Kereső toggle

Kirándulás a só városába

Hallstatti élmények

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy hétvégi szikrázó napon szerencsénk volt ellátogatni Salzkammergut leghíresebb tavához, a hatalmas hegyek ölelésében fjordszerűen tekergőző Hallstatti-tóhoz. A kristálytiszta vízű tavat csaknem minden irányból 2-3000 méteres hegyek veszik körül változatos túralehetőségek korlátlan tárházát biztosítva. A festői tavat délről a közel 3000 méteres Dachstein határolja híres barlangjaival és merész kilátóival.

A tó névadója, Hallstatt sokak szerint egész Ausztria legbájosabb városkája, az Alpok gyöngyszeme, amely felett – a Salzbergen – a környék legnépszerűbb sóbányája vonzza turisták százezreit. Már csupán az idevezető út miatt is megérte felkerekedni (Letenye–Muraszombat–Maribor–Graz–Liezen felől közelítettünk), mert az autópályáról letérve – Graz után – fantasztikus tájak, az Alpok nyúlványai, mesés települések, patakok, számtalan békésen legelésző tehén és festői rétek tárulnak elénk. A helyszínhez közeledve egyre meredekebb az út, olyan szakasz is van, ahol a lejtő 23 fokos. Hallstattba közel egy kilométeres alagúton át lehet bejutni. A városba autóval csak engedéllyel szabad behajtani, de a Lahn nevű városrészben több nagy parkoló is van. Itt kötnek ki a menetrendszerű hajójáratok, is és egy nagy vízesés zúdul alá.

A város felé sétálva egyre többet látunk a kéken csillogó tóból – mint kiderül szerencsénkre, mert idegenvezetőnk szerint ritka, hogy az időjárás ennyire kegyes legyen errefelé. A szikrázó napsütésben teljesen mások a színek, a fények – így néznivaló van bőven. Amúgy meg gyakori a szemerkélő eső – ilyenkor a hegyek ködbe burkolóznak, és nem annyira jók a látási viszonyok.

Mikor megérkezünk, mindenkinek tátva marad a szája: Hallstatt egy hihetetlenül látványos helyen, lélegzetelállító környezetben fekszik a tó és a hegyek közé ékelődve, sziklafalra „felmászott” házikókkal. Így már nem is meglepő, hogy miért nevezte „a világ legszebb tóvárosának” a 19. század egyik nagy utazója, Alexander von Humboldt. Ahogy az sem véletlen, hogy a Stég a Hallstatti-tavon című film már számtalan nemzetközi díjat bezsebelt: Geoff Tompkinson angol fényképésznek ugyanis Salzkammergut a választott hazája, lenyűgöző filmjében épp a Hallsatti-tó csendes szépségét ábrázolja.

A város Fő utcája tulajdonképpen az egyetlen utca, mely közvetlenül a tó mellett kanyarog. A hegy oldalába épített meredek, tarka házacskák adják a hely esszenciáját. A házak kicsi udvara igen takaros, szépen virágosított. Ahogy haladunk tovább egy szinte mesebeli főtér tárul elénk: a Marktplatzot tartják Ausztria legbájosabb főterének, körben a muskátlis, színes polgárházakkal. A nyüzsgő tér tele van vendéglátóhelyekkel, ajándékboltokkal. Egyik legérdekesebb látványossága mégis egy körtefa, ami felkúszik az egyik ház falán, és amint közelebbről rácsodálkozunk, kiderül: itt korántsem számít egyedi látványosságnak. Később több ilyet is látunk: barackfát, almafát házfalak oldalára futtatva – nyilván a hely szűke miatt. Így csak ki kell nyúlni az ablakon egy finom gyümölcsért.

És ami még igen feltűnő: hemzsegnek itt a távol-keleti turisták. Idegenvezetőnk elmondása szerint a kínaiaknak annyira megtetszett a város, hogy 2011-2012 között lemásolták és felépítették a kínai Hallstattot Hong Kongtól nem messze. Persze a hallstatti lakosok kezdetben ezen felháborodtak, ám az átadó ünnepségen Hallstatt polgármestere már diplomatikusabb hangot ütött meg…

Azt is megtudtuk: a kisváros nagy múlttal büszkélkedhet, már nagyjából 7000 éve lakott hely. Akkoriban találtak rá a helyi sóbányákra, és hamarosan kereskedelmi központtá alakították a települést. A középkori Hallstattban tulajdonképpen mindenki a sóból élt, sóval fizettek az áruért, de napjainkban is jelentős sóbányászati tevékenység folyik. Egyszóval itt minden a sóról szól.

A város a kelta eredetű nevét is erről kapta, hall: só, statt: állomás, helység. A hegy és a tó közé szorosan ékelődő települést sokáig megközelíteni sem volt egyszerű: csak öszvéren és vízi úton volt elérhető, még a császár is hajón jött ide a tó túloldaláról körülnézni. 1876 óta közelíthető meg kiépített úton. 1966-ban pedig elkészült a már említett alagút. A kialakult gazdag történelmi múlt miatt aztán 1994-ben a Világörökség részévé vált.

Napjainkban mintegy egymillió turista keresi fel évente az idegenforgalomból élő ezerfős települést. Állítólag nyáron már-már zavaróan sok látogató bóklászik itt, ezért érdemes ilyenkor reggel, vagy késő délután ismerkedni a várossal. Napközben pedig kipróbálhatjuk a hűsítő hegyek között a számos turista- és kerékpárút egyikét. Megtudtuk azt is, hogy Hallstattból az egyik legnépszerűbb gyalogtúra a Salzbergről induló úgynevezett Sóvezetékút, mely magasan a sziklába vájt, több helyen biztosított, mégis kényelmes panorámaösvény, mely végig a tó partjával párhuzamosan halad egészen Bad Goisernig.

Közben a főteret elhagyva rácsodálkozunk a házak között patakká szelídült vízesésre, majd a főtér és a hajóállomás között találjuk a Városi Múzeumot, mely a környék legérdekesebb kiállításait rejti: modern, multimédiás tárlatai ismertetnek meg többek között a sóbányászat történetével, gazdag leletanyaggal illusztrálva.

Ezután lemegyünk a tópartra, hogy hajókázzunk egyet. Van, aki hattyú alakú vízibiciklit bérel, és olyan is akad, aki megmártózik a nem éppen kellemes hőmérsékletű vízben a szabad strandon, ahol gyermekek számára biztonságos pancsolót is kialakítottak. Sok turista szelfizik, persze az úszkáló hattyúcsapatok és kacsák is jócskán hozzájárulnak az idilli képhez. Mintha egy Grimm-mese elevenedne meg. Nem hagyjuk ki, hogy a nyugodt víztükör fölé nyúló teraszok egyikén elkortyoljunk egy tejeskávét, elmerengve a gyönyörű kilátáson, meg persze az élet nagy dolgain…

Sóhegy sóbányával

A kilátóhoz és a 838 méter magas világhírű Sóbányához egy modern siklóval kúszunk fel mindössze három perc alatt, de akinek több ideje van és edzett, az gyalog is felkapaszkodhat az ősi túraútvonalon, – ahogy régen a bányászok is tették –, körülbelül egy óra alatt. Miután felértünk, utunk a Rudolf őrtorony melletti legújabb látványossághoz vezetett: egy sziklafal tetejére épült Skywalkhoz. Ide kimenni csak annak ajánlott, akinek nincs tériszonya! Ugyanis több méterre kinyúlik a több száz méteres mélység fölé, páratlan élményt nyújtva a bátraknak. Még egy panorámahídról is élvezzük a nem mindennapi látványt: káprázatos látkép nyílik a tóra, a városra és a környező hegyláncra. Itt betérünk a tájjellegű étterembe egy rövid időre falatozni.

Ezután a Salzbergen a világ legrégebbi sóbányája felé vesszük az irányt, melyet 2002-ben hatalmas múzeummá alakítottak át. Röpke egyórás sorban állás után be is jutunk, persze csak miután védőruhát kapunk, és azt kellőképpen felöltjük magunkra. A hegy gyomrában egyébként hét Celsius-fok az állandó hőmérséklet, érdemes meleg ruhát és kényelmes túracipőt vinni. Bányavasúton indulunk útnak: a látványosan szép kristályterem után két eredeti facsúszdán száguldunk egyik tárnából a másikba, ami kihagyhatatlan élmény! (Aki nem vállalja be a lecsúszást, természetesen lépcsőn is lemehet).

Majd interaktív kiállítótereken megyünk át – szemmel láthatóan minden korosztály számára érdekes és élvezetes tartalommal: hol egy falból előbújó projektor, hol egy vetítővászon különleges filmekkel, beszélő és mozgó bábukkal. Végül fényjátékkal megvilágított föld alatti bányató partján teszünk körsétát, és keressük a sóba zárt vaskori bányászt, hogy kalandos időutazáson ismerkedjünk a bányászok éle-tével. A túra végeztével kisvonatra ülünk, hogy kijussunk a felszíni szabad levegőre, és ismét siklóra szállva lejussunk a városba. Szuvenírként pedig mi mást is vásárolhatnánk itt, mint Bad Ischler kristálysót minden létező formában (jódos, fűszersó stb.).

Bad Ischl és az isler sztori

Kirándulásunk nem lenne teljes, ha nem látogatnánk Bad Ischlt. A szintén gyönyörű környezetben fekvő alpesi fürdőváros 468 méter magasan terül el. Ferenc József császár a nyári rezidenciájában itt közel 60 nyarat töltött – ma is látogatható a gyönyörű parkkal körülvett biedermeier villa. Emellett híres kulturális eseményeiről is. Sok neves művész alkotott a városban: úgymint Johann Strauss, Lehár Ferenc (villája szintén látogatható), Brahms és Bruckner.

Azok sem csalódnak a városban, akiket nem vonz a régi császári idő: a patinás fürdő- és gyógyhely Ausztria legrégebbi sós fürdőjével és nagyszerű klímájával is büszkélkedhet. De túrázhatunk és lanovkával is utazhatunk a hegycsúcsok között.

A városról kapta nevét az ischler (isler), amit itt találtak fel még 1849-ben. De csak 100 évvel később, egy Richard Kurth nevű cukrász alkotta meg a múlt század ötvenes éveiben, amit a mai napig megkóstolhatunk a Zauner cukrászdában. Itt láthatóan nagy a keletje, és kétféleképpen készítik: vagy csokoládéval töltve és leöntve, vagy pedig ribizli- vagy baracklekvárral töltve és kávés krémmel bevonva.

Ám az 1832-ben megnyitott cukrászdában – amely megőrizte korabeli hangulatát, és ahol Ausztria legnagyobb süteményválasztéka közül megtaláljuk például Sissi kedvencét is –, megtudtuk: az isler eredetileg rumos csokoládékrémmel készült, amely Ferenc József kedvenc süteménye volt. Az eredeti isler receptjét persze nem árulták el, mert hétpecsétes titok…

Olvasson tovább: