Kereső toggle

A fasizmus vallása

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ezekben a napokban a pártpolitikába bújtatott
szélsőség megint csak témája a magyar és az európai
közéletnek. S mivel "ők" egyszer csak bejöttek az ajtón,
és jelenlétük a polgári politizálásban már egyáltalán
nem tűnik pillanatnyi elmezavarnak: beszélni kell róluk, s
eszmei elődeikről.

Maga a "szélsőséges" kifejezés mára jócskán
egyneműsödött. Ha ma egy pártot ilyen jelzővel illetnek,
akkor ezen Európa-szerte csaknem mindig szélsőjobboldali
politikai alakulatot értenek. Miközben a baloldali
radikalizmusnak – vagyis a szélsőbaloldalnak – úgy tűnik,
egy időre befellegzett, a szélsőjobboldal jelen van, és
szemlátomást kezdi otthon érezni magát a vén kontinens
politikai alakulataiban.

A nácizmus felépítménye



Sokan állítják: Hitler pusztító ideológiája, a nácizmus,
nem tudott volna ilyen hatásra szert tenni Európa egyik
legkulturáltabb nemzetének "megigézése" nélkül.

A kérdés esetünkben az: indokolt-e az idézőjel, vagy
valóban ilyetén szellemi erőhatásokkal támogatták meg az
antiszemitizmus, a fajelmélet és az általános embergyűlölet
húrjaira hangszerelt igen primitív ideológiát?

Több forrás is világosan arra utal: a nácizmus igazi ható-
és hajtóerői között a valós gazdasági bajok és a
kisebbségek, elsősorban a zsidóság elleni bűnbakképzés
igen régi mechanizmusát is bevető érzelmi-indulati eszközök
pusztán a felületet jelentették, s igazi energiáját
valójában okkult tényezők adták. Ha ez áll, s ehhez
hozzávesszük, hogy a Harmadik Birodalom hatékonyra csiszolt
hatalmi monstrumként, és nem valami gyér tagságú
magánegyletként tudta kifejteni lényegét, akkor
szükségszerűen valamiféle szervezett felépítményről kell
beszélnünk. Nem túlzás tehát egyfajta tételes vallásról
beszélni – ha ebben az esetben mindez negatív tükörképe is
a hagyományos vallásos kultuszoknak. E szakrális rendszernek
pedig a Führer – mint hamis messiás – imádása állt a
középpontjában. A rendszer felkent működtetője az SS zárt
és rettegett csapata volt, amelyet vezetője, Himmler tudatosan
a középkori templomos lovagok és a jezsuita szerzetesrend
mintájára szervezett meg. A SS legényeit a szigorú faji
szempontok vezérelte kiválogatásuktól egész a felavatási
szertartásig a választottság, az elitizmus légkörében
nevelték, Himmler pedig tizenkét kerekasztal-lovaggal vette
körül magát, akikkel rendszeresen hosszas meditációkra
gyűlt össze. Az SS "főpap" valódi funkciója annyira
ismert volt, hogy beosztottai "fekete jezsuitaként"
emlegették, Hitler pedig egyenesen "Loyolai Ignácomnak"
szólította...



Vezér vagy marionettbábu?



A fiatal Hitler egy olyan bencés iskolába járt, amelynek
rendfőnöke okkult beállítottságú ember hírében állt, s
ez nagy hatást tett a későbbi Führerre. Érdekes módon egy
másik szerzetestől is merített sötét eszmerendszerének
alakításakor. A cisztercita Lanz von Liebenfels jelentette meg
a trafikokban kapható "Ostrara" füzeteket, melyekből a
nácizmus feje alapművébe, a Mein Kampfba egész fejezeteket
emelt át elsősorban a fajelméletről, a fajok – úgymond –
felismerésének és osztályozásának módjáról. (Lanzról
egy osztrák kutató Az ember, akitől Hitler az ötletet kapta
címmel jelentetett meg kötetet.)

Hitler igen nagy figyelmet fordított ezoterikus olvasnivalók
felkutatására és begyűjtésére: a háború után
évtizedekkel amerikai történészek rengeteg misztikus és
kimondottan mágiával foglalkozó, szorgalmasan kijegyzetelt
kötetet találtak magánkönyvtárában.

A náci vezér szellemi elmélyülésében meghatározó
élményként tartják számon a Wagner-operák iránti lobogó
lelkesedését is. A hisztériára hajlamos, társai és tanárai
szerint gyakran érthetetlen hangulatváltozásokon áteső ifjú
Adolfot a visszaemlékezések szerint energikus lendület
szállta meg a pogány mondavilágot felidéző zeneművek
hallgatásakor. Egyik barátja könyvében (Gustl Kubizek: A
fiatal Hitler) is megemlít egy Wagner-opera utáni éjszakai
beszélgetést, mikor is "mintha egy másik lény beszélt
volna a testéből... úgy éreztem, ő maga is döbbenten
hallgatja azt a szóáradatot, ami elementáris erővel tört ki
belőle".

A Wagner-művek sugallta szellemiségre később is
támaszkodott, olyannyira, hogy hatalomra jutása után is Wagner
maradt a nácizmus első számú "udvari" kultuszzenésze.
Része volt e tiszteletnek a zeneszerző személyét és műveit
körüllengő Grál-kehely misztikája és az egyéb, elsősorban
ősgermán mitológiai hősöket (köztük istenségeket és
félisteneket) felidézgető "mesebirodalom" is.

Wagner (vagy a köréje gyűlő szellemi erők) világa azonban
korántsem ártatlan, romantikus képzelgés. Például a
nácizmus egyik alapítójaként ismert H. Stewart Chamberlain is
többek között Wagner zenéjének hatására nevelte át magát
született angolból mintagermánná, és "fogadott
árjaként" fajgyűlöletre komponálta filozófiáját.

A médiumitás valószínűsége egyébként később több
alkalommal is felmerül Hitlernél. Joseph J. Carr Megtört
kereszt cím? könyvében kiemeli, hogy amikor Hitler – a
német hadsereg őrvezetője – az első világháborúban
megsebesült, látomásos élményben volt része: egy hang –
állítása szerint – felszólította: neki kell megmentenie
Németországot a nemzetközi zsidóság karmaiból. Mindenesetre
megtörtént a döntő fordulat: elkezdett politikával
foglalkozni...

A háború utáni, weimari Németországban elburjánzottak az
elrejtett tudásra szomjazó titkos és féltitkos okkult
társaságok. Egy részük bevallottan vagy közvetve Rudolf
Steiner (a New Age egyik előfutára) követőjeként az
okkultizmus "fehér" – vagyis segítő szándékú –
ágát gyakorolta. A velük szembenálló, a náci párthoz már
korán odacsapódó, antiszemita Thule-társaság legbelső
körének tagjai viszont a legsötétebb, rituális fekete
mágiát művelték.



Eszköztár hatalmi célokra



Amint Hitler és más náci vezetők felfelé ívelő karrierjét
nyomon követjük, egyre-másra bukkannak fel olyan sötét
erőket felgerjesztő, s innét információkat nyerő emberek,
akik keresték a kapcsolatot a feltörekvő pártvezetővel,
titkos tanácsokkal látták el, és feltehetően néhány
beavatási szertartásba is bevonták. Csak valószínűsíteni
lehet, hogy egyfajta kölcsönös árucseréről volt szó: a
jövendő vezérben egyes vezető okkultisták saját
jövőképük beteljesítőjét látták; az pedig mágikus
fogásokhoz, módszerekhez juthatott az emberek feletti
uralkodás és az erős akarat minél hatékonyabb
összpontosítására. Később ugyanis kimutathatóan e két
"munkaeszközzel" tudta a Führer leginkább összetartani
birodalmát.

A nácizmus tudatosan alkalmazta az egyes ősi jelek,
szimbólumok közvetítette mágiát is. Így a horogkeresztet
– amit már a Thule-társaság is szimbólumává választott,
s amely évezredek óta fellelhető a legkülönfélébb
kultúrkörökben is – Hitler módosító javaslatára
ellentétes, jobbra nyíló irányba, fordítva építették be
pártjelvényükbe, hogy az így az univerzális gonoszságot
jelképezze. Teljesen világos, hogy e jel "erőhatásával"
aztán tudatosan éltek: a horogkeresztet a harcoló katonák
összes – még a legkisebb! – használati tárgyaiba is
belevésték. Nyilvánvalóan azért, hogy a hadsereg szellemi
szempontból egységes odaszánást tudjon tanúsítani, s tudjon
megnyílni az "erőforrás" irányában. (E tárgyakról
fotókkal is tanúskodik a nemrég megjelent D-day cím? képes
album.)

Azt, hogy mennyire komolyan vették a rituális erőátadást,
-átvételt, az SS-katonák emblémája is jelzi. A két bet?
írásmódja ugyanis a nordikus rovásírás kígyóhoz hasonló
jeleit formázta, ez pedig a pogány kori Észak-Európa
rituáléiban volt használatos. Tény, hogy a Wehrmachttól
teljesen függetlenített, személyesen Himmler alá rendelt
Waffen-SS majd egymilliós serege minden fronton a legszívósabb
ellenfélnek bizonyult, s leginkább ők voltak készek
életüket is feláldozni Vezérük és a testület iránti
fanatizmusból.

A sátáni erőkkel szövetségre lépett Hitler kétségkívül
rendelkezett olyan képességekkel, amelyeket sem a
szövetségesek, sem későbbi történészek nem tudtak hitelt
érdemlően megmagyarázni. Megérzéseire hivatkozva például
teljesen egyéni, sokszor minden racionális és szakmai
szempontot elhagyó hadvezetési megoldásokat és
időzítéseket erőltetett tábornokaira, amelyek hihetetlen és
átütő sikereket hoztak – egészen 1942-ig: akkortól azonban
egyik hibát a másik után követte el.

Többször is merényletet terveztek ellene, de ezeket mindig
megúszta, mintha valamilyen láthatatlan védelem oltalmazta
volna... Végül önmaga vetett véget életének, mégpedig
1944. április 30-án, a boszorkányság legfőbb ünnepnapján.
Az újkor legnagyobb, birodalmi formát öltött őspogány
valláskísérlete ezzel összeomlott. Médiumának sorsa és
pusztító életműve – felemelkedésétől pusztulásáig –
a világtörténelem nem felejthető, intő jelekkel zsúfolt
példatára kell hogy legyen minden politikusnak, aki valaha is
antiszemitizmusra és okkult vallásosságra alapozva próbál
magának híveket és hatalmat szerezni.

Hitler meghalt, az okkult eszmekör és praktikák azonban
tovább élnek kontinensünkön. A neonáci pártvezérek
Európa-szerte ma is ugyanazokat a sötét szellemi erőket
igyekeznek hatalmuk és befolyásuk növelésére mozgósítani.
Az "európai ház" kapuján dörömbölő szélsőjobboldali
"erős emberektől" a hivatalos politika egyelőre mereven
elhatárolja magát. Az unió Izraellel kapcsolatos diplomáciai
ridegsége és a lelkiismereti szabadság ügyében tanúsított
jogi gyakorlata azonban sajnos arra utal: Európa nem zárta be
egyértelműen ajtaját az újpogányság eszméi előtt.

Olvasson tovább: