Kereső toggle

A Likud jövője

Átalakulhat a szembenállók szövetsége

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az 1999. évi választások három különböző fordulatot foglaltak egybe: Ehud
Barak győzelmét, a Likud vereségét és a vallási–világi megosztottságot. E három
komponens közül Izrael politikai térképét tekintve talán a legnagyobb jelentőség?
a kormányzó párt visszaesése. "Azt kell néznünk, hogyan haladhatunk előre: nem
szabad belemenni egy belharcba, de összegeznünk kell, hogy mi történt a párttal"
– mondta a Hetek jeruzsálemi tudósítójának adott interjújában Limor Livnat, a
Netanjahu-kabinet kommunikációs ügyekkel megbízott minisztere, aki a Likud második
embereként jelentős szerepet játszhat a párt "feltámadásában".



Limor Livnat, a leköszönő kormány kommunikációs minisztere a kémkedés miatt elítélt
Jonathan Pollarddal. Saront javasolja a Likud elnökének    Fotó:
MTI

Az 1992-es választásokon a Likud és a Rafael Eitan vezette Comet 40 képviselői
helyet szerzett a knesszetben. Négy évvel később az első közvetlen kormányfői választáson
győztes Benjamin Netanjahut 32 fős jobboldali (Likud–Comet– Geser) frakció támogatta
a parlamentben. A múlt héten a Likud, ezúttal társak nélkül, mindössze 19 mandátumot
kapott. A 13 elvesztett hely többsége a Saszhoz, egy kisebb része a Centrumpárthoz és
a Munkapárthoz vándorolt. A Likud jövőjét két nagyon fontos, egy elvi hosszú távú
és egy konkrét aktuális kérdés megválaszolása határozza meg. Az első kérdés,
hogy a párt hogyan kívánja meghatározni önmagát. A második pedig, hogy a párt be kíván-e
lépni az Ehud Barak által vezetett, újonnan megalakuló kormányba. A kettő összefügg
egymással, és helyes megválaszolásuk eldöntheti e politikai mozgalom sorsát.

Ahhoz, hogy megérthessük, mi történt a Likuddal, érdemes visszamenni 1972 júliusáig,
amikor a párt Ariel Saron, az éppen visszavonult tábornok kezdeményezésére négy különböző
ellenzéki frakció szövetségeként megalakult. Vezető ereje, a Menahem Begin irányította
Herut a laza koalíciót hamarosan egyetlen párttá formálta. (A szellemi kezdetek a
Zsabotyinszkij alapította Revizionista Pártig mennek vissza, amely 1924-ben jött létre,
amikor az angolok a Népszövetség közreműködésével a mai Jordániát leszakították
a későbbi zsidó állam területéről.) 1977-ben a Likud megfosztotta hatalmától azt
a Munkapártot, amely az államalapítás óta megszakítás nélkül irányította
Izraelt. A Likud akkori sikere Begin karizmatikus erejének és a mozgalmat alkotó négy
komponens – a szocializmusellenes askenázi zsidóság, a perifériára szorult szefárdi
közösség, a vallásos cionisták és a "Nagy Izrael" hívei – sikeres kombinációjának
volt köszönhető. A kohéziós erő a Munkapárttal és az azt irányító askenázi
elittel való szembenállás volt. A Likud egyfajta negatív szövetség tehát, amelynek
összetartó ereje mára jelentősen megcsappant.

A szocialistaellenes askenázik egy részét a vallásos-világi szembenállás és a
Likudnak a vallásos pártokkal vitt szövetsége a Munkapárt felé taszította, annál
is inkább, mivel annak szocialista karaktere és a korrupcióra való hajlandósága az
ellenzékben

eltöltött évek alatt jelentősen megkopott. A Likud továbbra is vonzó marad azok számára,
akik Izraelt szívesebben látják zsidó, semmint szekuláris államként, és ez fontos
elem lehet a jövendő Likud-önképben. Hogy a Begin-féle Herut politikájának mára vége,
jelzi, hogy a fiú, Beni Begin a múlt héten visszavonult a politikai élettől. Látva
és hallgatva őt az embernek olyan érzése támadt, mintha Cervantes Don Quijotéja
elevenedne meg. Az arab országokból elüldözött szefárdi zsidóság pedig az izraeli
politika egén nemrég feltűnt új párthoz, a Likud volt koalíciós partneréhez, a
Saszhoz csatlakozott, amely megalakulása óta ugrásszer? növekedésen ment keresztül.
1992-ben 6, 1996-ban 10 és 1999-ben 17 képviselői mandátumot szerzett, elsősorban a
Likud kárára. A megszerzett hatalommal közpénzeket irányított át támogatóinak,
amellyel megkétszerezte választói számát. A pártra nemcsak a vallásos szefárdi
zsidók, de a kevésbé vagy egyáltalán nem vallásos keletiek is szavaztak, sőt még
az izraeli arabok körében sem maradt visszhangtalan a párt tevékenysége, mivel az
arab közösségekben is támogattak helyi projekteket. A Sasz nemcsak az önbecsülést
mutatta fel a közösségnek, de konkrét eredményeket is elért, így a Likud ebben a körben
is veszített támogatóiból.



A kompromisszumok ára



A Likud, amely korábban a "Nagy Izrael" eszméjét hirdette, a kormányra kerüléssel
és az oslói folyamat továbbvitelével párhuzamosan a telepesmozgalmak támogatásával
is alábbhagyott. Idő előtti bukását és a választások előrehozatalát is ennek köszönhette.
A Netanjahu-kormány nem azért bukott meg, mert "befagyasztotta vagy akár lelassította
volna a békefolyamatot", éppen ellenkezőleg: azért, mert továbbvitte – annak
ellenére, hogy a párt nem értett egyet az oslói folyamattal. Így a "kemény
hazafiasság" képét a területi kompromisszumban testet öltött "megalkuvás" váltotta
fel. Emiatt a Mafdal és a telepesmozgalmak is elfordultak a Likudtól, amely az oslói
egyezményekben rejlő biztonsági kockázatot megkísérelte minimálisra korlátozni, és
felhívta a figyelmet arra, hogy a palesztinok az általuk aláírt egyezményeket nem
tartják be. Hívei szerint Rabin és Peresz az oslói egyezményeket nem sikerre, hanem
éppen ellenkezőleg, kudarcra vitte, ellenben Netanjahu érdeme, hogy bebizonyította a
palesztinoknak: a terror nem kifizetődő.

A gazdaságpolitikában a Likud megmaradt szocializmusellenesnek, bár politikájában a
szabadpiaci kapitalizmus mellett megjelentek a David Lévi neve által fémjelzett kormányzati
populizmus elemei is. Netanjahu nem engedett a szociális-jólléti irányzatnak, így Lévi
és társai is elhagyták a pártot, hogy a Munkapárthoz csatlakozzanak. Az általa
vezetett Gesher-frakció disszidálása megkönnyítheti a Likudon belül a szabadpiaci
orientáció győzelmét.



Társadalomformáló lehetőség



E tényezők okozták a Likud súlyos vereségét, s nem az – mint ahogyan azt tévesen
gondolják –, hogy "Netanjahu elszabotálta a Rabin által sikerre vitt békefolyamatot".
A Likud önképe tört össze, amelyet most alapjaiból kell újjáépítenie. A "Nagy
Izrael" eszméjét a történelmi realitás, a nemzetközi közösség megvalósíthatatlan
utópiává minősítette. A társadalmat a vallásos-világi ellentét, valamint az oslói
folyamat széthullással fenyegeti. Nemcsak a Likud néz szembe ezzel a problémával,
hanem az egész izraeli társadalom, amely a globalizálódó világban is a helyét
keresi. A belső válság megoldásában a Likudnak jelentős közvetítő szerepe lehet.
A paszszív vallásossággal az aktív nemzeti elemet, a meddő szellemiséggel és a
civilizációs elkényelmesedéssel a morális és a testi erőt, a kollektív asszimilációval
a zsidó öntudatot, a szocializmussal pedig az emberi teljesítőképesség korlátlan
fejlődését állíthatja szembe.

A Likud veresége lehetőségként kínálja magát az elmaradt önmeghatározás pótlására.
A korábbi "negatív szövetség" összeomlott, de a romokból a Likud ismét felépítheti
magát. Nagymértékben a Likudtól függ majd, hogy a modern izraeli társadalom miképpen
határozza meg önmagát. Ebben olyan szerepe lehet a volt kormányzó pártnak, amelyet a
Munkapárt, még ha akarna sem lenne képes betölteni. Ehud Barak ebbe nem szólhat bele,
az ő feladata az oslói folyamat "levezénylése", a történelmi kompromisszum megkötése.
Ennek máris kézzelfogható jele, hogy olyan koalíció megalakítására készül,
amelynek a 120 tagú knesszetben 90-95 fős többsége lesz. Ehhez azonban be kell vonnia
vagy a Likud, vagy (és) a Sasz pártot is.

A Likudnak a kormányhoz való csatlakozása kérdésében megoszlanak a párton belüli vélemények.
A Likud be is léphet a kormányba, de kívülről, ellenzékként is befolyásolhatja a történéseket.
Minden attól függ majd, hogy meg tudnak-e állapodni közös kormányprogramban. A
csatlakozás kérdésénél azonban sokkal fontosabb a párt önképének újbóli meghatározása
Zsabotyinszkij és Begin szellemében, a jelen kor követelményeinek figyelembevételével.


"Nem szabad belemenni egy belharcba"



Hetek-interjú Limor Livnattal, a Netanjahu-kabinet kommunikációs ügyekkel megbízott
miniszterével, aki a Likud belső választásán a második helyet szerezte meg, és
jelentős szerepet játszhat a párt "feltámadásában".



– David Libai, aki Ehud Barak megbízásából vezeti a koalíciós tárgyalásokat,
társutasként jelölte meg a korábbi kormányzópártot, és éreztette, hogy a Likud részt
vállalhat a kormányprogram kialakításában, így a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokban,
a zsidó települések jövőjének meghatározásában, cserébe a béke eléréséért
Szíriával a Golánért. Hogyan látja erre az esélyeket?

– Két olyan pártról van szó, amelynek a világnézete homlokegyenest ellenkezik
egymással, és a politikai álláspontjaik között jelentős különbségek vannak. A választási
küzdelemben e kettő totálisan tagadta egymást. Komoly kétségem van afelől, hogy
van-e lehetőség egyáltalában közös politikai platform megfogalmazására.

– Hajlandó-e a Likud ideológiai kompromisszumot kötni, és belépni a koalícióba?

– Természetesen nem vagyunk hajlandók kompromisszumot kötni olyan dolgokról,
amelyek számunkra nagyon fontosak, s amelyekben hiszünk. A tárgyalásokon egy sor
fontos kérdést tettünk fel a munkapártiaknak a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokról,
a biztonsági övezetekről, a határokról, a zsidó településekről. Vajon a Munkapárt
be akarja-e fagyasztani a településeket, mint azt korábban Jichák Rabin tette?

– Egy biztos, a Munkapárt nem akar majd újabb településeket…

– Igen, de valójában nem ez a kérdés. Vannak ennél sokkal lényegesebbek: a társadalmi
ügyek, a fejlesztési területek jogállása és sorsa, a vallási status quo kérdései,
Jeruzsálem és más egyéb kérdések.

– Az új települések létesítése nem ügy: újdonság ilyet hallani a Likud volt
miniszterétől…

– Ez nem új dolog, ezzel csak azt akartam mondani, hogy vannak ennél alapvetőbb
kérdések is.

– A munkapárti koalíciós csapat nagy szívélyességgel fogadta önöket. Ezek
szerint sima út vezet a megegyezéshez?

– Nem lesz egyszer? koalíciót alkotni a két párttal. A megbeszélés kellemes
és jó hangulatú volt. A különbségek ellenére David Libai és Slomo ben Ami a közös
nemzeti érdeket hangsúlyozták, és ugyanezen nemzeti érdekek védelmében akarnak velünk
együtt dolgozni, kialakítani egy közös programot, és megpróbálnak ebben egyezségre
jutni. A találkozó igen pozitív volt, de én ismét hangsúlyozom, az út nehéz és
rendkívül bonyolult, és ha nem lesz ilyen lehetőség a politika belülről történő
befolyásolására, akkor ezt az ellenzéki pozícióból tesszük.

– A Likudnak számot kell vetnie saját magával is. Ha nem kerülnek be a kormányba,
akkor több idejük lenne erre…

– A számvetést minden esetben meg kell tennünk, akár bekerülünk a koalícióba,
akár nem. Ezt nem kerülhetjük el, és természetesen nem is akarjuk elkerülni, mert ez
határozza majd meg a Likud jövőjét.

– Ariel Saron tegnap jelentette ki, hogy egy kétéves időszakra jelölteti magát
a Likud ügyvezető elnöki tisztjére. Ön is támogatja?

– Saron külügyminisztert én javasoltam ügyvezető elnöknek, és én javasoltam
azt is, hogy a belső választásokat egy évre halasszuk el, de nem tudom, hogy ez megvalósítható-e.
Nem tudom, hogy a központi bizottság jóváhagyja-e, márpedig a Likud alapszabálya
szerint ők az illetékesek ebben a döntésben. De ha a választások már három hónapon
belül meglesznek, ahogy azt a Likud belső alkotmánya előírja, akkor azt kell néznünk,
hogyan haladhatunk előre. Nem szabad belemenni egy belharcba, de összegeznünk kell,
hogy mi történt a párttal. Ezt meg kell cselekednünk egy vagy két év alatt azért,
hogy egyrészt megőrizhessük azokat az elveket, amelyekben hiszünk, és azért is, hogy
a következő választásokat mi nyerjük meg és ne a Munkapárt, hogy a Likud ismét a központi
ereje legyen az izraeli társadalomnak. Ne felejtsük el, hogy Benjamin Netanjahu 44 százalékot
kapott a választásokon. Ez a győzelemre nem volt elegendő, de a támogatók száma
alig kevesebb a társadalom felénél.

– Ki lesz Netanjahu utódja a Likud élén?

– A központ csütörtökön ül össze, hogy döntsön az ügyvezető elnök személyéről
és megbízatásának idejéről. A jelölt Ariel Saron és Israel Katz. Ugyancsak határozunk
egy vizsgálóbizottság felállításáról, amely a választási vereség okait kutatja
– a vezetője valószínűleg Uzi Landau, a knesszet külügyi és hadügyi bizottságának
elnöke lesz –, és szó esik majd a koalíciós tárgyalásokról is.

– Köszönöm a beszélgetést.    (H.L)

Olvasson tovább: