hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Korai kampány elkésett koalíció
Román ellenzék és a kapitalizmus ellen menetelő bányászok

1999. 10. 30.
Eldördült a startpisztoly – meglepően korán. Igaz, egyes elemzők szerint a jelenlegi román vezetés hatalomra kerülése, tehát 1996 ősze óta egyfolytában zajlik a választási kampány Romániában. Ehhez képest nem is olyan furcsa, hogy már egy évvel a tényleges választások előtt beindul a nagy vetélkedés. Mások szerint pedig azért jogos a korai kampánykezdet, mert egyáltalán nem biztos, hogy a jelenlegi koalíció kibírja a 2000 őszére tervezett választásokig.



Ion Iliescu, volt román elnök. Erdélyből vár szavazatokat    Fotó:
MTI

A startpisztoly mindenesetre az ellenzék fővezérének kezében dördült el azzal a
nem is annyira bombasztikus bejelentéssel, hogy indul a köztársasági elnöki székért.
Ion Iliescu ehhez teljesen egyhangúlag kapta meg pártja támogatását, és úgy tűnik,
a választók többsége is elfogadja, hogy ismét Románia elnöke legyen: stabilan vezet
a felmérésekben, mint ahogy az elmúlt hónapok közvélemény-kutatásai szerint pártja
is magabiztosan áll az élen.

Nem egy politológus állítja, hogy ez igazából nem a Társadalmi Demokrácia Pártja
és nem a volt államfő érdeme, sokkal inkább azé a vezetésé, amely 1996 óta képtelen
volt kihasználni a kedvező nemzetközi lehetőségeket. Amikor a Demokrata Konvenció
legyőzte a posztkommunistákat, egy egész világ bízott abban, hogy az új csapat átvezeti
Romániát az "örök átmenetiségből" az európai normák uralta piacgazdaságba.
Ehelyett következett a még szerencsétlenebb átmenetiség, a megrekedt változás: végig
nem vitt reform, végre nem hajtott privatizálás, rétestésztaként nyúló decentralizálás
a közigazgatásban, az európai jogrendszer csigatempójú átvétele. Csak azt sikerült
megvalósítani, ami rossz az embereknek: lett infláció gazdasági növekedés nélkül,
életszínvonal-zuhanás szociális reform nélkül, visszaesés perspektíva nélkül.
Csoda kellene ahhoz, hogy ez a koalíció összeszedje magát – mondta rezignáltan egy
magyar politikus, érzékeltetve, hogy ő éppenséggel nem hisz a csodákban.

A kudarcnak olyan sok oka van, hogy visszatekintve kész csoda, hogy ez a kormányszövetség
egyáltalán képes volt idáig fennmaradni. Van abban az ellenzéki vádban valami igazság,
hogy ez a koalíció több szempontból természetellenes: gerincét a jobbközép
Parasztpárt alkotja, a második legnagyobb párt viszont balközép: Petre Roman
Demokrata Pártja. A jobboldaliak teljes kárpótlást és tulajdonreformot akartak, a
demokraták viszont mindezidáig megakadályozták a legfontosabb tulajdoni törvények
keresztülvitelét. A koalíció egyik fele meg akar szabadulni a rettenetesen túlméretezett
állami szektortól, a másik fele meg akarja menteni. Olykor egy-egy párton belül is éles
ellentétek akadályozták a döntéseket igen fontos kérdésekben.

Azt sem lehet elfelejteni, hogy olyan román erő vonta be az RMDSZ-t a kormányzásba,
amelynek történelmi hagyománya a magyarellenesség, hiszen a Parasztpárt alapítója
és politikai prófétája Maniu volt, s az ő öröksége Corneliu Coposu 1989 utáni
felvilágosult elnöksége idején is végig érzékelhető volt a párt állásfoglalásaiban,
döntéseiben. Azzal a Demokrata Konvencióval lépett a magyar szervezet koalícióra,
amelyből az RMDSZ 1995-ben kilépett, mert nem volt hajlandó elfogadni, hogy a Konvenció
a nemzetállamra szavaz az új alkotmány megszövegezésekor. Kevesen emlékeznek rá,
hogy Radu Vasile jelenlegi kormányfő 1996-ban, a Parasztpárt főtitkáraként még csak
úgy tudta elképzelni a magyar kormányrészvételt, hogy egy-két államtitkári posztot
adnának az RMDSZ-nek. De a másik nagy koalíciós erő sem mutatott korábban túl nagy
magyarbarátságot. Felejthetetlen volt Petre Roman 1990-es gyulafehérvári fellépése,
amikor a december elsejei ünnepségen ő vezényelte a román tömeget tüntetésre a
magyar szónok ellen, azt pedig különösen nehéz elfelejteni, hogy ő volt a
miniszterelnök, amikor a bukaresti hatóságok több mint gyanús be nem avatkozási
politikája lehetővé tette a román szélsőségeseknek a marosvásárhelyi konfliktus
kirobbantását.

A koalíción belüli széthúzásokat egyetlen tényező volt képes ideig-óráig áthidalni:
a kormánypártok közös óhaja a lehetőség szerint minél gyorsabb integrációra.
Mikor azonban kiderült, hogy Románia NATO-csatlakozásához nem elég az új vezetés szándéka:
a feltételek teljesítése híján Románia nem kerül be az első körben a szövetségbe
– és feltehetően idén decemberben az is nyilvánvalóvá válik, hogy az uniós felvétel
sincs kézzelfogható közelségben – a koalíción belül ismét a széttartó erők és
érdekek diadalmaskodtak. Nem sikerült igazán felgyorsítani a privatizációt, még
mindig nem sikerült tisztázni a tulajdonviszonyokat, meghozni a kárpótlás alaptörvényeit,
végrehajtani a közigazgatási reformot, illetve átvinni ennek törvényes garanciáját.
Nem sikerült talpra állítani a gazdaságot, főképpen azért, mert a kormányzat nem
volt elég erős és egységes a magyarországihoz hasonló kemény, de eredményes
program végigverekedéséhez. Az RMDSZ ebben a helyzetben csak részleges eredményeket
érhetett el, hiszen a kisebbségi ügyek megoldása is csak addig volt igazán fontos,
ameddig Romániát a "megoldások országának" lehetett felmutatni a Nyugat előtt.

E három év alatt végül is az ellenzékieknek nem kellett nagyon sokat tenniük a koalíció
kudarcáért. Amikor lehetett, bizalmatlansági indítványokkal rombolták az amúgy is
akadozó parlamenti munkát. A közéletben és a sajtóban "a nép képviseletében"
a szigorúbb intézkedések, a radikális piaci változások ellen léptek fel, bátorították
a szakszervezeteket, szolidarítottak a kapitalizmus ellen menetelő bányászokkal,
vagyis ahol csak lehetett, gyengítették és elbátortalanították az átmenetet. Most
pedig, amikor az Európai Unió országjelentése a makrogazdasági változások elmaradása
miatt kárhoztatja Romániát, számon kérik a koalíción azokat a lépéseket,
amelyeket épp az ellenzék által keltett közhangulatban nem mert megtenni a kormány, kárhoztatják
a tőkebefektetések elmaradását, miközben ők hirdették a térségben máshonnan is
ismerős jelszót: "Nem adjuk el az országot!"

A mostani ellenzék erőfölényét az is jelzi, hogy a jelenlegi koalíció menynyire nem
képes határozottan fellépni ellene. Iliescu harmadik elnöksége alkotmányos szempontból
legalábbis kétséges, hiszen úgymond másfél periódust már letöltött 1990 és 92,
majd 1992 és 96 között, az Alkotmány azonban csak kettőt engedélyez. A Parasztpárt
és a Liberális Párt mégis úgy döntött, hogy nem próbálja jogi úton megtámadni
Iliescu jelölését az államfői posztra. A koalíciós demokraták pedig végképp
nagyon furcsán reagáltak: egyik alelnökük szerint Iliescu népszerűsége bőven elég
indok arra, hogy újra induljon az elnökségért. A kormányszövetség pártjai eközben
ismét krízisbe keveredtek, a baloldali demokraták a jobboldali minisztereket támadták
ellenzéki segítséggel, Iliescu tárgyalt volt külügyminiszterével és volt
miniszterelnökével – ma mindkettő pártelnök –, közös nemzeti program kidolgozását
határozva el velük, és furcsamód az sem robbantotta szét a kormányszövetséget,
hogy e közös program egyik részese most a kormánykoalíció tagja. A bukaresti hatalom
körében a jelek szerint valamiféle "minden mindegy"-hangulat uralkodott el, a koalíciós
jobboldaliak nem hisznek győzelmükben, a baloldal pedig átállását készíti elő. A
válság megoldására egyetlen ok az volt, hogy a partnerek belátták: ha most esik szét
a kormányszövetség, végképp semmi esélye nem lesz Romániának a helsinki csúcstalálkozón.

Persze az eltelt éveket nem lehet nyomtalanul kitörölni sem Románia, sem a kontinens történelméből:
ha Iliescuék jövőre hatalomra kerülnek, nem folytathatják ugyanott, ahol 1996-ban
abbahagyták. Paradox módon többek között éppen azért nem, mert időközben sokat
romlott a helyzet. Az akkori választások idején Románia a perspektívátlan stagnálás
állapotában leledzett, most viszont van perspektíva, ha nem is pozitív: az összeomlás
perspektívája. Ennek elkerülésére csakis Nyugat felől érkezhet segítség, aminek
azonban ára van. Románia következő, feltehetően baloldali vezetésének azt a
kellemetlen feladatot kell megoldania, hogyan tud további tőketámogatást kicsikarni a
fejlett nyugati államoktól – miközben eddigi irányvonala erősen posztkommunista
jelleg? volt: leginkább azt a réteget támogatta, amely a kommunizmus bukásával
meggazdagodott ugyan, de nem lett belőle igazi kapitalista vállalkozó, vagyonát leginkább
egykori vagy jelenlegi állami pozíciója révén gyarapítja.

Ennek megfelelően egyszerre kétféle beszéd hallatszik a legnagyobb ellenzéki párt
felől: a nemzeti konferencia, tehát a kongresszus egyik üzenete a magántulajdon és a
piacgazdaság vállalása, az európai integráció igenlése, miközben ugyanott és
ugyanakkor az állam fokozott beavatkozását sürgették a gazdasági folyamatokba.
Iliescu pártja a munkanélküliség felszámolását ígéri, de közben nem beszél arról,
mit kezd majd a hatalmas veszteséget termelő állami nagyvállalatokkal, amelyek felszámolását
eddig többek közt ők akadályozták meg a szocialista ipari munkásság bátorításával.
A szociális demagógia nyilván meghozza gyümölcsét, ez pontosan érezhető a mostani
közvélemény-kutatási adatokból, miközben a hatalomra készülődő ellenzékiek jónéhány
olyan programpontot is beemeltek a maguk dokumentumába, amely a Demokrata Konvenció sajátja
volt korábban. A konferencia forgatagában egy újságíró megkérdezte Iliescut, hogy
mi lesz az állami nagyvállalatokkal? "Nem tudom" – hangzott a gyors válasz, és
ez valószínűleg fedi is a valóságot. Iliescuék egy évvel a választások előtt úgy
indítottak kampányt, hogy jó néhány fontos kérdésben várhatóan egészen az eredmény
kihirdetéséig nem beszélhetnek egyértelműen. Vagy talán még azután sem.

Hasonlóan furcsa a helyzet a kisebbségi kérdésben. Ahogy Románia kétségkívül legdörzsöltebb
politikusa, Ion Iliescu nem hajlandó letenni a

garast a gazdaság legfontosabb ügyeiben, ugyanolyan körültekintő a magyarságot érintő
kérdésekkel kapcsolatban is. A nyilatkozatokat alvezéreire bízza, akik annál harsányabban
vállalják a megszólalást. Legutóbb egy, a honvédség által szervezett nemzetközi
szeminárium nyújtott alkalmat – stílszerűen szólva – némi össztűzre Magyarország
ellen. Adrian Nastase, Iliescu pártjának második embere azt fejtegette, hogy a NATO
katonai konfliktust akar kirobbantani Erdélyben, egy másik alelnök pedig bejelentette,
hogy az aradi botrány után Magyarország befagyasztja kapcsolatait Romániával.

Az éles hang mögött kettős játszma húzódhat meg. Egyrészt Iliescuéknak a biztos
győzelem érdekében elsősorban Erdélyben kell szavazatokat szerezniük, tehát az erdélyi
románság körében próbálnak a szerintük szükséges nacionalista politikával tovább
javítani népszerűségükön – nem is csoda, hogy az Iliescuéknál szélsőségesebb
román pártok eléggé ingerülten reagálnak arra, hogy a volt államfő jobbszélről
akarja előzni őket, miközben leépítette a velük való korábbi együttműködést,
nyilván mert szalonképtelen erőkkel nem köthetett szövetséget. Az alvezérek kirohanásai
mögött az lehet a másik meggondolás, hogy a román–magyar kétoldalú kapcsolatok még
a mostani kormány periódusában romoljanak meg, ne lehessen őket vádolni majd ezért:
így hatalomra kerülésük esetén nem kényszerülnek a számukra felettébb kellemetlen
együttműködésre Budapesttel. Ezért azonban nem őket okolná a nemzetközi közvélemény,
hiszen nem ők voltak hatalmon a kapcsolatok megromlásakor.

Maga Iliescu azonban lehetőség szerint nem igen beszél kisebbségi ügyekről, magyar–román
kapcsolatokról. Neki olyan politikus képét kell jövő őszig felépítenie, aki mindenütt
szalonképes, kisebbségi ügyekben sem fér kétség jóindulatához, jó szomszédja a
NATO-nak és a NATO-tag Magyarországnak. A Balkán politikai hagyományai nemhogy elítélnék,
inkább nagyon is díjazzák, ha egy közéleti ember ilyen ügyesen tud két, egymásnak
szögesen ellentmondó álláspontot kommunikálni. A politikai partner ügyes kezelése,
kissé durvábban fogalmazva: átejtése megint csak nem elítélendő negatív vonás,
hanem becsülendő képesség ezeken a tájakon. A probléma csak az, hogy Románia immár
egy olyan Európába igyekszik, amely épp ezt a habitust nem díjazza többé. Amit a
Nyugat hiányol Romániában, az az állandóság, a politika és a tőke biztonsága, a lépések
kiszámíthatósága, a közéleti szféra átláthatósága. Ha valóban az történik,
amit most minden politikaelemző és minden közvélemény-kutató biztosra vesz, és
Iliescuék 2000 őszétől átveszik a hatalmat Romániában, az kétségkívül a
kommunizmus utáni Európának egy igen különleges próbatétele lesz: mit tud kezdeni
az újjáalakuló, értékeit integrációs feltételekben érvényesítő Európa a
hagyományos, tekintélyelvű, fondorlatos román politikával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!