aki egészen másként politizál. Nincs lefutva még a következő választás. Tény azonban, hogy egyre több ember szemében értékelődik fel az Orbán-kormány négy éve. 

A környező országokban is látták, hogy Magyarország dinamikusan halad előre, mi voltunk a vezetők az uniós csatlakozásban, minden területen éltanulónak számítottunk. Az emberek több levegőt éreztek maguk körül, úgy gondolták, most jó magyarnak lenni, kialakult egyfajta egészséges patriotizmus is. 

– Szép, szép, de nem gondolja, hogy a Fidesz-klientúrához kapcsolódó korrupciógyanús ügyek mindezt bőven ellensúlyozták? 

– Uraim, hát nézzék meg, milyen klientúrát sikerült a Fidesznek kiépítenie? Néhány emblematikus és heroizált személyen kívül a liberális sajtó sem tud senkit nevesíteni. Enynyit tudott a Fidesz összehozni? Erre mondják, hogy Fidesz-klientúra? Az ország fele a Fideszre szavazott, de Önök sem tudnak egy focicsapatra valót
megnevezni a polgári-jobboldali nagyvállalkozói szférából. 

– Orbán Viktor. 

– Ugyan már, aki a politikában kezdte, abból csak szocialista oldalon lett nagyvállalkozó. Ő volt az ország miniszterelnöke, jelenleg az ellenzék vezére. Ez az ő státusa. A másik oldalról viszont egy órán keresztül tudnám sorolni a neveket. 

– Stumpf úr, ha Orbán Viktor ismét miniszterelnök lenne, vezetné újra a hivatalát? 

– Nem tudom. 

– Ha holnap együtt ebédelnének, és tanácsot kérne Öntől, mit mondana neki? 

– Ez a minap megtörtént: ebédeltünk és sok mindenről beszélgettünk. Azt javasoltam, hogy elő kellene állnia egy átfogóbb beszéddel, egy amolyan vezérszónoklattal, amit a parlamentben kellene elmondania. És azt is, hogy figyeljen jobban arra az értelmiségi csoportra, amelynek van véleménye a dolgokról, de az mintha nem jutna el a politikáig.

– Miért nem áll szóba Orbán úr az ellenzéki sajtóval? 

– Nem tudom. Valószínűleg a szocializációjában keresendő a magyarázat. Ő ilyen.

Olvasson tovább: