Az emberi jogok és a valóság

A hatodik kerületben már húsz éve muködik a Rózsa utcai Idosek Otthona, 151 lakóját 130 dolgozó látja el. Megalakulása óta vezeti Görög Tiborné az intézet életét, s ahogy a nemrég elvégzett ombudsmani vizsgálat is megállapította, nem akárhogyan, olyan szakmai felkészültséggel és humanista hozzáállással, amely manapság sajnos szokatlan és ritka.

Már vártak bennünket a kis igazgatói szobában. Éppen fel akarom tenni az elso kérdést, amikor udvariasan kopogtatnak. Néhány halk szó, bürokratikus ügy, de az igazgatóno mosolya a pont. "Oh, mennyire utálom a pecséteket! - kiált fel. - Legszívesebben kitiltanám az egész világból. Azt szeretném, ha ez az otthon a legkevésbé sem hasonlítana intézetre. Az embereken színes ruhákat szeretnék látni. Itt nem betegek vannak, hanem idosek, akiknek nagy múltjuk van, bölcsességük, egyéniségük. Azon fáradozunk valamennyien, hogy érezzék otthon magukat, mert ez a tudat nyugalmat ad" - kortyol a kávéjába.
Ül elottem egy optimizmussal, életero-energiával teli hölgy, aki annak szenteli életét, hogy az elveszített otthonokat, a valahová tartozás érzését visszaadhassa a hozzá kerülo idoseknek. "Végtére is mi célra vagyunk a földön? Azért hogy valahol otthon legyünk benne." Teljes cikk