Kereső toggle

Új NATO, régi értékek

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem egy volt kommunista európai ország, amely ma az USA támogatásában bízik, kezd kellemetlenné válni sokak számára Washingtonban. Az egyik ország miniszterelnöke az 1930-as évekhez méltó nacionalista programot tud magáénak, miközben hallgatólagosan szövetséget köt az antiszemitákkal, egy másik pedig a szabad sajtó elleni támadásairól és bűnözőkhöz fűződő kapcsolatairól vált nevezetessé.

Az igazán nyugtalanító a dologban az, hogy ezek az emberek nem azokból az országokból származnak, amelyekkel kapcsolatban a Bush kormány az idei NATO-felvételt latolgatja, hanem Magyarországból és a Cseh Köztársaságból, vagyis két olyan országból, amelyek a hidegháborút követő első bővítések folyamán csatlakoztak a NATO-hoz. A bővítésnek akkor az egyik központi elve volt, hogy a nyugati szövetség a volt szovjet blokk tagállamainak befogadásával képes biztosítani azt, hogy a demokratikus értékek és az emberi jogok megszilárduljanak Európa-szerte, még ha katonai szempontból nem is jelentős a hozzájárulásuk. Csakhogy nem egészen hat évvel Magyarország felvétele után Orbán Viktor miniszterelnök szavai az "élettérről" (az eredeti cikkben az angolban is önálló fogalomként használt "Lebensraum" szó áll – a szerk.) olyannyira mérgezőnek bizonyultak, hogy megtagadták tőle a fehér házi látogatást; a cseh miniszterelnök, Milos Zeman pedig éppen csak bejutott, miután egy korábbi időpontot már lemondtak bűnözői kapcsolatai miatt. "Ha valaki ránéz Orbán Viktorra, elmondhatja, hogy íme a bizonyíték arra, milyen elhibázott volt a bővítési elméletünk" – mondta a Clinton-kormány egyik volt hivatalnoka, aki kulcsszerepet játszott Magyarország felvételében. "Ha akkor, 1995–96-ban mond hasonló dolgokat, ő is és Magyarország is elesett volna ettől a lehetőségtől."

Semmilyen rendelkezés nem vonatkozik NATO-felvételt nyert tagok kizárására a klubból – bár Carl Levin szenátor, a szenátus Fegyveres Testületek Bizottságának demokrata elnöke egyszer már tett említést egy ilyen javaslatról – és tapasztalt európai diplomaták arra is rámutatnak, hogy a NATO-tag Portugália, Görögország és Törökország a múltban ennél komolyabb gondokat is okozott már. Mégis a volt kommunista országok elhúzódó politikai éretlensége tűnik központi témának most, amikor a NATO újabb kilenc tag felvételét fontolgatja: három balti állam, amelyek egykor a Szovjetunió részei voltak, öt balkáni állam és a Cseh Köztársaság egykori partnere, Szlovákia lenne a soros.

Akár jól döntöttek, akár rosszul, azok a kérdések, amelyek meghatározták a legutóbbi NATO-bővítésről szóló vitát, mára eltűntek. Oroszországot – amely régebben ellenzett egy szélesebb szövetséget – eredményesen sikerült a csatlakozásra bírni egy új döntéshozó bizottság segédletével. Ugyanakkor a NATO jelképes részvétele az afgán háborúban, valamint az egyre szélesedő szakadék az európai és az amerikai védelmi potenciál között azt jelzi, hogy a NATO egyre inkább politikai, semmint katonai jelentőséggel bír. Ez a folyamat elbizonytalanít sok elkötelezett atlantipártit, jóllehet a katonai egyoldalúság felé hajló Bush-kormányzat emiatt nemigen zavartatja magát.

A NATO fejlődése azt jelenti, hogy Európában és Washingtonban elvileg kevesen ellenzik a szélesebb bővítés lehetőségét, és szeptember 11-e előtt Bush elnök is úgy tekintett erre, mint európai politikájának alapkövére. Kormányzati hivatalnokok most azt mondják, hogy kilencből hét hivatalos jelöltet meg lehetne hívni egy prágai csúcstalálkozóra novemberben, ezzel a lépéssel a szövetség 26 tagból álló szervezetté válna, ehhez jön még Oroszország. A volt jugoszláv tagállam, Szlovénia, továbbá a balti államok: Lettország, Litvánia és Észtország szinte bizonyosan bekerülnek, Szlovákiának, Romániának és Bulgáriának pedig szintén jók az esélyei.

Ha azonban a NATO tartalommal akarja megtölteni az új méret? szervezetet, a régi elméletet működésbe kell hozni: a tagságnak meg kell szilárdítania és meg kell őriznie a liberális demokratikus politikai rendet kontinensszerte. "Most az a legfontosabb kérdés, hogy fel tudjuk-e venni ezeket az országokat a reformtörekvéseik alapján – mondta Bruce Jackson, az USA NATO Bizottságának, egy befolyásos bővítéspárti csoportnak az elnöke. – A demokratikus értékek új rendszerét szeretnénk intézményesíteni."

A Nicholas Burns NATO-nagykövet által vezetett, a Bush-kormányzat szakértőiből álló küldöttségnek a kilenc jelölt országban tett múlt heti útjának ez a cél állt a középpontjában. A kormányoknak tudomására hozták, hogy a NATO ősz előtt nem hoz döntést a felvételükről, addig pedig mindannyiukat arra biztatták, hogy vigyenek véghez bizonyos reformokat. Bár voltak ezek között katonai jellegűek is, a legtöbb fontos reform politikai jelleg? volt: Románia lépjen fel a korrupció ellen, Lettország tegyen engedményeket az orosz kisebbségnek. A leginkább körülhatárolt kérés Szlovákiának szólt: nem szabad megengednie, hogy az ország korábbi erős embere, Vladimir Meciar visszatérjen a hatalomba a következő választásokon; ez olyan fejlemény lenne, amellyel kapcsolatban Burns határozottan és nyilvánosan utalt arra, hogy semmissé tenné az ország jelölését.

Az egész erőfeszítés arra irányul, hogy a NATO jobban – vagy legalább olyan jól – betöltse a feladatát a politikai normák érvényesítése terén, mint ahogy katonai téren betölti. Orbán és Zeman fájóan próbára teszi ezt az elméletet. Zeman hivatali ideje azonban idén lejár, a Bush-kormány pedig szorít a közelgő áprilisi magyarországi választásokért, remélve, hogy visszautasításai az ellenzéki szocialisták javára billentik a mérleget. A partnerek átmeneti kerülése mára a NATO egyik fegyverévé vált, amely jól használható egy olyan szövetség esetében, amely számára a központi hadszíntér a politika lett. 

(Megjelent a Washington Post március 4-i számában, fordította Földvári Katalin)

Olvasson tovább: