hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Átlagéletkor 28 év
Súlyosbodó droghelyzet

2000. 07. 01.
A tavaly megszigorított drogtörvény nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – állítják a statisztikákkal megegyezően rendőrségi, jogi és orvosi szakértők. 1999-ben az előző évihez képest 50 százalékkal nőtt a kábítószerrel való visszaélések száma a fővárosban. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan hetvenmillió forint értékben cserél gazdát valamilyen drog. Az 1999. év során Budapesten 57 személy halt meg túladagolásban, ebben az évben lapzártánkig 17. Átlagéletkoruk 28 év volt. Becslések szerint Magyarországon 40 ezer súlyos kábítószerfüggő él, az alkalmi fogyasztók számát több százezerre teszik.



Tömeg a diszkóban. Fogyasztanak    Fotó: Somorjai

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet vizsgálatai szerint a narkósok
túlnyomó részére nem jellemző a "márkahűség", annál inkább a kombinált
fogyasztás, többféle narkotikum egyidej? használata. 66 százalékuk átélt már
fizikai elvonási tünetet, nagyobb részük nem fejezi be az iskolát. Több mint 50 százalékuknak
volt legalább egy öngyilkossági kísérlete. Jellemző összetartó erő a diszkódrogok
használata és a játékgépszenvedély. Legtöbbjük több mint két éve él kábítószerekkel.

A kábítószerek első csoportjába a nyugtató-gátló szerek tartoznak. Ilyen például
a heroin, a metadon, az ópiátok és a köznyelvben csak szipuként emlegetett vegyipari
termékek: ragasztó- és oldószerek, illetve a korai hatásáról kéjgáznak keresztelt
nitrogén-oxidul. E narkotikumok közös jellemzője, hogy mindegyik erős függőséget
okoz, az egyik fő különbség viszont az, hogy a vegyipari termékek nem tartoznak az
illegális drogok kategóriájába, hiszen gyártásuk nem a kábítószer-választék növelése
érdekében történik.

A kábítószerek másik fő csoportját a stimulánsok alkotják. Ide tartozik a kokain,
az extasy, a hasis, a marihuána, valamint a hallucinogén LSD és az angyalpor, melyet
normál esetben állatkísérleteknél használnak skizofrénia szimulálására. Míg néhány
évvel ezelőtt a diszkódrogokról úgy hitték a szakemberek, hogy nem okoznak függőséget,
mára kiderült, hogy egyre több a hasis- és marihuánafüggő.

A drogok hatnak az érzelmekre, az ítélőképességre (a marihuána például erős eufóriát
és rossz ítélőképességet eredményez egy időben, a fogyasztó olyanná válik, mint
egy felnőtt kinézet? gyerek), a mozgáskoordinációra, az érzékelésre (hallucináció)
és a tudatra. Kemény drogoknak nevezik azokat a szereket, amelyek a fent nevezett területek
valamelyikére erőteljesen hatnak, hiányuk elvonási tünetekkel jár, és használatuk
illegális. Funk Sándor – a téma egyik szakavatott ismerője, a Nyírő Gyula Kórház
addiktológus főorvosa – értelmezésében a fentiek alapján kemény drog a marihuána
és a hasis is.



Ördögi hatásmechanizmus

A drog az első fogyasztáskor a legtöbb esetben eufóriát, azaz érzelmi nyereséget
okoz, ezért is válik vonzóvá a kipróbáló számára.

A kábítószerezés ezután három szakaszba sorolható. Az első szakaszban a fogyasztó
a szer használatakor jobb hangulatba kerül, mint amilyenben kábítószer nélkül volt,
tiszta állapotban hangulata csak az átlagos szintre esik vissza. Ebben a szakaszban nagy
a veszélye a túladagolásnak, mert a szervezet drogtűrő képessége még alacsony.

A második szakaszban a fogyasztó kábítószer hatására jobb hangulatba kerül, mint a
korábbi alapállapota volt, "anyag" nélkül azonban már rosszabbul érzi magát,
mint akkor, amikor nem kábítószerezett. Ebben a szakaszban a kábítószeres annyi
drogot fogyaszt, amennyire szüksége van, és ezt a mennyiséget el is viseli a
szervezete.

A drasztikus romlás a kábítószerezés harmadik szakaszában áll be. Ekkor a fogyasztó
már droggal sem képes elérni a korábbi – drog nélküli – átlagos hangulati
szintet, ezért kétségbeesésében egyre több anyagot juttat a szervezetébe,
ugyanakkor szervezete egyre kevesebb narkotikumot képes befogadni, szakkifejezéssel élve
toleranciaszintje rohamosan csökken. A kábítószeresek ilyenkor megpróbálnak pár
napot kihagyni, hogy a szünet elteltével ismét eufóriához jussanak. Sokuk nyugtatókat
és stimulátorokat szed egyidejűleg, egy részük pedig addig folytatja a kábítószer
befecskendezését, míg kómába nem jut. Szerencsétlen esetekben ilyenkor történik
meg az úgynevezett aranylövés, vagyis a halált hozó túladagolás.

A Funk Sándor által alkalmazott módszer lényege az, hogy a harmadik szakaszba került
drogost orvos által adagolt Metadon – kábítószer? – segítségével visszavezetik
a második szakaszba, ahol is nem jelent közbiztonsági problémát. (A harmadik
szakaszban élő drogosokra jellemző, hogy a napi adag beszerzéséért szó szerint bármire
képesek, így komoly veszélyt jelentenek a közbiztonságra.)



Eltérő megítélés



Talán meglepő, de orvosi szempontból az alkohol és a nikotin is drognak minősül: előbbi
a nyugtató-gátló csoportba, utóbbi a stimulátorok közé tartozik.

Jogi szempontból azonban teljesen más megítélés alá esnek, mint az illegális kábítószerek:
használatukat nem tiltja a törvény.

A kábítószer-fogyasztás önmagábani büntetendőségének logikája a következő:
felelni kell azért, ha valaki "tiszta" állapotban úgy dönt, kipróbál egy szert,
amelytől előre kiszámíthatóan olyan állapotba kerül, melyben közveszélyes
dolgokat vagy bűncselekményt követhet el. Ez a gondolatmenet egyébként az alkoholra
is kiválóan vonatkoztatható – gondoljunk például az ittasan okozott közlekedési
balesetekre –, mégsem vonatkozik.

(Annak eldöntését, hogy ez az eltérő megítélés összefügg-e azzal, hogy ellentétben
az illegális drogokkal, az alkoholból és a nikotinból az állam tetemes bevételhez
jut – az olvasóra bízzuk.)

A kábítószerezők jogi megítélésében egyedi momentum, hogy a fogyasztói magatartású
narkós egy személyben elkövető és áldozat is. Ma már egyébként egyre ritkábban különül
el a fogyasztói és a terjesztői magatartás: sokan saját adagjuk biztosítása érdekében
vállalkoznak a súlyosabb megítélés alá eső terjesztésre.

A "csak" kábítószerezők jogi szempontból három kategóriába sorolhatók: kipróbáló,
alkalmi fogyasztó és függő. A tavaly megszigorított drogtörvény ellentmondásos:
egy alkalmi fogyasztót akár két évig terjedő, letöltendő szabadságvesztéssel is sújthatnak,
míg egy függővé vált drogos elkerülheti a büntetést, amennyiben aláveti magát a
hat hónapos gyógykezelésnek. Frech Ágnes, a Fővárosi Bíróság Büntető Kollégiumának
vezetője nem ért egyet az alkalmi fogyasztókkal szembeni szigorítással; mint mondja,
"kár volt beáldozni" őket, a kábítószerrel való visszaélések száma ettől
sem csökkent. A bírónő szerint az állam üzenni akart a szigorítással: azt üzente,
hogy akár kemény büntetések árán is megvalósítja a kábítószermentes társadalmat.
A nemzetközi tapasztalat azonban ellentmond ennek, a szigorítás nem vált be. Frech Ágnes
úgy véli, a folyamat önmozgó: Magyarországon most zajlik a felfutás, néhány év múlva
várhatóan magától is alábbhagy a kábítószerek iránti élénk érdeklődés.

Németh Zsolt, az Országos Kriminológiai Intézet adjunktusa egyenesen úgy véli, a törvényalkotók
sem vártak pozitív fordulatot, csupán a feltételezett választói akarat alapján
szigorítottak.

Mint Németh a Heteknek elmondta, a rendőrök szerint több okból sem érdemes eljárást
indítani a fogyasztó ellen: egyrészt – a tapasztalatok szerint – nem fognak vádat
emelni ellenük, másrészt a fogyasztótól nem tudnak eljutni a terjesztőig, harmadrészt
pedig – és talán ez a legfontosabb – büntetéssel nem lehet leszoktatni a narkósokat.


Éppen ezért a rendőrség szemléletváltásra készül a kábítószer-probléma kezelésével
kapcsolatban. Úgy vélik, jobb eredményeket érhetnek el, ha a fogyasztói magatartású
drogosokat nem bűnözőként, hanem áldozatként kezelik, ebből adódóan pedig nem a
megbüntetésüket, hanem leszoktatásukat tűzik ki célul.

A drogprobléma megoldása azonban nem a rendőrség dolga, hanem elsősorban az érintett
fiatalok családjaié, az iskoláké, egyházaké és karitatív szervezeteké.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!