Kereső toggle

Pártfinanszírozási kérdések

Nálunk mindenki változtatna

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A jelenlegi, 1989-es pártfinanszírozásról szóló törvény szerint a pártvagyon
tagdíjakból, az állami költségvetésből juttatott támogatásból, az államtól
ingyen kapott ingatlanokból, jogi és magánszemélyek adományaiból és a pártok
által alapított vállalatok adózott nyereségéből tevődhet öszsze. A gyakorlat azt
mutatja, hogy a pártok javarészt az állami juttatásokra támaszkodnak,
költségvetésük kilencven százalékát a központi támogatás teszi ki. Az adományok
és egyéb bevételek szerepe a választások, illetve a választási kampány
közeledtével nő meg. Sokak szerint ez nagyszer? időszak lehet az érdekeiket
érvényesíteni akaró vagy saját karrierjüket ily módon építeni kívánó
személyeknek, akikből nagylelk? mecénások válhatnak, persze a megfelelő
ellenszolgáltatás fejében. Van, aki az országos listán való előkelő helyét
biztosította így, mások feltehetőleg csak a jó kapcsolat érdekében támogatták azt
a pártot, amely közel állt hozzájuk, vagy ha közel nem is, de viszonylag biztos
befutónak számított.

A párttörvény módosításának igénye már az előző ciklus idején is
felmerült, majd a tavaly tavaszi parlamenti ülésszak végén ötpárti egyeztetés
kezdődött, Bauer Tamás (SZDSZ) és Bernáth Varga Balázs (FKgP) pedig önálló
indítványt terjesztett be a témában a számvevőszéki bizottság elé. Bauer
elképzelése szerint a pártok nem vehetnének igénybe árkedvezményeket, minden
kiadásukat a párt hivatalos költségvetéséből kellene finanszírozniuk, vagyis
adományokat nem fogadhatnának el. A kampányhoz szükséges keret biztosítására az
SZDSZ-es honatya szerint a választás évében 2-3 milliárd forint plusz összeget
kellene szétosztani a pártok között az állami költségvetésből.

"Az idei költségvetésben például szerepel 4,3 milliárd forint az országkép
kialakítására, ami gyakorlatilag a kormány politikai kampánya. Ha ez belefér a
költségvetésbe, akkor miért ne férne bele a pártoknak juttatott 2-3 milliárd
forint, hangsúlyozom: csak a kampány évében. Egyébként a pártok fekete
forrásokból elkampányolt pénzeit is – bár csak közvetve – az adófizetők
állják" – mondta a Heteknek Bauer. A képviselő szerint egy ilyen szabályozást
azonban csak szigorú szankciók kilátásba helyezésével lehetne betartatni: "Az
egyetlen igazán hatásos szankció a mandátumtól való megfosztás lenne, ugyanis úgy
látom: semmilyen pénzbüntetés nem rettenti el a pártokat, csak a politikai
szankciók."

A kisgazdák ezzel szemben felhatalmaznák a pártokat az államtól származó
ingatlanaik bérbeadására, ugyanakkor szigorúan szabályoznák azok könyvvezetési és
beszámoló-készítési kötelezettségeit.

"A jelenlegi párttörvény nincs összhangban a számviteli törvény előírásaival,
tele van joghézaggal. Ezek a joghézagok éppen elégségesek arra, hogy a különböző
pénzekből – amelyek akár külföldről, akár gazdasági társaságoktól áramlanak
be a pártokhoz – bizonyos összegeket el lehessen tüntetni, anélkül, hogy nyoma
lenne, hogy

milyen célokra használták föl" – nyilatkozta lapunknak Bernáth Varga Balázs, a
Független Kisgazdapárt főtitkára. A politikus éppen ezért önálló

képviselői indítványt nyújtott be a párttörvény módosítására májusban, de –
mint mondta – "úgy néz ki, hogy ezt jelenleg egyetlen párt sem akarja
támogatni".

Az MSZP sem növelné az állami juttatásokat, de megszüntetné annak lehetőségét,
hogy cégeken keresztül ellenőrizhetetlenül jussanak többletpénzhez a pártok.
"Éppen a Fidesz példája bizonyítja ékesen, hogy úgynevezett pártközeli cégeken
keresztül zajlik a választási kampány finanszírozása. Ez nem szerencsés gyakorlat,
ugyanis az Állami Számvevőszék vizsgálata erre a pénzmozgásra nem terjedhet ki"
– nyilatkozta lapunknak Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese. Mivel az
APEH szintén nem tudja ezen pénzek mozgását nyomon követni, a jelenlegi rendszerben a
finanszírozás egy része rejtve maradhat.

Az MDF szerint az öt százalék alatti pártok nehezen birkóznak meg a feladataikkal a
szűkös anyagi források miatt. Ennek ellenére a párt nem szorgalmazza a
kampánypénzek növelését, inkább a pártfinanszírozás mellékcsatornáit
kívánják lezárni. A MIÉP szerint ezen csatornák használatától egy tiltó
rendelkezés nem riasztja vissza azokat, akik már eddig is használták ezeket a
forrásokat. A Fidesz szerint is szükséges a pártfinanszírozás reformja, de ezt egy
átfogó, a törvény több területét is érintő átalakításban vélik szükségesnek
megvalósítani. A közelmúltban egyébként éppen a fiatal demokraták "vádolták
meg" az MSZP-t azzal, hogy a szocialisták négyszer annyi ingatlannal rendelkeznek,
mint a többi parlamenti párt együttvéve.

Burány szerint ez a megállapítás azért nem korrekt, mert a pártok

közül egyedül az MSZP használ korábban állami tulajdonban lévő ingatlanokat, a
többi párt önkormányzati ingatlanokat kapott. "Ha csak az önkormányzati
ingatlanokat vizsgáljuk,

akkor elenyésző az MSZP szerepe, ha csak az államiakat vizsgáljuk, abban a többi
pártnak elenyésző a szerepe" – mondta Burány, aki szerint olyan kimutatást
kellene készíteni, amely az összes ingatlant figyelembe veszi. "A Fidesz most újra
akarja osztani az állami tulajdonban levőket. Ennek a javaslatnak politikai célja is
van, hiszen így az MSZP elveszítené infrastruktúrájának közel 80 százalékát.
Arra ugyanis kevés esélyt látok, hogy 10 évvel a rendszerváltás után a helyi
önkormányzatoknál lenne ingatlan az MSZP számára" – vélekedett a szocialista
politikus.

A német CDU finanszírozási botrányával kapcsolatban Bauer Tamás úgy véli: az
ügyben két jó hír is van, nevezetesen az, hogy kiderült, másrészt az, hogy az
érintett politikusok bele is buktak. "Ez nálunk sajnos nem így van. Bizonyos
értelemben az MDF–Fidesz székház-ügybe és a Tocsik-ügybe is belebuktak az
érintett pártok, de ez csak a választásokon elért eredményükben mutatkozott meg, a
felelős politikusokat igazán nem érintette. Nyugaton ez a dolog jobban megy, mint
nálunk, hiszen ott a botrányba keveredett politikusok nem tudnak megmaradni a
politikában" – mondta Bauer.

Bernáth Varga Balázs ehhez annyit tett hozzá, hogy "a kisgazdapártban – mióta én
főtitkár vagyok – nincs olyan pénz, amely beáramlott volna ellenőrizetlenül
külföldről, vagy akár hazai gazdasági társaságtól."


Olasz és brit lapok a korrupciós botrányokról



Weimari tünetegyüttes

A korrupció – hangzott el a napokban tartott davosi csúcsértekezleten –
ma már a gazdaság globalizációjának ütemében terjed, megfékezésére pedig a
fejlett demokráciáknak a törvényhozás szintjén is a leghatározottabb lépéseket
kell megtenniük. A konferencia egyik szónoka, Madeleine Albright úgy látja, a jelenség
a stabilitás-

ra nézve nem kisebb veszélyforrás, mint amennyi kockázatot a volt kommunista blokk
egyes országainak ingatagsága rejt magában.

Az olasz La Stampa szerint a világ különböző pontjain mostanában kirobbant pénzügyi
botrányok (Hetek, 2000. január 29.) arra késztetnek, hogy újrafogalmazzuk azokat az
etnikai és vallási megkülönböztetéseket, amelyek alapján a lutheránus Északot a
gazdasági erkölcsiséggel, a katolikus Délt pedig a pénzügyi romlottsággal
kapcsoltuk össze. A 92-es év "nagy bűnösének" kikiáltott Olaszországáéhoz
hasonló ügyek derültek ki ugyanis az északi protestantizmus bölcsőjének számító
Németországban, a jakobinus erkölcsiséget megörökölt Franciaországban, Oroszországban
és a kommunista Kínában, ahol a híradások szerint kivégzőosztag előtt végzik a
becstelenek, de még az eddig feddhetetlennek hitt Izraelben is.

Olaszország balszerencséje a La Stampa kommentárja szerint mindössze az volt, hogy a bűnös
pénzügyletekre a legkorábban ott derült fény: ha nem így történt volna, a többi
nemzet nem sietett volna "rávetni az első követ".

Az Economist legutóbbi száma szintén az Európán végigsöprő korrupciós járványt
taglalja. A lap aggasztónak tartja, hogy a mélységében még nem diagnosztizált, és
ezért még nem is kezelhető kór egy, az európai egyesülésben vezető szerepet játszó
nemzetben teremt feszültséget. A lehetséges megoldásokról szólva az elemzés óva
int az erkölcsi alapú szenvedélykitörésektől, mert azok csak megerősíthetik és súlyosbíthat-ják
a parlamentáris demokráciák ellen irányuló, már észlelhető weimari tünetegyüttest.
Kiutat hosszú távon csak az nyújthat, ha nem "a kilencszázas évek elavult etikája",
hanem újrafogalmazott törvényes keretek fogják szabályozni a politika és a politika
ára közti viszonyt. (Benke László)

Olvasson tovább: