hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elrontott ünnepek
Törékeny a román demokrácia

1999. 12. 11.
Romániában mostanság valahogy az ünnepek sem sikerülnek. A legnagyobb hivatalos állami ünnepnap december elseje, ekkor emlékeznek meg a gyulafehérvári népgyűlésről, amely 1918-ban kimondta Románia és Erdély egyesítését. A Nagy Egyesülés pártállásra való tekintet nélkül minden román számára vitathatatlan, dicsőséges történelmi pillanat, amikor – az itteni általános történelemfelfogás szerint – a román nép az akkori nagyhatalmak elhanyagolható mérték? segítségével, de természetes támogatásával kivívta, hogy az ősi román földek egy országba tömörüljenek.



Bukaresti tüntetők. Diktátor-nosztalgia    Fotó: MTI

Ugyancsak az általános román felfogás része, hogy ez az ünnep a romániai
magyarok számára is örömünnep kell, hogy legyen, ugyanis a román nemzetállamban
mindenki először és elsősorban román. Más kérdés, hogy az aktuális politikai feszültségek
máskor is meghatározták az ünnepet, és volt, amikor a feszültség jellege nagyon is
összefüggött az ünnep jellegével. Amikor 1990-ben először gyűlt össze újra nagy
tömeg a gyulafehérvári téren, a tömeggyűlés egyik szónoka az RMDSZ akkori második
embere volt. Sz?cs Gézát azonban, aki a gyulafehérvári kiáltványnak azokra a
pontjaira emlékeztetett, amelyek egyenjogúságot, anyanyelvhasználatot, saját intézményeket,
sőt autonómiát ígértek a kisebbségeknek, lehurrogta, kifütyülte a tömeg. A
cirkuszt Sz?cs mögül nem más vezényelte, mint az akkori miniszterelnök, jelenleg a második
legnagyobb, az RMDSZ-szel egy koalícióban politizáló párt, egyben a szenátus elnöke,
Petre Roman.

Most azonban nem egy magyart, hanem egy románt hurrogtak le és fütyültek ki Gyulafehérváron.
Sőt: az ország első közjogi méltóságát, a legelső románt, a köztársasági elnököt.
Azt az Emil Constantinescut, aki pedig elnökségének eddigi három éve alatt nemegyszer
bizonyította, érzékeltette, mennyire jó román. Mégis füttykoncert fogadta már a
hagyományos reggeli istentiszteletkor is, később pedig, az Egyesülés terén az egész
megemlékezés botrányba fulladt. Bizony még a himnusz alatt is fújoltak, tiltakoztak,
kiabáltak az emberek, sőt az ortodox misét és az ifjú román katonák esküjét sem
tisztelték, Constantinescu pedig jobbnak látta el sem mondani ünnepi beszédét. A fújolás
egy, csak körülbelül kétszázfős csoporttól indult, de nagyon hamar és nagyon készségesen
vette át a téren gyülekező vagy 10-15 ezres tömeg: a románoknak, úgy látszik, ez
alkalommal fontosabb volt tüntetni, mint ünnepelni.

A kormányhatalom részéről a történteket elsősorban valami összeesküvésfélével
magyarázzák, aminek meg is lehet a maga alapja, egyesek például úgy látták, hogy a
legnagyobb ellenzéki párt transzparense alatt fellépőket, a román nép egyszer?
fiait mobiltelefonnal ellátott urak vezényelték, ha nem is olyan feltűnően, mint
kilenc éve Petre Roman. Viszont az is kétségtelen, hogy a köztársasági elnök tényleg
elvesztette népszerűsége javát, az ország lakossága egyre inkább ellenfelétől, a
volt elnöktől, Iliescutól, és általában az ellenzéktől várja sorsa jobbra fordulását.
Az más kérdés, mennyire jogos ez a várakozás, de kétségtelen: a gyulafehérvári
incidens nemcsak az ellenzék erejét, hanem a koalíció gyengeségét is jelzi, annak a
kormányhatalomnak a gyengeségét, amely mindeddig csak azt tudta megvalósítani a
reformból, ami rossz az embereknek, és képtelen volt megértetni a román néppel, hogy
ha tényleg Európába akar jutni, ahhoz nem elég a proletár habitus.

Egyébként pedig az incidens azt is jelzi, hogy a román demokrácia mennyire kiszolgáltatott,
mennyire törékeny továbbra is: sokan sok mindent próbálnak ismét az utcákon-tereken
eldönteni, ahol messze nem a parlamentarizmus szabályai szerint történnek a dolgok.
Ebből a szempontból – ahogy később az RMDSZ elnöke is elemezte a dolgokat –
Gyulafehérvár egyenes előzménye Arad, ahol a hatóságok október hatodikán megengedték
a nacionalista románoknak, hogy megzavarják a magyarok megemlékezését. Hiába, a
demokrácia már csak ilyen: ha nem létezik minden állampolgár számára, akkor végtelenül
sebezhető.

Egy másik elrontott ünnep néhány nappal később Marosvásárhelyen zajlott. Az RMDSZ
"kis parlamentje", a Szövetségi Képviselők Tanácsa és a Szövetségi Egyeztető
Tanács (alsóház, felsőház) többek között azért ült öszsze, hogy méltóképp
megemlékezzen a Ceausescu-diktatúrát megdöntő folyamat kezdetéről, a temesvári
felkelésről, és arról a személyről, aki ennek a felkelésnek a szikrája volt. De a
romániai magyarok ünnepét ugyanúgy összekuszálta az aktuálpolitika, mint a romániai
románokét. Jó néhány éve, hogy a Szövetség nagyobb fórumain elsősorban az a
legfontosabb kérdés, legalábbis a sajtó által legizgatottabban várt mozzanat, hogyan
alakul a szervezet két legfontosabb vezetőjének párbaja, van-e aktuális támadási
pont, ütközési felület. Nos, ezúttal Tőkés László tiszteletbeli elnök néhány héttel
ezelőtti nyilatkozata volt a gyúanyag, melyben kommunistának, későbbi pontosítása
szerint kommunista jellegűnek minősítette saját szervezetét.

Markó Béla szövetségi elnök politikai beszámolója végén a vádló nevének említése
nélkül élesen elutasította a vádakat, nem sokkal később pedig igen szívélyes
szavakkal emlékezett meg annak a fiatal temesvári lelkésznek a bátorságáról, kiállásáról,
aki szembe mert szegülni a diktatúra terrorjával. Ekkor következett az első furcsa
mozzanat: ahogy a "kisparlament" nekilátott Temesvár megünneplésének, kiderült,
hogy Tőkés László valamiképp nem jutott hozzá a napirendhez, és nem akart érdemben
hozzászólni a nagyrészt róla szóló megemlékezéshez. Az igazi botrány azonban
akkor tört ki, amikor kiderült, hogy az RMDSZ-en belül néhány területi szervezet és
platform tetemre akarja hívni Tőkés Lászlót: vagy vonja vissza vádjait, vagy
fontolja meg távozását posztjáról. Ekkor kezdődött az a vita, amely valóban
elrontotta az ünnepet. Amint Markó joggal hívta fel a jelenlévők figyelmét:
gusztustalan és abszurd egyáltalán arról vitázni, hogy kommunista-e a szövetség
vagy sem; másrészt, amint arra Tőkés László figyelmeztetett: gusztustalan és
abszurd azt ültetni a vádlottak padjára, akit néhány perce külön határozatban
tiszteltek meg vitathatatlan érdemeiért. A jelenlévő újságírók többsége bizony
csak kapkodta a fejét, és nyilván közülük jó néhányan leginkább annak örültek,
hogy ebben az áldatlan vitában nekik csak a tudósító szerepe jutott. Az igazság kedvéért
ehhez mindenképpen hozzá kell tenni azt, hogy noha a tiszteletbeli elnök és a vele
szimpatizálók azt állítják, szándékosan kezdenek minden decemberben, minden évforduló
előtt lejárató kampányt Tőkés László ellen, mégiscsak Tőkés László volt az,
aki előtte, egy viszonylag csendes időszakban nagyot durrantott a nyilatkozatával. Az
is figyelemre méltó, hogy – amint ezt a tiszteletbeli elnök és a Reform Tömörülés
vezetője Budapesten is bejelentette – a temesvári lázadás évfordulója körül többnapos
rendezvénysorozat lesz a városban. A meghívottak névsora pedig elég pontosan jelzi az
RMDSZ megosztottságát és ennek határon átnyúló hatásrendszerét.

Az igazság az, hogy a marosvásárhelyi ünnep hangulatát olyan ügyek is meghatározták,
amelyeket csak érintőlegesen vagy utalásszerűen emlegettek a szónoki emelvényről.
Ilyen nagyon fontos ügy a budapesti kormány kétmilliárd forintos felsőoktatási támogatásának
kérdése: noha elég pontosan érzékelhető a pénzzel kapcsolatos véleménykülönbség,
mintha ez ügyben a szokásosnál jóval óvatosabban nyilatkoznának. Vitathatatlan a
magyar kormány érdeme, hogy komoly formában támogatja a romániai magyarok felsőoktatását,
eközben azonban olyan ez a kétmilliárd forint, mintha Érisz almáját vagy a karikatúrák
gömbölyű, fekete, füstölgő bombáját gurították volna a felek közé.

Az óvatos nyilatkozatok valószín? magyarázata, hogy mindkét fél tudja: ez a kérdés
akár valóban alkalmas lehetne a szövetség szétrobbantására. Mindenesetre Tőkés László
a legutóbbi budapesti konzultáció után leszögezte: a magyar kormány a pénzt csakis
arra az egyházak által kezdeményezett alapítványi egyetemre szánja, amelynek első
intézménye az általa beindított Partiumi Egyetem, bár hírek szerint magát az alapítványt
még nem sikerült bejegyeztetni. Markóék oldaláról viszont továbbra is óvatosan és
határozottan állítják, hogy a támogatás a romániai magyar felsőoktatás egészének
szól, és a romániai magyar felsőoktatás jövőbeli alapjait a jelenlegi állami felsőoktatás
kell, hogy jelentse. Az egyházi magánegyetem kiegészítője lenne a Babes-Bolyai
Egyetem önállósuló karaiból alakuló intézménynek.

Hogy végül is melyik koncepció az igazi, vagy hogy melyik koncepció lesz a győztes,
az feltehetően később derül ki, talán akkor, amikor a magyar törvényhozásnak kell
eldöntenie, milyen címkével szerepelne a kétmilliárd a jövő évi költségvetésben.
Markó pedig úgy fogalmazott, hogy a dologról még további konzultációk szükségesek,
hiszen például azt sem tudni még, szerepel-e majd a 2001. év költségvetésében,
vagy akár utána is hasonló támogatás. Merthogy kétmilliárd forint még Romániában
sem elég egy igazi egyetem beindításához.

Látható tehát: amilyen zavaros és nehezen átlátható általában a romániai
belpolitika, legalább annyira bonyolult a romániai magyar belpolitika, nem beszélve a
magyar–magyar politikáról. A jövő év mindhárom tekintetben tisztázást ígér: az
RMDSZ-ben belső választások, Romániában helyhatósági és parlamenti választások
teszik világossá az erőviszonyokat, és nyilván Budapestnek is egyértelművé kell
tennie, milyen egyetemet pártol, és ezzel milyen irányzatoknak segít a RMDSZ-en belül.
A tét magas, és a kockázat nagysága magyarázza, miért visszakoznak a küzdő felek
az esetleges döntő ütközet előtt, miért nem teszi le a garast egyértelműen a
magyar kormány, hogyan is képes minden széthúzás, vita, durva összecsapás ellenére
egyben maradni az RMDSZ. Ha akár a szövetségen belüli konfliktusok valamelyike, akár
a szövetséget érő román provokációk sorozata, akár Budapest egy óvatlan döntése
szakadást okoz, annak sok évre szóló, súlyos kihatása lesz. Romániában módosították
a választási törvényt, felemelték a parlamenti küszöböt, és egy kettészakadt
RMDSZ-nek nincs sok reménye a bejutásra sem. Ezzel pedig nem egy politikai-érdekvédelmi
szervezet, hanem maga a romániai magyarság vesztené el parlamenti képviseletét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!