Kereső toggle

A hírszerzés kudarca

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A Szovjetunió felbomlása óta az amerikai titkosszolgálat, a CIA egyre inkább egy kockázatvállalástól irtózó, bürokratikus intézménnyé degradálódott – véli a New Yorker cím? amerikai lap elemzése. Külföldi ügynökhálózatát jelentős mértékben le kellett építenie. Ehelyett baráti országok titkosszolgálatai és rendőrségi nyomozóhivatalai jelentéseire támaszkodik. 

A hidegháború éveiben a CIA óriási erőfeszítéseket fektetett külföldi ügynökök toborzásába. Saját ügynökeiket általában a célországban levő nagykövetségek diplomáciai vagy kulturális részlegeire nevezte ki. Ilyen háttérrel a lebukás sem járt túl nagy kockázattal: az illetőt legfeljebb kiutasították az adott országból. Manapság Afganisztánban, a Közel-Keleten vagy Dél-Ázsiában nem ennyire könny? egy ügynök dolga. A minimális követelmény, hogy folyékonyan beszélje a helyi nyelvet, és úgy kell tevékenykednie, mintha semmi kapcsolata nem lenne sem Amerikával, sem pedig a helyi amerikai képviselettel – ha egyáltalán létezik ilyen. Ilyen szituációban egy ügynök lebukása akár halállal is végződhet. "Hogyan tudnánk beférkőzni egy olyan csoportba, ahol mindenki testvér vagy unokatestvér? Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy milyen folyékonyan beszéli az ember az urdu nyelvet" – ecsetel egy nehézséget a CIA egyik ügynöke. További problémát jelent, hogy a hidegháború után a CIA az összes hírszerzési tevékenységét beszüntette Afganisztánban. Robert Baer, a CIA Terroristaelhárító Központja (CTC) korábbi vezetője az elmúlt években tehetetlenül nézte végig, miként toboroznak követőket, és állítanak fel kiképzőtáborokat szaúdi támogatással a muszlim fundamentalisták a korábbi Szovjetunió határain belül. 

Robert Baert még 1986-ban nevezték ki a CTC vezetőjének. Eleinte jól mentek a dolgok, aztán a politika minden lépésüket aláaknázta. "Túlságosan kockázatos volt. Egy elhibázott akció – de még egy sikeres is – tönkretehetett egy barátságos külföldi kormánynyal való kapcsolatot. Szóltunk a bonni irodának, hogy szervezzenek be néhány arabot a Közel-Keletről Nyugat-Németországba emigrálók felkutatására. Azt válaszolták, hogy nincs elég emberük. Egy másik alkalommal megkértük Bejrútot, hogy fogadja az egyik Libanonba utazó ügynökünket. Biztonsági okokra hivatkozva visszautasítottak. A munkánk nem volt több aktatologatásnál." 

A Világkereskedelmi Központ elleni 1993-as merényletet követően a CTC ugyan a szokásosnál jóval több pénzt vehetett igénybe, és több emberrel dolgozhatott, az aktatologatást nem sikerült kinőnie. Az új ügynökök toborzásához számtalan bizottság irodájának ajtaját kellett végigkilincselni. "Olyan sok papírt kellett kitöltenünk, hogy a munkatársaink több időt töltöttek ezzel, meg jelentések irogatásával, mint az ügyek megoldásával." Az eredmény egy vezető CIA-hivatalnok szavaival többnyire így is csak az volt, hogy "olyan ügynököket sikerült beszerveznünk, akik az akkori közbiztonság mellett éjszaka egy étterembe se mertek volna bemenni". 

Baer, aki végül maga kérte áthelyezését Tadzsikisztánba, úgy véli, a hagyományos ügynökhálózat újbóli kiépítése nélkül még csak álmodni sem lehet a terrorizmus elleni sikeres küzdelemről. "Ki mentette meg a Fehér Házat a 93-as járaton (ez az, amelyik Pennsylvaniában zuhant le)? Egy tucat önkéntes rögbijátékos. Ezért fizetnek az emberek harmincmilliárd dollárt?"

Olvasson tovább: