Kereső toggle

Családban is magányosan

Hogyan lehet igazi feltöltődés az ünnep?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem karácsonykor, hanem ünnep előtt és után szaporodnak meg a lelki telefonsegély szolgálatok hívásai. Előtte inkább a kirekesztettségérzés növekszik, utána pedig a frusztráltság, ha nem úgy sikerült az ünnep, ahogy azt várták. A hívások azt mutatják, hogy a lelki magány, a társas támogatás hiánya egyformán sújtja az egyedül élőket és a családosokat – az ugyanis önmagában még nem jelent semmit, hogy több ember él egy lakásban, és családnak nevezik magukat. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének titkárával beszélgettünk.

Makki Marie-Rose

„Eleve nem tudunk jól ünnepelni: sok minden befolyásol minket ebben, a társadalmi szokásrendszer éppúgy, mint a családi hagyományok. Mindez közrejátszik abban, hogy az ünnep abból áll-e számunkra, hogy összesereglünk, együtt eszünk, aztán mindenki szétszéled, vagy éppenséggel megállunk egy kicsit, és egymásra figyelünk, azaz legfőképpen időt és figyelmet ajándékozunk egymásnak, játszunk a gyermekeinkkel. Az ünnepek mindig is a közösségi lét erősítését szolgálták, és igazából máig ez a valódi értelmük” – mondta el kérdésünkre Szabóné dr. Kállai Klára klinikai pszichológus, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének titkára.


Hozzátette: karácsonykor, ha akarjuk, ha nem, előtérbe kerül az emberi kapcsolataink minősége, s az is gyakori, hogy nehezen viselhető a nem önként választott magány. „Az egyedüllét mindig is egy veszélyes állapotot jelentett. Nem véletlen, hogy az ókori görögöknél az »idióta« szó »egyedül élő embert« jelentett. A társas támogatás hiányának messze ható negatív egészségügyi következményeit hazai és külföldi kutatások is egyaránt igazolták, miként azt is, hogy a legfontosabb egészségvédő tényezőt a bensőséges emberi kapcsolatok jelentik, amelyek még az iskolázottságnál vagy az anyagi helyzetnél is meghatározóbbak az életminőség szempontjából. Kimutatták, hogy akiknek van kivel beszélgetniük, véleményt cserélniük, akik nehézség esetén számíthatnak másokra, azok hosszabb távon sokkal egészségesebbek maradnak fizikailag is, lelkileg is” – magyarázta a klinikai pszichológus.
A szakember hangsúlyozza: a magány mint lélektani probléma gyakran megjelenik a hívások során, és nem feltétlenül egyedülállók részéről. „Ha megnéznénk, hogy a telefonszolgálatok ügyfelei között a magány problémája hány egyedülálló, és hány családban élő ember esetében merül fel, akkor becslésem szerint fele-fele arányt kapnánk” – hívta fel a figyelmet Szabóné dr. Kállai Klára.
Elmondása szerint sok olyan egyedül élő van, aki nem magányos – a lelki magány az, ami veszélyes. Ez ugyanis bizalomvesztéssel jár, mivel az illető elbizonytalanodik abban, hogy ő szerethető-e egyáltalán. Így könnyen egy lefelé tartó spirálba kerülhet, melynek során egyre inkább elveszti a bizalmat önmaga és mások iránt, és mind jobban elszigetelődik. S ahhoz, hogy ez megtörténjen, nem feltétlenül kell egyedül élni vagy idősnek lenni.   
„Ebből a negatív folyamatból egészen hétköznapi események révén is kizökkenthetők az emberek. Volt olyan páciensem, aki elkeseredésében elindult hazulról, és útközben leállt kicsit beszélgetni egy kutyasétáltatóval, ami elég volt ahhoz, hogy a fejéből kipárologjanak a rossz gondolatok” – mesélte a pszichológus. Magányosoknak és nem magányosoknak egyaránt érdemes ünnepi időszakban számba venniük, hogy kit érdemes felhívni, hiszen akár pár perc csevegés is életmentő ajándék lehet. A telefonszolgálat hívása minden stádiumban segíthet az érintettnek, különösen, hogy ilyenkor egy láthatatlan személynek kell megfogalmaznia, hogy pontosan mit érez, miről is van szó – s azáltal, hogy megfogalmazza, ő maga is tisztábban látja a helyzetét.
„A telefonszolgálatot zömmel a 25-44 éves korosztály hívja. Amióta ingyenes hívószámunk van (116-123), a fiatalok száma megszaporodott. A magányt a veszélyes hívások előszobájának tekintjük – veszélyesek olyan értelemben, hogy abból bármikor rosszabb kimenetelű öngyilkosság vagy öngyilkossági kísérlet következhet. Az effajta hívások negyede a magány problémájával kapcsolatos” – mondta Szabóné dr. Kállai Klára, jelezve, hogy a magány-érzet nem csak ünnepek idején probléma. Megjegyezte: régebben több volt a női hívó, míg ma már kiegyenlítettebb a nemek közti arány. Ebben kulturális okok játszhatnak közre, valamint az is, hogy a magány kortünetté vált.
„Évek óta az a tapasztalatunk, hogy soha nem az ünnep jelenti nálunk a csúcsidőszakot, hanem mindig az előtte és az utána levő két hétben emelkedik meg a hívásszám. Az ünnep előtt a felfokozott várakozás, az ünnepi készülődésből való kimaradás okoz főleg gondot – mert nincs kit megajándékozni például –, utána pedig inkább az, hogy nem úgy alakult az ünnep, ahogy azt az emberek várták. Rengeteg múlik a hozzáállásunkon, azaz csupán attól, hogy éppen karácsony vagy szilveszter napja van, nem kötelező boldognak éreznünk magunkat, és abban sincs semmi tragédia, ha nem mindig az általunk elképzelt menetrend szerint zajlanak a dolgok. A lényeg sokkal inkább az egymással töltött minőségi idő, lehetőleg a telefonok kikapcsolása mellett.”

Páratlanság újratöltve

A szingli lét a témája Carolyn Leutwiller Páratlanság újraértelmezve című könyvének (Harmat Kiadó, 2016.), amelyben a szerző a jelenséget a keresztény hívők szemszögéből közelíti meg. A mű a maga nemében kétségtelenül hiánypótló, tekintve, hogy alig találni a témában keresztény irodalmat, miközben a tömeges egyedülállóság és a házasságkötések időpontjának kitolódása ma már nemcsak a nem hívők között, hanem az egyházakban is jelen van mint kortünet.
„A házasság utáni vágy helyénvaló – csak az nem mindegy, hogyan viszonyulunk ehhez a vágyunkhoz” – írja Carolyn Leutwiller, aki maga is érintett lévén – mint alkalmasint operaénekesnői pályára készülő egyedülálló – saját tapasztalatai alapján megy végig a szingli létből fakadó lelki kálvárián, hogy segítsen az olvasónak az egyensúly megtalálásában. Témafelvetései gondolat-ébresztőek, hiszen sorra veszi egyebek között a lányoknak a házasságról és jövendőbeliről alkotott irreális képzeteit, a média hatását a romkomoktól a Szex és New York típusú sorozatokig, de olvashatunk a család és a gyülekezeti tagok nyomásgyakorlásáról és tévképzeteiről is a problémák univerzális megoldásának tartott házassággal kapcsolatban, valamint az egyedülállókkal kapcsolatos masszív előítéleteikről, s az érintettek ezzel kapcsolatos felesleges frusztrációiról is.
Leutwiller nem feledkezik meg az egyéni felelősségről sem. Többek között kitér az egyedülálló nőkre gyakran jellemző, rendkívül kritikus hozzáállásra is a férfitársakkal szemben. „Bevallom, én is vétkes vagyok ebben, hiszen nemegyszer előfordult, hogy részletesen – s a minél nagyobb hatás kedvéért meg-lehetősen drámaian – ecseteltem a barátnőim előtt férfi ismerőseim hibáit. De mit nyertem vele? Semmit, miközben lehet, hogy egy keresztény férfi jó híre odaveszett miattam. A barátnőimet legalábbis biztosan hiába hívta volna ezek után randevúra. Mi, nők, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyedül mi fizetjük meg a szingliség árát” – vonja le a konzekvenciát az amerikai szerzőnő, utalva arra is, hogy sokan a férfiakat és az egyházat hibáztatják azért, hogy egyedül maradtak.
„Ha egyedülállóként boldogtalan vagyok, akkor valószínűleg házasságban sem leszek boldog” – állapítja meg Leutwiller, kitérve arra is, hogy az ember eleve hajlamos minden élethelyzetet hiányállapotként megélni: először házastárs kellene, aztán visszavágyna a függetlenségbe, utána a gyermekáldás hiányzik, azután nagyobb lakás kellene a boldogsághoz, és a sornak soha nincs vége, ha tudatosan nem szakítjuk meg az elégedetlenségi kört.
A könyv, amelyben olvashatunk a „randevúzási kisokosokról” éppúgy, mint az internetes társkeresésről, számos egyszerű, de megfontolandó bölcsességgel is szolgál. „Megfigyeltem, hogy amikor saját boldogságunkat keressük, [a boldogság] elkerül minket. Gyakran kérdezem magamtól, hogy miért van ez így. Talán azért, mert a boldogság csupán hozadék. Amikor átadjuk magunkat egy nehéz, de szép feladatnak, amely túlmutat saját érdekeinken, az önzetlenség melléktermékeként mindig megjelenik a boldogság is” – szól az egyik idézet. Ünnep idején nem árt egy kis lelki nagytakarítás, amikor minőségi időt szánunk önmagunkra is, s ehhez Leutwiller könyve is segítséget nyújthat.

Olvasson tovább:

  • Egy tini vándorélete

    A magyar származású ausztrál Kaponay Réka mind a 6 kontinensen és eddig 34 országban járt. Ikertestvérével együtt nem egy hagyományos iskola, hanem az élet iskolájának diákjai: számos kultúrát, de a történelmet is közvetlen tapasztalás útján, szabadon fedezik fel és tanulják.
  • A vándormadarak visszatérnek?

    Több mint egy évszázada indult el Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma. Idén 127. alkalommal kez­­­dődött az országos madár-ete­tési szezon.
  • Több ezer embernek segített a HISZ

    Több ezer embert értek el a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának karácsonyi akciói.