Kereső toggle

Az elvesztett kétharmad

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Hallom, nálatok parcelláznak" – mondta egy kormánypárti politikus egy
szocialista politikusnak, aki mellesleg polgármester is. A kérdés jellegét
egyértelműsíti a beszélgetés folytatása, melyben az egyébként jelenleg
rendszeridegen "balos" polgármesternek kifejtette a polgári politikus, hogy ugyanis
őt érdekelné egy-két telek. Eredmény: "Beszéljünk még róla." A
köztársaságielnök-választás második napján, a szavazások szüneteiben ilyen és
ehhez hasonló beszélgetések zajlottak a folyosókon és a szemmel láthatóan
rekordforgalmat bonyolító büféknél. Az esemény szimbolikus jelentőségéhez
méltó, emelkedett hangulat Mádl Ferenc csillogó szem? közeli hozzátartozóin és a
jelenlevő diplomatákon kívül nem sok mindenkin látszott. A magyar honatyák és
honanyák látszólag mindenfajta izgalom nélkül, az elmúlt hónapok parlamenti
"szellemében" kissé unottan beszélgettek a nap eseményéhez képest apró-cseprő
ügynek számító aktuális kérdésekről; befektetésekről, támogatásokról és
belső pártügyekről.



Mádl Ferenc és Göncz Árpád. Előttem az utódom    Fotó: Vörös
Szilárd

"Minek kell ez az egész színjáték, nem értem a mieinket, miért nem szavazták
meg Mádlt, úgyis megválasztják, csak a mi Kovácsunknak (Kovács László,
MSZP-pártelnök – a szerk.) ártanak ezzel, ráadásul már rég otthon lehetnénk"
– zsörtölődik egy szocialista politikus, biztos Mádl-szavazó a második nap
második fordulójának szünetében. Folytatásként alapos elemzésbe fog: kizárt, hogy
csak az ellenzék – azaz a szocik és a szabaddemokraták – szavaztak nemmel, úgy
tudja, hogy a kisgazdáknál is van egy kör, akik ugyancsak nemmel szavaztak, mert nem
örülnek, hogy "lenyomják a torkukon a kisgazdákhoz semmilyen módon sem kötődő
Mádl professzort".

Mi lehet a szocialista nemek mögött? Riportalanyom szerint nem tett jót az ügynek
Áder hétfői beszéde, amely őt a 60-as évek szakszervezeti választásaira
emlékeztette, ahol csak egy jelölt volt és minden szépet és jót elmondtak róla,
mintha nem is lenne más alternatíva. Tény és való, hogy ez a bolsevik stílus nem
mindenkinek tetszett a frakcióban – tette hozzá elgondolkodva.



Kezdetben vala az Áder-beszéd



Helyzetelemzés. Nem várt komplikáció    Fotó: MTI

Áder János házelnök hétfőn mondta el említett beszédét. Ezen a hétfőn, a
választás első fordulóján mindenki, még az ellenzéki politikusok többsége is arra
számított, hogy már aznap – zökkenőmentesen – megválasztják Mádl Ferencet. A
parlament teljes gőzzel erre készült: a képviselők mellett jelen voltak a
Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek vezetői, hazánk közjogi
méltóságai, a történelmi egyházak vezetői és mindenki más, aki számít vagy
akire számítanak.

Áder "felvezető" beszédében hosszan méltatta Mádl professzort. Az akadémikus
változatos, valóban példaérték? életét és a rendszerváltást, az elmúlt tíz
évet, a köztársasági elnöki poszt felelősségét. Áder mindezt úgy mutatta be,
hogy közben egyetlen szó sem esett a leköszönő elnökről, Göncz Árpádról. A
beszéd befejezése után – egyes ellenzéki politikusok elmondása szerint – az is
megdöbbentő volt, hogy míg Orbán Viktor miniszterelnökkel igen, addig Göncz
Árpáddal tüntetően nem fogott kezet az ifjú házelnök. Mindez azt a látszatot
erősítette, hogy a leköszönő elnök neve, szerepe és érdemei nem véletlenül
maradtak ki a köztelevízióban és -rádióban egyenes adásban közvetített
beszédből.

A képviselők ezután vonultak titkosan szavazni. Érvényes, de eredménytelen –
derült ki egy óra múlva a voksolásról: az első körben nem volt meg a szimbolikus
jelentőségű, törvényben előírt kétharmados támogatottság. A teremben ennek
bejelentésekor döbbent csend támadt. A 363 szavazó képviselő közül ugyanis 105-en
nemmel szavaztak és heten – minden bizonnyal szánt szándékkal – rontottak.
Kellemetlen, hisz a pezsgők már be voltak hűtve.

Másnap elölről kezdődött minden, annyi különbséggel, hogy Áder beszéde rövidebb
volt, inkább csak Mádl életrajzának elmondására hagyatkozott. A szavazás eredménye
pedig még siralmasabb lett, mint az előzőé. Egyrészt csökkent – pontosan nyolccal
– azok száma, akik fontosnak tartották az urnákhoz járulni, a rontott voksok száma
pedig duplájára, azaz 14-re emelkedett. Egy nap alatt tehát 15 képviselő gondolta meg
magát Mádl és a látványos nagy nemzeti konszenzus kárára. A Fidesz vezette
koalíciónak nem sikerült kisebb botrány nélkül levezényelnie a procedúrát.

Mi történhetett egy nap alatt, ami ellehetetlenítette a politikai konszenzust – s
így a nemzeti egységet – jelentő kétharmados szavazati eredmény létrejöttét?

Az első nap utáni nyilatkozatokban a blamázsért a kormánypárti politikusok

– Szájer, Torgyán és Balsai – egyértelműen az ellenzéki pártokat tették
felelőssé, egyenesen szószegéssel vádolva őket. Ez azért is furcsa, mert a titkos
szavazás jellegéből adódóan senki sem tudhatja, ténylegesen hogyan ikszeltek a
képviselők. Több ellenzéki politikus egybehangzó állítása, hogy a szavazási
procedúrát megelőzően a frakciókban megvolt Mádl kétharmados támogatottsága. Az
egyik ellenzéki frakcióban erről próbaszavazást is tartottak, a professzor úr
számára kedvező eredménnyel. Az első forduló adatai is ezt mutatták: nem sok,
mindössze 7 szavazat hiányzott a kétharmadhoz, azaz az ellenzéki politikusok
többsége igennel voksolt. Ráadásul mind a szabaddemokraták, mind a szocialisták
biztosak abban, hogy koalíciós oldalról is kellettek nemek ehhez a végeredményhez. A
két nap közötti "pártközi kommunikáció", a pártvezetők kölcsönös
bírálatainak eredménye lett a már ismertetett újabb 15 darab Mádl elleni szavazat
és rontott voksolás.

A harmadik forduló eredményességéhez elég volt az 50 százalék plusz egy szavazat.
Ennél azért többet kapott Mádl professzor, de az első napi 263 igenes rekordot nem
érte el. Már most annyiban különbözik elődjétől, hogy nem kétharmados
többséggel foglalhatja el e megtisztelő posztot.



"Tanulságos volt ez mindenkinek…"

… – értékelt egy egykor nagyobb befolyású szocialista politikus. "Tanulságos
a Fidesznek, hogy meg kell dolgozni a kétharmados bizalomért, tanulságos a Kovácsnak,
hogy nem kell elhamarkodott ígéretet tenni, s ildomos egyeztetni a frakcióval."
Hasonlóan fogalmazott egy szabaddemokrata képviselő is, annyi különbséggel, hogy
Kovács helyett Magyart emlegetett. Szerintük a koalíciós és az ellenzéki
pártvezetők egyaránt eltaktikázták az egész procedúrát. Nem vették figyelembe,
hogy – hasonlóan a magyar társadalomhoz – sokszín? és többfajta érdek
motiválja képviselőtársaikat. "Ha a kormánykoalíció az ellenzék nyilvános
Mádlt támogató gesztusára hasonló gesztusokkal reagál, akkor mára nemzeti egységet
is szimbolizáló elnöke van a Magyar Köztársaságnak. Ha pedig az ellenzéki
frakcióvezetőknek van stratégiájuk a kormánykoalíció »gesztustalan«
fellépésére, akkor nem a kezdetektől következetesen elutasító MIÉP tűnik
egyenesnek és kiszámíthatónak az egész procedúrában."

A "Miért nem állítottak ellenjelöltet?" kérdésre a szocialista politikus
válasza egyszer? volt: önjelöltek biztos lettek volna, de olyan személy nehezen
található, aki tekintélyessége mellett el is vállalta volna a jelölést, sőt a
párt meg is tudta volna védeni. "Ott van a Bócz Endre, a fővárosi főügyész, aki
elismerten kiváló és nem pártszakember, s akinek neve elhangzott, hogy a szocialisták
javasolják legfőbb ügyésznek, most meg arról beszélnek a tévében, hogy Polt
eltávolítja. Megvédeni pedig nem tudjuk" – magyarázta álláspontját a
szocialista politikus.

A szavazások közötti időszakban folyosói pletykaként terjedt, hogy a kisgazdáknál
Atyánszky György és köre a rontott szavazatok "forrása".

"Nevetséges – mondta az ismert kisgazda politikus a Heteknek. – Az elnök úr és
párttársaim előtt szavaztam, megmutatva neki, hogy igennel voksolok, ugyanis gondoltam,
hogy ilyen badarságokat terjesztenek majd rólam, mert mostanában ez zajlik
körülöttem." Atyánszky szerint arról van szó: az MSZP-sek nem Mádllal, hanem
Kováccsal szembeni tiltakozásból szavaztak nemmel. "A sunyi szavazók, visszaélve a
titkos szavazás nyújtotta ismeretlenséggel, a kormánykoalíció pártjai közé
akartak éket verni, de nem sikerült" – foglalta össze állásfoglalását Torgyán
József főtanácsadója.

Mindenesetre a T. Házban az alkalomhoz illő emelkedett szavakra egészen Mádl Ferenc
és Göncz Árpád ünnepi beszédéig kellett várni.


Az összes kisgazda igennel voksolt

A mi jelöltünk

Interjú Lányi Zsolttal, az FKgP alelnökével

– Hogyan értékeli, hogy az előzetes várakozások ellenére csak a
harmadik fordulóban sikerült köztársasági elnököt választani?

– Azt hittem, hogy konszenzusos elnökválasztás fog történni, ami javított
volna a magyar imázson; a magyar parlament és a kormány, sőt a nemzet külföldi
elismertségét, megbecsülését szolgálta volna. Ez a mostani procedúra azt bizonyította,
hogy a parlamentbe került vezető pártjaink sajnos nem szavahihetőek; a konszenzus
szavakban és retorikai szinten igen, de gyakorlatilag nem működik. Ez szomorúsággal tölt
el.

– Ellenzéki nyilatkozatok szerint kisgazda politikusok közül is többen szavaztak
nemmel, mert nem érzik igazán saját jelöltnek – az 1995-ben még a párt által
elutasított – Mádl professzor urat.

– Ezt semmiképpen sem tételezem fel. Biztos vagyok abban, hogy az FKgP 49 országgyűlési
képviselőjéből jelenlevő 47 politikusunk igennel szavazott. A távollevők közül az
egyik 40 fokos lázzal fekszik otthon, a másikuknak Frankfurtba kellett utaznia hivatalos
és indokolt ügyben. A 47 képviselő azért is igennel szavazott, mert a mi jelöltünk
volt Mádl professzor, s egyébként is úgy éreztük, hogy elfogadható a személye
mindenki számára. Az ellenzék komoly kifogást nem is emelt ellene, ezért reménykedtünk
a konszenzusos választásban. Véleményem szerint az ellenzék között az egyetlen becsületes
párt a MIÉP, aki előre azt mondta, hogy nem. A többi azt mondta: lehet, hogy támogatjuk,
mellette vagyunk, megvan a kétharmad, és még sincs meg.

– Az FKgP 1995-ben még tiltakozott Mádl személye ellen.

– Az lehet, hogy akkor tiltakoztunk, de a politikában az évek sokat számítanak.
A magam részéről meg vagyok győződve arról, hogy az elmúlt évek során, még ha
volt is annak idején egy ellenérzet bennünk, az megszűnt. Semmiféle jelzést nem
kaptam sem magam, sem a többi kisgazda vezető, hogy a párt tömegei, képviselői ellenérzéssel
viseltettek volna a jelölttel szemben.

– Azt mondják, hogy valójában Mádl Ferenc nem is a kisgazdapárt jelöltje,
hanem inkább a Fideszé.

– Igazság szerint ő az MDF-kormányban volt miniszter, az ő baráti körükhöz
tartozott. De ez régen volt, azóta sok minden történt, sok víz folyt le a Dunán. A
kisgazdapárt képviselői elismerték nemzetközi tudását, közismertségét, és elsősorban
azt, hogy Magyarországnak nagyon jót tett a külföldi megítélés szempontjából. Az
FKgP belső körében konszenzus alakult ki jelölése kapcsán.

– Egyes vélemények szerint ez a procedúra jelzés volt a koalíció számára,
hogy a szimbolikus kétharmadért meg kell dolgozni.

– Persze, csak hát a titkos szavazásnál csak találgatni lehet az álláspontokat.
A normál szavazásnál megnyomjuk a gombot, majd lekérjük a listát, hogy ki miként
szavazott; ha voltak ígéretek a konszenzusra, akkor egyszerűen kiderül, hogy ki szegte
azt meg. Most más a helyzet.

Olvasson tovább: