Botrányok kora

Farkasházy Tivadar főszerkesztő:

Heinrich Böll híres irata, a "Katharina Blum elveszett tisztessége" óta tudjuk, hogy a botrányok egy részét a sajtó csinálja. Túlnyomó részét viszont maguk az érintettek, pontosabban akkor, amikor kisebb-nagyobb disznóságaik kiderülnek. A legnagyobb botrány számomra az, amikor nem reagálnak és nem vesznek tudomást az újságíró kérdéseiről. Ha mondjuk a botrány mértékegysége az "egy simicska" lenne, akkor a mostani botrányok maximum "milli–simicskában" lennének mérhetők. Kell ettől több?

Horn Gábor, az SZDSZ képviselője:

Az Orbán–Torgyán kormány alaptaktikája az állandó botrányok okozása. Jobboldaliságát mint PR-tevékenységet fogja föl, és eközben valójában szinte semmi sem történik az országban. A problémák a gazdaságban, az egészségügyben, az oktatásban, a társadalombiztosításban, a szociális ellátás területén változatlanul megoldatlanok. Nyugodtan ki lehet mondani, hogy a "semmittevés kormánya" vezet bennünket. Eközben újabb és újabb "ügyek" kerülnek elő, részben a mesterségesen generáltak, részben pedig a valóban "piszkos" ügyek, amelyek amatőrizmusra, alkalmi arroganciára utalnak ("nekünk mindent szabad, minket megszavaztak ötvenvalahány százalékban" – ez a vezérelvük). Azt gondolom, hogy a folyamatos botrányok – amelyek most már jellemzik közéletünket – alapvető oka az arrogáns, a kormányzati tevékenységet abszolút félreértelmező, túlhatalmat igénylő politikai hozzáállás, ami Európa nyugati részén nem jellemző. Nem hiszem, hogy van még kontinensünkön olyan ország, ahol egy miniszterelnök kijelentené, hogy ellenzék nélkül is működik a parlament. Ez egy balkáni kormányzati felfogás, amely nem Európa felé vezet. De jelenleg Orbán Viktor a megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen egyetlen hatalmi tényező, ami iszonyatosan veszélyes, mert sorozatos hibákhoz vezet. A kontrollt el nem fogadó, arrogáns hatalmi politizálás senkinek sem jó.
Ez a légkör megmérgezi a magyar közéletet, az emberek újból félni kezdenek. Nem mernek bemenni egy bankba, hogy betegyék a pénzüket, mert lehet, hogy holnap a magánügyük kikerül a nyilvánosságra. Nem csatlakozhatnak egy egyházhoz, mert lehet, hogy ez holnap beszédtémává válik. Most már az is baj – mint azt a híradásokból láthatjuk –, ha valaki élettársi viszonyban él valakivel, és nem a "keresztény etikának" megfelelően… Nagyon rosszíz? közgondolkodás és közélet kezd kialakulni, ahol az emberek a szólásszabadság helyett egyre többször a hallgatást választják – hiszen abból nem lehet baj. Ez az egész magyar demokráciát veszélyezteti.

Juszt László szerkesztő-riporter:
A botránykeltés oka, hogy a politikusok nem a valódi feladatukat igyekeznek ellátni, hanem egymás lejáratásával szeretnék a valós problémákról elterelni a társadalom figyelmét. Ehhez mind a két oldal szolgáltat muníciót. Ezek szoros kapcsolatban vannak a gazdasági problémák folyamatos növekedésével, hogy idézzem Kéri Lászlót: A kormány mindig "ottfelejt" különböző dossziékat, amelyek alapjai lehetnek a botrányoknak. Sajnos ennek van egy negatív társadalmi hatása, hiszen ha a statisztikai adatokat megnézzük, rögtön láthatjuk, hogy az emberek negyven százaléka – ha most lennének a választások – nem adná sehova sem a voksát. Elmondható, hogy a csehek kivételével minden olyan országban, ahol a demokratikus átalakulás végbemegy, törvényszer? a politikai, közéleti botrányok elszaporodása.
Ha ezeket egy tisztességes bírósági eljárás követné, úgy vélem, még közélettisztító hatása is lehetne, de nálunk erről még korai beszélni.

Czeizel Endre genetikus professzor:
Sajnos az emberi természetből következően a rossz inkább kelt érdeklődést, mint a jó. Ebben a "friss" kapitalizmusban a médiák a közönséget ezen a módon is igyekeznek kiszolgálni. Sajnos a rossz állítása kerül dominanciába. Ez azért is baj, mert a sikerekről és a pozitív társadalmi eredményekről szóló tudósítások háttérbe szorulnak. Így az a kép alakulhat ki, hogy túl sokat hibázunk és inkább rosszak vagyunk, mint jók.
Ahol van sajtószabadság, ott van országhatároktól függetlenül botrány is. Emlékszem, hogy 1971-ben angliai ösztöndíjasként egyik este Londonban, Wilson akkori miniszterelnökkel felesége jelenlétében készítettek egy televíziós interjút. Valósággal sokkolt a riporternek az a kérdése, hogy az elnök otthon is, vagy csak a hivatali bársonyszékében impotens-e. S lám, ma már lassan mi is itt tartunk. A sajtó szorgalmasan kívánja behozni ebben a vonatkozásban is a néhány évtizedes "lemaradását". Korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy a problémák megoldása egymás lejáratásán keresztül vezet.
Nem szabad elfelejteni, hogy a botrányok is sokfélék lehetnek. Így ha egy bűnös tettnek a lelepleződéséről van szó, mondjuk valaki vagy valakik (mivel közel vannak a tűzhöz) jogtalan előnyökhöz jutnak, ez a társadalomra tisztító hatással is lehet. Segíti a kiegyensúlyozottabb társadalmi joggyakorlatot. Aztán sok olyan botrány volt már itthon, amiben homlokegyenest ellentétes álláspontok ütköztek, és végül is az össztársadalomnak kellett tisztáznia és minősítenie a helyes álláspontot.

Csurka István, a MIÉP elnöke:

A botránykeltésben az Önök anyaszervezete, az SZDSZ jár élen. Célja a figyelem elterelése arról, hogy még mindig túlnyomóan az SZDSZ kezében van a pénz és a média hatalma. Az a kérdés, hogy a politikai botrányokat milyen más társadalmi jelenségekkel hoznánk kapcsolatba – értelmetlen. Másutt is van botrány, ahol van SZDSZ és van Hit Gyülekezete. A társadalom megszokta a botrányokat és legyint rájuk. Ez a baj.

Bárándi György ügyvéd:
Lassan már olyan nagy a káosz, hogy nem lehet tudni, ki és miért kezdte a botrányokat. Ott tartunk, hogy a különböző pártok az egyes jogi intézményeket eredeti céljaiktól teljesen eltérő módon, apró kis érdekharcaik eszközéül használják fel. Óhatatlanul az az érzésem, hogy a pártérdekeket és hatalmon maradásukat fontosabbnak tartják, mint a nép érdekeit. Emellett még az ország jó hírneve is csorbát szenved. Receptem a megoldásra roppant egyszer?: tartsuk a nép érdekeit elsődlegesnek, és a pártérdekeket huszadrangúaknak. Súlyos társadalomromboló hatásait tapasztalom a botrányoknak, amik közül a legjelentősebb, hogy a nép kezd a politikától elfordulni. Úgy érzik, kár politizálniuk, mert az ő érdekeik teljesen a háttérben maradnak. Gondoljuk el, ez a demokráciánk fejlődésében milyen fékező erőt jelenthet. Egyébként kíváncsi lennék, hogy a választópolgárok, ha holnap lenne a szavazás, hányan adnák voksukat? Törekednünk kell arra, hogy országunkban egy stabil politikusállomány nevelődjön fel, akiknek már nem egymás "piszkálása" lesz a legfontosabb, hanem a nép és az ország érdeke.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezető-helyettese:
A botrány manapság már olyan, mint egy show-műsor. És ezt nemcsak pejoratív értelemben mondom. Pozitív hatása is van annyiban, hogy megerősödött a nyilvánosság szerepe. A közvélemény pedig arról számol be, hogy az erkölcs és a politika nem választható el egymástól, sőt, a politika erkölcs nélkül elítélendő.
Úgy érzem, mintha a politikai botránykeltés a politikai viták pótszerévé vált volna, s ezt nagy bajnak tartom. Annál is inkább, mert az utóbbi időkben a parlament szerepe visszaszorulóban van, s ettől kevesebb hely jut a valódi politikai vitáknak, ami odavezethet, hogy a társadalom bajait képtelenek leszünk orvosolni.
Úgy látom, hogy a botrányok nemcsak hazánkban léteznek, tehát nem egy elszigetelt jelenségről van szó, de még csak nem is tartanám a demokratikus átalakulás szükségszerű hordalékának. Gondoljunk például csak az olasz kormány rendszeres botrányaira, vagy arra, hogy a közelmúltban Japánban lezajlott kormányfordulatot szintén egy botrány előzte meg.
Összességében azt mondom, hogy a botrányokat a maguk dichotomizmusával egyszerre kell megítélni, hiszen egyrészt a politika tisztítótüze lehet, másrészt vigyázni kell arra, hogy a választókat ne távolítsa el a közélettől, ne ábrándítsa ki a politikából.

Lányi Zsolt, a Parlament Honvédelmi Bizottságának kisgazda elnöke:

A világon mindenütt, ahol legalább kétpólusú a parlament, a kormánypártiak és az ellenzék között feszültség van. Ez alól mi sem vagyunk kivételek, s nem érzem úgy, hogy bármivel is speciálisabb helyzetben lennénk, mint a hasonló cipőben járó szomszédaink. Sajnos nagyon sok közéletünkben a visszaélés, a korrupció, az "amit nem tilos, azt szabad" elvének mind szélesebb körben való érvényesítése. De én ezeket a botrányokat alapvetően az elmúlt ötven év diktatúrájának hordalékaként értelmezem. Mindenki tudja rólam, hogy munkásember vagyok, így tudom jól, hogy a szocializmusban ha valaki a munkahelyi öltözőben munkatársa nadrágzsebéből akár csak tíz forintot is kivett, az a kollégák körében erkölcsileg lenullázódott és kiközösítették. Ám ha ugyanaz az ember egy nagy villanymotort vitt ki illegálisan a gyárból, azt majdnem megtapsolták, s azt mondták róla, milyen ügyes. Vagyis a megfoghatatlan társadalmi tulajdonnal való visszaélés az akkori erkölcsi felfogás szerint igazából nem számított bűnnek. Sajnos ez a mentalitás még most is benne van a köztudatban, láthatjuk, hogy a társadalom ma sem veti meg azokat, akik a közvagyont herdálják, csak az autótolvajokat. Erkölcsi torzulásunkat jól mutatja az is, hogy egy-egy maffiózóból valóságos nemzeti hőst csinál a média ahelyett, hogy bemutatná tettének káros hatásait, negatív konzekvenciáit. De én türelmes vagyok, mert úgy vélem, egy olyan új generáció felnövekvése hoz majd változást, akiknek szilárd erkölcsi tartásuk lesz, akik moráljukban helyet adnak a Tízparancsolat tanításainak is. Én azt mondom: nevelés, türelem és nevelés.

Miklósi Gábor szerkesztő, Roma Sajtóközpont:
A politikai botrány egyértelműen a kormány beígért konfrontatív politikájában gyökeredzik, amely nem riad vissza konfliktusok kiélezésétől sem. Jó lenne, ha Orbánék a saját és az ország hosszú távú érdekeit is szem előtt tartanák. Úgy tűnik, egészen belefeledkeznek a sokszor jelentéktelen, ám mesterségesen felduzzasztott pártcsatározgatásokba. A leghangosabb botrányoknál a szereplők morális szempontból is kifogásolhatók. Társadalmunkban sajnos még nincs egy stabil, kialakult, mértékadó értékrend, amely alapján a botrányok egyértelműen minősíthetők lennének. Szerintem nem csak Magyarországon vannak botrányok, és nem biztos, hogy ezek csak a hányatott sorsú politikai palettákon keverednek. Arra a kérdésére, hogy egyértelműen károsak-e a botrányok, azt mondom, adott esetben akár pozitív társadalomtisztító hatásuk is lehet, gondolok itt például a korrupciós ügyekre. Mindenesetre úgy vélem, hogy a kormánynak nem kellene sokszor még a magánszférába is konfliktust előidéző szándékkal beleavatkoznia, mert ezek lehetnek a melegágyai a botrányoknak. Például ne akarjanak az egyházak számára önkényes értékrendeket felállítani, vagy ne tegyenek negatív diszkriminációt a házasság és az egyéb együttélési formák között. Bízzák ezt szabadon a polgárokra.