Nincs nagy fejed, Pistike

Fehér György rendező. Ennek is lehet örülni. size="2">Fotó: MTI

Nagyon szeretek moziba járni. Szeretem a mozit mint m?fajt,
szeretem a filmeket és szeretem a magyar filmeket. A kukoricát
előtte zacskóból, a kólát utána pohárból. (Merthogy a
gépből jön). De nem baj, mert a gépi kólát is szeretem.
Sőt még a kicsit gyengébb filmeket is szeretem, amilyen
például pár évvel ezelőtt a "Sose halunk meg", vagy
amilyen tavaly a Csinibaba volt. Most 1998 februárja, a 29.
magyar filmszemle hete van. Gyönyör? a mozi, óriási a
tömeg, sok a taps, az interjú, nyüzsögnek a kameramanok. Még
a kukorica is kellemesen olajos. A teremben a légkondi miatt
nagyon cúgos a levegő, de ez sem baj, mert ezt is szeretem, és
benne van a pakliban. A baj nem ez. A baj az, hogy nem voltak
filmek. Sőt nem volt egyetlen film sem. Tavaly legalább ott
volt, ugye, a Csinibaba. Kicsit utánérzéses, kicsit gyengébb,
mint a legjobb magyar filmek, de azért film volt, és nézhető
volt. Teltek az órák a vetítőben és teltek a napok a
moziban, és még gyenge filmet sem láttam. A forgatókönyvek
rosszak voltak, a szereposztások elhibázottak, még
pontosabban: "félreosztottak". Színészi játékról,
alakításról nem beszélhetünk, mert ilyenek nem voltak
(kivétel Bánsági Ildikó és Söptei Andrea). Minden pillanat
és minden beállítás (ezt a szót, hogy beállítás szinte le
sem merem írni, mert nem illik ide) érdektelen, silány és
igénytelen. Sokszor úgy éreztem magam a nézőtéren, mintha
egy rádiójáték nyilvános felvételén ülnék. Bocsánat:
egy rossz rádiójáték nyilvános felvételén. És akkor jött
Zimmer Feri. Na, most vagyok igazán zavarban. Nem szeretnék
úgy viselkedni, mint az ott lévő közönség és a krtitikusok
nagy része, akik kínos zavarukban elkezdték bizonygatni, hogy
nincs nagy fejed, Pistike. Kivételt jelentettek a külföldi
újságírók, akik elmondták, hogy Pistikének bizony órási
nagy vízfeje van, és hogy a király bizony meztelen. Kérem
szépen, Uraim és Hölgyeim, ez szégyen, ez gyalázat. A
botrány attól ilyen nyomasztó, fülledt, ilyen nehezen
leírható, mert mindenki úgy viselkedett, mintha nem lenne
botrány. Ami ennél is nagyobb baj, az az, hogy engem, a
közönséget, a nézőt megint kihagytak és átvágtak. Drága
Uraim, rendező Urak és Hölgyek, talán ne tessenek annyira
szidni az amerikai filmeket és talán ne tessenek mindent a
pénzhiányra fogni. Ezt a "termést" látván jövőre,
valószínű, még nehezebb lesz Önöknek szponzorokat találni.
És még valami. Nevezetesen, hogy az amerikai filmek nem csak a
pénztől és a reklámtól tudnak ilyen tehetségesen nyomulni.
Ez kevés lenne a világsikerhez, a kasszasikerhez. Ezek a filmek
– minden hibájukkal együtt – a nézőknek készülnek,
értünk és nekünk vannak, és szeretnek minket. Tetszenek
érteni? Szeretnek minket. Tisztelt magyar alkotó Urak! Így nem
fogják tudni kivenni a mozijegy árát a zsebünkből, ha minket
kihagynak a pakliból. Donald Robinson, a The Times neves
filmkritikusa mondta a vetítések után: "Kérem szépen, a
producer nem egy külső hideg pénzember, akit minél jobban meg
kell fejni, hanem egy kreatív alkotótárs, egy barát, akit
szeretni kell." Látható volt, hogy véglegesen kettészakadt
a magyar játékfilmszakma. Egyik oldalon a történeteket
elmesélni nem tudó, saját közhelyeibe belefulladó lila
"művészfilm", amilyen például a fődíjas
"Szenvedély", hosszasan és unalmasan tálalva. A másik
oldalon a televíziós sorozatok hatására kialakult
szituációs "közönségfilm", mint a már említett,
szellemtelen, botrányos és közönséges Zimmer Feri.
Különös volt olvasni a producerek nevét. Volt olyan főcím,
ahol a producer szócska alatt nyolc név szerepelt. Talán
ismerős a mondás: sok bába közt elvész a gyerek.
Igazságtalan lennék, ha nem említenék meg egy rendezőt és
egy filmet. Sass Tamás: Presszó. Mindaz, amit eddig leírtam,
erre a rendezőre és filmjére nem érvényes. És végezetül
szeretnék szólni egy dokumentumfilmről. Schiffer Pál Talpon
maradni cím? filmjéről. Az egész szemle leghitelesebb,
legmegrázóbb, legfelkavaróbb filmje. Hat embert mutat be, akik
elveszítik munkahelyüket a bányában. Közülük öten
tönkremennek, egy talpon marad. Nem lehet manipulálni, ott áll
a talpán: Istenről, megtérésről, kegyelemről, szeretetről
beszél. A "folyamatfilmezés", amit Schiffer ebben a
filmjében is csinál, méltán kapta meg Almási Tamással
együtt a szemle egyik fődíját. A film egyszerűségében,
természetességében, őszinteségében messze túlmutat a
szemlén látott filmeken. Elhiszem, hogy nekem szól, sőt, hogy
értem szól. Mint mondtam, szeretem a mozit és szeretem a
filmeket. Jövőre is ott leszek a filmszemlén. Hátha...