Kereső toggle

Hungaro-pesszimizmus

Lelki környezetszennyezés

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ha két magyar ember találkozik bárhol a világon, egy dolog biztos: előbb-utóbb valamelyikük panaszkodni kezd a másiknak. Az itt élő külföldiek is rendszeresen említik: a magyarok nagyon szeretnek keseregni, igen pesszimisták. Mégis, mi a jó a borúlátásban? És milyen volna az élet siránkozás, bosszankodás és rosszindulat nélkül? Egyáltalán észrevesszük-e, hogy hányszor ecseteljük sérelmeinket, problémáinkat, vagy csak a hátramaradt negatív hangulatot érzékeljük? Vajon meg lehet-e állni mindezt, miközben olyan társadalomban élünk, ahol a panaszkodás népi hagyománnyá vált?

Sírva vigad a magyar – tartja a régi mondás. Pesszimista kultúránkban az emberek nagy részét az érdekli, hogy mi a baja a másiknak, és nem az, hogy milyen sikerek, örömöt keltő élmények érik, mert a jó hírek hallatán irigység, önsajnálat jelenik meg. Ráadásul a panaszkodás nálunk egyfajta hagyomány és illem is: ha megkérdezi valaki, hogy vagyunk, „kötelező” panaszkodni. Gyanús az, aki jól van. Sajnos könnyebben el tudja magát adni az, akit megsajnálnak, mivel nem jelent konkurenciát. Ellenben, ha egy külföldi állampolgárt megkérdezünk, hogy hogy van, akkor általában valami pozitív a felelet. Persze minden népnek megvan a maga nemzeti karaktere: például az olaszok életvidámak, nevetősek, nyitottak, teljes természetességgel túloznak széles gesztusaikkal. Míg az amerikai karakter alapja a „keep smiling” technikája, azaz: mindenre mosollyal válaszolnak hatalmas önbizalom kíséretében.

„A panaszkodás a magyarok körében már szinte szokássá vált, miközben nem is vagyunk tudatában annak, mennyit ártunk magunknak és környezetünknek ezzel. Ezen jellegzetességünket könnyen fogjuk a veszteségekkel teli nemzeti múltra, de ha megnézzük a világ többi országát, be kell vallanunk, vannak még hasonlóan szomorú eseményekkel sújtott társadalmak, akik körében a mosoly és a pozitív gondolkodás mégsem számít rendkívüli jelenségnek. Az is igaz, hogy például Afrika és Ázsia szegény, de boldog népei nem is vágynak többre, mert nem is gondolják, hogy lehet máshogy, elégedettek azzal, amijük van – reflektál kérdésünkre Ujpál Zsófia pszichológus, majd hozzáfűzi: Örökösen a nyugati országokhoz hasonlítgatjuk magunkat, akiktől bizonyos dolgokban valóban el vagyunk maradva. Szép dolog, amikor többre vágyunk, és mindez motivál. De amikor ez a többre vágyás panaszkodáshoz, állandó rosszkedvűséghez és elégedetlenséghez vezet, az már felesleges és káros is a lelki egészségünkre nézve. Szeretetre méltóbbnak érezhetjük magunkat, ha örömeink mellett – sőt, előtte – megosztjuk a másikkal problémáinkat, nehézségeinket.”

A sopánkodás akkor a legártalmasabb, ha észre sem vesszük, hogy csináljuk. Vannak honfitársaink, akik bár átlagon felül élnek, mégis mindenért nyafognak, semmi sem túl jó, semmi nem elég – ők a krónikus jajgatók: ősz helyett tavaszt, eső helyett napsütést, hétfő helyett pénteket akarnak. A sort a végtelenségig folytathatnánk…

Ám amikor valami tényleg nyomja a szívünket, és ezt megbeszéljük egy jó barátunkkal, az még nem panaszkodás. Például, ha megjegyzem, hogy valaki nem jött el a találkozóra, vagy nem hívott fel, az még nem panaszkodás. Viszont ha hozzáteszem, hogy „szokásához híven”, akkor az már bizony annak számít. Így keserít meg baráti kapcsolatokat, vagy tesz tönkre házasságokat az elégedetlenség. „A nehézségekről való beszélgetés nem mindig panaszkodás. Sőt, kifejezetten segítő hatású, amikor meg tudjuk valakivel osztani érzéseinket, a minket foglalkoztató problémákat. Van, amikor már az segít, ha el tudjuk mondani az arra érdemeseknek, akik valóban tudnak ránk figyelni. Panaszkodássá akkor válik egy ilyen beszélgetés, amikor valaki a megoldás vágya nélkül, újra és újra csak ugyanazt a csontot rágja, mérgelődik, elégedetlenkedik, puffog ahelyett, hogy elgondolkozna, neki mi a szerepe ebben a helyzetben, és mit lehetne tenni, hogy máshogy legyen” – erősíti meg a pszichológus.

A panaszkodás ártalmai

Hazánkban igen magas az öngyilkosságok arányszáma: az európai statisztikában dobogós helyen állunk. A panaszkultúra ennek a szomorú jelenségnek ugyan nem oka, de egyik feltétele, kiváltó körülménye: miután előmozdítja a depressziót, előmozdítja az öngyilkosságot is. „Ha segíteni már nincs mód a bajon, adj túl minden keserves sóhajon. Ki azon jajgat, ami megesett, a régi bajhoz újat keresett” – fogalmazta meg a panasz káros, önpusztító voltát már Shakespeare is. A tudatos vagy akaratlan panaszkodással ugyanis időt és energiát szívunk el saját magunktól, negatívakká válunk, a negatív energia pedig letörtséghez vezet, lelkileg és testileg is megbetegít: legyengíti az immunrendszert. Spirituális szempontból pedig aláássa a jövőbe vetett hitet. Nem az elért sikerekre fókuszál, hanem a hiányokra. Márpedig kinek nincsenek hiányai, problémái?

Ezen felül a panaszkodással pszichológiai szempontból leginkább az a probléma, hogy figyelmünket a rossz dolgok tartják fogságban, így egy idő után a jót észre sem tudjuk már venni. Emellett a negativizmus könnyen terjed, át tudjuk másokra is ragasztani, megerősíti azt az általában is jellemző passzív áldozati szerepet, amely szintén nem túl lélekemelő hatást gyakorol ránk. Pszichológiai kutatások ezrei bizonyították be, hogy a siker és a boldogság kulcsa többek között az emberek hozzáállásában, gondolkodásmódjában keresendő, és csak egy nyitott, aktív megközelítéssel valósulhat meg. A panaszkodásban kódolt lemondó, beletörődő attitűd sajnos nem ebbe az irányba mutat. És valljuk be: senki sem kedveli az állandó sopánkodókat!

„Saját kimondott szavaink visszahatnak gondolkodásunkra, érzéseinkre, hangulatunkra. Máshogy éljük meg az adott helyzetet, ha azt mondjuk »probléma«, vagy ha azt, hogy »megoldandó helyzet«. Ugyanígy nem mindegy, hogy úgy gondolkozunk-e valamiről, hogy »akadály« vagy hogy »kihívás«. Kicsi átfogalmazások nagy különbségeket hoznak! Nyelvhasználatunkkal saját idegrendszerünket programozzuk – mutat rá Ujpál Zsófia, és leszögezi: – Hangulatunkat figyelmünk irányításával hatékonyan tudjuk befolyásolni. Elméletben éppen olyan könnyű örömteli dolgokra gondolni, mint szorongató, szomorú témákra. Természetesen személyiség (beállítódás, neveltetés, élettapasztalatok stb.) kérdése is, hogy mire irányul ösztönösen a figyelmünk – a jó vagy éppen a rossz dolgokra. Amikor panaszkodunk, figyelmünk automatikusan a rossz dolgokra irányul, hangulatunk rosszabbra fordul. És nemcsak a miénk, hanem azé is, aki éppen meghallgat minket. Egy idő után pedig ténylegesen el is hisszük, hogy nálunk szerencsétlenebb, szegényebb embert még nem hordott hátán a bolygó.”

Így a notórius panaszkodó akkor érzi jól magát, ha nem érzi jól magát. Másrészt figyelmet, szeretetet, megbecsülést akar. Holott a panaszkodással nem változik semmi sem, a saját belső lelki feszültségeinken enyhítünk ugyan, de mivel a problémás helyzet megmarad, újra és újra feszültséget fog bennünk kelteni! A kényszeres panaszkodóknak a pszichológus szerint: „Fel kell tenni a kérdést, miért is jó nekem, amikor panaszkodom, mit nyerek én ezzel? És ha felhagyok a panaszáradattal, mit veszítek? Sok esetben panaszkodni könnyebb, mint valós lépéseket tenni a megoldás felé.

A környezetünk még sajnálgat is minket – ez plusz nyereség. Amikor pedig eldöntöttük, hogy nem szeretnénk panaszkodni – vagy legalábbis kevesebbet, akkor pedig tudatosan figyelnünk kell arra: hogyan és miről beszélgetünk éppen, hogy tetten érjük magunkat, amikor – csupán megszokásból – spontán a problémáinkról kezdenénk beszélni.”

Szakemberek szerint megoldást jelenthet és érdemes kipróbálni a következőket is: panaszmentes napot, hetet vagy akár évet tartani; valamint „hálanaplót” vezetni, melyben rendszeresen leírjuk: milyen jó dolgok történtek velünk a héten. A hála gyakorlásával ráadásként a szemléletünk is csiszolódik: a hiányok, panaszok helyett az elégedettség, az öröm tölti be a szívünket és a szánkat.

 

Az elégedettség mérése

Egy olyan skálán, ahol 1–10-ig kell értékelni azt, hogy mennyire vagyunk elégedettek az életünkkel, hazánk mellett az 5,3 áll. Európából csak a görögök és a portugálok vélekednek negatívabban – derül ki az OECD 46 országra kiterjedő egyik friss kimutatásából. Az OECD tagállamainak 6,5 körüli átlagpontszámánál jóval alacsonyabb értéket adtak meg a magyarok.
Ám pesszimista véleményünk valamennyit javult, hiszen 2007/2008-ban a 10-es skálán csupán 5-ös értékelés jött ki. Az első három helyen egyébként Svájc, Dánia és Izland áll 7,5 és e feletti pontszámokkal. Érdekesség azonban, hogy a dánok elégedettsége 2007 óta közel fél pontot romlott. A legnagyobb mértékben a görögök elégedettsége csökkent 6,6 pontról 5,2-re. A legnagyobb mértékben pedig Chilében nőtt az elégedettség: a korábbi 5,7 pont 6,7-re ugrott. (Forrás: mfor.hu)

 

Az agynak is árt a panaszkodás

Amerikai kutatók szerint nem szabad túlságosan sok panaszkodó embert meghallgatnunk, mert mások sopánkodása a mi agyunkat is roncsolja. A kutatók ugyanis nemrégiben megállapították: sopánkodó embert hallgatni nem pusztán azért rossz, mert elkeseredést vált ki. Már fél óra panaszkodás is pusztítja az idegsejteket!
Szerintük a panaszkodók többsége nem megoldást vár, csupán megértést szeretne. Eric Berne egy klasszikus játszmaként írja le a panaszkodó ember önkarbantartó kísérletét, amelynek lényege, hogy a hallgatók egy idő után belátják: a panaszkodó visszautasít minden tanácsot, mert az összes lehetséges megoldási kísérletet átgondolta már. A hallgató két módon védheti ki a panaszkodó által okozott káros hatásokat – magyarázta az egészségpszichológus. Az egyik a fizikai kilépés, a másik a mentális elkötődés. Utóbbi esetben a hallgató csak látszólag figyel, eközben nem engedi tudatosítani azt a tartalmat, amit közvetítenek felé. (Forrás: hirek.sk)

 

Valódi magyar szociális kód – hackeld meg!

A mentális erő a siker kulcsa, mely azt jelenti, hogy valaki képes az érzelmeit szabályozni, kezelni tudja a gondolatait, és visszafogottan, higgadtan képes viselkedni bármilyen körülmények között.
A mentálisan erős emberek soha nem sajnáltatják magukat. Nem félnek a változástól. Nem panaszkodnak a körülményekre. Nem siklanak el az apró részletek felett. Nem aggódnak más emberek véleménye miatt. Nem félnek kockázatot vállalni. Nem ragadnak le a múltban. Nem követik el ugyanazokat a hibákat újra és újra. Nem veszik zokon mások sikerét. Nem adják fel egy kudarc után. Nem félnek az egyedülléttől. Nem várnak azonnali eredményt.
10 dolog, amit a pozitív emberek jellemzően így tesznek! 1. Messziről kerülik a mérgező emberek társaságát. 2. Nem a legrosszabbra számítanak. 3. Nem engedik, hogy a negatív gondolatok eltérítsék a gondolkodásukat. 4. Nem kínozzák magukat minden kis hiba miatt. 5. Nem felejtik el az apró emlékeket sem. 6. Nem mutogatnak másra. 7. Nem mondanak le a terveikről a „realitások” miatt. 8. Nem hiszik, hogy az élet tökéletes. 9. Nem unatkoznak. 10. Nem várnak „valami”-t a „semmi”-ért. (Forrás: quartz.hu)

Olvasson tovább: