Kutatják a Swissair-katasztrófa okait

Szerda este Kanada keleti partjainál tengerbe zuhant a Swissair svájci légitársaság egyik utasszállító repülőgépe. A repülőn tartózkodó 229 személy közül senki sem élte túl a balesetet. A tragédia oka mindeddig ismeretlen, de terrorcselekményre utaló bizonyítékokat egyelőre nem találtak.

REP
Egy rendőr a repülő egyik darabjával a kanadai Halifax városában. Az okot még csak találgatják Fotó: MTI

A genfi repülőtéren – ahol az "érkezések" feliratú táblán a 111-es járat mellett mindössze a "késik" feliratot lehetett olvasni – Georges Schorderet, a Swissair gazdasági vezetője újságíróknak elmondta, hogy a repülőgépet 1991 augusztusában állították szolgálatba, és tavaly alapos műszaki ellenőrzést végeztek el rajta. Schorderet hozzátette, hogy a gépet felszállás előtt is ellenőrizték. "Ez a repülőgép tökéletesen működőképes állapotban volt" – jelentette ki Schorderet, ugyanakkor hozzátette: "Egyelőre nincs jel arra, hogy az eset terrorista támadás lett volna".
A repülőgép, amely 8 óra 17 perckor szállt fel a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtérről, 9.18-kor tűnt el a légirányítók radarjáról. A Kanadai Légiforgalmi Hivatal szóvivője elmondta, hogy a 11 ezer méter magasban repülő gép pilótája rádión közölte, hogy füst van a pilótafülkében. Egy másik hivatalnok szerint minden jel arra utalt, hogy a repülőgép kényszerleszállásra kért engedélyt a közelben lévő halifax-i repülőterén. A pilóta jelezte, hogy a manőver végrehajtásához kiengedi a feleslegessé vált üzemanyagot a gépből. Az első vészjelzés leadása után mintegy fél óra telt el, míg a gép eltűnt a radar látóköréből. A Swissair 111-es járata ekkor mintegy 3 ezer méteres magasságban volt.
Mielőtt a repülőgép lezuhant, a földön az emberek először hangos sercegést hallottak, majd egy nagy robbanást, melyet fényjelenség kísért – hangzik a The New York Times és a CNN jelentése. "Motorzúgást hallottunk a fejünk fölött, aztán röviddel ezt követően megremegett a ház, mintha valaki a házunknak ütközött volna" – magyarázza Linda Farmer, aki a tengerpart közelében található Blandfordban él.
A tengerpartra több tucat mentőautó érkezett, a tengeren számos hajóval végezték a kutatást – helyi halászok is segítettek a víz átkutatásában, esetleges túlélőket keresve. A nagy területen elszóródott roncsok között azonban nem találtak túlélőket. "Csomagokat, üléseket, ruhákat és embereket láttunk" – mondja el a helyszínen szerzett élményeit John Campbel halász. Az ENSZ jelentése szerint a világszervezetnek legalább 7 dolgozója vesztette életét a szerencsétlenségben. Helyi rádióadások híradásait követően a genfi Cointrin repülőtérre elkezdtek megérkezni a tragédia áldozatainak zokogó rokonai. Swissair repülőgép legutoljára 1979-ben zuhant le Athénban, akkor tizennégyen haltak meg.

PARTNEREINK: