hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Abszurd bírósági ügyek
Elmarasztalt professzorok és számonkért meteorológusok

2016. 09. 10.
Túlzott öntudat vagy szimplán jóléti allűrök? A jogos sérelmek mellett egyre több meghökkentő polgári pert kezdeményeztek az elmúlt néhány évben világszerte. Míg a Subway menedzsmentjének feje a szendvicsek nagyságán perlekedő vevők miatt fájhatott, egy TV-társaságot már a pontatlan időjárás-jelentés miatt pereltek be. Mi több: van, ahol egy diák szerint csak a professzorok lelkén száradhat, hogy ő kétszer is elbukott a záróvizsgán.

Nem zárható ki, hogy némelyek a gyorsétel = gyors pénz nyomvonalon  haladva indítanak polgári pereket például a világviszonylatban is népszerű fast food hálózatokkal szemben, hogy minél több kártérítést sajtolhassanak ki belőlük. A kaliforniai Webster Lucas például azért nyújtott be keresetet a McDonald’s ellen, mert nehezményezte, hogy csak egyetlen szalvétát kapott a rendelése mellé. Amikor pedig szóvá tette a mulasztást, az étterem menedzsere – állítólag keresetlen szavak és némi rasszista felhang kíséretében – durván visszautasította kérését. A szalvétatakarékos menedzsernek – és főleg a menedzs­mentnek – így aztán főhet a feje a spórolás és az állítólagos rasszista megállapítások miatt. Lucas ugyanis „érzelmi stressz és károkozás” címén potom 1,5 millió dollárra perelte be a hamburgeróriást.

Szemben a fentiekkel, egy 32 éves brazíliai férfi – aki a cég egyik franchise éttermében dolgozott vezetőként – már nem a szalvéták, hanem a kalóriák mennyiségével volt elégedetlen. Sokallta. A neve titokban tartását kérő étteremvezető arról panaszkodott, hogy a vállalat „kötelékében” töltött 12 év alatt jócskán meghízott. A folyamatos minőségbiztosítás érdekében ugyanis az étteremvezetőnek az összes menüsort aprólékosan végig kellett kóstolgatnia, mielőtt még forgalomba kerültek. A bíróság végül igazat adott az ügy anonim sértettjének: a „Mekinek” így végül 17500 dollár kártérítést kellett fizetnie az egykori alkalmazottjának.

Mindehhez képest az már csak hab a tortán, hogy az ismert szendvicsétterem, a Subway vevőinek nem a hálózat produktumainak kalóriaértéke, hanem a hossza nem tetszett. Egy tízfős társaság azért perelte be az étterem-láncot, mert azt tapasztalták, hogy a szendvicsgyáros „Footlong” elnevezésű szendvicse méretében (hivatalosan 10-12 inch) nem felel meg a termék nevének. A rövidebb szendvics kapcsán az étteremlánc közleményben reagált a szőrszálhasogató fogyasztói csapat észrevételére, és végül fejenként 500 dollárt ajánlott fel számukra fájdalomdíjként.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!