hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyula, a Viharsarok gyöngyszeme

2017. 04. 14.
Budapestről elindulva az M5-ös autópályán egészen Kecskemétig kényelmesen utazunk. Békéscsaba felé lefordulva egyre kietlenebb a vidék. Szarvason érdemes egy kis kitérő erejéig megállni, de ha kellőképpen korán indulunk, akár a Szarvasi Arborétumot is bejárhatjuk. Békéscsabáig még egy hosszú és monoton útszakasz következik, majd egy négysávos úton keresztül fogad bennünket a város. Kell is ez a grandiózus „finálé” a háromórás sivár út végére.

Gyulán minden megvan, amit egy nyugodt polgári kisvárostól vár az ember. A gyulai termálfürdő és a vár mindenkinek eszébe jut, de nézzük, milyen érdekességeket fedezhetünk még fel.

A belvárostól mindössze tíz perc séta az egymás szomszédságában álló Gyulai vár, a Várfürdő és az Almásy-kastély. Utóbbit nem régen újították fel, és ellátták sok olyan interaktív elemmel, amely szinte megeleveníti a kastély életét. A kiállítás kicsit a Napok romjai vagy a Downton Abbey című filmekre emlékeztet. Pár órára mi is komornyikok, felszolgálók, szobalányok lehetünk a kastélyban, és az ő „szemüvegükön keresztül” láthatunk bele az arisztokrácia hajdani életé­be. Számos mozgó, megfogható, kipróbálható, nyomkodható „kütyü” van a múzeumban, úgy hogy mindez a gyerekek számára is élvezetes. Az Almásy-kastélyban korabeli kávézó is működik, amely úgy is látogatható, ha nem váltunk jegyet.

A Gyulai vár nem hegycsúcson áll, de ha felmegyünk a legmagasabb pontjára, és az ég is derült, akkor már látszanak az erdélyi hegyek. A várban található kiállítás klasszikusnak mondható: várbörtön, kaloda, középkori ruhák stb.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!