Kereső toggle

Titkos kiegyezés a padlásszobában

Interjú Görög János volt izraeli magyar nagykövettel

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

– Hogyan kezdődtek meg a magyar–izraeli diplomáciai kapcsolatok felújításáról
folytatott tárgyalások?

– A szovjetek 1987-ben megengedték, hogy tárgyaljunk, de kikötötték, hogy
a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, konzuli kapcsolatokról, nagykövetségről
szó sem lehet. Nem akarták, hogy mi ezzel precedenst teremtsünk.

– Ezek után üzentek a svéd nagykövetnek…

– Az akkori diplomáciai szokásnak megfelelően a mi érdekeinket Izraelben
svédek képviselték, ahogyan az izraeliekét Magyarországon a svájciak. Behívtuk a svéd
nagykövetet, és azt mondtuk neki, hogy üzenje meg az izraeli kormánynak, hajlandóak-e
minden előfeltétel nélkül, bizalmasan tárgyalni velünk a kapcsolatok normalizálásáról
valamilyen semleges helyen, amit ők mondanak. Ezek után az izraeli kormány visszaüzent,
hogy nekik Stockholm és Bécs is megfelel a tárgyalások helyszínéül. Ezek után döntöttünk
Bécs mellett.

– Értesítették az osztrák kormányt, hogy titkos tárgyalásokat fognak
folytatni Bécsben?

– Jeleznünk kellett, már csak biztonsági okok miatt is, úgyhogy akkor három
biztonsági szolgálat vigyázott ránk: a mieink, az osztrákoké és az izraelieké.

– Mit szóltak ehhez az osztrákok, hiszen akkoriban volt a Weldheim-ügy?

– Ők teljesen távol tartották magukat az ügytől, a közlést nagyon
diplomatikusan tudomásul vették.

– Hol zajlottak a tárgyalások?

– A tárgyalásokat biztonsági okok miatt a svéd nagykövetség padlástéri
könyvtárszobájában folytattuk.

– A svéd nagykövet jelenlétében…

– Nem a jelenlétében, ő csak felvitt minket, és bemutatott engem az
izraeli partneremnek, és utána diszkréten elvonult és otthagyott.

– Hogyan indultak meg a tárgyalások?

– Hát mind a ketten gyanakodva néztünk egymásra, mert mindegyikünk sokkal
rosszabbat várt a másiktól. Ők azt hitték, hogy mi a kommunista blablával és a
palesztinok jogaival jövünk… Mindkét részről kerültük az éles kérdések felvetését,
és kölcsönös szándék volt, hogy valamilyen megállapodásra jussunk. Végül nagyon
hamar megtaláltam a közös hangot az izraeli küldöttség vezetőjével, Jesajahu
Anuggal, aki akkor helyettes államtitkár volt az izraeli külügyben. Anug osztrák származású
volt, és 1945 óta nem járt Ausztriában. Miután átváltottam vele való beszélgetésemben
osztrák németre, már a szünetben vicceket meséltünk egymásnak, és onnantól kezdve
már tudtuk, hogy ez a dolog sínen van.

– Mik voltak a mozgatórugói a kapcsolatok keresésének?

– Az akkori külügyi vezetés szilárd meggyőződése volt, hogy a
kapcsolatok helyreállítása sokat javítana Magyarország nemzetközi megítélésén az
akkori hitel- és gazdasági ügyekben is. Azt gondoltuk, hogy jót tenne Magyarország
renoméjának, ha normalizálnánk a kapcsolatainkat egy olyan országgal, amelyik egyrészt
igen jelentős súlyt képvisel a Közel-Keleten, másrészt ahol negyedmillió magyarul
beszélő ember van. Izraelnek ugyanúgy szüksége volt a diplomáciai viszonyra, mert
Kelet-Európából senkivel nem voltak kapcsolatai. Mi törtük meg számukra a jeget.
Nekik a kapcsolatok felvétele szintén nagyon fontos volt, mert jól tudták: ha velünk
sikerül megállapodni, akkor nem állhatnak ellent sem a csehek, sem a lengyelek, sem az
NDK-sok.

– Miért volt szükség három tárgyalási fordulóra az egyezmény aláírásáig?

– A három fordulónak az volt az oka, hogy ők a maximumot akarták elérni,
rögtön a teljes diplomáciai kapcsolatok helyreállítását, mi pedig azt mondtuk, hogy
ezt csak lépésenként tehetjük meg. Nekünk mindig a hátunk mögé kellett néznünk,
ha csináltunk valamit, és én mindenáron azt akartam megértetni velük, hogy édes
gyerekeim, fel fogjuk venni a teljes érték? kapcsolatokat, csak nem holnapután.

– Ez alatt az időszak alatt a szovjeteknek sem volt nagykövetségük…

– Nekik sem volt. Ők kiküldtek egy delegációt a görögkeleti egyház
nyitott pénzügyeinek rendezésére, ez volt a kamu ürügy. Egy jeruzsálemi szállodában
tartósan egy szovjet küldöttség lakott, három ember, akiknek folyton meghosszabbították
a vízumát. Egyébként valóban leltározták a görögkeleti egyház vagyonát, de
tulajdonképpen ez egy nem hivatalos képviselet volt, tehát nem fogadták őket sehol,
nem volt hozzánk hasonlítható. A lengyeleknek is volt egy bankos emberük. Mi ezzel
szemben első lépésként 1988-ban egy érdekképviseleti hivatalt nyitottunk, amely 90
százalékban nagykövetségi jogosítvánnyal rendelkezett, de 10 százalékban nem.
Azzal hallgattattuk el szomszédaink morgását, hogy mi egy ilyet csináltunk.

– Milyen tekintetben nem volt nagykövetség?

– Például nem mehetett el az államfőhöz és a kormányfőhöz, a vezetője
nem lehetett magasabb rangú, mint tanácsos, és egy bizonyos szint felett nem fogadták.
Ezentúl azonban mindent megtehettek.

– Mit szóltak a szovjetek?

– Hivatalosan erről többet nem esett szó köztünk. Mi abból indultunk ki,
hogy ők is olvassák a közleményeinket, és majd szólnak. Úgy voltunk, mint a határnyitásnál,
mert én ott is ott voltam. Ez valahogy úgy van, mint a katonaságnál: nem kell hülyeséget
kérdezni, mert akkor valakinek ötlete lesz.

A legérdekesebb az arabok reakciója volt. A pesszimisták azt mondták, hogy a diplomáciai
kapcsolatok felvétele miatt 50 százalékkal vissza fog esni a forgalom az arab országokkal.
Ezzel szemben, mivel az arabok azt gondolták, hogy a zsidók valamivel lefizettek vagy
lekenyereztek bennünket, és úgy kell minket visszahódítani, hogy még egy
tehervonatot és még 250 buszt rendelnek, a nyitás utáni évben 15 százalékkal növekedett
az összarab kereskedelmi forgalom, a magyar–izraeli pedig rakétasebességgel indult
felfelé. Amikor én ott megjelentem, 13 millió dollár volt az oda-vissza forgalmunk, az
export-import együtt. Két éven belül ez megközelítette a 100 millió dollárt.

– Hogyan lett Ön a nagykövet 1989-ben?

– Volt egy behozhatatlan előnyöm: engem "szent embernek" tartottak, mert
én voltam a titkos tárgyalások vezetője. Például Kovács Lacival titokban Izraelben
is jártam a diplomáciai kapcsolatokról szóló tárgyalások alatt, ahol Bibi
Netanjahuval meg Árensz külügyminiszterrel találkoztunk. Végül a Németh-kormány
alatt mentem ki Izraelbe nagykövetnek, és a kilencvenes kormányváltáskor az elsők között
hosszabbított meg Jeszenszky Géza, illetve a Horn-kormány alatt is voltam nagykövet
egy évet.

– Közben Izraelben is volt kormányváltás…

– A mi kapcsolatainkat nem érintette a kormányváltás, mi mindenkivel jóban
voltunk. Simon Peresszel akkor is beszéltünk egy fogadáson, ha ellenzékben volt, és
fordítva.

– Köszönjük a beszélgetést.

Olvasson tovább: