Kereső toggle

Aranykor vagy luxusnyomor?

Hollywood szemfényvesztése

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A húszas-harmincas évek nőideáljait már bőven Hollywood „gyártotta”, ám a nézők egy ideig mit sem sejtettek a hőn szeretett sztárok színfalak mögötti tragikus életéről. Akkoriban külön ügynökök serénykedtek azon, hogy a hősnők és hősök filmvásznon kívüli botrányait elsimítsák.

„Az abortusz jelentette a születésszabályozást” – nyilatkozta egykor inkognitóban az egyik hollywoodi színésznő, amikor az 1920–1950 közötti korszakot illetően a filmgyárbeli állapotokat ecsetelte. Míg akkoriban még az abortusz gondolata is tabunak és illegálisnak számított, a terhesség- megszakítás Hollywoodban sokkal gyakoribb és sokkal könnyebben hozzáférhető volt, mint a társadalom többi rétegében. A reflektorfénybe kerülő női testek szükséges „karbantartásának” minősítették az abortuszt. A döntéseket pedig legtöbbször az MGM, a Paramount Pictures, a Warner Bros és az RKO üzleti érdekei motiválták.

„Ezek az újonnan meggazdagodott férfiak és nők nem tudtak bánni a pénzükkel, a testükkel, az életükkel. Költekeztek, fickándoztak, és élvezték a feleslegüket” – írja Anne Helen Petersen Scandals of Classic Hollywood (A klasszikus Hollywood botrányai) című művében. A hollywoodi stúdiók munkavilágában a 19. századi nemi szegregáció megszűnt, „a háziasszonyi sorstól megmenekült bakfisok, szirének és csábítók” a történelemben először nagy jövedelemre tettek szert, amit arra költhettek, amire és akire akartak. A szerelmi kalandok időszaka köszöntött rájuk. A stúdióknak pedig ennek megfelelően reformintézkedéseket kellett bevezetniük, hogy a sztárok ne rombolják le botrányaikkal a személyük körül mesterségesen felfújt nimbuszt.

Az erkölcs kérdése már a húszas évek Amerikájában is megosztotta a közönséget. A kultúrvita gyújtópontja természetszerűleg Hollywood és az ott készült filmek lettek. A szexuális szabadosságáról, szerencsejátékokról és alkoholizmusról elhíresült filmipart az erkölcsi fertő melegágyaként tartották számon. A várost már ekkoriban olyan botránysorozatok rázták meg, amelyek kapcsán a civil, vallási és politikai szervezetek egyöntetű rosszallásukat fejezték ki. Női és egyházi szervezetek, ifjúsági mozgalmak és különböző reformcsoportok követelték a hollywoodi filmek cenzúráját. 1922-re már a szövetségi kormány és 36 állam fontolgatta az iparágat megregulázó törvények bevezetését. A bankok sorra felszámolták a mozifilmgyártók hitelkereteit. A korabeli média pedig igyekezett még az apróbb baklövéseket is alaposan kiszínezni. A háború által megtizedelt európai moziipar meg akarta törni Hollywood játékfilmek feletti monopóliumát, de a kaliforniai sztárváros aggódhatott a csökkenő nézőszám és a rádió irányából támadó verseny miatt is. Hogy megelőzze a „bajt”, úgy döntött, inkább saját magát fogja megrendszabályozni.

Ehhez a megfelelő személynek Will H. Hays bizonyult, aki a republikánus pártban szerzett politikai hátterét és személyes meggyőző erejét latba vetve próbált javítani a hollywoodi filmek imázsán. Meggyőzte az újságírókat, hogy ne foglalkozzanak a sztárok luxuséletmódjával, drága autóival és pezsgőfürdőivel, mivel azok sokak számára már önmagukban kimerítették az erkölcstelenség fogalmát. A partizásról hírhedt prominens színészek hamarosan eltűntek a filmvászonról, a kétes hírnevű hölgyeket levették még a statiszták listájáról is, néhány romantikus kapcsolatot pedig házasságként mutattak be a médiában.

Hays már 1922-ben úgynevezett „erkölcsi záradékot” illesztett a sztárok szerződéseibe. Ebből eredően egy esetleges nemkívánatos terhesség nemcsak szégyent jelentett a kasszasikereket generáló színészek és színésznők számára, hanem a stúdió szabályzatainak megszegését is. „Az volt az általános felfogás, hogy az elbűvölő sztárok elveszítenék népszerűségüket, ha gyereket szülnének” – írja Cari Beauchamp a régi Hollywoodról szóló, Without Lying Down (Lefekvés nélkül) című könyvében.

Calvin Coolidge elnök szerint Hays intézkedései hatékonyak voltak, 1926-ra sikerült meglékelnie a szövetségi szabályozással kapcsolatos törekvéseket – azok lekerültek a napirendről. A húszas és a korai harmincas évek filmjei gátlás nélkül tartalmaztak szexuális célzásokat, fajgyalázást, közönségességet, droghasználatot, homoszexuális utalásokat, házastársi hűtlenséget, abortuszra tett célzásokat. 1934-re azonban bevezették a „Hays-törvényként” is emlegetett, filmgyártásra vonatkozó törvényt. Ezt követően a filmvásznon évtizedekig nem mutattak szexualitásra nyíltan utaló jeleneteket, és egy időre eltűntek azok az antihősök is, akik látszólag büntetés nélkül megúszták a különféle bűncselekmények elkövetését vagy akár a droghasználatot. Mindez persze csak a felszín volt: a konzervatív arculatváltás mögül – a sztárok színfalak mögötti életében – igencsak kilógott a lóláb.

A Hays-féle záradékok még a színésznők házasodáshoz való jogát is érintették. A klasszikus Hollywood botrányai című könyv szerzője szerint a „szőke bombázónak” számító Jean Harlow például azért nem mehetett hozzá William Powellhez, mert „az MGM a szerződésében egy záradékkal megtiltotta számára a házasodást” – végtére is, egy feleség már nem lehet „bombázó”. Amikor Harlow teherbe esett, pánikba esve hívta a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) vezetőjét, aki Howard Stricklinget bízta meg az ügy „rendezésével”. Harlow röviddel ezután Mrs. Jean Carpenter néven befeküdt a Good Shepherd kórházba „regenerálódás céljából”, a 826-os szobába, ahol közel egy évvel korábban „vakbélgyulladással” kezelték. „A gyerek várhat, a karrier nem” – magyarázta Jean Harlow anyja.

A női szexideálok vagy saját hedonizmusuknak estek áldozatul, vagy kegyvesztettek lettek, vagy egyszerűen kiégtek. Így járt Theda Bara és Clara Bow is, míg mások, például Joan Crawford folytatták pályájukat. Crawford 1931-ben már elhidegült férjétől, és teherbe esett Clark Gable-től. Az abortuszt újfent Strickling szervezte meg. Crawford pedig azt hazudta férjének, hogy forgatás közben elesett, aminek következtében elvesztette magzatát.

Riválisa, Bette Davis szintén inkább a karriert választotta – ugyancsak abortuszok árán. A családban ő volt az egyetlen kenyérkereső – anyját, nővérét és férjét tartotta el –, és saját bevallása szerint, ha 1934-ben bevállalta volna a terhességét, akkor élete addigi legnagyobb szerepétől esett volna el, és a többi nagy szerep sem találta volna meg. Később aztán Davis három gyermeket szült – az elsőt 39 évesen. Ekkorra már büszke volt rá, hogy az abortuszok után is lehetett gyermeke, és már a karrierjét sem kellett feladnia, noha anyja mindig ezzel riogatta.

Ava Gardner szintén a terhesség- megszakítást választotta, amikor még Frank Sinatra felesége volt – férje tudta nélkül. „Az MGM mindenféle büntető záradékokat tett a sztárok szerződésébe. Ha gyereket vállalok, elvesztem a fizetésem. Akkor hogy tudtunk volna megélni? Franknek nem volt pénze, nekem pedig a jövőbeni szerepeim miatt körbe kellett járnom a világot. Így nem vállalhattam a gyereket. Az MGM megszervezte, hogy Londonba repülhessek, az abortusz pedig nagyon diszkréten zajlott le”.

Nem mindenki élte meg ilyen könnyedén a történteket. Erre a legérzékletesebb példa az Óz, a csodák csodája kis Dorothyját alakító Judy Garland, aki helyett szinte mindig mások döntöttek. „Házasok voltak vagy sem, az MGM-lányoknak meg kellett őrizniük szűzies imázsukat” – állítja Jane Ellen Wayne a The Golden Girls of MGM (Az MGM üdvöskéi)  című könyvében. Garland 1941-ben, 19 évesen ment hozzá David Rose zenészhez az MGM engedélye nélkül, de 24 órán belül vissza kellett mennie dolgozni. Amikor teherbe esett, anyja a stúdióval összejátszva megszervezte az abortuszt. Elvégre a közönség az ártatlan kis naivát szerette, nem egy anyát. 1943-ban Garland újra teherbe esett egy afférból, de ekkor a stúdió újabb abortuszt szervezett számára. Egyesek szerint ezek az incidensek pszichésen olyannyira megviselték Garlandot, hogy tulajdonképpen ő lett a sztárvilág első nyilvános áldozata.

Strickling, akit ekkorra már a „mindenes” (fixer) becenévvel illettek, Lana Turnernek a hotelszobájába szervezte az orvost 1941-ben. Az eljárást altatás nélkül hajtották végre, Turnernek saját anyja fogta be a száját, hogy ne hallatsszon ki a sikítozása. A beavatkozás 500 dolláros díját Turner fizetéséből vonták le, aki egy hét múlva már újra forgatott.

Ebben a közegben a „lázadónak” Loretta Young számított, méghozzá azzal, hogy hithű katolikus lévén nem vállalta be az abortuszt az amúgy házasságon kívüli terhessége megszakítására (az apa itt is Clark Gable volt). 1935-től hosszas „külföldi útra” indult, így tűnve el a rajongók elől, majd megszülte lányát, akit először örökbefogadásra ajánlott fel, majd néhány hónap múlva hivatalosan örökbe fogadott.

A mozi aranykorában egyre nagyobb szükség lett a Stricklinghez hasonló „mindenesekre”, akiknek feladata a sztárok közképének megőrzése lett – bármi áron. Ilyen volt Eddie Mannix is, aki az MGM-stúdió igazgatója, majd alelnöke volt.

E. J. Fleming, a The Fixers: Eddie Mannix, Howard Strickling and the MGM Publicity Machine (A mindenesek: Eddie Mannix, Howard Strickling és az MGM hírverő gépezete) című könyv szerzője szerint „Mannixnek sokfelé voltak lefizetett emberei Los Angelesben: rendőrök, orvosok, halottkémek. Bármilyen sztorit a szája íze szerint tudtak csűrni-csavarni”.

Az akkori sztárok nem sokban különböztek a maiaktól. „Például mindenki azt hitte, hogy Grace Kelly igazi hercegnő volt, ám a valóságban nagyon erkölcstelen volt, gyakorlatilag minden partnerével lefeküdt” – állítja Fleming. De Mannix feladata volt az is, hogy elfedezze Greta Garbo nőkkel folytatott viszonyát, és ő zárt el a nyilvánosság elől egy leszbikus pornófilmet, amelynek Joan Crawford volt a főszereplője – még mielőtt hírnévre tett szert. Mannix vetett véget Crawford Clark Gable-lel folytatott viszonyának is – utóbbinak annyiszor simította el a nőügyeit, hogy Gable már szinte a legjobb barátjának tartotta. Még ezeknél is súlyosabb ügy volt, amikor Gable 1933-ban vélhetőleg halálra gázolta Tosca Roulien színésznőt. A pletykák szerint Mannix lefizette a nő férjét, és az akkor még ismeretlen forgatókönyvírót, John Hustont, aki magára vállalta a gázolást, azonban bizonyíték hiányában soha nem helyezték vád alá.

Talán Spencer Tracy volt a másik legnagyobb kihívás Mannix számára: „Szörnyű ember volt. Igazi komisz, részeges fickó, aki orrba vágta a rajongóit, ha autogramot kértek tőle” – állítja Fleming. Mannix megszervezte, hogy a stúdió 30 mérföldes körzetében minden bár és étterem leadja a forródrótot egy különleges biztonsági szolgálatnak, ha Tracy besétál hozzájuk. Az „osztag” feladata volt, hogy a színészt szó szerint kihozza a vendéglátóhelyekről. Szintén Mannixnak volt köszönhető, hogy nem derült fény arra sem, hogy a 38 éves Tracy megrontotta a kiskorú Judy Garlandot.

Amint Mannix megoldott egy problémát, onnantól kezdve a színész a kezében volt. Ahogy az asztalára kitett felirat hirdette: „Az MGM egyetlen sztárja Leó, az oroszlán” – jelezve, hogy bárkit tönkre tud tenni, ha az illető kontrollálhatatlanná válik.

Az egyik leghírhedtebb esete Paul Bern rendezővel esett meg, amikor az 1932-ben elvette feleségül Jean Harlow-t. Csakhogy Bernnek New Yorkban már volt egy felesége, aki végül egy veszekedés során megölte a férjét Hollywoodban. (A hölgy később öngyilkos lett.) A botrány nem tett volna jót Harlow karrierjének és a stúdiónak, ezért a „mindenes” a rendőrség „segítségével” öngyilkosságnak állította be a halálesetet. Csakúgy, mint a Superman kalandjaiban szereplő George Reeves halálát – akit szintén rejtélyes körülmények között lőttek le –, ráadásul Mannix felesége a szeretője volt.

Amennyire képes volt védeni a színészek karrierjét, olyannyira tönkre is tudta tenni őket. Ez történt Patricia Douglas-szel is, aki 1933-ban az Aranyásók című filmben táncolt. Amikor 1937-ben meghívást kapott egy hollywoodi birtokra, azt hitte, filmszerepet fog kapni. Ehelyett azonban néhány más lánnyal együtt több MGM-vezető „szórakoztatására” rendelték oda, akik közül az egyik megerőszakolta. A lány kórházba került, ott azonban az orvosok nem igazolták vissza az erőszak vádját, ezért Douglas a bírósághoz fordult. Ám ügyvédeit lefizették és hamis tanúkat szerveztek ellene. Szinte esélytelen volt, hogy bárki is érvényt szerezzen az igazának, ha az ütközött Hollywood érdekeivel.

Olvasson tovább: