hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A botlás köve
Akadozó tárgyalások Jeruzsálemről

2000. 07. 22.
Jasszer Arafat nem térhet haza Jeruzsálem nélkül – jelentette ki Zijjad abu-Zijjad palesztin miniszter az izraeli rádiónak adott nyilatkozatában. Ehud Ba-rakot ugyanakkor az izraeli ellenzék figyelmeztette: minden olyan kompromiszszum, amely Jeruzsálem feladását jelentené, kormányának azonnali bukásához vezetne. A két küldöttség – bár előzőleg bejelentették a tárgyalások megszakítását és a hazautazást – egyelőre tovább tárgyal Camp Davidben.



A jeruzsálemi Al-Aksza-mecset. A legsúlyosabb kérdés    Fotó: Reuters

"Jeruzsálem a botlás köve" – ezzel a címmel tudósított a CNN hírtelevízió
a második hete tartó izraeli–amerikai–palesztin csúcstalálkozó megtorpanásáról.
A több ezer kilométeres távolság és izolált környezet ellenére mind Barak, mind
Arafat értesült az odahaza zajló tüntetéssorozatról és nyilatkozatháborúról, így
talán az is a tárgyalások folytatására ösztönözte őket, hogy addig sem kell
szembenézniük honfitársaik azon felével, akik eleve elhibázottnak tartják az
egyezkedést Jeruzsálem jövőjéről.

Időközben nem pihentek a törvényhozók sem: a Palesztin Nemzeti Tanács jogszabályt
alkotott arról, hogy a leendő palesztin állam fővárosa csak Jeruzsálem lehet. Emlékezetes,
hogy az izraeli parlament húsz éve szintén törvényben mondta ki, hogy Jeruzsálem
Izrael oszthatatlan, örök fővárosa. A knesszetben most az ellenzéki pártok olyan törvényjavaslatot
nyújtottak be, amely kimondaná: Ehud Baraknak a parlamentben és egy népszavazáson is
többséget kellene szereznie a keretmegállapodás elfogadtatásához. A jobboldali Likud
párt képviselője, Szilvan Sálom, aki a törvényjavaslatot jegyzi, kijelentette: "Barak
elveszítette a többséget a knesszetben és a nép között is az Arafattal tervezett
egyezmény támogatásához." Sálom egy további törvényjavaslatot is benyújtott,
mely szerint ha Arafat egyoldalúan kikiáltja Palesztina függetlenségét, akkor Izrael
azonnal magához csatolja "Júdea, Szamária és a Gáza-övezet biztonsági és telepesövezeteit."



Palesztin tüntetés Ramallahban. Korán kezdik Fotó: Reuters

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!