Kereső toggle

Kendőzetlen igazságok

A nagy hidzsáb-kérdés, avagy feminizmus svéd módra

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egy politikus vagy éppen egy diplomata öltözködése  mindenképp túlmutat egy esztétikai vagy protokolláris kérdésen, politikai állásfoglalásnak tekinthető. Így történt ez az Iránba látogató svéd delegáció tizenegy női tagjával is, akiknek öltözéke éles bírálatokat váltott ki.

Idén februárban az iráni elnök, Haszan Rohani meghívására a Stefan Löfven vezette kabinet tagjai Teheránba látogattak egy fontos államközi tárgyalásra. Számos (bilaterális) egyezményt kötöttek, többek között a tudomány és a technika területén, a magasabb színvonalú oktatás és kutatás ügyében, a telekommunikációval kapcsolatban és családjogi kérdésekben is. A címlapok azonban azóta sem a tárgyalásról szólnak, hanem sokkal inkább arról: hogyan lehetséges, hogy a hatalmon levő svéd szociáldemokraták női vezetői, akik a világ első „feminista kormányának” vallják magukat, a teheráni tárgyaláson egytől egyig fejkendőben és csadorra emlékeztető hosszú kabátban jelentek meg?

A svéd kormány ugyanis hangsúlyozza, hogy első számú célkitűzése a „feminista külpolitika” megvalósítása, amelynek lényege – nemzeti és nemzetközi szinten – a női esélyegyenlőség biztosítása és az elnyomás alatt élő nőkért folytatott harc. Az ENSZ Nőügyi Bizottságának idén márciusban megrendezett 61. ülésén Åsa Regner Svédország nemek közötti egyenlőségért felelős minisztere határozottan állította, céljuk az, hogy „erős és konstruktív hangot adjanak a nők jogainak, és ezért vállalják is a felelősséget”. Így aztán nem meglepő, hogy az ominózus teheráni tárgyalás után minden irányból érkezett kritika. A svéd liberálisok elnöke, Jan Björklund a kendőt inkább az elnyomás jelképének, mintsem hagyománynak, az esetet pedig „hajótörésnek” titulálta. Véleménye szerint, ha a tárgyalást Svédországban vagy egy harmadik országban folytatták volna le, elkerülhető lett volna a kínos önellentmondás. Amineh Kakabaveh iráni származású svéd baloldali politikus egyenesen képmutatóknak nevezte a delegáció tagjait és hozzátette: „Azzal, hogy eleget tesznek az Iszlám Köztársaság előírásainak, az Iránba látogató nyugati nők legitimizálják a kötelező és diszkriminatív hidzsáb-törvényt.”

Masih Alinejad, iráni nőjogi aktivista a Stealthy Freedom nevű Facebook- oldalán arra invitálja honfitársnőit, hogy kendő nélkül posztoljanak magukról fotókat. Véleménye szerint ezzel a lépéssel a svédek semmibe vették ezeket a nőket, akik képeikkel rengeteget kockáztatnak. „Azt állítani, hogy ez csak egy kulturális vita, tévedés.”

Hillel Neuer a UN Watch főszerkesztője és Seth Fratzman a Jerusalem Posttól szintén éles kritikát fogalmaztak meg. Neuer szerint, „ha a svédeknek valóban fontosak a nők jogai, akkor női hivatalnokaik soha nem utaztak volna egy ilyen nőgyűlölő helyre”. Fratzman osztja a véleményt, hogy az emberi jogokért és egyenlőségért ilyen mértékben küzdő országnak nem lett volna szabad Iránba delegációt küldenie. „Egy dolog, ha valaki befedi a fejét és leveszi a cipőjét, ha istentiszteleti házba látogat, de amikor egy ország erőszakos törvényekkel kényszeríti a külföldi nőket, hogy egy bizonyos módon öltözködjenek, akkor eljön az idő, hogy nemet mondjunk.”

Az ellentmondások sora itt nem ér véget: a teheráni jelenet erősen ellentmond Isabella Lövin miniszterelnök-helyettes provokatív szándékkal készített fotójának, amelyen egy hölgykoszorú közepette ír alá egy természetvédelmi törvényt, ezzel is jelezve: „a világnak erős vezetésre van szüksége a nők jogaiért”.

Amikor Margot Wallström svéd külügyminiszter két évvel ezelőtt beszédet akart tartani Kairóban a nők jogairól, diplomáciai krízist okozott: az arab országok megtiltották, hogy felszólaljon ez ügyben. Ez alapján érthető az óvatosság. Ann Linde a svéd médiának azt nyilatkozta, nem lát ellentmondást az esetben, és továbbra is kiáll a kormánya által képviselt értékek mellett. Nem akart véteni a törvény ellen, egyébként csak férfitagokból álló delegációt küldhettek volna. „Ez az ő törvényük ellentétben Szaúd-Arábiával, ahol nincs törvénybe foglalva a kendőviselés. Amikor odamegyek, ott nem fogom viselni.” Látogatásuk alatt Rohani személyzete a női újságírókat is leellenőrizte, megfelelően befedték-e a fejüket, sőt a parlament tagjai előre megkapták az instrukciókat.

Sussan Tahmaseb, díjnyertes iráni nőjogi aktivista más aspektusból tekint az esetre. Szerinte a svéd delegáció igen erőteljes üzenetet küldött azzal Iránnak, hogy Löfven társaságában hat nő vett részt a tárgyaláson, hiszen a másik oldalon egy női miniszter sem volt.

„A viselkedéskultúra alapja, de a diplomáciában is abszolút kötelező elem a befogadó kultúra tisztelete” – állítja Görög Ibolya protokollszakértő. Felmerül tehát a kérdés, hogyan lehet minden félnek eleget tenni? A protokoll, a nőkért való kiállás vagy a törvény élvezzen elsőbbséget?

A válasz nem egyszerű, az is megeshet, hogy az adott szituáció dönti el, mi a helyes. Például Marilyn Hickey keresztény női prédikátorként rendszeresen felteszi a kendőt, ha muszlim országokban prédikál (például Iránban is így tett). Ez a multifunkcionális ruhadarab ebben az esetben nem az elnyomás jelképeként vagy politikai állásfoglalásként jelenik meg, hanem sokkal inkább egy kedves gesztus és a tiszteletadás jele, amivel megnyerheti hallgatótáborát.

 

Női dilemmák

1979 óta az iráni törvények előírják, hogy a nőknek be kell fedni a fejüket, különben több mint kéthónapnyi börtönbüntetést szabhatnak ki rájuk. Ezt külön erkölcsrendészet tartja számon. A törvény a nemzetközi látogatóktól is megköveteli az „erkölcsös” ruházatot, akkor is, ha nagyon rövid ideig tartózkodnak az országban.
 Ez, mint láthattuk, a külföldi női politikusokra különösen nagy nyomást helyez: a törvény megcsúfolása vagy az utazás visszautasítása jelentős mértékben ronthat a nemzetközi kapcsolatokon.
Márpedig az iráni média korántsem fogalmaz jóindulattal kendő-ügyben: Marijete Schaake holland származású európai parlamenti képviselőt a helyi lapok erősen támadták, amiért egy 2015-ös találkozó alatt a kendő nem fedte be teljesen a nyakát.
Emma Bonino, olasz külügyminiszter szintén kíméletlen kritikákat kapott. Habár a Szaúd-Arábiába érkező női politikusok nem kötelesek feltenni a kendőt (például Hillary Clinton, Laura Bush, Michelle Obama, Melania Trump és Theresa May sem tette fel), legutóbb Angela Merkel haját óriási pixelekkel takarta ki a szaúdi állami tévé a közelmúltbeli látogatása során.
Marine Le Pen pedig nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Libanonban nem volt hajlandó feltenni a fejkendőt, amikor a helyi főmuftival volt találkozója – így az el is maradt.
Ugyanakkor a brit Camilla, Cornwall hercegnője felvett egy színes fátylat 2013-ban Szaúd-Arábiában, és Kate Middleton is eltakarta a haját, illetve levette a cipőjét egy malajziai mecset meglátogatásakor 2012-ben.
Ám országhatárokon kívül is történhetnek kellemetlen incidensek: Irán koppenhágai nagykövete, Morteza Moradian például nem volt hajlandó kezet fogni Pia Kjærsgaard dán politikussal, arra hivatkozva, hogy szokásaik alapján, családtagokon kívüli nővel érintkezni tisztátalanság volna.

 

Radikális megoldás

Oriana Fallaci, olasz újságírónő 1979-ben Khomeini ajatollahhal készített interjút Iránban. A hatórás beszélgetés egy pontján Fallaci a csadorról kezdte faggatni a teheráni vezetőt, amelyet neki is fel kellett vennie a beszélgetés előtt. „Nemcsak a ruhára gondolok, hanem arra, amit képvisel: arra a szegregációra, amibe az iráni nőket a forradalom után belekényszerítették. Nem tanulhatnak az egyetemen vagy nem dolgozhatnak férfiakkal, nem úszhatnak a tengerben vagy a medencében férfiakkal. Mindent elkülönülve kell csinálniuk, a csadorjukban. Egyébként hogy lehet csadorban úszni?” – tette fel a költői kérdést, mire az ajatollah ezt válaszolta: „A mi szokásaink nem tartoznak Önre. Ha nem tetszik Önnek az iszlám viselet, nem köteles hordani azt, hiszen ez fiatal nőknek és tiszteletreméltó hölgyeknek készült.” „Ez nagyon kedves Öntől, és ha már ezt mondja, azonnal le is veszem ezt az ostoba középkori rongyot. Tessék!” – vágott vissza Fallaci, miközben kibontotta magát a fekete öltözékből. (M. V.)

 

Cherchez la femme! – Keresd a nőt!

No persze, mindezek fényében az még kínosabb kérdés, hogy Svédország vajon azok között az országok között volt-e, amelyek beszavazták Szaúd-Arábiát az ENSZ nőjogi bizottságába. (A szavazás titkos volt, annyit tudni, hogy az 54 tagországból 47 támogatta a szaúdiak felvételét, 7 tartózkodott, ellenszavazat viszont nem volt. A UN Watch számítása szerint ez azt jelenti, hogy a 12 szavazó EU-tagországból legalább 5 igennel szavazott.) Az ellenzék számonkérésére reagálva Margot Wallström svéd külügyminiszter kifejtette, szerinte a szaúdiak hol máshol tanulhatnák meg, hogyan kell bánni a nőkkel, mint a nők jogaival és helyzetével foglalkozó bizottságban, és ha az lenne a kitétel, hogy csak olyan országok vehetnének részt a munkában, amelyek jól kezelik a nőket, akkor lehet, hogy csak Svédország és Finnország maradhatna a testületben – annak viszont mi értelme lenne? Az eset hasonló belpolitikai vihart kavart Belgiumban is, ahol az ellenzék nyomására a miniszterelnök nyilvánosan sajnálatát fejezte ki a belga igen szavazat miatt, felfedve ezzel országa titkos szavazás során tanúsított magatartását. A UN Watch szervezet ugyanakkor felszólította még Franciaországot, az Egyesült Királyságot, Svédországot és Norvégiát is, hogy tegyék közzé, hogyan szavaztak, és ha szükséges, kérjenek nyilvánosan bocsánatot. (M. V.)

Olvasson tovább: