Kereső toggle

Új keresztes hadjárat lovagjai

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mintegy három évtizede áll a katolikus egyház egyetlen
személyes prelatúrája, a terület nélküli – pontosabban
fogalmazva: a terület feletti –, különleges előjogokkal
rendelkező egyházmegye: az Opus Dei ("Isten Munkája") a
nemzetközi viták kereszttüzében. Robert Hutchison a napokban
magyarul megjelent A pápa titkos ügynökei (Their Kingdom come
– inside the secret world of Opus Dei) cím? könyve
összfoglalót ad a keresztes lovagok és a jezsuiták
"erényeit" is magába ötvöző "mozgó egyházmegye"
tevékenységével kapcsolatos, megrázó és aggasztó
jelenségekről.

A szervezet
célkitűzései

A szervezet a hetvenes évek elejétől indított harcot
azért, hogy megszerezze a Vatikán feletti hatalmat és a XXIII.
János pápa nevével fémjelzett egyházi reformokkal szemben a
konzervatív katolicizmust helyezze a római kúria centrumába.
Erőfeszítéseit siker koronázta. A nyolcvanas évek közepe
óta a tradicionális katolikus dogmatika és a sajátos spanyol
militarista hagyomány alapján álló érdekcsoport lett a
katolikus egyház valódi irányítója. A gyakorlatilag titkosan
működő szervezetnek csupán egyik célja a II. vatikáni
zsinat utáni katolikus egyház megmentése és megújítása,
melynek belső állapotáról a szervezet alapítója, Escrivá
de Balaquer 1972-ben egy bizalmas belső kiadványban azt
állította, hogy "valóságos rothadás van (az egyházban), s
néha úgy tűnik, mintha Krisztus misztikus teste csak egy
bűzlő hulla lenne" (Cronica).



A fiatal II. János Pál a szupersztár. Csodálói
csodálják

Escrivá csatlakozott ahhoz a reformellenes egyházi
szárnyhoz, amely a II. vatikáni zsinatot kifejezetten károsnak
minősítette, sőt az alapító az "ördög zsinatjáról"
beszélt, s úgy vélekedett, hogy a "parasztpápának"
(XXIII. János) a kommunista világ és más vallások felé
való nyitása csupán utódainak munkáját fogja
megnehezíteni. Escrivá VI. Pál pápa uralkodása alatt is meg
volt győződve arról, hogy a katolikus egyház az eretnekség
korában él, s az Opus Dei feladata az, hogy a fegyelmet és a
dogmák tisztaságát és abszolút tekintélyét fenntartsa,
különösen a humanizmus, a filomarxizmus és a liberalizmus
hatásaival szemben. Az Opus Dei helyre kívánja állítani a
klérus tekintélyét az egyházban, utóbbiét pedig a
társadalomban.



Ezt a bélyeget az ecuadori kormány bocsátotta ki, Mgr.
Escrivá boldoggá avatásának 3. évfordulójára

A hetvenes évek elején az Opus Dei egy római központot, a
Centro Romano di Incontri Sacerdotali (CRIS) állított fel, mely
a reformellenes konzervatív egyházi vezetők, a katolikus
fundamentalizmus fóruma lett. A CRIS-konferenciákon
konzervatív bíborosok, püspökök tartottak előadásokat,
majd meghallgatták az Opus Dei vezetőinek vallási, erkölcsi
és társadalmi kérdésekről vallott véleményét. Karol
Wojtila még Krakkó érsekeként legalább háromszor tartott
sikeres előadást e fórumokon. Az Opus Dei mindig is tagadta a
szervezet politikai elkötelezettségét és politikai
tevékenységét. Azt hangsúlyozza, hogy tevékenysége apostoli
jelleg? és kifejezetten "szellemi irányultsága miatt nem
avatkozik be egyetlen ország politikájába sem". Ezzel
szemben a szervezet kritikusai kiemelik, hogy az Opus Dei nagyon
is fontos politikai célokat követ, és a szervezetet egy
vallásos politikai mozgalomként határozzák meg. A szervezet
attit?djében a spanyol szellemet tudatosan kívánja
párosítani a német hatékonysággal. Escrivá követői –
elsősorban a baloldali politikai erőkkel szemben –
Spanyolországban egy "Harmadik Erőt" alapítottak, melyhez
vezető politikusok, technokraták és értelmiségiek kisebb
köre tartozott. Ez a szervezet a hagyományos térítést
elvetette, és szerintük "Isten Munkáját"
igazgatótanácsokban, bankokban és minisztériumokban kell
teljességre vinni. Az Opus Dei pontos tervet készített arra,
hogy a társadalmi élet minden területére, az oktatásba, a
gazdaságba, a politikai elitbe, a titkosszolgálatokba, a
kultúrába és a médiába behatoljon, és ott – úgymond –
"Isten Munkáját" végezze el. A szervezet fő politikai
célja a kommunizmus elleni küzdelem volt; megbuktatásában és
az azt követő világ formálásában is aktív szerepet
vállalt, különösen a kelet-európai országok európai
integrációjában, amelynek szorgalmazása elsősorban
"keresztes hadjáratának" célkitűzéseivel áll
összefüggésben.

Az Opus Dei a kommunizmus bukása után a mohamedánok
Európában egyre növekvő jelenlétében és befolyásuk
erősödésében látja az egyházat fenyegető legnagyobb
veszélyt. Az iszlámnak 1,2 milliárd követője van, míg a
katolicizmusnak csupán 965 millió. A nyugat-európai
országokban – Franciaországban (5 millió), Olaszországban
(1 millió), Spanyolországban, Németországban (3,5 millió),
Angliában (2 millió) – az iszlám a második legnagyobb
vallási közösséggé vált. Az Opus Dei vezetői a balkáni
vallási háborúk kitörésében annak jelét látják, hogy az
iszlám ismét Nyugatnak fordul, ami az európai civilizáció
katasztrófáját idézheti elő, vagy a védekezés miatt a
második évezred vége felé legalábbis egy újabb keresztes
háború veszélyével fenyeget. Ennek kitörése attól függ,
hogy milyen mérték? a mohamedán megújulás és expanzió,
és erre a kihívásra a Nyugat hogyan reagál. Egyébként a
kritikusok a szervezetnek e helyzetértékelésen alapuló
stratégiája miatt minősítik az Opus Deit ugyanolyan
fundamentalista mozgalomnak, mint az iszlám megújulási
mozgalmakat.

Az Opus Dei iszlámmal kapcsolatos magatartása Janus-arcú:
egyrészt az iszlám liberális áramlatokkal, melyek a nyugati
civilizációt képesek tolerálni, azokkal dialógust kíván
folytatni. A párbeszédet elutasító iszlám militarizmussal
szemben viszont az annak megfelelő keresztény militarizmust
állítja. Robert Hutchison nem tartja véletlennek, hogy II.
János Pál pápa 1995 júliusában Bosznia védelmét az
"igazságos háború" katolikus tanával indokolta meg. Abban
az időben a szerb agresszió azzal a veszéllyel járt, hogy
Bosznia, amely a világ addigi legvilágiasabb iszlám országa,
radikálisan muzulmán állammá válik. A pápa így
készítette elő a NATO-bombázás erkölcsi alapját, s ezzel
menthetővé vált a térségben a keresztény –"puha"
iszlám modell. (Hasonló megfontolások alapján került sor
Szudánban is az iszlám diktatúrával szembeni katonai
fellépésre.) Újabban az iszlám megújulási mozgalmakkal
szembeni keresztes háborút az Opus Dei a legmodernebb
komputertechnológiával és elektronikus kommunikációs
eszközökkel, valamint az emberi jogoknak a szociális
igazságtalanságok és az iszlám államok által történt
megsértéseinek feltárásával és az ezekre megfogalmazott
megoldási javaslataival kívánja megvívni. A modern keresztes
lovagok világméretekben az antikatolikus vallási, politikai
és kulturális erőket akarják destabilizálni és megosztani a
kibernetikus hadjárattal.

Az Opus Dei felfogása szerint a modern istentelen világ
katasztrófáját új keresztes háborúval lehet elkerülni.
Ennek központi részét a nyugati országok
újraevangelizálása, a volt kommunista országok
rekatolizálása, valamint az Unióban és az ahhoz csatlakozni
kívánó országokban a katolicizmus dominanciájának
biztosítása képezi. Ezeknek a pápa által is lelkesen
támogatott univerzális feladatoknak a végrehajtásában
vállal az Opus Dei világviszonylatban aktív szerepet.

A titkosan működő szervezet

a kémtevékenységekbe, különösen a fegyverkereskedelem
ellenőrzésébe alaposan belekeveredett. Az Opus Dei a
különböző titkosszolgálatokkal szorosan együttműködik. A
Fehér Ház is elismerte, hogy a hidegháború idején a
kommunizmusról a legértékesebb információkat a CIA katolikus
csatornákon keresztül nyerte.

"S tiétek lesz a menny"



Az Opus Dei alapítóját, a spanyol származású José María
Escrivát édesanyja kétéves korában ajánlotta fel a
Miasszonyunknak, miután gyermeke egy súlyos betegség után
váratlanul, azonnal meggyógyult. Escrivá már fiatalon meg
volt győződve arról, hogy Isten egy küldetésre választotta
ki. 1920 szeptemberében belépett a zaragozai San Carlos papi
szemináriumba, s beiratkozott a zaragozai egyetem jogi karára.

Pappá való szentelése után – életrajzírói szerint –
1928-ban látomás formájában kapott Istentől elhívást:
"ettől a pillanattól kezdve nem volt többé nyugtom –
emlékezett vissza –, s vonakodva ugyan, de elkezdtem dolgozni.
Bensőmben ugyanis védekeztem az ellen, hogy én legyek
valaminek az alapítója…"

Ezek után toborzott néhány követőt. A polgárháború ideje
alatt levetette papi ruháját, s bujkálni kényszerült. 1939
szeptemberében jelentette meg Az út címmel 999
"maximáját", melynek bevezetőjében azt állítja, hogy
"krisztusi emberekkel Spanyolország visszanyeri régi
nagyságát". A művet számosan a tekintélyelv?
klerikalizmus kézikönyvének tartják. Egy jezsuita
teológiaprofesszor szerint a szerző figyelmen kívül hagyja a
megismerés problémáját, ami az igazi keresztény
istentisztelet lényege. Ezért a művet a jezsuita kritikus nem
tartotta keresztényinek, mert "az evangélium szelleme csak
vékonyka külső máz rajta". Escrivá szerint a valódi
keresztény közösséget a fegyelem tartja össze. Sokan ezt
tartották az Opus Dein belüli fanatizmus gyökerének. Escrivá
a művével azonosulók számára a felsőbbrendűség érzését
közvetíti. A szerző szerint az olvasó nem lehet tucatember,
mert vezetésre született. A tökéletességet önmegtagadással
és az elöljárókra való teljes ráhagyatkozással lehet
elérni. Az atyának (Escrivá) és szellemi vezetőnek való
engedelmesség által juthat be az ember a menny kapujába:
"kövessétek szavaimat, s tiétek lesz a menny" –
állítja a szerző. A szentséget a munka által lehet elérni,
amit a katolikus egyházért kell végezni, mellyel a földi
világban a felelős pozíciók vállalása által, a
katolicizmus terjedését és megerősödését lehet
elősegíteni.

A kezdetben maroknyi taggal rendelkező Opus Dei elsődleges
stratégiai célja a felsőoktatási intézmények ellenőrzése,
az elitképzés megkaparintása volt, amely által a
polgárháború utáni Spanyolországban védőbástyákat hoztak
létre az ALM komplexus (Anarchia, Liberalizmus, Marxizmus)
diákotthonokban való megfékezésére. A szélsőjobboldali,
francói nemzeti oktatási tervezet megegyezett az Opus Dei
céljaival. Egyre több Opus Dei-tag került az oktatásügyben
felelős beosztásba.

A szervezetben ötéves próba idő után válhat a jelölt
taggá (numerárius), ha a felvételi szertartásnak magát
aláveti. A területi vikárius és két tanú jelenlétében
kell a jelöltnek hűségnyilatkozatot tennie az Opus
Dei-központ besötétített kápolnájában a megfeszített
Krisztus nélküli fakereszt előtt. Szüzességi, szegénységi
és engedelmességi fogadalma után válik a jelölt taggá, aki
gyűrűt visel, mert házasságra lépett (nem az egyházzal,
hanem) az Opus Deivel. A jelöltek megesküsznek arra is, hogy
"hűségesen és önfeláldozóan fogják a prelatúra minden
célját szolgálni" és engedelmeskedni fognak a felelős
vezetők utasításainak. Az Opus Dei tagokkal szembeni
kötelezettsége "a folyamatos, teológiai, lelki, aszketikus
és apostoli képzés", valamint a pásztori gondviselés.

Többféle tagsági típus létezik: a numeráriusok mellett
vannak szupernumeráriusok, akik közé azok tartoznak, akik
családi kötelékeikkel együtt szolgálják az Opus Deit. Ezen
kívül található még a papi társaság, melynek feladata az
Opus Dei szellemének terjesztése a kléruson belül. Vannak
továbbá segéd- és társult tagok, valamint támogatók is.

A tagok lelki életének főbb eseményei: a testvéri
megbeszélés (minden tag számára kötelező, a személyes
lelki vezetővel), a testvéri helyreigazítás, melynek során a
lelki vezető korrigálja a tagot és büntetést is írhat elő,
lelkiismeret-vizsgálat (a tagoknak hozzávetőlegesen 26
kérdést kell önmaguknak feltenni. Például megemlékeztem-e
mindennap a szentmisén az Opus Deiről? – 5. szempont.
Vezetőimmel szemben mindig teljesen őszinte voltam-e? – 20.
szempont).

Minden tag életében a szakmai pályafutás, a karrier a
személyes apostoli küldetés legfontosabb eleme. Ezen kívül
van még a "kör", amely hetente egyszer, maximum húsz
résztvevő rendezvénye, s amely az Opus Dei életével,
működésével foglalkozik. Ezen a rendezvényen közösen és
hangosan elmondják az úgynevezett "élettervet". Hetente
gyónnak, havonta egy napot befelé fordulnak, és évente
úgynevezett elmélyülési napokat is tartanak.
Vallásgyakorlatukat domináns módon meghatározza a
Mária-kultusz.

A szervezet legmagasabb tekintélye a prelátus, akit a tagok
"atyának" is szólítanak. A prelátus mellett két
igazgatótanács működik: a férfi részleg főtanácsa és a
női részleg központi tanácsadó hivatala. Utóbbinak
kizárólag tanácsadói szerepe van.

A testületi képviselő a régió és az Opus Dei központi
hivatalos összekötője. Az 1975-ben elhunyt alapítót,
Escrivá de Balaguert, a katolikus szokásokhoz képest meglepő
sietséggel, már 1992-ben II. János Pál mennyei magaslatokba
emelte, miután azt többszáz ezer hívő előtt boldoggá
avatta Rómában.



Silvio Berlusconi a pápánál. Kéz a kézben

Pénzügyi polip



A szervezet mindig hangsúlyozza, hogy nincs pénze, de ezt
számos pénzügyi botrány cáfolja. Az Opus Dei a kapitalista
ethosz és az ortodox vallásfelfogás különleges ötvözete. A
tagok (numeráriusok) jövedelmük és vagyonuk nagy részéről
lemondanak az Opus Dei javára. Ezen kívül szponzoroktól,
kóbor tőkéből, pénzügyi spekulációkból, pénzmosásból,
valamint az állami költségvetési támogatásokból tetemes
összeget kasszíroz be, hogy "apostoli küldetését"
finanszírozhassa.

Megfigyelők szerint az Opus Dei erős tőkével rendelkezik, de
részvényeket nem bocsát ki. Kiépítettek egy piramis
felépítés? cégszerkezetet, kifejlesztették a
pénzáthelyezés rafinált módszereit; intézetekkel,
alapítványokkal, látszatcégekkel leplezik a pénzügyi polip
csápjait. Már Spanyolországban társadalmi szervezetekben,
alapítványokban helyezték el az állami és
magánforrásokból származó összegeket. Később ezek nagy
részét felszámolták, s a tőkét a bankszektorban fektették
be. Ennek eredményeképpen az Opus Dei egy nemzetek feletti
bankhálózattal és pénzintézetekkel rendelkezik.

Számos olasz, spanyol és francia pénzügyi botrány azt jelzi,
hogy az Opus Dei a pénzügyei intézésében nem válogat az
eszközökben. Céljainak elérése érdekében a szélsőjobbos
szabadkőműves páholyokkal (a spanyol P1, az olasz P2 és a
francia P3), a maffiával és az alvilággal is
együttműködött. Az Opus Dei harcot indított, hogy
megszerezze a Vatikán pénzügyeinek intézését is. A
szervezet egyes források szerint a katolikus egyházhoz lojális
bankvezetőket is késztetett az úgynevezett apostoli munka
anyagi finanszírozására. Az egyik ilyen leghírhedtebb ügy
Roberto Calvihoz kapcsolódik, aki bizonyítottan az Opus Deivel
is üzleti összeköttetésben állt. Calvi a pápának szóló
utolsó levelében a következőket írta: "…néhány magas
rangú vatikáni hivatalnok hihetetlen hanyagsága, makacs
hajthatatlansága és hallatlan magatartása alapján bizonyossá
vált számomra, hogy őszentsége alig vagy egyáltalán nincs
tájékoztatva csoportom s a Vatikán között évek óta
fennálló kapcsolat létezéséről. (…) Az Ön felhatalmazott
képviselőjének nyomatékos felkérésére komoly összegeket
bocsátottam számos ország, valamint keleti és nyugati
politikai vallásos szervezet rendelkezésére."

Calvi állítása szerint a nyolcvanas évek elején több mint
egymilliárd dollárt adott csupán a Szolidaritásnak. Robert
Hutchison állítása szerint Calvi az említett pénzügyi
műveleteket az Opus Dei és más vallási szervezetek
utasítására hajtotta végre. Roberto Calvit 1982 júniusában
felakasztva találták egy londoni híd alatt.

Robert Hutchison arról számol be, hogy az Opus Dei utáni
kutatásai közben számos váratlan, idő előtti vagy
erőszakos halálesettel találta szembe magát: "Az áldozatok
között van egy spanyol nacionalista, aki az alapító egyik
első követőjét árulással vádolta, egy svájci pap, aki
azzal fenyegetőzött, hogy felfedi a Vatikán pénzügyi
manipulációit, egy volt spanyol külügyminiszer, hat bankár,
egy kétes hír? londoni régiségkereskedő, egy orosz érsek,
akit azzal gyanúsítottak, hogy kémkedik a KGB számára, egy
bíboros, aki az ellen szólalt fel, hogy az Opus Dei a pápa
személyes prelatúrájává váljon és egy pápa, aki kiállt a
születésszabályozás mellett."

Az Opus Dei és Belzebub háza népe



Az Opus Dei technokratái Spanyolországban először az ötvenes
évek végén kerültek véglegesen hatalmi pozícióba, s az ő
embereihez fűződik Spanyolország bekapcsolása az európai
gazdaságba, valamint az ország felkészítése a Franco utáni
időszakra. 1969-ben Franco újra átalakította a kormányt,
melynek 19 miniszteréből 10 az Opus Dei tagja vagy munkatársa
volt. A diktatúrából a monarchiába való, úgynevezett
békés átmenet megteremtésében az Opus Dei kulcsszerepet
játszott, és ez a spanyol modell a későbbi kelet-európai,
kommunista országok rendszerváltásainak is mintája lett.
Miután az Opus Dei Rómába költözött és ott kiépítette
székhelyét, az olasz politikai élet vezető személyiségeivel
is szoros, bizalmi kapcsolatba került. E körhöz tartozott a
hétszeres miniszterelnök és maffiózó Giulio Andreotti, akit
sokan a P2 tényleges vezetőjének tartottak, s akit Craxi, a
szocialista párt vezetője "az olasz politika
Belzebubjának" nevezett. Egyébként a nagy intrikus szoros
baráti szálakkal kötődött XII. Piusz, VI. Pál és II.
János Pál pápához is. Silvio Berlusconi is az Opus Dei
támogatója, aki a szervezet kiadványait, dokumentációit
televíziós adásaiban főműsoridőben népszerűsítette. Lech
Walesáról is az a hír járja, hogy az Opus Dei tagja és
hűségesen követi a szervezet utasításait.

A nyolcvanas évek elején Ronald Reagan amerikai elnök és a
Szentszék közötti szövetségben is jelentős szerepet
játszottak Opus Dei-tagok, például Pio Laghi. A felek többek
között abban is megállapodtak, hogy az USA szabadkezet ad
Rómának, hogy a kommunizmus bukása után hatalmát a volt
szovjet blokk országaiban helyreállítsa, és ezen országok
kormányzására keresztény alapon álló politikai erőket
szervezzen. Nem véletlen, hogy a rendszerváltás és a
rekatolizálás Lengyelországban indult meg a legnagyobb
erővel. Habsburg Ottó főherceg az Opus Dei szupernumeráriusa,
aki a hatvanas években társaival együtt azon a
meggyőződésen volt, hogy a "a kommunizmus ellen harcoló
egyesült Európának szüksége van egy jelképes alakra, mint
például Juan Carlos, spanyol király, a katolicizmus valamely
zászlóvivőjére, aki mellett az egész Nyugat hadba
vonulna". A pánerurópai unió jelvényében megtalálható az
Opus Dei jelvénye is, melynek elnöke mindent elkövetett –
lásd páneurópai piknik – , hogy a rendszerváltás
szimbóluma legyen Magyarországon, és nosztalgiát ébresszen a
magyarokban a monarchia iránt.

A hét hegy feletti uralom



János Pál pápa 1978-ban csupán 33 napig volt hivatalában,
aztán váratlanul meghalt. Az Opus Dei kifejezetten nem örült
Luciani bíboros pápává történt választásának. A Vatikán
új feje több bíborost, így a kúria pénzügyeit irányító
Marcinkust is el kívánta bocsátani az udvartól. A pápa
tudomására jutott az is, hogy 121 magas rangú vatikáni főpap
tagja a monarchista, katolikus színezet? szabadkőműves
páholynak. Terveit azonban nem tudta megvalósítani. Sokan
feltételezik, hogy halálának igazi oka egy vatikáni klikk. A
pápa holttestének boncolására nem került sor, ezt egy Opus
Dei-s bíboros akadályozta meg. A pápát halála előtt két
héttel vizsgálta ki orvosa, aki állítólag azt mondta a
pápának, hogy "nem csak jól van, de kitűnően".

Ezután választották meg Karol Wojtylát, aki II. János Pál
néven foglalta el a pápai trónt. A lengyel származású pápa
uralkodása alatt a Vatikán gyakorlatilag az Opus Dei kezébe
került: a pénzügy mellett az oktatás, a pápa külföldi
útjainak szervezése, a PR-tevékenység, minden bizonnyal a
Kelet-Európával kötött szerződések mögött is jól
megfontolt Opus Dei érdekek húzódnak meg. Csekély a
valószínűsége annak, hogy a Vatikán irányításában II.
János Pál halála után változás állna be, mivel a
bíborosok többségét maga II. János Pál nevezte ki, gondosan
ügyelve arra, hogy a bíborosi süveget olyan főpapok kapják,
akik messzemenően hűségesek az ortodox katolikus
tanításokhoz.

A lengyel származású Pontifex ideje alatt a konzervatív
főpapoknak Rómában sikerült a haladó szárnyat perifériára
szorítaniuk, valamint a liberális beállítottságú
teológusokat, papokat elhallgattatniuk, félreállítaniuk.

A titok



1989-ben Magyarországon is megjelent az Opus Dei. Székhelyük a
vatikáni nagykövetségtől ötven méterre található az
Orbánhegyi úton. Az épület a nagyközönség előtt
diákotthonként van megjelölve. A szervezet magyarországi
prelátusa Ernst Burkhardt professzor, aki korábban az Opus Dei
spanyolországi egyetemének, a navarrai egyetemnek volt
teológiatanára. Egyik neves aktivistája Korzenszky Richárd,
aki az Antall-éra idején a kormány oktatáspolitikájának és
egyházpolitikájának szürke eminenciásának számított, s
egy interjúban úgy nyilatkozott: legfőbb munkája az Opus Dei.
Sok jel arra utal, hogy az Antall-érában az Opus Dei
térnyerésének következtében lett az ország hivatalos
ideológiája a katolicizmus, amit tudatosan a nemzeti identitás
központi elemének és a legfontosabb magyar történelmi
értéknek igyekeztek beállítani.

Egy másik Opus Dei-aktivista Habsburg Ottó, akit bizonyos
pártok még köztársasági elnöknek is jelöltek. A főherceg
szerint a vallás (elsősorban a katolicizmus) adja majd az Unió
belső tartalmát. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott
előadásában a főherceg azt állította, hogy már a
kommunista diktatúra idején előkészítették hazánk
csatlakozását az Unióhoz. Többek között azt állította,
hogy a keleti tömb országai ismét fenyegetettek Oroszország
hatalmi törekvéseitől. A főherceg az amerikai
külpolitikáról is kritikusan nyilatkozott, mert szerinte az
rendkívül reakciós, és segédkezett a balkáni háború
kirobbanásában.

Az Opus Dei számára Magyarország fontos működési terület.
Vélhetően hazánkban is sikeresen behatolt és kiépítette
jelenlétét a végrehajtó hatalomban (talán a
titkosszolgálatokban), az oktatási intézményekben, többnyire
a mérsékelt nemzeti, keresztény pártokban és a
pénzvilágban. Különös, hogy a rendszerváltás után a
Nemzetbiztonsági Hivatal élén katolicizmus iránt
elkötelezett politikusok álltak.

Az Opus Deiről a társadalom nem kaphat világos képet, mert a
szervezet tagjainak tevékenységét a titoktartás
törvényének rendelik alá. Az alapszabályok szerint a
szervezet a céljait akkor tudja elérni, ha rejtetten
tevékenykedik, kifelé nem válik láthatóvá, és a
numeráriusok, valamint a szupernumeráriusok nem árulják el
magukról, hogy az Opus Deihez tartoznak.

Ezért tehát valóságuk nem megragadható, csupán
tevékenységük következményei lesznek tapasztalhatók.
Nemzetközi tapasztalat szerint az Opus Dei elsősorban a
Vatikán felé elkötelezett, mérsékelt monarchista, nemzeti,
keresztény politikusokkal, katonai, rendőri, gazdasági és
banki vezetőkkel, tudósokkal, vezető értelmiségiekkel,
művészekkel, médiatulajdonosokkal és azok szerkesztőivel tud
szorosan együttműködni, de céljaik elérése végett már
eddig is felhasználtak baloldali politikusokat,
reformkommunistákat, szocialistákat, gazdasági, banki
vezetőket egyaránt, akiket miután "a mór megtette
kötelességét" – az egyik kritikusuk szerint – ejtenek,
mint az elhasznált papír zsebkendőt.

Olvasson tovább: