Kereső toggle

Dilemmák a Templomhegyről

A Föld köldöke

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mióta a Szovjetunió felbomlott, s ezáltal a kelet–nyugati szembenállással jellemzett kétpólusú világrend megszűnt, úgy tűnik, Jeruzsálem városa lett a föld politikai egyensúlyának kulcsfontosságú helye. E "globális mérleg" karjának "felfüggesztési pontja", más képpel élve: az a csapágy, amely körül a világtörténelem tengelye napjainkban elfordul. A nyugati média és a világ vezető hatalmainak kitüntetett figyelme nem véletlenül irányul Izrael térségére, még ha mi, posztkommunista országunk fiai – alighanem neveltetésünkből adódóan – nehezebben vesszük is észre, hogy az elmúlt húsz év változásai nem csak számunkra hoztak új időket: a világ egészének politikai erővonalai rajzolódtak át.

Miközben rendszerváltásunk jó-rossz mámorából lassan ébredezni kezdünk, meglepetéssel vesszük észre, hogy az elmúlt évtizedekben tanult gondolkodási sémáink e mostani, új nagyvilág megértéséhez már azt a látszólagos magyarázatot sem tudják megadni, amellyel a régit még lehetségesnek látszott (félre)értelmeznünk.
Az a földrajzi pont, amelyen e globális politikai egyensúly ma felborulhat, s ahol ez egészen biztosan világháborúhoz vezetne, közelebbről is pontosan meghatározható: a Jeruzsálem óvárosában található Templomhegy ez a hely. Egyszersmind itt feszül egymásnak a legerősebben az a két erő, amelyek szembenállása ma globális méretekben veszélyezteti a békét: a nyugati zsidó-keresztény civilizáció és az iszlám. A Templomhegy körül fennálló konfliktus pedig nem értelmezhető a (dialektikus és történelmi) materializmus kiindulópontjáról. Ebben a városban ugyanis nem "a lét határozza meg a tudatot": ez a konfliktus alapvetően vallási jellegű.
A jeruzsálemi Templomhegyen épült fel ugyanis háromezer évvel ezelőtt a zsidó Salamon király Temploma, amely Izrael vallási életének abszolút központja volt. Amikor a rómaiak i. sz. 70-ben lerombolták a második Templomot, megkezdődött a zsidó nép kétezer éves szenvedése és szétszóratása. A Templomhegy körül kialakult mai helyzetet lehetetlen megértenünk, ha nem tudatosítjuk: a zsidó vallás legfőbb reménye, programja és végső célkitűzése ettől kezdve az Izrael földjére való visszatérés, Jeruzsálem birtokbavétele és a Templom felépítése volt – mind a mai napig. A Templomhegy e nép hitének legszentebb helye. Még Herzl Tivadar, a teljesen világi zsidó is – a cionizmus mozgalmát leginkább ösztönző Ősújország cím? könyvében – úgy ír a majdani Izrael államáról, mint amelynek középpontjában az újjáépített Templom áll majd. Közismert, és századunk legmegrendítőbb eseményei közé tartozik az az euforikus pillanat, amikor 1967-ben Jeruzsálem óvárosa s vele a Templomhegy – kétezer év reménykedése után – ismét a zsidó állam fennhatósága alá került. Ám ugyanazon a napon az izraeli vezetés visszaadta a Templomhegy területét a jordániai vallási rendőrség fennhatósága alá – hogy ne törjön ki azonnal a világháború. S bár a terület azóta Izrael államához tartozik, zsidók vallási célból nem léphetnek be – legszentebb helyükre. A Templom újjáépítéséről pedig még beszélni sem nagyon szabad. E tervnek – amely a zsidó hit legfontosabb célja, vallásuk középponti eleme – hivatalos körökben történő puszta megemlítése is világháborús okká válhat. Viszont a zsidó vallást sem lehet átírni. E nehéz helyzet gyökerei az emberiség és főként a nyugati kultúra négyezer éves mélységébe nyúlnak le. Kihúzásuk nemcsak nagyon nehéz lenne, hanem több évezredes jelentőség? globális civilizációs-kulturális korszakváltáshoz is vezetne – ha lenne, aki túlélné a nukleáris világégést.
Ugyanez a terület egyúttal az iszlám vallás szent helye is, bár jóval később lett csak azzá. S noha Jeruzsálem neve egyszer sem szerepel a Koránban – míg az Ószövetségben 657-szer, az Újszövetségben pedig 157-szer –, a kései iszlám tradíció úgy magyarázta Mohamed "éjszakai utazásának" történetét, hogy az abban szereplő "távoli sarok" kifejezés Jeruzsálemre vonatkozik. (Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a Korán Palesztinát mindig mint "közeli föld"-et említi. Egyes kutatók véleménye szerint a "távoli sarok" valójában Mekka városának egyik pontja volt.) A látomásban vagy álomban történt utazás során Mohamed egy nő fej? és pávatollakkal rendelkező szárnyas lovon érkezik a "távoli sarok" sziklájához, ahol egy fénylétrán felmászik a hetedik mennybe, majd ugyanígy visszamászva és visszarepülve reggelre már otthon van. Később azután Omár kalifa és emberei is imádkoztak a Templomhegyen i. sz 636-ban, de különlegesen szent hellyé csak azután nyilvánították, hogy két rivális kalifa próbálta megszerezni a teljes uralmat az iszlám világ felett, és közülük a Damaszkuszban uralkodónak szüksége volt egy Mekka és Medina tekintélyével vetekedni képes helyre, mivel azok felett ellenfele uralkodott. Ekkor, 687-ben építtetett a hegy csúcsán lévő szikla fölé – amelyen a zsidó Templom is állhatott egykoron – egy mecsetet, a ma aranykupolájáról közismert Szikladómot. A muzulmánokat azonban mégsem tudta elcsábítani Mekka és Medina kultuszától. Ebben az időszakban kezdik átértelmezni Mohamed látomásának történetét Jeruzsálemre vonatkoztatva. Maga Omár kalifa ötven évvel korábban még így nyilatkozott: "Nekünk, muzulmánoknak nem kell megszentelnünk ezt a sziklát, csak annyit kell tennünk, hogy a mekkai Kába felé forduljunk [imáinkban]". A korai iszlám tehát tagadta a hely szentségét. Ezért furcsa módon az iszlám hívők mind a mai napig a Szikladómnak háttal imádkoznak. (Ezzel szemben a zsidók a föld minden pontján a Templomhegy felé fordulnak ima közben.) Később a tér déli oldalán még egy mecsetet építettek, amelyet Al-Akszának ("távoli sarok") neveznek a Mohamed-történet után; majd pedig a keleti kapu elé – amelyen át a zsidó hit szerint a Messiás a Templomhegyre érkezik majd – muzulmán temetőt létesítettek, hogy zsidó szempontból tisztátalanná téve a területet, megakadályozzák eljövetelét. Mindez akkoriban a bizánci kereszténységgel szemben is alkalmazott stratégia része volt. Így vált Jeruzsálem iszlám szent hellyé, de csak harmadikként Mekka és Medina után.
A helyzetet még tovább nehezíti a muzulmánok hite a fegyveres harcot, a dzsihádot illetően. Az iszlám vallás alapvető tanítása a vallás és a politikai állam abszolút egyesítése, tehát a modern demokratikus elv, az egyház és az állam szétválasztása elvének pontosan az ellentétében hisznek. Az iszlám lényegéhez tartozik az a nyílt hitvallás, amely szerint az igaz hitet és erkölcsöt az államhatalomnak kötelessége háborúk révén folyamatosan terjeszteni, hogy a lehető legtöbb ember kerüljön annak uralma alá. A végső cél: az egész földet az iszlám uralma alá hajtani, és teljesen kiirtani a "hitetlenséget". A Korán ezt tanítja: "Amikor a szent hónapok elteltek, mészároljátok le a bálványimádókat mindenütt, ahol megtaláljátok őket, fogjátok el és börtönözzétek be őket, és minden leshelyen fekve várjatok rájuk...", harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek Allahban és az Utolsó Napban, és nem tiltják, amit Allah és Küldöttje megtiltottak, akik nem gyakorolják az igazság vallását..., amíg nem fizetnek sarcot és meg nem alázkodnak!" Egy másik helyen pedig így buzdít: "Harcoljatok ellenük addig, amíg már nincs többé kísértés és Allah hite nem győz; akkor viszont már nincs több ellenségeskedés, csak az igazságtalanok ellen. Allah azokat, akik javaikat és életüket harcban kockáztatják, az otthonülők fölé emelte. Ha hitetlenekkel találjátok szembe magatokat, fejet leszegve küzdjetek, míg öldöklést nem rendeztek közöttük, majd fűzzétek szíjra a bandát..."
E vallás harciassága a legfőbb oka annak a világháborús veszélynek, amelyet a zsidóság jelenléte jelentene a Templomhegyen. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy Izrael államában, amely demokratikus országként minden polgára számára biztosítja a szabad vallásgyakorlás jogát, egyedül a zsidó állampolgároknak nincs joguk ahhoz, hogy hitük legszentebb helyén építkezhessenek, vagy akár csak imádkozzanak.

Olvasson tovább: