hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ördögök és angyalok
Demszky és Tölgyessy vitája

2000. 11. 25.
Nyilvános politikai pengeváltásra érkezett a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Ház Liberális Klub arénájába a hét elején a nagyérdemű, hogy meghallgassa Demszky Gábor, az SZDSZ leendő elnöke, valamint Tölgyessy Péter, volt SZDSZ-elnök nézeteit a jelen és a jövő politikai felállásáról. 

"Megbukott a Kövér László igazgatótanácsi elnökletével működő Orbán-Torgyán korlátolt felelősség? társaság. Az a kérdés, hogy ki léphet a helyükre. A veszélyt az jelenti számomra, ha marad a kétpólusú rendszer, amely csak annyiban különbözik az egypártrendszertől, hogy ciklusonként más-más zsákmányszerző csoport váltja fel az előzőt" – jelentette ki a nyilvános vitán Demszky Gábor. Véleménye szerint a két pólusra az a jellemző, hogy az "erőteret" képviselő nagy pártok, a Fidesz és az MSZP a kormányzás érdekében ki kell, hogy egyezzen saját szélsőségeivel, vagyis az előbbi a MIÉP-pel, az utóbbi a Munkáspárttal. Ezzel szemben egy megerősödött, "liberális, polgári, európai" SZDSZ egy harmadik pólust – egyben új alternatívát – jelentene az ország és a választópolgárok számára, amely kizárná a kormányzásból a szélsőségeket és "középen tudná tartani az ország kormányrúdját". Ebben a felállásban a főpolgármester akár "Pusztai Erzsébet, Dávid Ibolya vagy Szabó Iván típusú politikusokkal" is el tudná képzelni az együttműködést.

Tölgyessy Péter természetesen nem osztotta ezeket a nézeteket, mert szerinte kis párt Magyarországon csak úgy lehet igazán eredményes, hogyha valamely nagy párttal köt szövetséget. "Ezt a jobboldalon mindenki tudja" – mondta a politikus, és az MDF-et meg az FKgP-t említette példaként. A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint az MSZP 44–50 százalékos népszerűségi indexszel bebetonozta magát, és Tölgyessy úgy látja, hogy 2002-ben is ők a fő esélyesek. Az SZDSZ viszont a jelenlegi 7 százalékos népszerűségével kénytelen lesz kompromisszumokat kötni, még akkor is, ha a választásokra eléri a 10, "csoda esetén" a 15 százalékot. Demszky kijelentette, hogy pártja mind a 176 egyéni körzetben saját jelöltet indít, és az "elvek és érdekek harcában" az SZDSZ kitart elvei mellett. A gyakorlatban ez azt jelentené, hogy sem országos, sem helyi szinten nem lesz hajlandó egyezkedni, Tölgyessy szerint azonban a párt így kis párt marad, mert jelöltjei "állva halnak meg."

A két vitapartner egyetértett abban, hogy a Fidesz olyan politikát folytat Magyarországon, amely a politikai centrumot nem meghódítani, hanem megsemmisíteni akarja. Tölgyessy megfogalmazásában pártja "nagy űrt, egy átjárhatatlan szakadékot szeretne a politikai közép helyén, hogy ezzel kiürítse az olyan pártok helyét, mint az SZDSZ." Demszky pedig részletekbe menően elemezte sajátos főpolgármesteri helyzetét: a kormány szemében ellenzékinek minősül, holott "Chirac és Mitterrand is együtt építették Párizst." Ha a Fidesz-kormány intézkedéseire – metróépítés, Nemzeti Színház építésének leállítása, költségvetési pénzek megvonása stb. – reagálva bosszúhadjáratot folytatna, akkor a "konzervatív" budai kerületektől kellene megvonnia a fejlesztéseket, és a "szocialista-liberális szavazótáború" pesti kerületeket részesítené előnyben. Ebben az esetben, a kormány szándékának megfelelően a Duna képezné a "frontfolyó" szerepét. "A szögesdrótok, határmezsgyék ilyen módon történő kiépítése őrültség lenne részemről. De ezt az őrültséget teszi most a kormány Budapesten, Pécsett, Veszprémben és mindenütt, ahol ellenzéki többség van. Ezért fog az Orbán-kormány megbukni" – állította a főpolgármester, ezzel is – nem először – felszólítva ellenfelét a Fideszből való távozásra. Ő azonban állta a sarat, noha egy felszólaló szerint Helmeczy Lászlót és Hortobágyi Krisztinát követve itt az idő, hogy Tölgyessy Péter is e "tisztességes emberek" útjára lépjen. Tölgyessy azonban egyfajta ragaszkodással beszélt az "MSZP erőterétől mentes" környezetéről, noha – mint mondta – tisztában van azzal, hogy "a magyar történelem nem Orbán Viktorral kezdődött és nem is vele fog befejeződni". Olyan futballszurkolóhoz hasonlította magát, aki akkor sem áll át a másik szurkolótáborba, ha kedvenc csapata rosszul játszik. A kétpólusú tagoltság hatását illusztrálva pedig a következőként vélekedett: "Magyarországon ez a tagoltság nem jó, de hihetetlen erővel bír. Erre a logikára épül az egész meseirodalom. Vannak az ördögök és vannak az angyalok. Te odaállsz, én ideállok. Az összes amerikai akciófilm a vagy-vagy logikára épül. Még a számítógépeknek is ez a bináris rendszer az alapja. Nem hiszek abban, hogy ezen bárki változtatni tudna, Demszky Gábor csodát ígér."

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!