Kereső toggle

A nemzeti máz csak színház

Kis János filozófus a kormányváltás értelméről és a választások igazi tétjéről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Mára sokan elveszítették a reményt arra nézvést, hogy valaha is élhető és élvezhető élet lesz Magyarországon. Az elmúlt években kik, hol és hogyan orozták el a szabadságot, az emberhez méltó létezés lehetőségét?



Kis János: "A Fidesz hatalmon maradása csak a romlás folytatódását ígéri" 

– 1998-ban a Fidesz azt ígérte, hogy ami jön, több lesz, mint kormányváltás. Ezt az ígéretét be is tartotta. Hatalomra kerülve támadást indított a parlamentarizmus ellen, megalázta és megzsarolta a bírói kart, pártirányítás alá helyezte az ügyészséget, az állami médiát a kormánypropaganda szervévé züllesztette, a közpénzek osztogatását kivonta a nyilvános ellenőrzés alól, az ellenzéki vezetés? önkormányzatokat kiéheztette. Az APEH-ot a gazdasági és politikai versenytársak kicsinálására használja, tovább szaporította a nyomunkban szimatoló titkosszolgálatok számát, tovább rombolta a személyes adatainkat védő jogi falakat, tovább folytatta a büntető törvénykönyv esztelen szigorítását, és fedezte a rendőri brutalitást. Szakított az állam és az egyház elválasztásának elvével, rázúdította az országra a magyar történelem reakciós hagyományait, bátorította a nyíltan antiszemita, romaellenes, idegengyűlölő és melegellenes beszédet, és folytathatnám tovább. Porig rombolta az alkotmányos szokásokat. 

– Megfordítható még ez a tendencia?

– A kérdés jogos. A nagyobbik ellenzéki párt mindeddig nem foglalt egyértelműen állást abban, hogy mit akar kezdeni ezzel a rombolással. Nem kötelezte el magát amellett, hogy visszatér a hetenkénti parlamenti ülésezéshez, nem mondta ki, hogy az ellenzék visszakapja kiváltságait, hogy megint évente készül majd a költségvetés, hogy megszilárdítják a bíróságok pénzügyi helyzetét. Nem nyilatkozott a Magyar Fejlesztési Bank – a kormány magánbankja – jövőjéről, hallgat a titkosszolgálatokról, a Btk. szigorításáról, a rendőrség elvadulásáról. Ellentmondásos nyilatkozatokat tett az állam és az egyházak viszonyáról. Ahelyett, hogy határozottan szembefordult volna a horthysta neobarokk felújításával, a nemzeti közép pózában tetszeleg. Mindamellett a kormányváltás legalább esélyt ad a fordulatra, míg a Fidesz hatalmon maradása csak a romlás folytatódását ígéri.

Az MSZP-nek csak két választása lesz: vagy nagykoalíció, vagy koalíció az SZDSZ-szel. Ha lebegteti 

a kérdést, ezzel azt a képzetet kelti a választókban, hogy maga sem bízik a kormányváltásban

– A Fidesz kormányra kerülése előtt a kormány és az ellenzék olyan ügyekben, mint például az Országos Választási Bizottság tagjainak jelölése, kiegyensúlyozott módon vett részt. Ez most nem így történt. Egyesek azt mondják, hogy a kormány a választások meghamisítására készül. Ezt a veszélyt komolyan kell vennünk?

– Az eredmények durva meghamisításával a mai Magyarországon választást nyerni nem lehet. Demokratikus szellem? kormányok azonban mindent megtesznek azért, hogy a csalás szándékának még a gyanúját is elhárítsák, mert a demokrácia csak a bizalom légkörében működik többé-kevésbé jól. A Fidesz-kormány azzal háríthatta volna el a gyanút, ha tartja magát a kialakult játékszabályokhoz. Ezeket azonban látványosan felrúgta. Ugyanúgy, ahogy az élet más területein is. Az üzenet félreérthetetlen: nem érdekel minket, hogy azt gondolják rólunk, csalni készülünk, mögöttünk vannak az APEH-kommandók, így azt csinálunk, amit akarunk. És tényleg, ez így van egészen addig, amíg a sokat emlegetett polgár be nem lép a szavazófülkébe. Ott egyedül lesz, és nagy-nagy meglepetést tud okozni.

– Azt akarja mondani, hogy az emberek nem is hiszik el a média által közvetített Orbán-operetteket? Gondolok itt az évenkénti országértékelőkre, koronakörmenetekre, a zászlóátadási beszédekre, és sorolhatnám. 

– Nem hiszem, hogy ez a színház túl sok embert vonzana. Annyira áporodott az egész… Inkább azok vannak sokan, akiket nem eléggé zavar ahhoz, hogy emiatt átszavazzanak a másik oldalra. Egy rakás nagyon fiatal ember csinált szédületes karriert a Fidesz égisze alatt, félrelökdösve a negyven-ötven évesek nemzedékét. Ez sokakban kelti azt a benyomást, hogy a Fidesz-kormány rettentő dinamikus, rettentő sikeres, és ha marad, akkor ők is megindulhatnak fölfelé. Az ilyen emberek talán úgy gondolják, hogy ha a sikernek a koronaúsztatás az ára, akkor legyen koronaúsztatás. Szóval, a Fidesz nem fog ahhoz hasonló megsemmisítő vereséget szenvedni, mint 1994-ben az MDF. Most még nem.

– Sokak szerint Orbán arra játszik a szélsőjobbnak való udvarlásával, hogy a MIÉP szavazóit a Fidesz szavazóivá tegye, miközben az antiszemitizmusa miatt elfogadhatatlan Csurkát kiiktatja. 

– Ez egy lehetséges forgatókönyv. De aki ettől a jobboldal középre húzódását reméli, nagyon téved. Orbán nem Csurkának tesz engedményeket, amikor a Vasárnapi Újságban nyilatkozik, a Demokrata szerkesztőségébe látogat, hazaárulózik, meg gazdasági élettérről szónokol. A Magyar Nemzet nem Csurka lapja. A vezető szélsőjobboldali publicisták nem Csurka emberei. Ezek szinte mind Fidesz-közeli vállalkozók.

– Ön szerint benne volt a szélsőjobb felé való eltolódás az 1993 és 1995 közötti fordulatban, amikor a Fidesz otthagyta a liberalizmust, és átment a konzervatív térfélre?

– Lehet a Fidesz akkori fordulatán moralizálni, de nem érdemes. Inkább azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen lehetőségek álltak Orbánék előtt, amikor úgy döntöttek, hogy az SZDSZ-t nem tudják kiszorítani a liberális térfélről, de az MDF összecsuklásával keletkezett jobboldali vákuumot betölthetik. Szerintem választhatták volna azt is, hogy átveszik az MDF hagyományos szavazóbázisát, és átvezetik ezt a réteget a modern, európai stílusú konzervativizmus világába. Képesek lettek volna rá, hiszen ők maguk a modern, nyugatias liberalizmustól indultak el. Ehelyett azt választották, hogy e keresztény középosztályi öntudatú réteg legrosszabb beidegződéseit veszik át.

– Mit nevez Ön legrosszabb beidegződéseknek?

– Mondok egy példát. Aki Magyarországon a jobboldalon politizál, annak kezdenie kell valamit a keresztény egyházakkal – mindenekelőtt a katolikussal –, mert ezek a választók tíz-tizenöt százalékát képesek befolyásolni. Esetleg kicsit többet vagy kevesebbet. Az aktív templomba járó katolikusok és reformátusok nagy része követi a plébános vagy a lelkész politikai tanácsát. Ezen én egyáltalán nem ütközöm meg. Egy jobboldali párt kétféleképpen viszonyulhat ehhez: vagy feleleveníti a két világháború közötti idő horthysta keresztény kurzusának a retorikáját és gyakorlatát, vagy valóban szövetségre lép ezekkel az egyházakkal, de úgy, hogy közben segíti őket a modern világhoz való felzárkózásban. Ez utóbbi magában foglalja az állam és az egyház elválasztását, a lelkiismereti szabadságot és még sok minden mást is. Ha ezt tette volna a Fidesz, akkor nagyon pozitív, mondhatni történelmi jelentőség? küldetést töltött volna be Magyarországon. De ők nem ezt tették, hanem ennek az ellenkezőjét. Az a kérdés, hogy mit akarunk a politikában? Ha csak azt akarjuk, hogy mindenáron hatalmon legyünk – akár úgy, hogy vesszen az ország –, akkor lehet azt a játékot játszani, amit ők most játszanak. Ha azonban ennél emelkedettebb céljaink is vannak, akkor a másik utat kellett volna választani. 

– Mi annak az oka, hogy mégis ezt az utat választották?

– Orbán csodálói széles látókörre valló, bátor döntésnek tekintik az 1993 és 1995 között végrehajtott fordulatot. Valóban ügyes húzás volt, a mai magyar politikában kevesen lettek volna képesek erre, és nem csak azért, mert gyomorforgató. De széles látókörre, igazi bátorságra nem vallott ez a fordulat. Széles látókör, igazi bátorság ahhoz kellett volna, hogy amikor a Fidesz benyomul az MDF üresen hagyott helyére, akkor felmérje: lesz a jobbszélen egy öt-tíz százalékos választói kör, melyet nem érdemes megszerezni. Ha lemond róla, teremthet egy valódi konzervatív jobbközép pártot. Így persze nehezebb a politizálás, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy a jobbközép egymaga abszolút többséget szerezzen. Középen kell koalíciós partnert keresni. A Fidesz vezetőinek azt kellett eldönteniük, hogy az SZDSZ-szel kormányoznak vagy a kisgazdákkal, a MIÉP-pel – illetve azok bekebelezett maradványaival. Az utóbbit választották. 

– Mit választottak volna, miután az SZDSZ 1994-ben az MSZP-vel lépett koalícióra?

– Ugyan, hisz a német szabad demokraták hosszú ideig hol a kereszténydemokratákkal, hol a szociáldemokratákkal kormányoztak együtt. Az SZDSZ-ben sokáig élt is a nosztalgia egy esetleges Fidesz-koalíció iránt. Ennek a nosztalgiának a nyomai még a legutolsó időkben is megmutatkoztak, Demszky Gábor elnökségének idején. Akkor azonban már késő volt. Azért mondom, hogy a jobbszél öt-tíz százalékáról való lemondás lett volna a nagyvonalú, a széles látókörre valló döntés, mert ez kétségkívül nehezebb politikai játszma vállalását jelenti. Aki a Fidesztől is jobbra van, annak nincs más lehetséges partnere a mai magyar politikában. Aki tőle balra van, az váltogathatja a partnereit – ha a Fidesz nem a szélsőjobb felé való terjeszkedést választja. De azt választotta.

– Két hónappal a választások előtt az eredmény még mindig bizonytalannak látszik. Hogyan látja, mit kellene tennie az ellenzéknek a győzelem érdekében?

– Szerintem az ellenzék esélyei nagyon jók. A múlt év a jobboldalé volt, ők voltak offenzívában, az év végére mégis kiderült, hogy képtelenek egyértelm? fölényre szert tenni. Idén az év elején pedig érezhetően át is lendült az inga. A jobboldal defenzívába szorult. Az MSZP és az SZDSZ együtt meggyőző fölénybe kerül a Fidesz–MDF–MIÉP hármassal szemben. 

A jelen pillanatban egyetlen lélektani akadálya van az ellenzék választási győzelmének: még mindig jóval kevesebben hiszik azt, hogy az ellenzék fog nyerni, mint amennyien a két ellenzéki pártra szavaznának. Ebben kellene fordulatot elérni. Ehhez pedig arra volna szükség, hogy a két párt világossá tegye: együtt fognak kormányozni a választások után.

– Miért gondolja, hogy az MSZP–SZDSZ koalíció a nyerő?

– 1994-ben az MSZP egymaga is választást nyert, mert az MDF magába roskadt. Ez nem fog megismétlődni az idén. Az MSZP-nek csak két választása lesz: vagy nagykoalíció, vagy koalíció az SZDSZ-szel. Ha lebegteti a kérdést, ezzel azt a képzetet kelti a választókban, hogy maga sem bízik a kormányváltásban. Tehát elbizonytalanítja, ahelyett hogy bátorítaná őket. Márpedig lebegteti a kérdést: már két hónap sincs a választásokig, és még mindig nem hajlandó kimondani, hogy az SZDSZ-szel való kormányzásra készül. 

– Mi ennek az akadálya jelen pillanatban?

– Nem látok bele a szocialisták belső ügyeibe, nem tudom, mi mozgatja őket. Talán a rossz helyzetértékelés. 

– Ha a két párt kimondaná, hogy közösen fognak kormányozni, biztosan nyernének?

– Biztosan meggyőznék a választókat, hogy ők maguk akarják a kormányváltást, és hisznek a lehetőségében. Ennek pedig döntő lélektani hatása volna. És persze nem csak erről van szó. A két párt programja érthető módon nem vág egybe. Ha egybevágna, egy párt volnának. A közös kormányzásra azonban most kell felkészülni. Most kell kiderüljön, hogy az alapkérdésekből miben tudnak megegyezni. Nem csekélységekről van szó. Az SZDSZ az 1989-es alkotmány híve, az MSZP szívesen látna egy kétkamarás, korporatív parlamentet, közvetlenül választott, erős köztársasági elnököt. Az alkotmány ilyen gyökeres átalakításához persze nem lesz meg a többség – kérdés viszont, hogy meg tud-e egyezni a két párt a Fidesz-kormány alkotmányrombolásának helyrehozásában. Ez nem lehetetlen, de eddig még szóba sem került. Pedig hát mi a kormányváltás értelme, ha nem a demokratikus jogállam megszilárdítása?

Olvasson tovább: