Kereső toggle

Egy volt tálib hóhér vallomása

Keresztre a kártyásokkal

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Megdöbbentő interjút készített a brit The Telegraph újságírónője a tálibok szellemi vezetőjének, Omár mullahnak a volt testőrével. A riport első ízben közöl részleteket az Oszama bin Ladent rejtegető afgán rezsim brutalitásáról. 

"Olyan hírhedteknek kell lenniük, hogy amikor megérkeznek egy helyre, az emberek már előre remegjenek félelmükben. Bármelyikük verheti vagy éheztetheti őket. Azt akarom, hogy egységük olyan szörny? új kínzási módokat találjon ki, hogy az áldozatok sikolyától még a varjak is felröppenjenek a fészkükről, és ha a megkínzottak mégis életben maradnak, akkor ne legyen többé egy nyugodt éjszakájuk sem" – ezek voltak az afgán titkosrendőrség parancsnokának az újoncokhoz intézett utasításai. 

Hafiz Sadiqulla Hasszani könyörtelenül hozzá is látott a parancsok végrehajtásához, és több mint három éven át maradéktalanul teljesítette azokat – egészen addig, amíg a kegyetlenkedésekbe már saját maga is belebetegedett. A harmincéves, közgazdasági diplomával rendelkező, családos fiatalember elgyötört arca és remegő keze azt mutatja: a hóhér éjszakái mára éppoly lidércesek, mint egykori áldozataié.

Hasszani Pakisztánban tanult és nőtt fel menekültként, míg apja és fivérei az oroszok ellen folytatott dzsihádban vettek részt. Családja tehetős volt, földdel és ingatlanokkal rendelkeztek Kandaharban, ahová vissza is tértek a háború után. "Mint sokan Afganisztánban, én sem önszántamból csatlakoztam a tálibokhoz." 

"Könyvelőként dolgoztam Quettában, amikor 1998-ban meghallottam, hogy a nagyapámat, aki akkor 85 éves volt, a tálibok letartóztatták és csúnyán megverték. Csak azzal a feltétellel engedték el, ha egy családtagját odaadja nekik, hogy besorozhassák. Nekem kellett mennem." Így került a tálib titkosrendőrséghez, ahová több barátja is követte, mert mint földtulajdonosokat megfenyegették őket, hogy ha nem csatlakoznak, elveszítik ingatlanjaikat.

Hasszani feladata először az éjszakai járőrözésben merült ki, melynek során tolvajokat és felforgatókat kerestek. Később azonban, ahogy a tálib vezetőség egyre szélsőségesebb rendeleteket adott ki, "munkaköre" kibővült. Bűnözők keresése helyett olyan embereket kellett felkutatnia, akik videóztak, kártyáztak vagy például kalitkába zárt madarat tartottak. Le kellett tartóztatni azokat a férfiakat, akiknek nem volt elég hosszú a szakálla, de az utcára kimerészkedő asszonyok sem jártak jobban. Bármilyen furcsa is, bűnténynek számított még az is, ha valaki héját tartott otthonában.

A terror olyannyira elterjedt, hogy úgy tűnt, az egész ország besúgóhálózattá változott. "Ahogy felfegyverkezve köröztünk az utcákon, a helyiek odaosontak hozzánk és elmondták, hogy itt és itt videóznak a háziak, abban a házban pedig kártyáznak. Az élvezetek minden fajtája tiltott volt, és ha mégis olyan valakit találtunk, aki ezeket művelte, azt letartóztattuk és elkezdtük verni vízbe áztatott lécekkel 

– ezek úgy belevágnak a húsba, mint a kés – egészen addig, míg az egész szoba úszni nem kezdett a vérben, vagy a gerincük el nem roppant. Aztán otthagytuk őket élelem és víz nélkül egy mindenféle rovarokkal teli teremben addig, amíg meg nem haltak. Mindig újabb és újabb módszerekkel kísérleteztünk: néhányukat arra kényszerítettük, hogy fejjel lefelé aludjanak, másoknak pedig kifeszítettük a karjait, és odaszegeztük őket oszlopokhoz, mint a keresztre feszítésnél. Néha dobtunk be nekik kenyeret, azért, hogy csússzanak-másszanak érte, aztán megírtuk a jelentést, hogy a parancsnok lássa, milyen találékonyak vagyunk."

A kandahari "szolgálat" után Hasszanit az Afganisztán nyugati határánál fekvő perzsa város, Herat titkosrendőri celláinak felügyeletével bízták meg. Herat egyike volt azoknak a helységeknek, amelyek legutoljára kerültek a tálibok fennhatósága alá, és mindig is viszonylag liberális településnek számított. Itt a nők táncolhattak az esküvőkön, és sok kislány járhatott iskolába, ám a tálibok mindezt már nem szenvedhették el, így Haszszani megkapta a parancsot: Herattal szemben különleges kegyetlenséggel járjon el. Az utasítást teljes odaszántsággal hajtotta végre: "Talán a legszörny?bb eset, amit láttam, az volt, amikor egy embert addig vertünk, amíg szinte péppé változott, és már nem lehetett megmondani, hogy van-e rajta ruha vagy sem. Amikor elájult, sót szórtunk a sebeibe, hogy felsikoltson." Hasszani, aki később a tálibok szellemi vezetőjének, Omar mullahnak lett a testőre, ekkor határozta el: elmondja a nyilvánosság előtt, mi folyik Afganisztánban.

Hasszani szerint országában a hatalmat most egy olyan réteg szerezte meg, amely csak erőszak árán tud uralkodni, és teljesen képzetlen, sőt sok esetben analfabéta emberekből áll. Meggyőződése szerint nem a tálibok vannak hatalmon: "Csak nevettünk, amikor meghallottuk, hogy az amerikaiak arra kérik Omar mullahot, adja ki Oszama bin Ladent. Az amerikaiak megőrültek. Oszama az, aki kiadhatná a mullahot, és nem fordítva."

Hasszani járt tálib kiképzőtáborokban is, elmondása szerint ezeket arabok és pakisztániak működtetik. A szigorúan őrzött táborokat sok, vallásos tanulmányokat folytató diák, illetve katonai oktató keresi fel Pakisztánból. Az egykori testőrt azzal bíztatták, ha a tálibok fehér zászlaja alatt harcol, ő és családja a Paradicsomba kerül. A katonáknak az egyik mullah aláírásával "hitelesített" kitöltetlen házasságleveleket adtak, és arra buzdították őket, hogy a harc során szerezzenek maguknak feleséget, vagyis nemi erőszak elkövetésére adtak nekik felhatalmazást.

Amikor néhány hónappal ezelőtt Bagram környékére küldték harcolni, Hasszani úgy látta: eljött a szökés ideje. "A csapatunkat megtámadta az Északi Szövetség, és majdnem megvertek minket. Több barátomat megölték, és már nem lehetett tudni, ki harcol kivel. Öldöklés folyt előttem is, mögöttem is. A parancsnokaink elmenekültek az autókkal és otthagytak minket." A harcokból Hasszaninak végül sikerült átmenekülnie Pakisztánba.

Olvasson tovább: