"Hatalmas különbség van aközött, hogy a pénzt a jóindulatért cserébe vagy
egy politikai mozgalom, a politikai stabilitás megteremtése érdekében fogadják el.
Kohl, Mitterand és Craxi nemcsak építette Európát, hanem harcolt a regionális
konfliktusok megoldásáért, békét hozott olyan térségekbe is, mint a Közel-Kelet.
Ők a világot valamenynyiünk számára biztonságosabbá tették" – hangoztatta
Vittorio Craxi, a múlt héten elhunyt egykori olasz kormányfő fia a The Times cím?
brit napilapnak adott interjújában. Craxi szerint bizonyos körök szándékosan
igyekeznek lejáratni "Európa három pátriárkáját".
Az ifjabb Craxi – aki apjához hasonló nagy ív? politikai karrierre készül –
véleményét sokan vitatják: a pártok és a hatalom körüli pénzügyek kapcsán
szinte egyidőben a világ különböző pontjain kezdődött alapos vizsgálat. A
Kohl-gate szálai Franciaországba nyúlnak, míg Izraelben alig indult meg a vizsgálat
az államelnök ellen, a botrány máris elérte a kormányfő környezetét is. Kínában
a kommunista párt kezdett önvizsgálatba egy nagyszabású korrupciós ügy kapcsán,
Oroszországban a tavasszal megválasztásra kerülő új elnöktől várják ugyanezt.
Összeállításunk:
A Weizman-dosszié
Megvásárolt mandátumok
Három pátriárka
Számítási hiba