Kövér László az Országgyűlés ülésén. "Az ellenség keze betette a lábát"
Fotó: Vörös Szilárd
A fideszesek szerint lépésüket a szocialisták provokálták ki, azzal hogy a nyár
végén az olajügyek megvitatására öszszehívatták az országgyűlés rendkívüli
ülését. Ezért tehát a Fidesz képviselői mossák kezeiket: a történtekért
szerintük minden felelősség az MSZP-t terheli. Azt, hogy a Fidesz meg akarja bosszulni
az akarata ellenére összehívott vitát, már a rendkívüli ülésnapon tudni lehetett.
Ekkor került nyilvánosságra Orbán Viktor miniszterelnök levele, amelyet Áder
Jánosnak, az Országgyűlés elnökének írt. A levélben a miniszterelnök jelezte: a
kormány kész az olajügyekben megállapítani az előző kormány felelőségét, de
nincs ellenére az sem, ha ezt a felelőséget a parlament állapítja meg.
A gépezet megindul
A levél publikálása után látszólag nem történt semmi, bár az augusztus 23-i
rendkívüli ülésen Szalai Annamária, a Fidesz egyik szónoka az ellenzék soraiban
elemi erej? felháborodást keltve felolvasott egy beszédet, amelyben a teljes
szocialista pártot felelőssé tette az olajügyekért. Az események forgatókönyvét
író láthatatlan "mancs" (Kövér László korábbi kifejezése) tovább
szorgoskodott.
A ki tudja honnan toborzott és kikből álló "szakértői háttércsapat" szeptember
nyolcadikára elkészített egy akkor még csak tizennégy oldalas indítványt, amelyet
Fazekas Sándor, Dorkota Lajos és Vígh Ilona aláírásával az Olajbizottság ülésén
nyújtottak be. Ők mindhárman a Fideszt képviselik a testületben.
Az ellenzék által "pofátlannak" nevezett javaslat kimondja, hogy "a jogi
felelősség megállapítása az igazságszolgáltatás hatáskörébe tartozik", de
"a politikai felelősség kimutatása és a lehetséges felelősök néven nevezése"
az Országgyűlés feladata. Az indítvány ezt követően anélkül, hogy az 1989-től
húzódó olajügyek kapcsán az MDF vezette kormány felelősségéről csak halvány
említést is tenne, hosszan sorolja a Horn-kormány felelősségét, továbbá nyolc
személyt (Pál Lászlót, Dunai Imrét, Békesi Lászlót, Bokros Lajost, Kuncze Gábort,
Hujber Ottót, Kapolyi Lászlót, Máté Lászlót) név szerint is felelősnek nevez meg.
A javaslat ordító hibái hamar kiderültek. A szöveg következetesen a "Horn Gyula
miniszterelnök közvetlen irányítása alatt álló Központi Bűnüldözési
Igazgatóságról" beszél, holott a KBI soha nem állt Horn közvetlen irányítása
alatt, hanem az országos rendőrfőkapitánynak volt alárendelve. A nyilvánvaló
baklövéseket kísérő kínos magyarázkodás nem állította meg a
forgatókönyvírókat. Az MDF teljes kihagyását a történetből az indítványt
aláíró egyik képviselő azzal magyarázta, hogy jogukban áll eldönteni, kinek a
felelősségét vizsgálják. Már ekkor voltak, akiket az események a sztálini
történelemszemléletre emlékeztették, ahol az uralkodó párt kénye kedve szerint
retusált ki szereplőket a történelemből. Ezzel együtt Fazekas Sándor egy elegáns
mozdulattal azt is javasolta, hogy az Olajbizottság szeptember végére fejezze be a
működését, ezt később október végére változtatta. Bármelyik megoldást is
választják, gyakorlatilag az Olajbizottság munkájának azonnali befejezését
jelentené. Fazekas indítványa egyébként a saját logikája alapján következetes.
Hiszen a Fidesz-szakértők által elkészített "felelősséget megállapító"
határozat elfogadása teljesen értelmetlenné is tenné a bizottság további
munkáját. Mit is vizsgálna tovább a bizottság, ha a felelősök már megvannak?
Per nélküli ítélet
A helyzetet csak színesíti, hogy a Fazekas–Dorkota–Vígh-féle javaslatot a
részletes vita lezárásakor nyújtották be, oly módon, hogy a vitában résztvevők
csak a vita után szerezhettek róla tudomást, így azzal kapcsolatos véleményüket ki
sem fejthették.
A nyilvánvalóan otromba és egyoldalú javaslat kedvezőtlen sajtóvisszhangja egy
pillanatra megtorpanásra késztette a Fidesz bosszúhadjáratát, ám a gépezet
hamarosan újra mozgásba lendült. Ezúttal az Alkotmányügyi Bizottság ülésén
bukkant fel egy újabb – ezúttal már huszonegy oldalas – tervezet, amit a Fidesz
bizottsági indítványként javasolt előterjeszteni. Erre azért volt szükség, mert a
szabályok értelmében már további képviselői indítványt nem lehetett
előterjeszteni. Ugyanakkor az ilyen módon benyújtott javaslatról az Országgyűlés
vita nélkül szavaz. Az csak a parlamentet semmibe vevő elfogult pártkatonákat nem
zavarja, hogy egy ilyen terjedelmes szövegről képesek lennének anélkül szavazni,
hogy arról vitatkozhatnának. Ez a megoldás a szöveg tartalmától függetlenül is
durva megtiprása a parlamentarizmus elemi normáinak.
A javaslat tartalma azonban a megtárgyalási mód gyalázatos voltán is túltesz. Az
Alkotmányügyi Bizottság tárgyalásán csupa jogász vett részt, többségük
ügyvéd, de van közöttük volt bíró és egyetemi tanár is. A bizottsági vita
nehezen feledhető tapasztalattal járt. Mivel az ötvenes években még nem éltem,
mindeddig nem értettem, hogyan lehetett az, hogy a koncepciós perekben jogászi esküt
tett ügyészek és bírók politikai megrendelések alapján általuk is tudott módon
hamis állításokra alapozott ítéleteket hoztak. Most, 2000 őszén közelről
láthattam, mindez hogyan működik. A bizottság jogász tagjai pártjuk utasítását
követve szemrebbenés nélkül (némi tisztelet azoknak, akiknek legalább a szemük
rebbent) megszavaztak egy határozatot, amely hosszú oldalakon keresztül sorol olyan
tényállításokat, amelyekről a képviselők semmilyen módon nem tudtak meggyőződni,
illetve amelyekről felületes áttekintés alapján is bizonyosan állítható, hogy
valótlanságot tartalmaz.
Annál rosszabb a tényeknek
Az igennel szavazó kormánypárti képviselők nem hagyták magukat a tények által
zavartatni. Nem zavarta őket, hogy az ülésen kiderült, hogy súlyos ellentmondások
vannak a szövegen belül. A határozat egy helyen például kimondja, "1989-ben
csapásként érte a rendőrséget a gazdasági rendőrség, a gazdasági osztályok
megszüntetése." Néhány oldallal később ezzel ellentétben a szöveg arról szól,
hogy az úgynevezett társadalmi tulajdonvédelmi osztályokat "először – 1989-ben,
a Németh-kormány idején – gazdaságvédelmi osztályokká változtatták", tehát
nem megszüntették, hanem a nevüket megváltoztatták, "1990-ben pedig az ORFK akkori
új szervezete már nem is tartalmazott gazdaságvédelmi osztályt."
Ez a példa önmagában is világosan mutatja a durva koncepciós torzítást, a
határozat felelőssé teszi a Németh-kormányt azon valótlan állítás alapján, hogy
"megszüntette" a rendőrség gazdasági osztályát, de felmenti az Antall-kormányt
amely valójában megszüntette ezt a szervezetet. Az ellentmondás feltárásához nem
kellett volna hoszszas kutatómunka csak az általuk megfogalmazott szöveg
végigolvasása.
Az Antall-kormány és a Boross-kormány csak "nem tudta kellő hatékonysággal
felvenni a küzdelmet, mivel nem rendelkezett a megfelelő tapasztalattal", Kuncze
Gábort viszont "politikai felelősség terheli". Miért is? Mert egy éven keresztül
nem hívta össze azt a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottságot, amelyet az Antall-
és a Boross-kormány négy éven keresztül nem hozott létre, csak az 1994-es
választások előtt három héttel alakított meg, és amelyet egyébként a
belügyminisztérium politikai államtitkára vezetett. A terjedelmes szövegben egy szó
sincs arról, hogy a Koordinációs Bizottság nem ülésezése és az olajügyek között
milyen összefüggés van. Kunczét természetesen az ügyben soha senki meg nem
hallgatta, még csak esélye sem volt kifejteni álláspontját.
A tendenciózus féligazságok között szerepel a határozat megállapítása, miszerint
"az Energol vezérigazgatója, Csikós József a rendszerváltás előtti BM vezető
tisztviselője volt." Ez idáig csak az igazság egyik fele, Csikós József ugyanis
mind az Antall-, mind a Boross-kormány alatt a BM vezető tisztviselője volt, csak a
Horn-kormány idején nem. Ebben az időben először távozott a BM-ből, majd hamarosan
letartóztatták. Ügyében Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium kisgazda politikai
államtitkára még ellenzéki képviselőként 1997-ben Kuncze Gábor belügyminisztert
interpellálta. Csikós egészen az 1998-as választások utánig letartóztatásban volt,
röviddel a választások után azonban szabadlábra helyezték. A fideszes javaslatban
ezen a helyen meglepő módon egy őszinte mondat is felbukkan, amikor megjegyzi, hogy
ebben az ügyben és a hozzá kapcsolódó ügyekben az eljárás "egyre inkább
lelassult, és mindmáig nem zárult le". Arról, hogy ezért ki a felelős, nincs szó.
Felelőtlen ítélkezők
A nyilvánvaló ellentmondások, féligazságok, valótlanságok, abszurditások még
hosszan sorolhatók lennének, mint ahogyan az Alkotmányügyi Bizottság ülésén
soroltattak is. A Fidesz képviselői arra a kérdésre, hogy szakmai lelkiismeretük
hogyan engedi meg, hogy nyilvánvalóan hamis állításokkal embereket bélyegezzenek meg
anélkül, hogy őket meghallgatnák vagy a tényeket megpróbálnák megismerni, csak
annyit válaszoltak, hogy ebben az esetben nem jogi felelősség megállapítása folyik,
hanem csak politikai felelősséget állapítanak meg. Ez az állítás azonban teljesen
elfogadhatatlan. Nem igaz, hogy csak a jogi felelősség megállapításához szükséges,
hogy az ítélet csak bizonyított tényekre alapulhat, hogy meg kell hallgatni a másik
felet stb. Ezek az alapkövetelmények mindenfajta felelősség megállapításra
vonatkoznak. Vonatkoznak a munkaügyi fegyelmi eljárásokra, a szakmai kamarák fegyelmi
eljárására, a klubok etikai vizsgálatára is. De vonatkoznak az elemi családi
normákra is, hiszen melyik az a szülő, aki ha hazaér, azt látva, hogy az egyik
gyermeke összetörte a vázát, "ne jogászkodjunk" felkiáltással végigveri az
összes gyerekét, vagy esetleg csak azt, amelyik először az útjába kerül? Nem
elvárható egy szülőtől, hogy gyermekei "felelősségének megállapítása"
előtt megpróbálja tisztázni a tényeket? Hogyan lehetséges, hogy az Országgyűlés
Alkotmány és Igazságügyi (!) Bizottsága ezeket az elemi normákat semmibe veszi? Mi
viszi rá a végzett jogászokat, hogy politikai érdekből jogászi esküjüket
megsértve, szakmájuk elemi szabályait lábbal tiporják?
Kettős mérce
A határozat, ami a kormánypárti képviselők szavazatai nyomán hamarosan
megszülethet, ugyan nem juttatja börtönbe, vagy akasztófára az érintetteket, de
nyilvánosan, a Magyar Közlönyben közzétéve a Magyar Köztársaság egy
jogszabályában megbélyegzi őket. Ráadásul jogorvoslati lehetőség nélkül, oly
módon, hogy a döntéshozók mentelmi joguk mögé bújnak. Ha ez a gyakorlat
általánossá válik, a parlamenti többség bárkit bármikor megbélyegezhet.
A Fidesz politikusok ugyanakkor kettős mércét alkalmaznak. Míg Pintér Sándor
belügyminiszter és Boross Péter egykori miniszterelnök felháborodottan utasítja
viszsza, hogy egy ki tudja kik által felkészített maffiózó, Nógrádi Zsolt
nyilatkozata alapján meghurcolják őket, addig ebben az esetben parlamenti szintre
emelik ugyanezt a technikát.
Répássy Róbert, az Alkotmányügyi Bizottság Fideszes alelnöke, a mostani
határozatért személyesen is felelősséget vállaló politikus nemrégiben még azt
sérelmezte nyilatkozatában, hogy a szocialista politikusok "nem veszik figyelembe az
ártatlanság vélelmének elvét". (Hetek 2000. május 26. Az ártatlanság vélelme) Akkor
még "rágalomsulykolásnak" nevezte azt a technikát, amit most maga is alkalmaz,
pontosan leírva, hogy "a cél az, hogy függetlenül a tényektől, egy személyhez
negatív emléket ragasszanak a közvélemény előtt."
A Kövér-doktrína
A politikai ellenféllel szemben mindent megengedhetőnek tartó gyakorlat a Fidesz
politikájának lényegéből fakad. Kövér László pártelnök politikai víziója a
marxista osztályharc-elmélet "polgári" változata. A nyilvánosság előtt egyre
gyakrabban hangoztatott Kövér-doktrína alapja, hogy a magyar politikai élet
kibékíthetetlen ellentétek alapján kettészakadt. Vannak a gonosz "ők", és
vagyunk a jó "mi". Minden, amit a kommunisták csinálnak az nemzetellenes, gonosz,
utálni való ("Az sem igaz, amit kérdeznek"). Minden, amit "mi" csinálunk, az
jó. Ebben a logikában minden megbocsáthatatlan, amit "ők" tesznek, és minden
igazolható, amit "mi" teszünk.
Csak az "ő" kommunistájuk a kommunista, a "mi" kommunistánk nem kommunista –
hangzik a Fidesz-tétel. Ezért huny szemet a Fidesz elnöke a saját kormányukban és
frakciójukban ülő nagyszámú volt MSZMP-tag és KISZ-vezető múltja felett, és
ezért tekinti megbocsáthatatlannak az MSZP-ben ülő volt MSZMP-tagok múltját. Ezért
lehet szerinte az MSZP-ben ülőket egyetemlegesen hazaárulónak nevezni. A
hazaárulókkal szemben pedig minden eszköz megengedhető. Az MSZMP-s múlttól ebben a
logikában csak a Fidesz-tagság tisztíthat meg valakit (esetleg még FKgP-, MDF-, MIÉP-
tagság, vagy újsütet? jobboldali újságírói buzgalom).
Az emberi agressziót és kegyetlenséget vizsgáló szakirodalom régóta kimutatta, hogy
az agressziót elkövető önigazolásában nagy szerepe van az áldozat
hibáztatásának. A feleségét kegyetlenül bántalmazó férj, a háborúban civilekkel
kegyetlenkedő katona mind önmagát állítja be áldozatnak, és az agresszió
áldozatát tünteti fel a baj okozójának. Aki sikeresen hiteti el magával azt, hogy
ellenfele egy mindenre elszánt gonosztevő, hajlamos lesz önmagát mindenfajta erkölcsi
gátlás alól felszabadítani.
Kovács László az MSZP elnöke nemrég egy hetilapban azt nyilatkozta, tudomása szerint
a Fidesz frakció szabályzata tiltja a képviselőknek az ellenzékkel való
"fraternizálást" (a szó ugye a háborús frontokon barátkozó katonákról került
a köztudatba). Mivel Kovács nyilatkozatát a Fidesz részéről mindeddig senki nem
cáfolta és az általam tapasztalt tények is alátámasztják ezt a vélekedést, el
kell gondolkodnunk, milyen világ épül itt. A "fraternizálást" a háborús
frontparancsnokok is tiltották, hiszen a barátkozó katonáknak csökkent a
hajlandóságuk a másik meggyilkolására. Az esetleg barátkozó, az ellenzékkel
személyes kapcsolatot tartó kormánypárti képviselőket talán nehezebb lenne rávenni
a Fidesz vezetőinek, hogy megszavazzanak olyan javaslatokat, amelyek egyébként
politikai, szakmai, emberi lelkiismeretükkel ellentétesek lennének. A másik fél
álláspontját is meghallgató pártkatonák elbizonytalanodnának az osztályharcban,
és hagynák, hogy "az ellenség keze betegye lábát a soraik közé".
A "mi" vagy "ők" logika magyarázza azt a talán hoszszú évek óta nem
tapasztalt gyűlölködő hangulatot, ami egyre inkább jellemző lesz a hazai politikai
életre. Ez a doktrína magyarázza a Fidesz indulatát a békejobb koncepciójával
szemben. Ez található a Fidesz szinte minden politikai tervének hátterében.
Amennyiben ez a politika sikeres lesz, évtizedekre kettészakíthatja nemcsak a politikai
elitet, hanem a társadalmat is. A politikusokat pedig olyan lépésekbe sodorhatja,
amelyekért néhány éve még szégyellték volna magukat.
2000. 09. 23. (IV/39)
