Kereső toggle

Veszélyes vizeken

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A boszniai hegyek mindig tartogatnak meglepetéseket, nincs ez másképp most sem. Ha az Adriai-tengert választjuk úti célul, de nem szeretnénk az unalmas autópályán utazni, érdemes levágni az utat Bosznia felé.

Természetesen akkor, ha az Adria délebbi részeit választjuk. Az izgalmasabb út mellett szól az is, hogy a drága horvát autópályát így megspórolhatjuk. Cserébe akár egy tehén is benézhet az autó ablakán, vagy a juhnyáj okozta dugóban segíthetjük lélekben terelni a nyájat. Azért nem teljesen a világ vége Bosznia sem, hiszen Zenica és Szarajevó között és utána egy kicsi szakaszon van autópálya pár száz forintért. De ha még ezt is sokalljuk, akkor Szarajevóig gyönyörű fenyveseken keresztül is el lehet jutni egy 15 százalékos emelkedőkkel tarkított úton.

Boszniában készüljünk fel arra, hogy hol (többnyire muzulmán vallású) boszniaiak, hol horvátok lakta kantonokkal, az észak-keleti régióban pedig egységes szerb területtel találkozunk. Ez a háború utáni felosztás eredménye. Új jelenség, hogy nagyon sok, többnyire vallásos arab érkezik az országba. A helyiek azt mondják, a víz és az erdő tetszik nekik. Nem ritka látvány a csadorban sétáló asszony sem. A helyiek némelyike üzletet lát a sok jövevényben, de vannak olyanok is, akik tartanak tőlük.

Mivel elég hosszú útról van szó, érdemes a boszniai részen megszállni egy éjszakára. A Neretva folyó völgye ideális helyszín a tenger előtti pihenésre, kalandvágyóknak raftingolásra. Konjic városa a mi célpontunk, egészen pontosan egy kicsi falu valahol a Konjic feletti hegyekben. Sötétben érkezünk, de ha tehetjük, ezt inkább kerüljük el, mert az előzetesen mobilra letöltött térképek keresői sem tudnak megbirkózni a navigálás feladatával. A roamingdíjak viszont – bármilyen kedvesen is üdvözölt bennünket a szolgáltató – az egekben vannak, hiszen „ez még nem Európa”. Egy kis navigációs segítségre bekapcsoltuk ugyan a roamingot, de pillanatok alatt elértük a limitet (15000 Ft) – ezzel búcsút is inthettünk az internetnek.

Marad a kérdezősködés: egy ablakból fény szűrődik ki. Két férfi szólít meg minket angolul. Azonnal segíteni akarnak, az egyik vizet is hoz palackban, de kiderül: semmi helyismerete nincs. A telefonját is odaadná, dehát nem tudunk vele mit kezdeni, arab betűk mindenhol…

Az offline térkép újra beindul, beütjük a koordinátákat: irány át a hegyen, az éjszakában. Nagy küzdelem árán eljutunk egy faluba, annak is a közepébe egy romos hídon át, szétlőtt házak közé. A GPS sem tehet róla, hogy a szétszórt házak között nemigen tud tájékozódni. Fénysebességgel fordulunk vissza. Ha azt látjuk egy címen, hogy „bb.”, az annyit jelent, hogy „bez broja”, vagyis szám nélküli ház. Utólag okosabb az ember, mindig kérni kell pontos GPS koordinátákat (ha egyáltalán vannak). Szerencsére emberi segítség érkezik: a mecset lábánál álló kivilágított házból kinéznek, és útba igazítanak bennünket.

Másnap a Neretva folyón induló raftingon kipihenhetjük magunkat. A víz különleges smaragdzöld színét nem csak az erdőktől kapja, ugyanis nem változik ősszel sem. Az itteni tavak is zöldek, viszont ősszel bebarnulnak, ahogy a fák is. Ebben szerepet játszhat a Neretva kőzete is, de pontosan nem tudják, mitől ilyen a színe.

Beülünk a több személyes gumicsónakokba – elől és hátul magabiztos boszniai fiúk eveznek. Hatéves kor felett mindenkit levisznek a folyón. Egész nyáron, jobban mondva májustól raftingcsoportokkal eveznek – nem proteintől fejlődött az izomzatuk, ez egyértelmű. Gyors fejszámolás után megkérdezem: akkor még a háború alatt születtek? Kiderül, hogy két évvel utána. Egy pillanatra elcsodálkozom: itt a háború utáni első generáció, és egyetemre fog járni, arra gyűjti a pénzt. Az élet megy tovább. Ahogy a Neretva is a hatalmas szurdokfalak között.

Az első borulás után megnyugodhatunk, hogy így nyár végén, ősz elején sem unalmas a folyó. Habár az igazi „adrenalinfröccs” után vágyóknak mindenképpen a május–júniusi időszakot javasolják, a magas vízállás miatt.

A helyieknek már a vérükben van a magas szikláról való ugrás – ennek „végterméke” a mostari hídugrás. Sűrűn megállunk, végignézzük a nagy kurjongatás közben ugró boszniaiakat.

Délelőtt indulunk, késő délután érünk vissza. Az egész napos rafting ára töredéke az osztrák áraknak. Ez igaz a szállásra és az étkezésre is. Most érdemes kihasználni az alacsony árakat, mert ennek előbb-utóbb híre megy.

A raftingos nap után a Neretva-völgy mutatja az utat, egészen az Adriáig.

Olvasson tovább: