Kereső toggle

Óvoda az idősek otthonában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gyermekek idősek körében – száz éve ez még teljesen általános volt a többgenerációs családokban, azonban ma a kicsik jóval ritkábban vagy egyáltalán nem érintkeznek öreg emberekkel, különösen nem a 80-90 éves korosztály képviselőivel. Egy zseniális kezdeményezés azonban összehozza az egymástól távoli korcsoportokat, ugyanis Amerikában az egyik idősek otthonában óvoda működik. Az eredmény meglepő: a legkisebbek és a szépkorúak nagyon jól kijönnek egymással, az intézményben túljelentkezés van.

Seattle-ben a Mount St. Vincent Idősotthonba nem meghalni vonulnak be az idős emberek, pont ellenkezőleg, élni: mindannyian egy élénk, vibráló közösség részévé válnak, apró gyerekekkel együtt foglalkozásokon vehetnek részt, vagy maguk is foglalkozhatnak a kicsikkel. Már 1991 óta funkcionál integrált intézményként a városban csak „Mount”-ként emlegetett öregek otthona. A média figyelme abból az apropóból akadt meg rajtuk, hogy 2017-ben dokumentumfilm jelenik meg az otthon életéről (Present Perfect címmel), amelynek előzetese már megtekinthető. Az itt élő 400 idős ember átlagéletkora 92 év, jórészt már törékeny, gyakran tolószékkel közlekedő, sok esetben állandó felügyeletet igénylő emberek.

A lehetőségek tárháza adott a két korcsoport integrációjának elősegítésére az intézmény falai között. Az otthon lakói a hét öt napján az óvoda 125 gyermekével vesznek részt különféle zenei, táncos, kézműves, történetmesélős, szendvicskészítős stb. programokon. Minden héten többször is elviszik a gyermekeket az idősek közé, ahol a csecsemőkorúak 20, a nagyobbacskák pedig 60 percet töltenek el az idősekkel.

Amellett, hogy vannak kötött programok, az intézmény lakói bármikor szívesen látott vendégek az óvoda termeiben, ahol megfigyelhetik a kicsiket. Baráti kapcsolatok szövődnek egymás között, beszélgetnek, játszanak együtt, a nagyszülő-dédszülő korúak versikéket, meséket tanítanak az ovisoknak. Ahogy megjelennek a gyerekek, hirtelen élettel telik meg a levegő, mosolyt varázsolnak az arcokra, felélénkülnek, izgalomba jönnek az intézménylakók.

A két eltérő korcsoport találkozásának számos pozitív hatása van. A gyerekek nem egy tehetetlen személyt látnak az idős emberben, hanem felfedezik a foglalkozások során, hogy velük is kiválóan lehet kommunikálni, játszani, nem kell félni tőlük csak azért, mert ráncosak és nehezen közlekednek. Így otthonosan mozognak a rokkantak, mozgásképtelenek között is, és jóval türelmesebbek, segítőkészebbek velük szemben. Az óvodások pozitív és realisztikus benyomást szereznek a korosodásról, jobban megértik ezt a változást. Mindemellett az egész olyan, mint egy nagy család, ahol a szépkorúak olyan játszópajtások, akiknek nem feladatuk a fegyelmezés.

A Mountról készült film előzetesében olvashatjuk, hogy az öregkorú emberek 43 százaléka él át szociális elszigetelődést, ami a magánnyal és depresszióval függ össze. A program egyik célja pont ennek a visszaszorítása, az időskorúak újraintegrálása a társadalomba és a családi életbe. Abban is segít nekik, hogy fontosnak, hasznosnak érezzék magukat, akikre még éppúgy szükség van, mint fiatalabb korukban. Pozitív hatással van az életkedvükre is, gyakran csodálkoznak rá az apróságokra vagy épp humoros jeleneteknek lehetnek tanúi, részesei. Egy további előny a speciális intézmény lakói számára, hogy a gyerekekkel együtt eltöltött idő segít felidézni emlékeiket, amiket a saját gyermekeikkel kapcsolatban tapasztalhattak meg sok évtizeddel korábban.

A különböző generációk együttélése, integrációjának elősegítése számtalan előnnyel jár. Erre egy bravúros megoldás, amit a Mount St. Vincentben hoztak létre, az intézményben készült felvételek magukért beszélnek: érdemes lenne mindenütt kialakítani ilyen jellegű integrált otthonokat.

Olvasson tovább: