Kereső toggle

Tények helyett rém hírek

Tragédia a Kén utcában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Két ember, akikről senki nem tud semmit. Két öngyilkos, anya és lánya, akik már
szörny? tettük előtt kivonultak a társadalomból. Fejcsóváló, borzongó szomszédok,
akik csak ennyit mondogatnak: így nem szabad élni, elzárva mindentől, befelé
fordulva. Ferencváros, Kén utca 3., Magyarország árnyoldala.

Két percre a Lurdy Háztól négy háztömb áll beékelődve az iparnegyedbe. Ez a Kén
utcai lakótelep. Százéves, többször átalakított, négyemeletes szociális bérházak,
ahol négy szükséglakásra jut egy közös vécé a gang végén. Tönkrement lépcsőház,
hozzávaló életekkel. Sok idős ember, kevés fiatal, valahogy itt felejtették őket:
kiestek a szociális hálón. Kedd óta szörny? hír a szóbeszéd tárgya a telepen. Öngyilkos
lett anya és lánya, akiknek a nevét sem tudják, csak azt, hogy ott laktak a tizennégyben
az első emeleten, és a hogyhívják Ági a szomszédjuk.

"Olyan zárkózottak voltak, hogy semmit sem tudunk róluk. Nem is köszöntek senkinek,
még a szemetet is csak este, sötétedés után vitték le, nehogy találkozzanak bárkivel
is. Azt mondják, szégyellték a szegénységüket, azt, hogy 30 éve nem tudták
kifesteni a lakásukat" – mondja a ház gondnoknője, szigorúan a lelkünkre kötve,
hogy nevét még véletlenül se írjuk le. Azért útba igazít bennünket: keressük az
Ágikát, ott az első emeleten, aki a szomszédjuk volt. Vezetéknevét nem tudta, mint
ahogy itt mindenki más is csak Fecó a katona, Erzsike a földszint hatból és a többi.

Az első emeleten egy lehetetlenül vékony nénike nyitja ki a folyosó ajtaját. Nemsokára
a lehetetlenül vékony lánya is kilép a lefüggönyözött lakásból – szoba komfort
nélkül. Mindketten pongyolát viselnek, a hetvenes évek konfekciója, pedig még csak
kora délután van. Nem tudnak semmit. Csak annyit, hogy sok rendőr és újságíró volt
kint. A két öngyilkost nem ismerték, noha tíz éve laknak egymás mellett. Nem tűnt
fel nekik, hogy már hetek óta nem látták F.-nét és lányát. A rendőröket is a másik
szomszéd értesítette, mert elviselhetetlen bűz jött ki a lakásból, és döglegyek
rajzottak az ajtó körül.

A ferencvárosi rendőrök csak a helyszínt biztosították, a vizsgálatot a BRFK életvédelmi
alosztálya folytatta. A Kén utcaiak, akik az itt lakó egy-két "seftes" család
miatt hozzászoktak a rendőrökhöz, ekkora felhajtást még nem láttak. Egyenruhás
rendőrök, nyomozók, technikusok és újságírók lepték el a helyszínt. Doszpot Péter,
az életvédelmi alosztály vezetője lapunk munkatársának elmondta: alig öt percet töltött
a helyszínen. Első látásra megállapította: nem történt bűncselekmény, s "annyi
gyilkosság van, hogy tovább kellett menni". Az első rendőrségi feltételezések
szerint gyógyszermérgezés okozta az 58 és 28 éves nők halálát. A tablettákat
maguk vehették be.

Este a televízió hírműsoraiban 10-20 másodpercet kapott a tragédia. Az egyik tévében
látszólag mellékesen megjegyezték, hogy feltételezések szerint a nők egy szekta
tagjai voltak. Másnap a Blikk cím? bulvárlap minden információs forrás megnevezése
nélkül azt állította: a holttestek mellett "Hit Gyülekezetis iratokat" találtak.
Ezzel szemben Dézsi Mihály, a BRFK szóvivője – aki a tragédia helyszínén is járt
– a Hetekhez is eljuttatott írásos nyilatkozatában kijelentette: "a helyszíni
szemlét végző rendőrök a két nő holtteste mellett semmilyen, a Hit Gyülekezetével
kapcsolatos iratot nem találtak".

Tóth Géza, a Hit Gyülekezete szóvivője lapunk kérdésére elmondta: a két nő tragédiáját
valaki vagy valakik aljas módon próbálták felhasználni abban a hecckampányban, amely
hetek óta folyik a Hit Gyülekezete ellen.

A Kén utcában minderről semmit sem tudtak, nem tudják, hogy F.-ék nyomorából üzletet
csináltak. A gondnokasszony többféle verziót hallott a tragédiáról, például azt,
hogy anya és lánya "melegek" voltak. Mások szerint F.-né a férje közelmúltbeli
halála után ideg-összeroppanást kapott. Vallást nem említettek. A közeli szomszédok
szerint F.-néék nem tartoztak egyetlen felekezethez sem.

Ottjártunkkor F.-ék lakását a BRFK pecsétje zárta le az avatatlan szemek elől, ám
a kitört üvegen át így is bepillantást nyerhettünk anya és lánya életkörülményeibe.
Rendetlenség és szemét, ha röviden akarjuk jellemezni a látottakat. A konyhában
hegyekben áll a mosatlan edény, a két ablaküveg között döglött legyek tucatjai. Az
átható bűz elnyomja a kutyák és macskák szagát, hiába szórták tele a lakást a
rendőrök fertőtlenítő porral. A nagyszoba faliórája tizenkettő után tíz perccel
ütötte az utolsót. Raffaello desszert a könyvespolcon, négy darab francia szótár,
és szakácskönyvek. Több mint százhúsz szakácskönyv ebben az irdatlan nyomorban.


A napokban jelent meg az Osiris Kiadó gondozásában Németh Ezsébet szociálpszichológus,
kommunikációtanár és tréner Közszereplés cím? könyve. A m? azért számít nagy
sikerre, mert Németh Erzsébet az egyik, a közszereplést sikeresen művelő parlamenti
nagypárt tanácsadója. Az alábbiakban a könyv Válsághelyzetek kezelése cím?
fejezetének Tények helyett (rém)hírek cím? alfejezetéből idézünk.

A kifejezést Norman Mailer amerikai író alkotta (1986), az ő meghatározása szerint:
"a faktoid olyan tény, ami csak azóta létezik, amióta az újságokba bekerült". A
"faktoid" olyan tényre utaló állítás, amelyre nincs bizonyíték, rendszerint nem
is lehet, minthogy tény sincs, noha akként beszélnek róla. Ezt a jelenséget köznapian
rémhírnek vagy kacsának nevezzük, a tömegkommunikációban rágalmazásnak, becsületsértésnek,
gyanúsítgatásnak, a jó hírnév megsértésének, illetve rémhírek, pletykák és
hallomások hírként való közlésének.

A kérdéssel azért érdemes részletesebben foglalkoznunk, mert a "faktoid"
mindennapos jelenség a politikában, a piaci és a nonprofit szférában egyaránt.
Egyre-másra jelennek meg a különböző hamisított termékekre vonatkozó hírek, egyre
gyakrabban kerülnek a médiumok érdeklődésének homlokterébe különböző igazi vagy
álkorrupciós vagy rágalmazási ügyek.

Az ilyen esetekre vonatkozó tudományos kísérletek azon eredményei, melyek arra
utalnak, hogy az emberek negatívabban ítélik meg a nyíltan és súlyosan vádolt közszereplőket,
szervezeteket, nem meglepő. Figyelemre méltó azonban, hogy a cég/személy nevének
puszta kapcsolatba hozása negatív cselekményekkel – sőt ennek tagadása is –
rontja a szervezet/személy megítélését, méghozzá nem sokkal kevésbé, mint a nyílt
vádak (Csepeli, 1994). Egy "ártatlan" kérdés is, ami arra vonatkozik, hogy tett-e
valami negatívat az illető cég, sokat árthat egy vállalat elfogadottságának. Lényeges
még az is, hogy ezekben az esetekben a befogadók nem mérlegelik a hír, a gyanúsítás
forrását, tehát negatív hírt bármilyen státusú ellenfél sikeresen tud produkálni.

A magyar alapvicc, ami jól modellezi az álhírek természetrajzát, Kovácsról és a
kabátlopásról szól. A történet szerint Kovácstól húsz évvel ezelőtt ellopták a
kabátját, az akkori károsultat ma már mindenki csak úgy azonosítja, hogy: (enyhébb
változat) "Ja, az a Kovács, aki kabátlopásba keveredett!", (erősebb változat):
"Ja, a kabáttolvaj Kovács!"

A rémhírek szívósak, hosszú életűek, szinte kiirthatatlanok.

Ahogy Mark Twain mondta: "A hazugság már félig megkerülte a földet, amikor az igazság
még csak a cipőjét fűzi."

Ráadásul a visszautasítás és a cáfolat gyakran kudarcot vall, többnyire csak arra jó,
hogy emlékeztesse az embereket a gyanúsításra (Böhm, 1990).

Olvasson tovább: