hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Arafat csapdában
Kire hallgatnak a palesztinok

2001. 06. 09.
"Olyan mint Noé galambja – mondta George Tenet, a CIA igazgatójának közel-keleti útjáról egyik munkatársa. – Kiküldték, hogy kiderüljön, van-e szárazföld, amelyre le lehet szállni." Ha Tenet "talajt fog", vagyis kiderül, hogy reális esély mutatkozik mind az izraeli, mind a palesztin oldalon a tűzszünet betartására, akkor a Bush hivatalba lépése óta óvatos amerikai külpolitika magasabb szinten is hajlandó szerepet vállalni a közvetítésben. 



A Iszlám Dzsihádhoz tartozó palesztin fiatalok egy Izrael ellenes tüntetésen. Az utca hangja Fotó: Reuters

A lapzártakor érkezett első jelentések szerint kézzelfogható eredményt hozhat a Tel Aviv-i terrorista mészárlást követően "földre kényszerített" – magánrepülőgépének felszállási engedélyétől megfosztott – Jasszer Arafatra helyeződő izraeli és nemzetközi nyomás. Megfigyelők szerint a palesztin vezető csapdába került: amennyiben sikerül érvényre juttatnia tűzszüneti utasításait, akkor a Nobel-békedíjas politikusról világossá válik, hogy ő a felelős az elmúlt nyolc hónap véres erőszakhullámáért, ha pedig mégsem, akkor mint vezető válik hiteltelenné a világ szemében. Kérdés az is, hogy a növekvő nemzetközi elszigeteltség és a katasztrofális gazdasági helyzet miatt elkeseredett palesztin lakosság látványa elegendő lesz-e ahhoz, hogy meggyőzze Arafatot?



A tel-avivi merénylet legfiatalabb áldozatai

A Tel Aviv-i tengerparti diszkó bejáratánál elkövetett merényletet követően a Palesztin Központi Közvélemény-kutató Intézet felmérést tett közzé, amely szerint a palesztin lakosság 76 százaléka helyesli az izraeliek ellen elkövetett öngyilkos merényleteket. A megkérdezettek 58 százaléka szerint soha nem lesz béke a palesztinok és az izraeliek között. A felmérés alátámasztja azokat a véleményeket, amelyek szerint az "Al-Aksza" intifáda szeptember végi kirobbantása óta nagymértékben nőtt a palesztin lakosság körében az "izraeli megszállás" elleni erőszakot hirdető szervezetek, a Hamasz, az Iszlám Dzsihád és a Fatah fegyveres csoportjainak a népszerűsége. 

A palesztin utca hangulatát talán még ennél is jobban befolyásolja az, hogy az elmúlt nyolc hónap során a munkanélküliség 11-ről 33 százalékra növekedett, miközben a lakosság átlagjövedelme a havi 160 dollárról (50 ezer forint) 100 dollár körüli öszszegre csökkent. Mivel a szegénység enyhítésében a leghatékonyabb szerepet a szociális és oktatási célokat is felvállaló Hamasz szervezetei töltik be (közel háromszor annyi segélyt osztanak szét, mint az Arafat vezette Palesztin Hatóság), nehéz feladat meggyőzni a tömegeket arról, hogy támogassák a hirtelen elrendelt tűzszünetet.

Az Arafat által kiadott tűzszüneti felhívás súlyát más tényezők is megkérdőjelezik. A Hamasz szóvivője a Jerusalem Post rádióadásában cáfolta, hogy Arafat felkérte volna a militáns szervezeteket a tűzszünetre. Jasszin sejk, a terrorszervezet szellemi vezetője is a dzsihád folytatását sürgette. Maga Arafat is kétértelműen nyilatkozott: Josszi Beilin volt izareli külügyminiszterrel folytatott megbeszélésén kijelentette, hogy a fegyverszünet tartósságához szüksége van a közvélemény támogatására.

Miközben Izraelben a folyamatos terrortámadások nyomán megerősödött Ariel Saron miniszterelnök "erődemonstráció önmérséklet által" politikájának bírálat egy szintén a héten közzétett felmérés szerint az izraeliek 58 százaléka támogatja továbbra is az Oslóban megkezdett békefolyamatot, igaz a lakosság háromnegyede a megoldást a palesztin lakosság különválasztásában látja. 

"Arafatot le kell győzni" – ezzel a jelszóval gyűlt össze több tízezer jobboldali tüntető Jeruzsálem belvárosában, ahová sokan a Siratófal előtt tartott nagyszabású szabadtéri imagyűlésről érkeztek. A pontosan négy hónappal Ariel Saron február elején aratott nagyarányú győzelmét követően sorra került tüntetésen ugyanazok tiltakoztak a túlzott önmérséklet politikája ellen, akik korábban ugyanezért Ehud Barakot hibáztatták. "Nyolc hónappal ezelőtt Arafat háborút hirdetett Izrael Állam ellen" – mondta az egyik szónok, Mose Arensz volt hadügyminiszter. – "Az izraeliek többsége azóta felébredt és rájött arra, hogy nem lehet megállapodást kötnünk egy terrorista vezetővel." Ariel Saron azonban továbbra is kitart a három hete egyoldalúan meghirdetett tűzszünet mellett. Szóvivője útján azt kérte a lakosságtól, hogy őrizzék meg az egységet, "annak érdekében, hogy később meg tudjuk tenni a szükséges védelmükhöz szükséges lépéseket". Saron nem részletezte, hogy milyen későbbi intézkedésekre gondol, azonban Arafatról nem rejtette véka alá véleményét. "Gyilkos" és "kóros hazudozó" – mondta Saron a palesztin vezetőről egy televíziós interjúban. Szerinte nem tartható tovább, hogy Arafatot "a világ vörös szőnyeggel fogadja, mintha államférfi lenne, holott terroristák vezéreként viselkedik".

A terrorizmus új, eddig nem ismert veszélyére hívta fel a figyelmet a Jediot Ahronot cím? Tel Aviv-i napilap. Az újság úgy értesült, hogy a tengerparti diszkómerénylet öngyilkos elkövetője, egy Jordániában élt palesztin fiatalember vérében Hepatitis-B vírust találtak. A súlyos fertőzést egy olyan áldozat is megkapta, akinek a bomba nem okozott komolyabb sérülést, viszont a terrorista testéből egy szövetdarab a robbanás nyomán befúródott a bőre alá. Jehuda Hiss professzor, a legtöbb sérültet ellátó Tel Aviv-i kórház igazgatója kijelentette, hogy a jövőben az esetleges öngyilkos merénylők maradványait hepatitis- és AIDS-vizsgálatnak is alávetik majd.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!