Kereső toggle

Neoprotestánsok

Keresztény megújulási mozgalom

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az elmúlt évben a média olyan világorgánumai, mint a
Time folyóirat vagy a CNN kitüntetett figyelemmel fordultak a
"pünkösdi-karizmatikus mozgalom" néven közismert
keresztény irányzat tevékenysége felé – kinyilvánítva
egyúttal, hogy e mozgalom egyes megnyilvánulásai (konkrétan
például az egymillió férfi részvételével Washingtonban
tartott konferencia vagy a szintén egymilliós brazíliai
istentisztelet) immár átlépték azt a határt, amelyen túl
társadalmi hatásuk megérdemli a világ figyelmét.

Ehhez hasonlóan több nemzet – köztük Magyarország –
érzékeli már határain belül is ugyanezt: az elmúlt
évtizedekben mintegy a semmiből "ismeretlen eredet?", de
annál gyorsabban növekvő, "magas hőfokú" keresztény
közösségek léptek a társadalom porondjára. Kik ezek? –
teszik fel sokan a kérdést. Honnan kerültek elő ilyen
hirtelen?

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom e század elején indult el,
nem előzmények nélkül. Létrejöttét megelőzte a
kereszténység múlt századi világméretű válsága, amelyben
a túlhajtott racionalizmus, a bibliakritika, a materialista
világnézet egyeduralkodóvá válása a hívők
elbizonytalanodásához, a hitélet intenzitásának
elvesztéséhez, a keresztény értékrendből való
kiábránduláshoz és az egyház elvilágiasodásához vezetett.
Sok keresztény kezdte intenzívebben keresni az Istennel való
személyes, szoros kapcsolat örömteli, inspiráló és életet
adó élményét, amely szembetűnően jellemzi a Biblia
beszámolóit. Sokak érdeklődése a Szentléleknek az
Újszövetségben gyakran említett természetfeletti
"ajándékaira", "karizmáira" terelődött, amelyek
működése az ősegyház mindennapjainak "természetes"
részét képezte. Talán érdemes számba venni e kilenc
ajándékot a Szentírás leírása alapján: a nyelveken
szólás (glosszolália), amely egy ismeretlen, természetfeletti
nyelven történő beszéd képessége; a nyelvek magyarázata az
előbbi "lefordítására" kapott képesség; a
prófétálás, értelmes, de isteni eredetű, eksztatikus
igehirdetés, amelynek során az emberen keresztül maga Isten
szól; a bölcsesség és a természetfeletti ismeret beszéde,
amely az előbbihez hasonlóan Isten üzenetét különleges,
szellemi belátással tolmácsolja; a gyógyítások kegyelemből
származó ajándékai, amelyek működésekor az emberek a
természetes gyógykezeléstől függetlenül gyógyulnak meg; a
csodatévő erők (az eredetiben egyszerűen csak: "erők"),
amelyek a legkülönfélébb természetfeletti eredet?
megnyilvánulásokat foglalják magukban; a (különleges
mérték?) hit ajándéka; és végül a szellemek
megkülönböztetése, amelynek működésekor valaki
bepillantást nyerhet az emberek szívének állapotába, illetve
a szellemi világba.

A pünkösdi-karizmatikus mozgalom képviselői elutasították
azt a velük szemben felhozott érvet, amely szerint ezek a
"képességek" ma már nem működhetnek az egyházban, mivel
a Biblia ezt az ellenérvet sehol sem igazolja. Ezért
intenzíven keresni kezdték az eredeti kereszténység ezen
elvesztett értékeit. "Posztmodern" mozgalmukat, úgy
tűnik, siker koronázta: a Szentlélek említett kilenc
ajándéka újra működni kezdett összejöveteleiken, és mára
mintegy 460 millió keresztény hitéletét forradalmasította.
Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy teológiai szempontból
klasszikus, ortodox kereszténységet képviselnek.

A mozgalom néhány év alatt világméretűvé szélesedett;
első szakaszában független közösségeket hozott létre,
mivel a "pünkösdistákat", azaz a Szentlélek
keresztségében bibliai módon részesült keresztényeket
saját felekezeteik hierarchiája 95-100 százalékban
kirekesztette. Ez a tendencia az 1950-es években visszafordult:
ekkor jött létre az úgynevezett "karizmatikus mozgalom",
amely a hagyományos felekezeteken belül képviselte és
terjesztette a "pünkösdi" üzenetet. Napjainkban – úgy
tűnik – újra a független közösségek a sikeresebbek, mivel
a legtöbb hagyományos egyház hatalmi rendszere keményebbnek
bizonyult a vártnál, ezért a felekezeteken belüli
karizmatikus csoportok elszigetelődtek, növekedésük megállt,
és a hierarchiával, illetve annak teológiájával kötött
kényszer? kompromisszumok a karizmatikus hívők belső
meghasonlásához, a pünkösdi "tűz" elvesztéséhez
vezettek.

A pünkösdi-karizmatikus megújulás napjainkra a
kereszténység történelmének legnagyobb kiterjedés?
evangelizációs sikereit érte el. A statisztikai adatok szerint
az 1975–85-ös évtizedben növekedési rátája 157
százalékos volt, míg a többi keresztény felekezet és nagy
világvallás (egyenként) maximum 1–12 százalékos
szaporodást könyvelhetett el. Az 1900-ban még a semmiből
indult mozgalom 1987-re az összkereszténység 21 százalékát
tette ki, és növekedése ma is exponenciális jellegű.
"Fontos felismerni, hogy a pünkösdizmus nem felekezet vagy
protestáns szekta. Valójában a kereszténység negyedik fő
ágát képviseli – az ortodoxiával, a római katolicizmussal
és a protestantizmussal együtt..." – írja A
kereszténység története cím? független (nem
pünkösdi-karizmatikus) mű. A "hagyományos"
kereszténység évi 1–12 százalékos növekedése mellett
minden bizonnyal e mozgalomnak köszönhető, hogy –
beleszámítva az ókeresztény kor első századainak hívőit
is (hiszen akkor a kereszténység ilyen jelleg? volt) –
Jézustól 1996-ig az összes ilyen orientáltságú megtért
keresztény 70 százaléka a XX. században lett hívővé; ez
utóbbiak 70 százaléka a II. világháború óta, ezek 70
százaléka pedig az elmúlt öt évben. E növekedést
extrapolálva, 2001-re a vallásszociológusok a karizmatikus
keresztények létszámát egymilliárdra becsülik, így
nemsokára az összkereszténység felét jelentik majd.
Különösen intenzív a mozgalom növekedése Latin-Amerikában,
ahol jelenleg óránként átlagosan négyszázan csatlakoznak
hozzá; de megemlíthetjük a kommunista Kínát is, ahol az
elmúlt évtizedekben egyes területeken a lakosság 90
százaléka lett hitvalló kereszténnyé – illegalitásban
–, többségében karizmatikussá. Számukat összesen 85-100
millióra becsülik. Dél-Koreában, ahol 1900-ban még alig
néhány keresztény volt, 1992-ben 37 ezer 200 gyülekezethez
12,5 millióan tartoztak, és ez a szám azóta tovább
növekedett. A kereszténység története cím? könyv szerint
"a közelmúltban a nemzeti egyházak sok vezetőjének óvatos
tartózkodását az a nézet váltotta fel, hogy a század
utolsó évtizedében a karizmatikus mozgalom jelenti a
legnagyobb reménységet a keresztény egyház
megújulására".

Olvasson tovább: