Kereső toggle

Csapdává válhat Jugoszlávia

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

És mégiscsak megtörtént. A NATO Jugoszlávia elleni hadműveletét Oroszországban
legalább olyan csalódottsággal fogadták, mint Szerbiában és Montenegróban. Nemcsak
az az oka ennek, hogy a rambouillet-i, Koszovóról tartott tárgyalások első fordulóján
aratott átmeneti orosz győzelem után Moszkva újból diplomáciai vereséget
szenvedett: ismét nem adtak véleményére, mint ahogyan az Irakkal kapcsolatos szituációban
sem. S ami a legfőbb: olyan ellentmondásos helyzetbe kerültek az oroszok, amelyben bármilyen
cselekedet vagy akár a cselekvés teljes hiánya is ugyanazt eredményezheti: globális következményekkel
járó komoly politikai vereséget, amely akár az Orosz Föderáció széteséséhez is
vezethet, hiszen a Jugoszlávia elleni háború Oroszország ellen is irányul.

Mindezt Moszkvában a csapást megelőző napokban kezdték megérteni vagy egyszerűen
megérezni, amikor az orosz televízióban a belpolitikai híreket szinte teljesen kiszorították
a NATO Jugoszlávia ellen tervezett csapásáról szóló információk. A politikai botrányok
és a hatalomért folytatott küzdelem háttérbe szorult. A tévékommentátorok s a
megfigyelők hangja olyan aggodalomról tanúskodott, hogy már-már azt lehetett
gondolni: az észak-atlanti blokk rakétái és bombái Oroszországra fognak esni. Még
Primakov washingtoni útjának előestéjén közölték, hogy a légicsapások megkezdése
esetén látogatását félbe fogja szakítani. Mint ismeretes, úgy szakadt meg a látogatás,
hogy valójában el sem kezdődött, akkor, amikor Primakov Gore amerikai alelnökkel
folytatott telefonbeszélgetése után az orosz miniszterelnök repülőgépe megfordult
az Atlanti-óceán fölött, és viszszarepült. "Nem kereskedünk az elveinkkel, és
ezt tükrözni fogják a tetteink is" – mondta Primakov az újságíróknak, miután
megérkezett Moszkvába.

Az orosz politikusok többsége egyetértéssel fogadta Primakov döntését,
gyakorlatilag egyetértettek Lukinnak, az Állami Duma Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága
elnökének megállapításával: "Megaláztatást szenvedtünk. Kihúzták a talajt a lábunk
alól. Ráadásul nemcsak az amerikai és nyugat-európai partnereink, hanem a kelet-európaiak
is." Kétség nélkül meg lehet állapítani, hogy ilyen érzést még nem táplált az
orosz társadalom többsége.

Vannak azonban más vélemények is. A Kommerszant cím? lap azt írta, hogy Oroszország
Primakov miatt veszített el 15 milliárd dollárt. Az újság szerint a miniszterelnök
azon döntése, hogy megszakította amerikai látogatását Jugoszláviával való együttérzésének
kifejezésére, "egy igazi bolsevik döntése, aki a csupán az SZKP nomenklatúrája számára
érthető internacionalizmus jegyében" kész feláldozni az orosz érdekeket. A
Kommerszant természetesen kizárólagosan gazdasági szempontból elemzi az eseményeket.
Az orosz rubel dollárhoz képesti árfolyamának meredek zuhanása még aznap alátámasztani
látszott e vélemény helyességét.

Primakov döntését (és vele együtt Jelcin elnök hozzáállását, aki utasította a
miniszterelnököt arra, hogyan viselkedjen az amerikaikkal) elítélte az elnöki székre
pályázó Javlinszkij, a Jabloko párt vezetője. Szerinte Primakov miatt Oroszország
elszalasztotta azt a komoly diplomáciai lehetőséget, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában
kifejtse

álláspontját. Szerinte most az a legfőbb dolog, hogy ne engedjék Oroszorszá-got háborús
konfliktusba sodródni.

Az orosz katonák értelmetlen pusztulása mellett a konfliktus az ország szétesésével
is fenyeget, figyelmeztetett Javlinszkij.

Érvelésével és következtetéseinek nagy részével egyet lehet érteni. Ugyanígy
Jusenkov független képviselő nyilatkozatával: "Fantasztikus, hogy Jevgenyij Primakov
Oroszország nemzeti érdekeit Milosevics védelmére feláldozta."

A helyzet ellentmondásossága és tragikuma abban áll, hogy Jugoszlávia védelme
Moszkva egyik legfontosabb nemzeti érdeke. Még ha Milosevics ismét rászedi is őket,
mint ahogyan azt Javlinszkij előre jelezte, vagy ha a szerbek nem lesznek annyira hálásak
az oroszoknak, mint ahogyan az elvárható, Oroszország akkor sem hagyhatja el Szerbiát.


Először is azért, mivel "baráti szláv népről" van szó. Bármennyire is elavult
ez a barátság, bármennyire is a múlt öröksége, Oroszország ettől az örökségtől
nem tud elszakadni. Egyrészről a hagyományok miatt, másrészről a viszony miatt –
az oroszoknak ugyanis mára nem sok barátjuk maradt.

Másodszor, Jugoszlávia az utolsó ország a Balkánon és Európa nyugatibb felén,
amelyen keresztül Oroszország hatást gyakorolhat az összeurópai állapotokra.
Harmadszor, s talán ez a legfontosabb, ha Moszkva a NATO elképzelései szerinti koszovói
rendezésbe beleegyezik, azzal akarva-akaratlanul elismeri a szeparatizmus ilyen megoldásának
a jogosságát Csecsenföldön és az egész orosz Kaukázusban. Ez a megoldás pedig akár
az ország széteséséhez is vezethet.

De mit is tehet Oroszország, ha ezt az utat választja? Az első lépést Jelcin elnök
tette meg, amikor a világ közvéleményéhez fordult tévébeszédében. Habár az orosz
elnöknek a NATO-csapás megakadályozását sürgető beszéde válasz nélkül maradt,
Jelcin a támadás főszervezőjeként Clintont nevezte meg. Agresszorként mutatta be az
amerikai elnököt az orosz közvélemény előtt. Ivanov orosz külügyminiszter is az
USA és a NATO agressziójáról beszélt. Oroszország követelte az ENSZ Biztonsági Tanácsának
(BT) rendkívüli összehívását. Ezt a követelést teljesítették, ám a BT határozata
nem az orosz elképzeléseknek megfelelő volt, bár Kína támogatta az orosz törekvéseket.


Mindez reményt adhat az új orosz külpolitikai irányvonal számára, amely rögtön
azután megkezdődött, amikor elindult az észak-atlanti légicsapás Jugoszláviában.
Moszkva azonnali válaszként visszahívta koszovói EBESZ-megfigyelőit és Oroszország
NATO-képviselőit, NATO-parancsnokság alatt lévő boszniai erőit, felfüggesztette részvételét
a Békepartnerség-programban, és a NATO-küldöttség moszkvai látogatását lemondták.
Ezenkívül szó van arról, hogy az oroszok felmondják a fegyverszállítási embargót
nemcsak Jugoszlávia, hanem Irak és Irán ellen is. Lehetséges, hogy az első ilyen próbálkozások
már a támadás előtt megtörténtek. Bakuban feltartóztattak egy Ruszlan-típusú
teherszállító repülőgépet hat darab orosz gyártmányú vadászgéppel a fedélzetén.
Oroszország természetesen nem küld katonákat Koszovóba, de könnyen előfordulhat,
hogy orosz önkéntesek fognak a Balkánra menni. Zsirinovszkij Liberális Demokrata Pártja
már be is jelentette a szabadcsapatok megalakítását. Ma még csak egy dolog nyilvánvaló:
Oroszország ismét hidegháborúba keveredett az USA-val és Európával. Ha a válság
elhúzódik, az komoly változásokat idézhet elő az orosz belpolitikában is. Az egyik
forgatókönyv a kommunisták végleges hatalomra kerülése és a kínai típusú
szocializmusra való áttérés. Ebben az értelemben Jugoszlávia Oroszország csapdája
lehet.

Olvasson tovább: