Kereső toggle

Politika és korrupció Franciaországban

Elf, a multinacionális aranybánya

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Az Elf Aquitaine olajmulti cég egészen az 1994-es privatizációjáig a köztársaság
kenőpénz-automatája volt. Az Elysée-palota urai arra használták a vállalatot, hogy
külföldi politikusokat vesztegessenek meg vagy befolyást gyakoroljanak a gazdasági életre"
– állapítja meg a Der Spiegel cím? német hetilap február elején megjelent
Konszern a kényes ügyek számára cím? írása. A tényfeltáró elemzés a tavaly év
végén kipattant CDU-botrány kapcsán szellőztet meg eddig tapintatosan elhallgatott
információkat a francia konszernről. Az "Elf-affér" a korrupcióról, a politika
és a pénzügyek szinte áthatolhatatlan szövevényességéről, burkolt pártfinanszírozásokról
szól, a fél világ legmagasabb szint? állami vezetőinek főszereplésével.

A Kohl német exkancellár és pártja ellen megindult vizsgálat igen kényes ügyleteket
hozott a felszínre. Beigazolódni látszik az a tény, hogy az Elf egy a németországi
Leuna vegyipari cégnél létesítendő kőolajfinomító felépítéséért cserébe François
Mitterrand francia államfő utasítására Helmut Kohlnak is a hóna alá nyúlt pár
millióval. Úgy fest a dolog, hogy a Leuna-szerződésből annak idején 160 millió
frank visszacsordogált egy német üzletember, Dieter Holzer kontójára. Holzer a Kohl-érában
a bonni kancellári hivatalban az olajfinomító megvalósításáért felelős személyiségként
tevékenykedett, a pénz továbbadását a CDU felé azonban egyelőre tagadja.

A konszern – az 1994-es privatizációig – a szó valódi értelmében állami vállalkozásként
működött, kényes küldetésekkel megbízva. Az 1967-ben Charles de Gaulle tábornok által
alapított vállalatóriás fő feladatai közé tartozott egyes afrikai államcsínyek és
polgárháborúk pénzelése, megszervezése is. Éppen emiatt a mindenkori vezérigazgatói
poszt odaítélése fontosabb feladat volt az államelnök számára, mint egy miniszter
kijelölése. "Az Elf élén álló egyénnek titoktartónak, lojálisnak és bőkezűnek
kellett lennie" – mutat rá a német lap.

Algéria függetlenné válását követően az Elf elvesztette jelentős olajforrásait a
Szaharában. Nyersolajszükségletének kétharmad részét jelenleg öt afrikai államtól
szerzi be: Gabon, Kongó, Kamerun, Angola és Nigéria biztosítják a fekete arany utánpótlását.
Ezen országok és Franciaország kölcsönös egymásra utaltságát a Jacques Chirac közeli
jó barátjának számító gaboni elnök, Omar Bongo nagyon találóan fogalmazta meg:
"Franciaország Afrika nélkül olyan, mint az autó üzemanyag nélkül, Afrika
Franciaország nélkül pedig, mint az autó sofőr nélkül." És ezen oknál fogva a
korrupt eljárások, megvesztegetések hozzátartoztak a vállalat hagyományaihoz. Az Elf
különféle jutalékokat fizetett az afrikaiaknak az üzlet volumenének nagyságától függően
két és öt százalék közötti összegben. A szerződésben biztosított díjazás
mellett, amit a kutatási-fúrási koncessziókért adott a francia multicég, külön prémiumok
is kiszórásra kerültek, hogy, úgymond, megteremtsék "az olajtársaság és a vezető
politikusok közti bizalom és a hosszú távú kapcsolatok légkörét". A Bongo-rezsim
évente hozzávetőleg nyolcmilliárd frank részesedést kap az olaj fejében. Csakhogy
most, amikor a bíróság a titkos svájci és liechtensteini Elf-számlák után nyomoz
– amelynek egy hányada a gaboni elnök családjának tulajdonában van – egyre inkább
szorul a hurok Bongo nyaka körül. Ezért nemrégiben fenyegetést intézett az Elysée
politikusaihoz: ha Chirac nem segít neki, és ezzel elveszti eddig biztosnak vélt járandóságát,
kitálal a kelet-németországi Leuna-finomító ügyében.

Különös időszak volt az Elf Aquitaine életében a privatizációt megelőző néhány
év. 1989 és 1993 között legalább 21, de inkább 25 milliárd francia frankot veszített
az Elf, miközben Franciaország legnagyobb forgalmú vállalata volt. Ebben az időszakban
a jelenleg 53 éves, 1996 óta vizsgálati fogságban tartózkodó Loik Le Floch-Prigent
birtokolta a cég vezérigazgatói posztját. Az ő bűneként róhatók fel a gigantikus
méretű, balul sikerült befektetések, az ingatlanüzletekben bekasszírozott óriási
veszteségek éppúgy, mint a nagystíl? sikkasztások és csalások.

A különböző adományok és jutalékok összege – amelyeket az olajkonszern Le Floch
irányítása alatt ügynököknek, közvetítőknek és különmegbízottaknak
hivatalosan fizetett – közel 800 millió frankra rúgott éves viszonylatban. Az üggyel
immár hat esztendeje kitartóan foglalkozó Eva Joly bírónőnek szent meggyőződése,
hogy ezen summák jókora hányada valamilyen módon visszafolyt Franciaországba. És ebből
a mannából az Elf menedzserei is rendesen profitáltak.

Maga Le Floch mintegy 100 milliót nyesett le a jutalékokból – állítja a Der
Spiegel. A jobbkezének számító Alfred Sirven az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancs
ellenére nyomtalanul eltűnt. Ezeket a pénzfolyamokat ő szintén fantasztikus összeggel,
500 millió, de lehet, hogy 1 milliárd frankkal csapolta meg. Az egykori finomítóigazgató,
Alain Guillon is lecsapott 100 millióra, amit Svájcban rejtett el.

Az esetek kapcsán ez idáig több mint húsz személy ellen emeltek vádat, akik között
olyan magas rangú emberek találhatók, mint Roland Dumas egykori szocialista külügyminiszter.
De belekeveredett az egyre jobban elnyúló "Elf-tésztába" a korábban más botrány
miatt leköszönt pénzügyminiszter, Dominique Strauss-Kahn is, aki egy éven át titkárnőjének
fiktív munkák ürügyén 192 ezret juttatott a konszern kasszájából. Az összeg az
Elf viszonylatában szinte nevetséges, ám a csalás gyanújának árnyéka hosszú időre
befeketítette Strauss-Kahnt. A Spiegel szerint a következő "áldozat" de Gaulle néhai
belügyminisztere, Charles Pasqua lehet, aki "DSK"-hoz hasonlóan ellenszolgáltatás
nélkül nyújtott kiemelt anyagi támogatásokat közelebbi munkatársainak az Elf forrásaiból.

A Le Floch csapatában játszó menedzserek esetében bizony nem egyszer előfordult, hogy
minden ésszer? határt átlépve, esztelenül költekeztek a cég számlájára. Gyakran
beugrott egy-egy több tízmilliós ékszer afrikai cimboráknak vagy például egy palack
12 ezer frankos francia konyak ajándékba Tarik Aziz iraki külügyminiszternek. Roland
Dumas számára 59 milliós éves bérleti díjért fogadtak fel egy hosszú lábú fotómodellt,
hogy a politikusnak a cég iránti "vonzalmát" egy kicsit felspannolják (Hetek,
1999. január 23., Élvhajhász politikusok Európában).

Habár a nyomozás több éve folyik az Elf-botrányban, a vizsgálóbírónő egy-két
volt nagyágyú karrierjének összetörésén kívül semmi érdemlegeset nem tud
felmutatni. Az igazi áttöréshez hiányzik a kulcsfigura, Alfred Sirven, akinek vallomása
alapján minden bizonnyal fel lehetne göngyölíteni a szálakat. Hiszen mielőtt nyoma
veszett, még megüzente: "Ha elkezdenék mesélni, beleremegne a köztársaság."

Olvasson tovább: