Kereső toggle

Stílusikonok célkeresztben

Politikusfeleségek a stílustanácsadó szemével

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Miért válnak nők milliói számára divatikonokká, követendő példákká a hírességek? Vajon a stílus, a jó megjelenés csak a kiváltságosok luxusa lenne? Az öltözködési stílusból lehet-e messzemenő következtetéseket levonni? Egyáltalán kell-e a legutolsó divatot követni ahhoz, hogy jól érezzük magunkat? A jólöltözöttség pusztán stílusérzék dolga vagy netán pénzkérdés?

A divatcégek legújabb kreációit ma is a sztárok és a vezető réteg képviselői kapják meg először, ők mutatják be, és csak utána kerülnek ki az üzletekbe, elérhetővé válva a nagyközönség számára is. Soós Katalin stílustanácsadó a Heteknek elmondta: „A hétköznapi emberek élete egyszerű, mondhatni unalmas: jelentős és látványos sikereket ritkán érnek el. Szükségük van ideálokra, példaképekre, akiket csodálhatnak vagy irigyelhetnek, akiknek az életét a médiumokon keresztül figyelhetik, így egy kicsit az életük részévé válnak. Épp ezért az, amit egy sztár visel, mindig is az érdeklődés középpontjában állt: mivel sikeres, ezért ahogy kinéz, az képviseli a szépséget, a sikerességet, a csillogást és főleg a boldogságot. Ráadásul a médiumok is azt sugallják, sőt a divatvilág üzenete is az, hogy ha részesei akarunk lenni az ideálunk sikerének, sőt mi magunk is sikeresek és boldogok akarunk lenni, akkor csak követnünk kell a kedvenceink öltözködési stílusát vagy éppen sminkelési szokásait. Ha hasonlítunk hozzájuk a külsőségekben, akkor egy kicsit már mi magunk is olyanná válunk, mint ők. Így válik a sztárok stílusa követendő példává.”

Szemes Nóra
Molnár Tímea szín- és stílustanács-adó szerint sincs új a nap alatt. Amióta világ a világ, az embereket mindig is érdekelte, mit viselnek a befolyásos vagy felsőosztálybeli személyek. „Például, hogy a két legismertebb példát említsem, Marie Antoinette francia királyné vagy Jacqueline Kennedy Onassis divattörténeti hatást gyakoroltak a megjelenésükkel. Minden történelmi korszak megteremti a maga stílusikonjait – akár negatív, akár pozitív oldalról, lásd Kim Kardashian kontra Kate Middleton. Másokat követni, véleményezni – akár a mikro-, akár a makrokörnyezetünkben – természetes emberi igény, egyfajta kontinenseken átívelő, közösségi turkászás. A kiemelt pozícióban élő nőkre a jólöltözöttség, akár csak a trendkövetés mindig is egyfajta társadalmi elvárásként nehezedett, gondoljunk csak Diana hercegnőre vagy Grace Kellyre – ők egyszerre voltak irigyelt, követett szépségek, akiket sztártervezők öltöztettek, és karitatív munkásságú közszereplők” – ecseteli a szakember.

Szemes Nóra személyi stylist, stílustanácsadó szerint viszont „általában az ismert hölgyek nagyon stílusosan öltöznek, sok öltözködési illemszabálynak kell megfelelniük, és ezt összeegyeztetni az épp aktuális divattal már egy merészebb vállalkozás. Ám manapság a világban elterjedt a hanyagság, divat a sportos, de a »sportosan elegáns« megjelenés fogalma alatt teljesen mást értenek az emberek. Ha valaki elegánsan jelenik meg a mai sportos világban, arra máris felkapja a fejét az ember, mert különleges. A sztárvilág hírességei egyre kevesebb ruhát vesznek magukra, egyre hanyagabb és kaotikusabb stílust mutatnak, egyre több bőrfelületet »villantanak«”. A stylist megítélése szerint „ezek mellett valóban érdekes a politikusfeleségek klasszikus elegáns stílusa. Nagyjából ez a különbség a divatstylist és a személyi stylist munkája között is. A divatstylist feltűnő, esetenként megbotránkoztató, divatos szetteket kreál a celebeknek. A személyi stylist viszont figyelembe veszi az alany testi adottságait, a személyes stílusát és természetesen az életét, a napi rutinját, és a különböző megjelenésekhez igazítják a szettet – a divattól teljesen függetlenül, ám nem kizárva azt.”

Így a világban a külső megjelenés mára mindennél fontosabb lett, meghatározza az életminőségünket is. Ha előnyös a megjelenésünk, akkor jobb állást és több fizetést várhatunk. „Már a szocializációnk legkorábbi pillanataiban is megtaláljuk ennek az alapjait, például Hamupipőke történetében. Hamupipőke csak akkor kaphatja meg a királyfit, ha szép a ruhája, kicsi a lába, és a külső megjelenésével eleget tesz az elvárásoknak. A gonosz mos-toha és a gonosz testvérek mindig csúfak, a hősnő mindig szép és jó. Így mire felnövünk, a jósághoz és az értékességhez végül a szépség elválaszt-hatatlanul összekapcsolódik a fejünk-ben. Egy szép embert vagy egy divatos megjelenésűt okosabbnak, értékesebbnek és kedvesebbnek gondolunk. Ráadásul a jó megjelenés hatalmat és erőt is szimbolizál, így a nyilvánosság előtt szereplők a megjelenésükkel erősíteni vagy gyengíteni képesek a róluk alkotott képet” – teszi hozzá Soós Katalin.

„Egy választékosan kifinomult megjelenésű first lady az elnök státusszimbólumaként is értelmezhető, reprezentálva és hirdetve az elnök erejét, sikerességét és megbízhatóságát. Ez a szavazóknak is biztonságérzetet ad, mert azt hiszik, hogy egy jó megjelenésű elnöki pár hozzáértő és gondoskodó, így jó kezekben vannak. Érdemes megfigyelni, hogy amint egy hétköznapi emberből hirtelen kiemelten fontos közszereplő lesz, az öltözködési stílusa is azonnal megváltozik, és az addigi egyszerű ruhatárát lecserélve kialakítja a hatalmat, a sikerességet és erőt szimbolizáló kifinomult megjelenést. A külseje, öltözete üzenetet hordoz, és ezt mi dekódoljuk a belénk táplált sztereotípiák alapján.”

Ugyanakkor a hétköznapokban is ez a dekódolási rendszer működik, ami során a külső megjelenésük alapján soroljuk be az embereket egy-egy társadalmi rétegbe vagy csoportba. Sokszor azonban a külső szemlélő számára ez teljesen téves következtetésekhez vezet, mert sokan nem énazonosan öltözködnek, és valamilyen vélt vagy valós okból felvesznek valamilyen szerepet, egy stílust, vagy egyszerűen csak szolgai módon követik a divatot. Mi több: a divatos megjelenés a sztárokhoz való hasonuláson kívül még egyfajta magabiztosságot is ad – a divatosak csoportjához való tartozás megerősítő érzését. Ez elfedi a magányosságot, az ürességet és az izoláltságot, amely a jelen kor alap életérzése. Azonkívül nem is kell foglalkoznunk azzal, hogy kik is vagyunk valójában, kész megoldásokat kínál, sablonokat ad a megjelenésünk kialakításához – ahogyan a sikeresség és boldogság illúziójába is ringat bennünket…

Bár elérkezik egy életkor, amikor ez már nem elégít ki, és elkezdjük keresni a saját stílusunkat. Soós Katalin szerint: „Sajnos ma már elveszett nagyanyáink tudása az öltözködés alapismereteiről, ugyanis ők még maguk varrták a ruháikat, tisztában voltak a szabások és a fazonok rejtelmeivel. Mivel az iskolai képzésből már hiányzik a háztartási alapismeretek tantárgy – ahol megtanítottak a kulturált öltözködésre –, ezért csak a divatmagazinok és médiumok formálják ízlésünket. Ezekből azonban nem sokat tudhatunk meg az előnyös és hozzánk illő megjelenésről, így aztán kinek-kinek saját ízlése és veleszületett érzéke határozza meg, hogy mennyire sikerül minőségi és előnyös megjelenést kialakítania. Ráadásul egy emberöltőnyi időszakon keresztül azt sulykolták a társadalomba, hogy nem kell szépen felöltözni az alkalmakra, így nem is csodálkozunk, ha egy operaelőadás nézőterén szakadt farmert és kinyúlt pulóvert viselőkkel találkozhatunk. Különösen a fiataloknak már fogalmuk sincs a közönséges vagy a sikkes megjelenés közti különbségről. Ezért találkozhatunk akár még egy operabálon vagy Oscar-átadón is a ruhából kieső mellekkel, a bugyivonalig felszabott szoknyákkal vagy éppen teljesen átlátszó ruhákkal.”

És persze jegyezzük meg, amivel minden szakember egyetért: a stílusérzék nem pusztán pénzkérdés; a jól összeválogatott, alkalomhoz illő ruhadarabok – amelyek anyagban és színben is harmonizálnak – nem kell, hogy a legdrágább helyről származzanak, nem attól lesz valaki menő, hogy a legnagyobb márkák termékeiben feszít. A ruhát ugyanis nem hordani, hanem viselni kell tudni.

Ami pedig a reflektorfényben élő nőket illeti, Molnár Tímea szerint napjainkban választás elé kerülnek, hiszen a női szerepek az elmúlt évszázadokban kinőtték a háttérbe húzódó kirakatfeleség dobozát. Ezt tükrözi például Kate Middleton is, aki józanabb, hétköznapibb – és ezzel az átlagos nők számára megközelíthetőbb, szimpatikusabb – módon nyúl az arisztokratikus öltözködés paneljeihez.

Noha mindez személyiségfüggő is, ellenpéldaként mondhatjuk Michelle Obamát, aki divatcentrikus és igencsak költséges megjelenésével nagyon sok témát adott a divatmagazinoknak és a választópolgároknak férje elnöksége idején. „Az átlagos diplomáciai közeg pedig átlagos öltözködésbeli sajátosságokat mutat. Ebbe a világba vagy beleszületik vagy belecsöppen valaki. És mivel példának okáért hazánkban a második világháborút követően szinte kihaltak a jó értelemben vett úrias öltözködés szabályai, példái, a politikai életben feltűnő személyeknek és feleségeiknek a legtöbbször önerőből kellene elsajátítania mindazokat az öltözködési alapszabályokat, melyeket a pozíciójuk megkíván. Ez pedig már egyéni döntés kérdése – és többnyire nem valósul meg, ezért is láthatunk farmernadrágban, pólóban nyilatkozó politikusokat, előnytelenül, vagy alkalomhoz nem megfelelően öltözött feleségeket. Mindezt egy szigorúbb öltözködési szabályrendszert követő országban, mint például Japánban nem tudnánk elképzelni, hiszen teljesen eltérő társadalmi, szociális és történelmi háttérrel rendelkezik” – fűzi hozzá Molnár Tímea.

Kate Middleton
Márpedig a közszereplőknek tudatában kellene lenniük, hogy nagy a felelősségük a közízlés befolyásolásában, így példaképül kellene szolgálniuk a megjelenés minőségi irányba való elmozdulásában. Mivel a hétköznapi emberek figyelik minden lépésüket, ezért legalább, amikor megjelennek a nagy nyilvánosság előtt, akkor illene minőségi és ízléses öltözködési stílust képviselniük. „Nem a slampos, ócska irányba kellene elmozdulniuk, vagy nem éppen az extrém, a harsány, a közönséges és a különcséget mutató öltözködési stílust kellene követniük – aminek van egy »én különb és különlegesebb vagyok nálatok, és megengedhetem magamnak, hogy fittyet hányjak minden szabályra« üzenete is –, hanem a kifinomult, a minőségi és a klasszikus értékeket őrző stílust kellene megmutatniuk. Az egyénnek pedig ki kellene alakítania magában egy igényességet, egy önazonos stílust, amely csak rá jellemző, és előnyös a számára. Ehhez viszont az oktatást alapjaiban kellene megváltoztatni; már kisgyermekkorban el kellene kezdeni tanítani az öltözködés tudományát. De ha másképpen nem is, hát felnőttkorban meg kéne szerezni az információkat a szakértőktől, akik segítenek a minőségi megjelenés kialakításában” – hívja fel a figyelmet Soós Katalin.

Ezzel teljes egyetértésben Molnár Tímea így summázza a lényeget: „A kérdés az, hogy a most felnövekvő generációk számára miben és mennyiben változik a protokolláris öltözködés; a jövő politikusai, közszereplői ugyanis azok a fiatalok, akik számára minden eddiginél fontosabb a vizualitás, a külsőség, a látvány. Másfelől egyre nagyobb figyelmet kap a társadalmi felelősségvállalás, vagyis a divatipar mérhetetlen károkozása – mind környezetvédelmi, mind szociológiai szempontból. Az, hogy vajon ki-alakulhat-e valamiféle egészséges egyensúly a témában, az a jövő zenéje”.

Olvasson tovább: