Kereső toggle

Ölni és meghalni jöttek Moszkvába az iszlám banditák

Ördögi színjáték

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szeptemberben volt harminc éve, hogy a müncheni olimpián palesztin terroristák foglyul ejtettek tizenegy izraeli sportolót. A kiszabadításukra indított német akcióban mind a tizenegyen életüket vesztették. Az elfogott terroristákat a német kormány egy hónappal később szabadon engedte egy eltérített Lufthansa-gép utasaiért cserébe. 1979-ben a mekkai nagymecsetet elfoglaló és mintegy ezer túszt ejtő iszlámista terroristákat francia és szaúdi biztonsági erők támadták meg. A mentőakcióban 250-en haltak és 600-an sebesültek meg. 



A mentés pillanatai a Melnyikov utcai színházból. A túlélők hálásak Fotó: Reuters

2002 októberében Putyin orosz elnöknek döntenie kellett: megvárja, míg a csecsen–arab halálkommandó a 850 tússzal együtt magára robbantja a moszkvai színházépületet és a második világháború óta legnagyobb válságba sodorja Oroszországot, vagy megpróbálja a lehetetlent: úgy megkísérelni a túszok mentését, hogy közben nem hagy időt a terroristáknak a kezükben lévő bombák aktiválására. Putyin az utóbbi mellett döntött. És bár a lehetetlent nem lehetett hiba nélkül végrehajtani (a történelemben ez csak a legendás entebbei akció során sikerült), az eredmény az orosz elnököt igazolta: az ostromban meghalt minden áldozatra hat megmentett élet jutott. 

"A második felvonás elején történt – meséli szabadulását követően Alekszandr Nyikityenko, az ORT televízióriportere –, hogy a fő- és oldalbejáratok felől gépfegyverekkel felszerelkezett emberek törtek a nézőtérre. Először azt hittük, a rendező húzásáról van szó. Bár lövések dördültek, egyáltalán nem tűnt komolynak a helyzet. Amikor az egyik csecsen lövése után vakolatdarabok hullottak a plafonról, megértettük, nem babra megy a játék."

Október 23-án, moszkvai idő szerint 21 óra körül (közép-európai idő szerint ez 23 óra) egy felfegyverzett csecsen csoport elfoglalta Moszkvában a Nord-Ost színházközpontot. Ekkor a színházban az azonos című, igen népszerű musicalt játszották telt házas előadáson. "Az első hivatalos információk szerint tizenöt, magát csecsennek nevező túszejtő tartózkodik a színházban, mindannyian robbanóanyagot viselnek a testükön" – így szólt az egyik legelső híradás a
"www.lenta.ru" internetes újság honlapján. 



A támadás előtti percek. Nem mehettek biztosra Fotók: Reuters

Nem sokkal később Alekszandr Cekalo, a musical producere az ORT egyenes adásában ezer körülire becsülte a teremben foglyul ejtettek számát, míg más becslések négyszázötven és hétszáz közötti számokat emlegettek. A foglyok kiszabadítása után vált nyilvánvalóvá, hogy számuk nyolcszáz felett volt, mivel a hétszáz fős nézősereg számára az előadást ötven színész (közülük húsz gyermek) és negyven zenész adta elő, illetve a színházban további ötvenfőnyi kiszolgáló személyzet tartózkodott. A túszejtők létszámát a hatóságok ötvenre teszik, ebből tizennyolc nő volt.




"Meghalni jöttünk"




Ezeket a szavakat a magukat csecsennek nevező nők mondogatták a túszoknak. Noha a férfiak birtokában gépfegyverek, gránátok, sőt nagy kaliber? géppuskák voltak, úgy tűnik, legfőbb fegyvereik mégis ezek a nők voltak – ami új fejlemény a csecsen túszejtés történetében. Ezek a nagyrészt húsz év körüli állítólagos "hadiözvegyek" úgynevezett sahid övet viseltek a derekukon, amelyekről kiderült: egyenként egy-két kilogramm robbanóanyagot tartalmaztak. Ez nemcsak öngyilkosságukhoz lett volna elegendő, hanem több tíz méteres környezetükben bárki halálos veszélyben érezhette magát, lásd az Izraelben gyilkoló palesztin terroristák "hatékonyságát". Így, mikor a túszoknak azt emlegették: "Mi meghalni jöttünk ide", gyakran hozzátették: "de ti is velünk jöttök Allahhoz". Ahhoz, hogy minél hatásosabban végezzék "küldetésüket", ezek az élő bombák elvegyültek a foglyok közt.

A terroristák a testükön viselt bombákon kívül meglehetősen nagy mennyiség? robbanóanyagot is felhalmoztak, ezek közül a legnagyobb hatóerej? – ötven kilogramm trotillal egyenérték? – szerkezetet a nézőtér közepén, az egyik karosszékben helyezték "kényelembe". 



Házi készítésű, hatalmas bomba a nézőtéren. Leszakíthatta volna a mennyezetet 

A csecsen–arab halálkommandó tagjai további nagy erej? pokolgépeket helyeztek el a színpad és az épület két támpillére alatt is. Ezek hatására az erkélyek és az épület teteje kártyavárként omlott volna a túszokra. A belügyminisztérium és az orosz föderáció biztonsági szolgálata egybehangzóan állítja, hogy ez esetben már nem lett volna kit megmenteni a romok közül, a Moszkva közepén milliók szeme láttára bekövetkező tragédia lélektani hatásáról nem is beszélve. A mentőakció befejezése után a tűzszerészek összesen mintegy harminc robbanószerkezetet távolítottak el az épületből. De szerda este ez még odébb volt, hiszen a túszszabadítás kezdetéig a túszoknak ötvenhét órányi kitartást kellett tanúsítaniuk, nem tudva, hogy életet vagy halált várnak. Mindezt élelem hiányában, szűkös vízellátás mellett. A terroristák időről időre juttattak nekik vizet, de a beszámolók szerint sose volt elég mindenkinek. Egy alkalommal élelem gyanánt gúnyosan rágógumit dobáltak a túszok közé… A teremből még elemi szükségeik elvégzésére sem engedték ki foglyaikat, így azok kénytelenek voltak közvécének kijelölni a zenekari árkot…




"Az emír parancsait teljesítjük"




A terroristák leginkább a háborús műveletek és a tisztogatások beszüntetését követelték a hatalom képviselőitől. A csoport második főembere, Abu Bakar az orosz föderáció déli körzetébe rendelt teljhatalmú elnöki megbízottnak a következőket mondta: "Amennyiben a túszokról akar tárgyalni, nem érdemes ideutaznia (a körzetből Moszkvába). Ha viszont kész megoldani az orosz–csecsen konfliktust békés úton, ám utazzon."

Kezdetben a terroristák az orosz hadsereg kivonását követelték Csecsenföldről, de miután belátták, hogy egy negyvenezres különítményt nem lehet egyik napról a másikra kivonni, erről a követelésükről letettek. Az Állami Duma képviselőivel folytatott megbeszéléseiken aztán azt mondták, készek apránként elengedni foglyaikat, cserébe egy-egy békés napért Csecsenföldön. A két nap leforgása alatt tényleg szabadon is engedtek néhány túszt. Legelőször is a nézők közül az "igazhitűeket", ám míg a muzulmánok szabadon távozhattak, addig a gyerekekért már könyörögni kellett. 

A terroristák az Oroszországban közismert politikusnak számító Irina Hakamad képviselőnek nem engedtek. A gyerekek kiszabadítását egy másik Duma-tag, az ismert orosz énekes, Joszif Kobzon érte el. (Kobzontól a magyar hatóságok maffiagyanús kapcsolatai miatt tavaly megtagadták a beutazási engedélyt…) Kobzon a "harcosok" férfibüszkeségére tudott hatni, mondva, hogy emlékezete szerint a valódi csecsen harcosok sose háborúztak gyerekekkel.

A Duma jobboldali csoportosulásának vezetője, Borisz Nyemcov szerint, aki a legnagyobb részt vállalta a terroristákkal folytatott tárgyalásokból, a csecsenek igényei percről percre változtak. Nyemcov tíz alkalommal találkozott Abu Bakarral, akit a csoport politikai irányítójának tekintenek. Október 25-én este az utolsó tárgyalást aztán Bakar azzal kezdte, hogy félresöpört minden korábbi megállapodást, és közölte: nincs miről tovább egyezkedni. 

A halálkommandó vezérei megtiltottak minden kívülről érkező, a foglyoknak szánt segítséget: élelmiszert, gyógyszert, orvosi ellátást. Cukorbetegek maradtak inzulin nélkül, asztmás és szívbeteg emberek nem juthattak hozzá létfontosságú gyógyszereikhez. Több vesebeteg súlyos szenvedéseket élt át az elégtelen vízellátás miatt. Amikor már nem bírták elviselni a szenvedők nyögéseit, engedélyezték Leonyid Rosaj neves orvosnak, hogy ellássa a rászorulókat. Rosaj a színházban több kisebb sebészeti beavatkozást is végrehajtott, mivel a "harcosok" nem engedték elszállítani a kritikus állapotú betegeket.

Később Bakar beismerte, hogy a tárgyalások tartalmáról és jellegéről nem ő dönt. Sőt, a csoport vezére, Movszad Barajev se dönthetett ilyen kérdésekben. Pedig Movszad hírhedt kínzásaival, foglyokon elkövetett kegyetlenkedéseivel már letette névjegyét… Mint "politikafelelős", Abu Bakar kijelentette: "Mi a Csecsen Köztársaság legfőbb háborús emírjének engedelmeskedünk." De hogy ki ez a "háborús emír" vagy "sah", nem közölte. 




Ki szervezte a támadást?




Az orosz médiák közléseiből már a kezdetektől fogva úgy tűnt, hogy a nyolcszáz túszt foglyul ejtő terrorakció hátterében a Csecsen Köztársaság Kreml által illegitimnek ítélt elnöke, Aszlan Maszhadov áll. Az ORT tévécsatorna bemutatott egy felvételt, amelyen Maszhadov bejelenti: "Meg vagyok győződve, hogy a végső szakaszban valami nagyon egyedi akciót viszünk véghez – valami olyat, mint a dzsihád…"

A parlamenti képviselők beszámolója szerint, amikor megbeszélések folytak a végrehajtó hatalom képviselőivel a csapatok kivonásáról, terroristaként legelőször Samil Baszajev neve merült fel. Azé az emberé, aki 1996-ban elfoglalt egy kórházat Bugyenovszkban, és beteg gyermekek, nők testével fedezte magát.

Ily módon, hogy pontosan kinek a parancsára hajtották végre az akciót, egyelőre ismeretlen. Az NTV riporterének nyilatkozva azt állították, hogy Baszajev és Maszhadov együttes vezetése alatt állnak, Maszhadov azonban 27-én elhatárolódott a moszkvai terrorcselekményektől.

A valóságban történhetett így is, úgy is, de az kétségtelen, hogy Barajev csoportja kizárólag végrehajtó szerepet játszott. A túszejtés másnapján Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy a túszejtő akciót valamelyik külföldi terroristaközpontban tervelték ki és készítették elő. Kiemelte: a moszkvai akcióról a moszkvaiaknak külföldről kellett értesülniük. Ez, mint mondta, nyilvánvalóan a csecsenek külföldi kapcsolatait bizonyítja: "Külföldön alakították ki a terveket, választották ki az embereket." A terroristák személyéről szólva elmondta: "Senki sem kételkedik abban, hogy ugyanezek az emberek tartották rettegésben Csecsenföld lakosait éveken át, most pedig a hadműveletek befejezésére szólítanak fel."

Az, hogy a csecsen gerillák milyen kapcsolatokat ápolnak a külfölddel, távolról sem ismeretlen az oroszok előtt. A túszok kiszabadítása napján az ORT csatornán bemutattak egy oknyomozó dokumentumfilmet, amelyben részletes bizonyítékokat vonultattak fel a csecsen gerillák nemzetközi terroristacentrumokhoz és Oszama bin Laden al-Kaidájához fűződő kapcsolatai mellett. A film az 1999-ben Moszkvában és Volgodonszkban történt lakóházrobbantásokról szól, és rámutat az 1993-as New York-i merénylettel tapasztalható hasonlóságokra. A World Trade Centert felrobbantani szándékozó merénylő akkor ugyanolyan zsákokban csempészte be a robbanószert teherautón a toronyépület mélygarázsába, mint a több száz embert meggyilkoló moszkvai merénylők. A házrobbantásokhoz felhasznált robbanószerkezeteket Abu Omar készítette, aki a jordániai terroristavezér, Hattab parancsnoksága alatt áll. Ugyanez a Hattab szervezte meg Csecsenföldön a Kaukázus nev? terroristakiképző központot. Az ehhez szükséges pénzt bin Laden szolgáltatta: 1999-ben ötszázezer dollárt adott csak erre a célra. Az orosz föderáció biztonsági szolgálata ellenőrzött információkkal rendelkezik arról, hogy Csecsenföldre – főleg Grúzián át – havonta 5-6 millió dollár támogatás érkezik, zömében Szaúd-Arábiából. A szaúdiak csecsen "muzulmán hittestvéreiknek" a "hitetlenekkel" folytatott harchoz nyújtják bőkez? adományaikat, így közvetve az oroszok elleni terrort támogatják.

Ennek a harcnak a célja egy világméretű "Iszlám Kalifátus" létrehozása. Csecsenföldön az orosz alakulatok elkoboztak olyan térképeket, amelyeken a jövőbeli kalifátus határait jelölték. Oroszország esetében Csecsenföldön kívül a kalifátusban szeretnék látni a Krím, Adégia, Mari-El, Csuvasia, Udmurtia, Baskíria és Tatársztán területét is. Az említett film készítői szerint "2001. szeptember 11-e után az ilyen terveket már nem szabad őrültségnek tekintve figyelmen kívül hagyni". Elkobzott videofelvételeken láthatóak olyan Angliából érkezett fekete muzulmánok, akik harcosan bizonygatják, hogy az "olyan hith? muzulmánok, mint én" nem adják fel, míg be nem veszik Moszkvát és New Yorkot, hogy ott is az "iszlám törvényei" érvényesüljenek.

Ugyanakkor az ehhez a külföldi gerillához hasonló "igazhit? muzulmán vendégmunkások" – ugyanúgy, mint a Föld más pontjain, itt is – nagyon is kézzelfogható jutalomért harcolnak. A csecsenföldi "munkadíjak" a következők az ORT riportfilmje szerint: egy megölt orosz sorkatona – 100 dollár, tiszt – 300, egy felrobbantott katonai dzsip – 500, egy kiégetett csapatszállító tank – 800, egy lelőtt helikopter pedig 3000 dollár. A bérterroristák jogosultságukat a "munkadíjra" gyakran videofelvételekkel igazolják: saját kezűleg rendezik meg, hajtják végre és "filmesítik" gyilkosságaikat. Mondhatni, elkészítik pénzügyi elszámolásukat. A gerillabázisok likvidálása során az orosz katonák rendszeresen foglalnak le ilyen kazettákat, amelyek nem kifejezetten gyenge idegzetűeknek való képkockák. Egyiken elvágják a fogoly torkát, másikon az ujjait vagy éppen a fejét választják el törzsétől… Pont úgy, ahogy azt a közelmúltban négy túszul ejtett brit állampolgárral tették. Időnként az orosz tévécsatornák is bejátszanak ilyen képkockákat, a nyugati tévénézők azonban ilyesmit sose látnak. Pedig nem ártana megnézniük néhányat, mert utána valószínűleg felszámolnák azt a kettős mércét, amellyel Oroszországot mérik: amíg London engedélyezi muzulmán szervezeteknek, hogy pénzt gyűjtsenek a csecsen gerillaháborúra, Oroszországot elítélik a "túlzott erő" alkalmazásáért; az IRA tagjai feltétel nélkül terroristáknak tekintendők, miközben a csecsenek szabadságharcosok…

Hogy valójában miként zajlik ez a "szabadságharc", világosan látszik a legfrissebb eseményekből: nyolcszáz pihenni, szórakozni vágyó, békés embert ejtettek foglyul a tárgyalni nem, csak ölni kész "szabadságharcosok". Már az akció bevezető fázisában megöltek egy huszonhat éves lányt. Foglyaik között hetven külföldi akadt, ezek fele ukrán állampolgár, a többiek az Egyesült Államok, Németország, Nagy-Britannia, Ausztria, Hollandia állampolgárai, és a túlélők között van egy izraeli nő is, akinek sikerült végig titokban tartania állampolgárságát, megmenekülve ezáltal attól, hogy elsőként vele végezzenek a muszlim terroristák.




Az ostrom




A színház elfoglalása után késedelem nélkül felállt egy stáb a túszok kimentésére a terrorelhárító szolgálat helyettes igazgatójának vezetésével. Szavai szerint az akció kezdete nem volt előre kijelölve, azt a körülményektől tették függővé. Október 26-án reggel négy óra körül lövések dördültek a színházban. Az akció irányítói úgy ítélték meg, hogy a terroristák idegei felmondták a szolgálatot, és elkezdték kivégezni a túszokat. Ez be is igazolódott: a csecse-nek lelőttek két foglyot, akik valószínűleg megpróbáltak kitörni. Az akció befejezése után nyilvánosságra hoztak néhány mondatot Barajevék aznap esti telefonbeszélgetéseiből: "Holnap végre elkezdünk dolgozni, és a legszaftosabbakat fogjuk kivégezni legelőször!" – hangzott az egyik terrorista dicsekvése.

A biztonsági szolgálatok a túszok telefonos beszámolói, valamint a tárgyalásra megjelenő képviselők leírásaiból pontosan tudták, hogy az épület alá van aknázva. Ezt a terroristák nem hogy nem rejtették véka alá, hanem még sajtótájékoztatót is tartottak arról, hogy az épületet bármikor romba dönthetik. Vasziljev belügyminiszter-helyettes szerint fennállt a veszély, hogy a terroristák felrobbantják az épületet: "Számításaink szerint akár ezer, vagy még több ember is elpusztulhatott volna e robbantás nyomán."

Ahhoz, hogy elkerüljék az épület felrobbantását, az ostrom előtt a nézőtérre egy speciális gázt fúvattak be a szellőzőrendszeren keresztül. "Véletlenül felébredtem, és éreztem, hogy áramlik befelé az altatógáz. Három perccel később már hallucináltam. Még hallottam a lövöldözést meg néhány gránát robbanását" – emlékszik vissza egy volt túsz. 

A műveletek valamivel öt óra után kezdődtek el, egyszerre több irányból hatoltak be az Alfa és Vimpel kommandó tagjai. Mivel alá volt aknázva a bejáratok egy része, az egyik osztag saját "ajtót" nyitott a színház hátsó falát berobbantva. A bent lezajlott eseményekről nyilatkozott az egyik résztvevő: "Amikor a sarok mögül behatoltunk az épületbe, géppisztolytűzzel fogadtak. Válaszunkkal két terroristát likvidáltunk a folyosón. Amikor beléptünk abba a szobába, amelyikben Barajev és társai a sajtótájékoztatót tartották, újra gépfegyverrel tüzeltek ránk. Beeresztettünk néhány sorozatot, de gránátot is kellett alkalmaznunk… Munkatársaink a színpadon is ellenállásba ütköztek…"

"Parancsot kaptunk, hogy jussunk be a terembe – meséli egy másik harcos. – Elsők között hatoltunk be az épületbe; amit először megláttunk, az egy ránk szegeződő fegyver volt. Levetődtünk, a nekünk szánt sorozat csak az ablakokban tett kárt, a mi emberünk viszont megsebesítette a tüzelő terroristát… Több vetődéssel megközelítettük a termet, majd elkezdtünk beszivárogni. Még az előtérben néhány gránáttal elrendeztük a terroristákat. A terembe két irányból áramlottunk be. A színpadon mutatkozó ellenállást rövidesen felszámoltuk. Az egyik sarokban egy talpig feketébe öltözött nő ült, robbanóanyaggal megtöltött övvel a derekán. Felénk lőtt, érthető módon azonnal likvidáltuk. A kezében egy gránát volt, biztosítószeg nélkül…"




Étlen-szomjan,
a halálra várva




A speciális művelet során a terroristák zömét ártalmatlanították. A befejezést követő órában 32-34 likvidált terroristáról szóltak a hírek, szombat estére ez a szám ötvenre emelkedett, közülük 32 férfi és 18 nő. Három további terroristát elfogtak. A belügyi szervek feltételezik, hogy néhány csecsen – túsznak adva ki magát – elmenekülhetett. Összesen 750 túszt szabadítottak ki, sajnos nem áldozatok nélkül.

Az ostrom idején – nem hivatalos jelentések szerint – hatvanhét túsz halt meg, közülük negyvenöten lövésektől. A lapzártakor közzétett jelentés kedd este 117 túsz haláláról szól, közülük nyolcan külföldiek. Haláluk okára vonatkozóan egyelőre nincs hivatalos magyarázat. A túszszabadítás idején több mint kétszázan nem voltak eszméletüknél, minden bizonynyal az alkalmazott gáz hatása következtében.

A televízióban megnyilatkozó szakértők szerint az alkalmazott gáz önmagában nem halálos, azonban nem "normális körülmények között" került alkalmazásra. Több mint hatvanórányi ücsörgés, vízhiány és éhezés után a foglyok egy része számára végzetesnek bizonyult. 

Az ostrom következtében meghalt túszok száma tehát több mint kétszer akkora, mint az elesett terroristáké. Többek számára ez okot adhat arra, hogy kétségbe vonják az akció hatékonyságát vagy célszerűségét. Viszont ha bárki végiggondolja, milyen körülmények között folytatták le az akciót, egy pillanatig se gondolhatja komolyan, hogy bármilyen más megoldás vagy kivitelezési variáció felmerülhetett. A bénító hatású gázra szükség volt, hogy legalább a terroristák egy részét semlegesítsék, megakadályozva őket az épület felrobbantásában. Egyetlen robbanószerkezetet sem volt idejük működésbe hozni, beleértve az élő bombaként a túszok közt ülő kamikazékat. A terroristák eredetileg azt ígérték: még a szemük se fog rezdülni, amikor majd felrobbantják az épületet… A veterán kommandósok egybehangzóan vallják: egészében véve az akció sikeres volt. Többen azt állítják: soha a világon ilyen mentőakciót még nem hajtottak végre. Ariel Saron gratulált Putyinnak a moszkvai túszdráma befejezéséhez, több ország titkosszolgálata szintén elismerését fejezte ki.

Hogyan sikerülhetett a terroristáknak elfoglalni a színházat? Ezt a kérdést valószínűleg mindenki feltette magában, aki csak hírét vette az esetnek. A terrorakciót már két hónapja, aprólékosan készítették elő. A Nord-Ostban javítások folytak, kávézót építettek, ahol a terroristák egy része építőmunkásként helyezkedett el. Ez alatt az idő alatt kiismerték az épületet, belopták oda a robbanóanyagot, ráadásul építőanyag címén külön helyiségben tárolták. Úgy tartják, hogy a színházterembe egy részük nézőként jutott be, a többieket három elsötétített ablakú mikrobuszban szállították a helyszínre.

Nyugaton megjelentek olyan vélemények, amelyek a hozzáértést hiányolva erőteljesen vádolták Putyint, amiért hosszú ideig hallgatott. Ellenpéldaként Busht emlegették, aki röviddel a 2001. szeptember 11-ei események után beszédet intézett az amerikai nemzethez. Oroszországban ugyanakkor még azok a politikusok sem adtak helyt ennek a vádnak, akik maguk voltak kényte-len tárgyalni a terroristákkal. Mindannyian egyöntetűen nyilatkozták, hogy Putyin a lehető legjobb taktikát választotta. Bush esetében nem állt fenn annak a veszélye, hogy beszédére reagálva elkezdik kivégezni a túszokat. Beszéde elmondásakor már a terroristák is halottak voltak. Putyin egy lényegesen öszszetettebb helyzetben találta magát, mint az Egyesült Államok elnöke. Az orosz elnöknek egyszerre kellett megmentenie a túszok életét és az ország presztízsét, stabilitását. A terroristák viszont választás elé állították: vagy ezt, vagy azt. Oroszországban mindenki emlékszik még a központi hatalom teljes kapitulációjára 1996-ban, amikor Samil Baszajev elfoglalt egy kórházat Bugyenovszkban. A banditák követeléseit akkor teljesítették, annyi embert öltek, amenynyit akartak, ráadásul szabadon távozhattak Csecsenföldre. Ez Oroszország államiságának szégyene volt. Moszkvában másképp történt: sikerült megmenteni a túszok többségét, likvidálni majdnem minden terroristát, elkerülve bármilyen megalkuvást. Moszkvában ezért többen az orosz állam és a hatalom megújulásáról beszélnek. 

"Ma egy kórházban jártam, és kiszabadított emberekkel beszélgettem – mondta Putyin a nemzethez in-tézett beszédében, miután 

ismertette a kiszabadítás műveletét. Egyikük azt mondta: »Nem volt olyan szörnyű. Mi ott tudtuk, hogy ezeknek a terroristáknak nincs jövőjük.« És ez így igaz. Nekik nincs jövőjük. De nekünk van!" – hangzottak az elnök szavai.



***

A túszok kiszabadításával egy időben Csecsenföldön végrehajtott orosz hadművelet során felszabadítottak egy olyan embercsoportot, akik szó szerint rabszolgasorban éltek. A rabszolgatartás és rabszolga-kereskedelem annak az "új rend"-nek a vívmányai, amelyet banditák építenek Csecsenföldön Allah és az iszlám nevében. A felszabadítottak közül az egyik kazahsztáni férfi tizenkét éve raboskodott, mindez idő alatt verésekkel és halálos fenyegetésekkel kényszerítették ingyenes munkavégzésre. Amikor ezt az embert felszabadították, teljesen megdöbbent, hogy a Szovjetunió már rég széthullott darabjaira, a volt tagköztársaságok pedig önálló államok. 

Indonéz álomparadicsom vagy egy békés színházi este: ilyen banditák áldozatává, rabjává avagy túszává válhat ma már szinte bárki, állampolgárságra és nemzetiségre való tekintet nélkül.


"Reméljük, nem a Kurszkon vagyunk"

Hetek-összeállítás

Az orosz különleges egységek támadását túlélt túszok a Moscow Times angol nyelv? orosz napilapnak számoltak be a színház nézőterén átélt szenvedéseikről és az ostrom előtti drámai percekről. 



Csadorba bújt bandita a túszok egy csoportjával. Csecsenföld csak ürügy 

"Azzal kezdődött, hogy bejött egy férfi – mondta Mogyeszt Szilin fogorvos, aki harmincharmadik születésnapját a Szklifoszovszkij Kórházban töltötte vasárnap. – A túszejtők elkezdtek kiabálni, hogy provokáció. 

A férfi keze és feje csupa vér volt. Úgy nézett ki, hogy összeverték. Éjfél vagy hajnali egy óra körül lehetett." A túszok szerint az a férfi, aki átvágott a kordonon, azt mondta, hogy a fiát keresi, de amikor nem találta, a terroristák megverték és elhurcolták. Lövéseket hallottak és feltételezték, hogy lelőtték a férfit, akiről most azt gondolják: valószínűleg a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak, az FSZB-nek az ügynöke volt. 

"Egy kicsivel később Movszar Barajev és egy Jasszer nev? csecsen szaladt be a nézőtérre s azt kiabálták, hogy támadás készül a színház ellen – mondta Natasa Szalina, aki szerda este egy csapat ír táncossal próbált együtt. – Nem jött a roham, és mintegy húsz perc múlva egy férfi ugrott talpra, és a terem közepére rohant, ahol a legtöbb robbanószer volt – mondta a táncosnő. – Egy nő őrizte. A férfi a nő felé rohant, megdobta egy palackkal és tovább futott. A nő a levegőbe lőtt és azt kiabálta, hogy ülj le, de a férfi nem ült le."

Az egyik csecsen lőtt, de nem találta el a férfit, viszont egy másikat szemen talált. A golyó átütötte a fejét, és egy nő mellkasába fúródott. 

"Rengeteg vér folyt – mondta Jevgenyija Jakovceva biokémikus hallgató. – Úgy látszott, ez felbosszantotta a túszejtőket. Azt mondták, hogy hívjuk a Vöröskeresztet, mivel az ott lévő orvosok már nem tudták ellátni a sérüléseket."

"Egy férfi felugrott és valami olyasmit mondott, hogy miért kellett megölniük a feleségem" – mondta Szilin. Elkezdte a kijárat felé vonszolni a feleségét. A másik embert is kifelé cipelték. Kiabálások hallatszottak, hogy a férfi el fog vérezni, azonban addigra már halott volt. Aztán az a férfi, akinek a feleségét meglőtték, kiabált a lányának: gyere gyorsan, meghal a mama." 

Ezután lenyugodtak a kedélyek. Némely túsz elaludt. Hajnali öt óra körül a terroristák nyugtalanok lettek. A vezetők kiszaladtak a nézőtérről, a színpadon lévők pedig valamit az arcukra húztak. 

Szilin elmondta, hogy némelyik túsz benedvesített ruhadarabot tett az arca elé, de azokra, akik aludtak, jobban hatott a gáz. "Aztán a színpad alól zöldes, csípős füst tört elő. A színpadon álló, automata fegyverekkel felszerelt csecsenek előbb ide-oda dülöngéltek, majd hanyatt estek. Egy másik megragadta puskáját. Azt gondoltam, rá fog lőni a nézőtérre. De ő is elesett" – mondta Szilin. 

Ekkor lövések dördültek a folyosón, de a túszokra nem lőttek. "Egy kis idő múlva, amikor felnéztem, a mi katonáink voltak ott és kiabáltak: Gyerünk, fiúk!"

Jakovceva elmondta, hogy amikor megérezte a gázt, elájult, s már csak a kórházban tért magához. Szalina, a táncosnő arról számolt be, hogy a saját lábán ment ki. Szalin szerint amikor az emberek kiértek, egyből hányni kezdtek.

Georgij Vasziljev, a Nord-Ost musical producere hangsúlyozta, hogy a túszok mindennél jobban féltek a támadástól. "Megértettük, hogy könynyen odaveszhetünk" – mondta.

"A különleges egységek a legjobb időpontot választották a rajtaütésre, a legtöbb muszlim fegyveres a musical videofelvételét nézte, míg mások konyakosüvegekből vedeltek."

Az Eho Moszkvi rádió éppen két nővért interjúvolt élőben, amikor elkezdték a gázt bepumpálni öt óra harminckor. "Gázt engedtek be, mindenki az előtérben ül – mondta Natalja Szkopcova. – Reméljük, hogy talán nem a Kurszkon vagyunk."

"Látjuk, érezzük a gázt, rongyokon keresztül lélegzünk, a mieink csinálnak valamit – mondta Anna Andrianova, aki kitört, amikor elkezdődött a lövöldözés. – Istenem... Hallanak bennünket? A pokolba fognak bennünket küldeni... nem kerülünk ki élve" – kiabálás hallatszott, és az interjú megszakadt.


Gáz van

A hivatalos információk hiányában továbbra sem lehet biztosan tudni, hogy milyen típusú gázt használtak a hatóságok a túszdráma megoldásakor, abban azonban megegyeznek a vélemények, hogy nem ideggázról van szó. A gáz összetétele iránt hatalmas érdeklődést mutatnak a nyugati biztonsági szervezetek, azt vizsgálva, hogy fel lehet-e használni hasonló szükségállapotban. Az USA moszkvai nagykövetségének orvosai szerint az orosz hatóságok egy a heroinnál sokkal erősebb, fentanyl nev? vegyületet tartalmazó gázt vetettek be a terroristák ellen. Ennek felelne meg az a tény, hogy a mentésben részt vevő orvosok az ópiumszármazékok – pl. heroin – túladagolásakor rutinszerűen használt naloxon nev? gyógyszer alkalmazására kaptak utasítást. A naloxont azonban bizonyos esetekben altatógáz túladagoláskor is használják. Ezt a verziót támasztja alá Thomas Zilker müncheni professzor, aki szerint egy Európában általánosan alkalmazott altatógázt vetettek be. Zilker – aki a támadás két német túlélőjét kezelte sikeresen – a BBC kérdésére kifejtette, hogy a diagnózisok alapján meg tudná nevezni a használt gázt, hiszen egy elterjedt vegyületről van szó, de várnak míg teljesen megbizonyosodnak feltételezésükről. Zilkerhez hasonló véleményen van Andrei Szelcovszkij, Moszkva tiszti főorvosa, aki szerint minden bizonnyal altatógázról van szó, amelynek a túladagolása légzésbénulást, keringésbeli, szív és máj – problémákat okozhat. Szelcovszkij szerint normál körülmények között a gáz nem gyakorol ilyen végzetes hatást. A végzetes végeredmény a túszok legyengült állapotának – több mint két napig nem ettek nem ittak –, valamint a mozgáshiánynak tulajdonítható. (Lukács András)

Olvasson tovább: